Teljes mű

6. fejezet

Pirkadat – I. kötet Z. Pete 6 perc olvasási idő Nyilvános
Betűméret

A hétvégi önkéntes munkára végül többen is eljöttek, mint amire számítottak.

A város szélén futó régi tanösvényt rendesen megtépázta a vihar. Letört ágak feküdtek mindenfelé, a korlát több helyen kidőlt, a kis fahíd egyik oldala pedig megsüllyedt.

Nem volt katasztrófa.

Csak az a fajta munka, amit mindenki fontosnak tart, amíg ki nem derül, hogy szombat reggel nyolckor kellene megcsinálni.

Tamás már korán ott volt.

A vállán fűrész lógott, a kezében kesztyű.

Balázs nem sokkal később érkezett egy utánfutónyi szerszámmal.

Kiszállt, végignézett az ösvényen, aztán Tamásra.

– Na, ezt ketten estig sem rakjuk rendbe.

Tamás a szerszámokra nézett.

– Ezek közül mindegyikről tudod is, mire való?

Balázs becsapta az autó ajtaját.

– Majdnem.

– Akkor jó. Már megijedtem.

Sorra érkeztek a többiek.

Ági szendvicseket és teát hozott.

Kata egy elsősegélycsomagot tett le a padra.

Tamás ránézett.

– Optimista vagy.

– Ismerlek benneteket.

– Ez sértő.

– Tapasztalat.

Eszter fényképezőgéppel a nyakában érkezett, de tíz perc múlva már ágakat cipelt.

Józsi különösebb bejelentés nélkül nekilátott a kidőlt korlátnak.

Laci bácsi végignézett a társaságon.

– Na. Akkor kezdjük.

Nem volt vezető.

Nem is kellett.

Tamás és Balázs a nagyobb ágakat darabolta. Józsi a korlát használható részeit válogatta szét. Eszter hordta a levágott gallyakat. Ági dolgozott és időnként gondoskodott róla, hogy a többiek ne felejtsenek el inni.

Kata főleg Tamást figyelte, amikor az felmászott egy ferdén álló fatörzsre.

– Onnan le fogsz esni.

Tamás lenézett.

– Miből gondolod?

– Abból, hogy utána én foglak összerakni.

Tamás elgondolkodott.

Aztán lemászott.

– Meggyőző érvelés.

Délre az ösvény nagy része járható volt.

Csak a híd maradt.

Keskeny fahíd vezetett át a patak fölött. Nem volt magas, de a vihar kimosta az egyik partoldalt. Az egyik tartógerenda megsüllyedt, vele együtt néhány palló is ferdén állt.

Balázs letérdelt mellé.

Megnyomta az egyik deszkát.

Az egész szerkezet megmozdult.

– Ezt így nem hagyhatjuk.

Tamás mellé guggolt.

– Ki kellene emelni.

– Elég lenne húsz centi. Betolok alá egy új támaszt, utána visszaengedjük.

Józsi a túloldalról megnézte.

– Ha az a gerenda még tart.

Balázs megkopogtatta.

– Tart.

Józsi felvonta a szemöldökét.

– Ezt a hangjából tudod?

– Igen.

– Én a dinnyét szoktam így vizsgálni.

Balázs ránézett.

– És működik?

– Nem.

Tamás elnevette magát.

– Biztató.

Ági a híd széléhez lépett.

– Nekem mit kell csinálnom?

– Ezt a pallót tartsd – mutatta Balázs. – Ha emeljük, ne csússzon keresztbe.

Eszter lehúzta a válláról a fényképezőgépet.

– Segítsek?

– A szerszámosládát tedd arrébb – mondta Tamás. – Aztán maradj a parton.

Eszter félrehúzta.

Kata a hídfő mellé állt.

– Lassan csináljátok.

Tamás és Józsi megfogta a gerendát.

Balázs letérdelt a támasz mellé.

– Jó. Megemelitek, én betolom alá.

Tamás megtámasztotta a lábát.

– Szólj.

