Művek

Fedezz fel olvasható történeteket, készülő regényeket és szerzői világokat.

Kereshetsz címre, szerzői hangulatra, műfajra vagy arra, hogy azonnal olvasható-e a történet.

Törlés

119 találat

Minden megjelenített mű
Megjelent / kiadott

Varsótól Madridig

Ocsovai Ferenc

Verseskötet · Lélektani · Líra

Ott, ahol a köznapi beszéd és a tudományos élet szavai sem bizonyulnak már elégségesnek, a költészet vállalja magára azt a feladatot, hogy artikulálja az emberek közös, mélyben lappangó…

Részletek
Olvasható itt

Suttogás a falak mögött

Martin Z. Crowley

Novelláskötet · Horror · Lélektani

Egy elhagyatott ház. Egy múlt, amely nem hajlandó feledésbe merülni. És suttogások, amelyek talán sosem a képzelet szüleményei voltak. A Suttogás a falak mögött lassan kibontakozó, atmoszférikus horror…

2 elérhető rész ~ 9 perc
Kezdem
Megjelent / kiadott

Szalamandravér

Ocsovai Ferenc

Verseskötet · Lélektani · Líra

Ahogyan az előző kötet amolyan naplóként mutatta be a lírai én különböző aspektusait és fázisait, úgy a Szalamandravér is felfogható képisége miatt egy irodalmi galériaként, szemelvényei egy filmszalag…

Részletek
Megjelent / kiadott

Huszonkét év zarándoklat

Ocsovai Ferenc

Verseskötet · Lélektani · Líra

Ahogyan azt a Huszonkét év zarándoklat cím is kifejezi, az emberi élet talán nem más, mint egy vándorlás, egy szüntelen áramlás a maga ellenőrzőpontjaival, óvatos és meggondolatlan stratégiáival,…

Részletek
Megjelent / kiadott

Oroszlán a ködben

Ocsovai Ferenc

Verseskötet · Líra · Szépirodalom

Az Oroszlán a ködben a szerző második versesköteteként jelenik meg, és bár szellemisége, tematikája, képi világa, sőt, a legtöbb esetben még a stílusa is egyértelműen átfedésben van a…

Részletek
Megjelent / kiadott

Két világ határán

Ocsovai Ferenc

Verseskötet · Líra · Szépirodalom

Miért ragadnak az emberek még mindig tollat a XXI. században? El fog-e, el kell-e, hogy tűnjön egyszer valóban a költészet az életünkből? Számtalan hasonló problémát lehetne még boncolgatni,…

Részletek
Megjelent / kiadott

Diszkrét burok

Kiss L. Anita

Regény · Lélektani · Sci-fi

A világ összeomlása után Olívia a Holtág csendjében próbál új életet építeni – távol a Zónák rideg luxusától és az emberiség legsötétebb titkaitól. Egy brutális gyilkosság azonban ismét…

Megvásárolom
Olvasható itt

Az utolsó Fényharcos

Yorak Mojet

Regény · Fantasy · Horror · Ember az űrben

Christian Morales földi fiúként kerül egy csillagközi bűncselekmény középpontjába, a Centrus Galaxis Császári Föderáció messzire merészkedett hajóján. 1983-as elragadtatásának szövedékeként keletkező ismeretlen eredetű erejét felfedezve kezdenek tragikus kimenetelű…

1 elérhető rész ~ 4 perc
Kezdem