A katonai jármű motorja monoton dübörgéssel törte meg az éjszaka csendjét.
Maeve Callahan a hátsó ülésnek döntötte a fejét, miközben az ablakon túl elsuhanó fényeket figyelte. A várost már rég mögöttük hagyták.
A sisakját az ölében tartotta.
– 𝑴é𝒈 𝒎𝒊𝒏𝒅𝒊𝒈 𝒎𝒆𝒈𝒈𝒐𝒏𝒅𝒐𝒍𝒉𝒂𝒕𝒐𝒅 𝒎𝒂𝒈𝒂𝒅. – szólalt meg mellette Vincent.
Maeve oldalra pillantott.
– 𝑻𝒆 𝒎é𝒈 𝒎𝒊𝒏𝒅𝒊𝒈 𝐟𝐞𝐧𝐭 𝐯𝐚𝐠𝐲 ?
– 𝑺𝒂𝒋𝒏𝒐𝒔.
Vincent elmosolyodott.
A csapat többi tagja csendben ült velük szemben. Senki sem szólt közbe. Maeve lenézett a csuklójára erősített kijelzőre.
02:51
– 𝐇𝐚𝐫𝐦𝐢𝐧𝐜 𝐩𝐞𝐫𝐜– mondta.
Vincent bólintott.
–𝑻𝒖𝒅𝒐𝒎.
– 𝑰𝒅𝒆𝒈𝒆𝒔 𝒗𝒂𝒈𝒚?
– É𝒏? 𝑺𝒐𝒉𝒂.
Maeve felvonta a szemöldökét.
– 𝙃𝙖𝙯𝙪𝙙𝙨𝙯.
– 𝙈𝙞𝙣𝙩𝙝𝙖 𝙩𝙚 𝙣𝙚𝙢 𝙨𝙯𝙤𝙠𝙩á𝙡 𝙫𝙤𝙡𝙣𝙖 𝙝𝙖𝙯𝙪𝙙𝙣𝙞.
Maeve elmosolyodott.
Ez volt köztük a megszokott játék. Vincent sosem vallotta volna be, ha fél.
A jármű hirtelen lassítani kezdett. A sofőr rádión keresztül szólt:
–𝙆é𝙩 𝙥𝙚𝙧𝙘 𝙖 𝙘é𝙡𝙩𝙚𝙧ü𝙡𝙚𝙩𝙞𝙜!
A beszélgetés azonnal megszűnt. Vincent felcsatolta a sisakját. Maeve is így tett. Mielőtt lehajtotta volna a plexit, Vincent még egyszer ránézett.
–𝘾𝙖𝙡𝙡𝙖𝙝𝙖𝙣.
– 𝙄𝙜𝙚𝙣?
– 𝙈𝙖𝙧𝙖𝙙𝙟 𝙨𝙯𝙤𝙧𝙤𝙨𝙖𝙣 𝙢𝙚𝙡𝙡𝙚𝙩𝙩𝙚𝙢.
Maeve egy pillanatig csak nézett rá, majd elmosolyodott.
–𝘼𝙝𝙤𝙜𝙮 𝙢𝙞𝙣𝙙𝙞𝙜.
A jármű megállt, az ajtó kinyílt. Hideg éjszakai levegő csapott az arcukba. Maeve kilépett. A távolban egyetlen épület állt az erdő közepén. A külső világítás egyetlen lámpája sem működött. Vincent Maeve mellé lépett.
–𝑬𝒛 𝒏𝒆𝒎 𝒔𝒛𝒆𝒓𝒆𝒑𝒆𝒍𝒕 𝒂 𝒋𝒆𝒍𝒆𝒏𝒕é𝒔𝒃𝒆𝒏.
Maeve a fegyverére szorította a kezét.
– 𝘼𝙠𝙠𝙤𝙧 𝙟𝙤𝙗𝙗, 𝙝𝙖 𝙠𝙞𝙙𝙚𝙧í𝙩𝙟ü𝙠, 𝙢𝙞é𝙧𝙩 𝙫𝙖𝙣 𝙚𝙯 𝙖 𝙣𝙖𝙜𝙮 𝙨ö𝙩é𝙩𝙨é𝙜.
Elindultak az épület felé. A vakolat több helyen lepergett, az ablakokból pedig hiányzott az üveg .
Maeve a kerítés mellett haladt, fegyverét lazán, de készenlétben tartva. A csapat kétfelé vált. Vincent vele maradt, ahogy mindig. A kapu nyitva állt. Maeve megtorpant.
–𝑬𝒛 í𝒈𝒚 𝒕ú𝒍 𝒌ö𝒏𝒏𝒚ű.
Vincent a kapura nézett.
–𝑬𝒈𝒚𝒆𝒕é𝒓𝒕𝒆𝒌.
– 𝑽𝒂𝒏 ö𝒕𝒍𝒆𝒕𝒆𝒅?
– 𝑽𝒂𝒏.
– 𝑯𝒂𝒍𝒍𝒋𝒂𝒎.
– 𝑭𝒐𝒓𝒅𝒖𝒍𝒋𝒖𝒏𝒌 𝒗𝒊𝒔𝒔𝒛𝒂.
Maeve elfojtott egy nevetést.
–𝑴𝒊𝒍𝒚𝒆𝒏 𝒃𝒓𝒊𝒍𝒍𝒊á𝒏𝒔 ö𝒕𝒍𝒆𝒕.
– 𝑼𝒈𝒚𝒆? 𝑻𝒖𝒅𝒐𝒎.
Továbbindultak. Az épület ajtaja szintén nyitva volt. Odabent félhomály fogadta őket. Az egyetlen fény a vészvilágítás halvány vörös fényei voltak, amik néhány másodpercenként felvillantak, majd kialudtak. A falakon nem voltak se képek, se táblák vagy bármilyen útjelzők.
Maeve bekapcsolta a kommunikációs egységét.
–𝐀𝐥𝐟𝐚 𝐤𝐞𝐭𝐭ő 𝐚 𝐤ö𝐳𝐩𝐨𝐧𝐭𝐧𝐚𝐤. 𝐁𝐞𝐥é𝐩𝐭ü𝐧𝐤 𝐚𝐳 𝐨𝐛𝐣𝐞𝐤𝐭𝐮𝐦𝐛𝐚. 𝐍𝐢𝐧𝐜𝐬 𝐥á𝐭𝐡𝐚𝐭ó 𝐬𝐳𝐞𝐦é𝐥𝐲𝐳𝐞𝐭.
Néhány másodpercig csak statikus zaj érkezett.
–𝑲ö𝒛𝒑𝒐𝒏𝒕, 𝒗é𝒕𝒆𝒍?
Semmi. Vincent rápillantott. Maeve ellenőrizte a készüléket.
–𝑵𝒊𝒏𝒄𝒔 𝒌𝒂𝒑𝒄𝒔𝒐𝒍𝒂𝒕.
–𝑷𝒆𝒅𝒊𝒈 á𝒍𝒍í𝒕ó𝒍𝒂𝒈 𝒎𝒊𝒏𝒅𝒆𝒏 𝒕ö𝒌é𝒍𝒆𝒕𝒆𝒔𝒆𝒏 𝒎ű𝒌ö𝒅𝒊𝒌.
-𝑨𝒌𝒌𝒐𝒓 𝒏𝒆𝒎 𝒗𝒆𝒍ü𝒏𝒌 𝐥𝐞𝐬𝐳 𝒂 𝒑𝒓𝒐𝒃𝒍é𝒎𝒂.
Továbbmentek. Az első helyiség üres volt. A másodikban felborult székek hevertek a földön. A harmadik ajtaján egyetlen vörös fény világított. Maeve megállt előtte. A kijelzőjén egy felirat jelent meg
HOZZÁFÉRÉS MEGTAGADVA
Vincent odalépett.
–𝐄𝐳 𝐟𝐮𝐫𝐜𝐬𝐚.
– 𝐒𝐳𝐞𝐫𝐢𝐧𝐭𝐞𝐝 𝐢𝐬?
– 𝐈𝐠𝐞𝐧. 𝐍𝐚𝐠𝐲𝐨𝐧.
Maeve elővette a belépőkártyáját, és a leolvasóhoz érintette. A rendszer sípolt.
HOZZÁFÉRÉS ENGEDÉLYEZVE.
Mindketten egymásra néztek.
–𝑷𝒆𝒅𝒊𝒈 𝒂𝒛𝒕 𝒎𝒐𝒏𝒅𝒕á𝒌, 𝒉𝒐𝒈𝒚 𝗲𝗿𝗿𝗲 𝗮 𝘀𝘇𝗶𝗻𝘁𝗿𝗲 𝗻𝗲𝗺 𝗹𝗲𝘀𝘇 𝘀𝘇ü𝗸𝘀é𝗴ü𝗻𝗸 . – jegyezte meg Maeve.
Vincent tekintete az ajtóra siklott.
–𝐓é𝐯𝐞𝐝𝐭𝐞𝐤.
Az ajtó lassan kinyílt. Odabentről hideg levegő áradt ki.
03:10
Vincent előrelépett. Maeve automatikusan követte. A helyiség kisebb volt, mint amire számítottak. Szürke betonfalak és néhány félig leszakadt kábel lógott a fal mellett. Első pillantásra nem is tűnt gyanúsnak. Vincent felemelte a kezét.
–𝑽á𝒓𝒋.
Maeve megállt.
– 𝑴𝒊 𝒂𝒛?
Nem válaszolt azonnal. Körbenézett, majd a fal egyik részére mutatott.
– 𝑶𝒕𝒕.
Maeve odanézett. A betonfalon egy keskeny fekete vonal húzódott végig.
–𝑨𝒋𝒕ó?
– 𝑰𝒏𝒌á𝒃𝒃 𝒇𝒂𝒍𝒃𝒂 é𝒑í𝒕𝒆𝒕𝒕 𝐩𝐚𝐧𝐞𝐥.
– É𝒔 𝒎𝒊é𝒓𝒕 𝒏𝒊𝒏𝒄𝒔 𝒓𝒂𝒋𝒕𝒂 𝒌𝒊𝒍𝒊𝒏𝒄𝒔?
Vincent közelebb lépett.
–𝑴𝒆𝒓𝒕 𝒏𝒆𝒎 ú𝐠𝐲 𝒏𝒚í𝒍𝒊𝒌.
Maeve a rádiójára pillantott.
–𝑲ö𝒛𝒑𝒐𝒏𝒕, 𝒊𝒕𝒕 𝑨𝒍𝒇𝒂 𝒌𝒆𝒕𝒕ő. 𝑻𝒂𝒍á𝒍𝒕𝒖𝒏𝒌 𝒆𝒈𝒚 𝒊𝒔𝒎𝒆𝒓𝒆𝒕𝒍𝒆𝒏 𝒉𝒆𝒍𝒚𝒊𝒔é𝒈𝒆𝒕. 𝑲é𝒓𝒆𝒎 𝒂 𝒕é𝒓𝒌é𝒑𝒆𝒌 𝒇𝒓𝒊𝒔𝒔í𝒕é𝒔é𝒕.
Csak sistergés érkezett.
-𝑲ö𝒛𝒑𝒐𝒏𝒕, 𝒗é𝒕𝒆𝒍?
Semmi. Vincent ránézett.
–𝑴é𝒈 𝒎𝒊𝒏𝒅𝒊𝒈 𝒔𝒆𝒎𝒎𝒊?
– 𝑺𝒆𝒎𝒎𝒊.
Maeve akaratlanul is a kijárat irányába pillantott, már nem tűnt annyira rossz ötletnek, hogy vissza forduljanak a járműhöz.
–𝐌𝒊é𝒓𝒕 𝒗𝒂𝒏 𝒆𝒈𝒚 𝒐𝒍𝒚𝒂𝒏 𝒔𝒛𝒊𝒏𝒕, 𝒂𝒎𝒊 𝒏𝒊𝒏𝒄𝒔 𝒓𝒂𝒋𝒕𝒂 𝒂𝒛 𝒂𝒍𝒂𝒑𝒓𝒂𝒋𝒛𝒐𝒏?
–𝐉ó 𝐤é𝐫𝐝é𝐬.
Maeve Vincentre nézett. Vincent végighúzta az ujjait a falba süllyesztett panelen. Egy apró fény villant fel. Maeve azonnal felemelte a fegyverét.
–𝐋é𝐠𝐲 ó𝐯𝐚𝐭𝐨𝐬.
–𝐍𝐞 𝐚𝐠𝐠ó𝐝𝐣, 𝐛𝐢𝐳𝐭𝐨𝐧𝐬á𝐠𝐛𝐚𝐧 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐦𝐞𝐥𝐥𝐞𝐭𝐭𝐞𝐦.
– 𝗩𝗶𝗻𝗰𝗲𝗻𝘁…
A panel sípolt. Egyetlen zöld fény jelent meg rajta.
AZONOSÍTÁS FOLYAMATBAN
Maeve és Vincent egyszerre néztek egymásra.
– 𝗘𝘇 𝘀𝘇𝗲𝗺é𝗹𝘆𝗮𝘇𝗼𝗻𝗼𝘀í𝘁á𝘀𝘁 𝗸é𝗿– mondta Maeve.
–𝗟á𝘁𝗼𝗺.
– 𝗠𝗶𝗹𝘆𝗲𝗻 𝗿𝗲𝗻𝗱𝘀𝘇𝗲𝗿𝘁 𝗵𝗮𝘀𝘇𝗻á𝗹𝗵𝗮𝘁𝗻𝗮𝗸?
Vincent közelebb hajolt.
–𝗡𝗲𝗺 𝘁𝘂𝗱𝗼𝗺.
A kijelző újabb üzenetet mutatott.
KÉRJÜK, HELYEZZE A KEZÉT A FELÜLETRE.
Maeve lassan felvonta a szemöldökét. Kételkedve, de Maeve rá helyezte a kezét. A rendszer néhány másodpercig nem reagált. Kis idő múlva újabb üzenet jelent meg a kijelzőn:
AZ AZONOSÍTÁS SIKERES VOLT
Maeve gyomra görcsberándult. A kijelzőn számok kezdtek futni, majd megjelent egy felirat:
CALLAHAN, MAEVE
Maeve arca megfeszült. Vincent nem válaszolt. A következő sorban az ő neve jelent meg.
PIERCE, VINCENT
Maeve lassan Vincent felé fordult.
–𝗨𝗴𝘆𝗲 𝗲𝘇𝘁 𝘁𝗲 𝘀𝗲𝗺 é𝗿𝘁𝗲𝗱?
– 𝗡𝗲𝗺.
– 𝗠é𝗴𝗶𝘀 𝗵𝗼𝗴𝘆 𝗹𝗲𝗵𝗲𝘁𝘀é𝗴𝗲𝘀 𝗲𝘇?
A kijelző elsötétült. Egyetlen mondat maradt rajta.
KÉT ALANY AZONOSÍTVA.
Maeve hátralépett.
– 𝗔𝗹𝗮𝗻𝘆?
Vincent összeszorította az állkapcsát.
–𝗘𝘇 𝗻𝗮𝗴𝘆𝗼𝗻 𝗻𝗲𝗺 𝘁𝗲𝘁𝘀𝘇𝗶𝗸.
– 𝗩é𝗴𝗿𝗲 𝘃𝗮𝗹𝗮𝗺𝗶𝗯𝗲𝗻 𝗲𝗴𝘆𝗲𝘁é𝗿𝘁ü𝗻𝗸.
A falból halk kattanás hallatszott. Mindketten megfordultak. A fekete vonal mentén apró fény gyulladt ki. Az addig láthatatlan ajtó lassan szétnyílt. Odabent minden más volt.Sokkal tisztább volt és sterilebb. A falakba apró üvegpanelek voltak építve. Mögöttük kábelek és ismeretlen műszerek futottak. A padló közepén halvány kék fénycsík vezetett előre.
Maeve lenézett rá.
–𝗘𝗿𝗿ő𝗹 𝗲𝗱𝗱𝗶𝗴 𝘀𝘇ó 𝘀𝗲𝗺 𝘃𝗼𝗹𝘁.
Vincent a sötét folyosó végét figyelte.
–𝗞𝗲𝘇𝗱𝗲𝗸 𝗮𝗿𝗿𝗮 𝗴𝘆𝗮𝗻𝗮𝗸𝗼𝗱𝗻𝗶, 𝗵𝗼𝗴𝘆 𝗮 𝗷𝗲𝗹𝗲𝗻𝘁é𝘀𝗯ő𝗹 𝗲𝗹é𝗴 𝘀𝗼𝗸 𝗺𝗶𝗻𝗱𝗲𝗻 𝗸𝗶𝗺𝗮𝗿𝗮𝗱𝘁.
Maeve megszorította a fegyverét.
–𝗔𝗸𝗸𝗼𝗿 𝗻é𝘇𝘇ü𝗸 𝗺𝗲𝗴, 𝗺𝗶𝘁 𝗻𝗲𝗺 𝗮𝗸𝗮𝗿𝘁𝗮𝗸, 𝗵𝗼𝗴𝘆 𝘁𝘂𝗱𝗷𝘂𝗻𝗸.
Elindultak. A folyosó végén egyetlen monitor világított. Amikor Maeve elhaladt mellette, a képernyő magától bekapcsolt. Két szó jelent meg rajta.
PROJEKT INDÍTÁSA
Maeve megtorpant. Vincent visszanézett rá. A következő pillanatban a monitor elsötétült. Három rövid, de hangos sípolás után teljesen megszakadt a kapcsolatuk a központtal. Maeve zsebre vágta az adóvevőt.
-𝐆𝐨𝐧𝐝𝐨𝐥𝐭𝐚𝐦..
A folyosó túlsó végén vörös vészfények villantak fel. A fény minden felvillanáskor vörösre mosta a betonfalakat. A levegőben égett műanyag és fém kesernyés szaga kezdett el terjengeni. Valahol Maeve mögött megszólalt egy riasztó. A hang annál tompábban érkezett, minél messzebb került tőle. Maeve-nek egy pillanatra olyan érzése támadt, mintha nem is ugyanabban az épületben lennének, pedig alig ötven méterre voltak a kijárattól. Legalábbis az alaprajz szerint.
Maeve a csuklóján lévő kijelzőre pillantott.
03:14
– 𝗣𝗶𝗲𝗿𝗰𝗲.
Nem kellett hangosan szólnia. Vincent megállt és a válla felett vissza nézett rá.
– 𝗛𝗮𝗹𝗹𝗼𝘁𝘁𝗮𝗺.
–𝐍𝐞𝐦 𝐚𝐳𝐭 𝐤é𝐫𝐝𝐞𝐳𝐭𝐞𝐦, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐡𝐚𝐥𝐥𝐨𝐭𝐭𝐚𝐝-𝐞.
– 𝐓𝐮𝐝𝐨𝐦.
Maeve egy pillanatig ránézett. Vincent csak kajánul elmosolyodott, majd előre fordult. Maeve-et már nem lepte meg. Vincent Pierce mindig ezt csinálta. Mindig úgy viselkedett, mintha már előre tudná, mi lesz a következő lépés. Mintha mindenre lenne egy tartalék terve.
KOPP
Maeve nem mozdult. Vincent is megállt. A hang közvetlenül előttük jött.
–𝗛𝗮𝗹𝗹𝗼𝘁𝘁𝗮𝗱?
– 𝗜𝗴𝗲𝗻.
Vincent bólintott. A koppanás újra megszólalt. Ezúttal sokkal hangosabban.
KOPP
Maeve felemelte a fegyverét és közelebb lépett a falhoz. Tekintete végigpásztázta a falat, mígnem megakadt egy alig látható illesztésen.
– 𝗩𝗮𝗻 𝗶𝘁𝘁 𝘃𝗮𝗹𝗮𝗺𝗶.
Vincent mellé lépett.
–𝗟é𝗽𝗷 𝗵á𝘁𝗿𝗮.
Maeve engedelmeskedett. Vincent elővette a kését, és a fal illesztéséhez nyúlt. Egy halk kattanás hallatszott. A fal egy része néhány centiméterrel előrébb mozdult. Mindketten megmerevedtek. A falon egy apró repedés futott végig. Maeve tett hátra egy lépést.
-𝑬𝒛 𝒏𝒆𝒎 𝒗𝒐𝒍𝒕 é𝒑𝒑𝒆𝒏 𝒂 𝒕𝒆𝒓𝒗 𝒓é𝒔𝒛𝒆.
-𝑨𝒛 𝒊𝒍𝒚𝒆𝒏 𝒅𝒐𝒍𝒈𝒐𝒌 𝒓𝒊𝒕𝒌á𝒏 𝒔𝒛𝒐𝒌𝒕𝒂𝒌 𝐚𝐳𝐨𝐤 𝐥𝐞𝐧𝐧𝐢.
A következő pillanatban a repedés továbbterjedt.
KOPP.
A fal belsejéből valami nekifeszült. Maeve felemelte a fegyverét.
– 𝗩𝗶𝗻𝗰𝗲𝗻𝘁…
Vincent lassan Maeve felé fordította a fejét.
–𝗛á𝗿𝗼𝗺𝘀𝘇𝗼𝗿.
Maeve nyelt egyet.
– 𝗣𝗼𝗻𝘁𝗼𝘀𝗮𝗻..
Az egész épület megremegett. Mély, tompa lökés futott végig a betonon a talpuk alatt. A lámpák kialudtak.
-𝗠𝗮𝗲𝘃𝗲! -Kapta el hirtelen Vincent a karját.
A sötétben valami felordított, de nem emberi hang volt. Aztán minden fehér lett.
03:17
A robbanás olyan erővel csapott le, hogy Maeve egy pillanat alatt elvesztette az egyensúlyát. Pillanatok alatt eltűnt a padló a lábai alól, nem tudott megkapaszkodni sehol sem. Vakító, hideg fény vette körül. Egy dolgot érzett csak, Vincent kezét. Még érezte az ujjait a karján. Még hallotta a hangját.
– 𝗠𝗮𝗲𝘃𝗲!
Aztán valami nekicsapódott. A teste méterekkel hátrább repült. A levegő kiszorult a tüdejéből, ahogy földet ért. Valami éles végigvágta az oldalát. Megpróbált újra levegőt venni. Nem sikerült. Forgott vele a világ. A fények eltűntek, a hangok elhalkultak. Sípolt a füle. Vincent hangját azonban kristálytisztán hallotta.
-𝗠𝗮𝗲𝘃𝗲!
Ezúttal sokkal közelebbről hallotta.
– 𝗡é𝘇𝘇 𝗿á𝗺!
Maeve megpróbálta kinyitni a szemét. Nem látott semmit sem maga előtt, minden homályos volt.
-𝗩𝗶𝗻𝗰𝗲𝗻𝘁..
Nem tudta biztosan, hogy valóban kimondta-e.
-𝗜𝘁𝘁 𝘃𝗮𝗴𝘆𝗼𝗸.
Egy kéz érintette az arcát. Meleg volt. Talán csak azért érezte annak, mert az ő bőre jéghideg volt.
-𝗠𝗮𝗿𝗮𝗱𝗷 𝘃𝗲𝗹𝗲𝗺!
Maeve levegő után kapkodott.
– 𝐍𝐞𝐦… 𝐭𝐮𝐝𝐨𝐤… – zilálta hangosan.
– 𝐃𝐞𝐡𝐨𝐠𝐲𝐧𝐞𝐦.
– 𝐕𝐢𝐧𝐜𝐞𝐧𝐭…
– 𝐍é𝐳𝐳 𝐫á𝐦.
Megpróbálta. Ezúttal viszont sikerült. Vincent ott térdelt előtte, csak pislogni tudott a férfire. Aztán hirtelen érezte, hogy valami meleg végig folyik a halántékán. Vér. Vincent arca a szokásosnál is sápadtabb volt. Maeve még soha nem látta így. Mintha aggódott volna a férfi.
-𝗠𝗶𝗮𝘁𝘁𝗮𝗺. -gondolta Maeve.
Vincent a szemébe nézett.
– 𝑵𝒆 𝒄𝒔𝒖𝒌𝒅 𝒃𝒆 𝒂 𝒔𝒛𝒆𝒎𝒆𝒅.
– 𝑵𝒆𝒎 𝒍𝒆𝒔𝒛 𝒃𝒂𝒋…
– 𝑴𝒂𝒆𝒗𝒆.
– 𝑴é𝒈 𝒆𝒈𝒚𝒃𝒆𝒏 𝒗𝒂𝒈𝒚𝒐𝒌.
-𝑻𝒖𝒅𝒐𝒎.
Vincent lehajolt hozzá. A következő szavai olyan halkan érkeztek, hogy Maeve alig hallotta.
–𝐓ö𝐫𝐭é𝐧𝐣𝐞𝐧 𝐛á𝐫𝐦𝐢..
Egy pillanatra megtorpant. Mintha ő sem tudná, hogyan kellene kimondania a következő szavakat.
-𝐍𝐞 𝐞𝐧𝐠𝐞𝐝𝐣 𝐞𝐥.
Maeve megpróbálta megfogni a kezét. Az ujjaik egy pillanatra összeértek. Aztán a világ újra felrobbant.