Balázs a gerenda alá nyúlt.

– Háromra.

Egy.

Kettő.

Három.

Tamás és Józsi megemelte.

A gerenda néhány centit mozdult.

– Még.

Újra nekifeszültek.

Balázs betolta az új támaszt.

Aztán valami reccsent.

Nem hangosan.

Egyetlen száraz roppanás.

Józsi arca azonnal megváltozott.

– Állj.

A partoldal megindult.

Nem a gerenda tört el.

A föld engedett el alatta.

Balázs még térdelt.

Az egyik palló oldalra csúszott.

Eszter ösztönösen előrelépett.

– Balázs!

A híd fél oldala lezökkent.

Innentől nem beszélt senki.

Tamás elengedte a gerendát, és Balázs felé nyúlt.

Józsi ugyanabban a pillanatban rántotta vissza a megsüllyedő tartót.

Ági két kézzel fogta meg a keresztbe forduló pallót.

Kata Eszter felé mozdult.

Eszter még egy lépést tett.

A lába alatt megcsúszott a sáros part.

Kata túl messze volt.

Tamás Balázzsal volt elfoglalva.

Józsi a gerendát tartotta.

Mégis, mielőtt Eszter eleshetett volna, Ági elengedte a pallót és hátranyúlt.

Pont oda.

Pont akkor.

Elkapta Eszter karját.

A palló szabaddá vált.

Leesett.

Balázs felnézett.

A deszka feléjük fordult.

Tamás már mozdult.

Nem nézett oda.

Nem volt rá ideje.

Egyetlen mozdulattal rántotta hátra Balázst.

A palló a következő pillanatban csapódott a patakmederbe.

Nagyot szólt.

Aztán csend lett.

Csak a víz folyt tovább.

Tamás még mindig Balázs kabátját markolta.

Józsi két kézzel tartotta a gerendát.

Ági Eszter karját fogta.

Kata mellettük állt.

Senki sem mozdult.

– Mindenki maradjon ott – mondta Kata.

A hangjában már nem volt semmi játékosság.

– Balázs?

– Jól vagyok.

– Tamás?

– Igen.

– Józsi?

– Tartom.

– Eszter?

Eszter bólintott.

Kata ránézett.

– Mondd.

– Jól vagyok.

– Ági?

– Én is.

Kata csak ekkor mozdult.

Először Esztert nézte meg.

Aztán Balázst.

Tamás kezén volt egy kisebb horzsolás, de más sérülést nem talált.

Józsi közben még mindig a gerendát tartotta.

– Ha az egészségügyi ellenőrzésnek vége, ezt valaki átvehetné.

Tamás odalépett.

– Miért nem szóltál?

– Gondoltam, egyszer csak feltűnik.

Balázs is melléjük állt.

Hárman lassan visszaengedték a gerendát.

Néhány másodpercig senki nem beszélt.

Balázs a leszakadt pallót nézte odalent.

Aztán Tamásra.

– Te honnan tudtad?

– Mit?

– Hogy hátra kell rántanod.

Tamás a patakra nézett.

– Láttam, hogy jön a palló.

Balázs megrázta a fejét.

– Nem néztél arra.

Tamás felnézett.

– Végig engem néztél.

Tamás nem válaszolt.

Eszter Ágira nézett.

– Te meg honnan tudtad, hogy el fogok csúszni?

– Nem tudtam.

– De már nyúltál értem.

Ági lassan elengedte Eszter karját.

Csak most vette észre, hogy még mindig fogja.

– Nem tudom.

Kata összevonta a szemöldökét.

– Én is feléd indultam.

– Igen.

– De még meg sem csúsztál.

Csend.

Józsi kiegyenesedett.

Végignézett rajtuk.

Most senki nem mosolygott.

– A falunapon is ez volt.

Tamás ránézett.

– Mire gondolsz?

– Arra a két másodpercre.

Balázs lassan bólintott.

Eszter a többiek arcát figyelte.

– Akkor csak álltunk.

Kata a leszakadt hídra nézett.

– Most nem.

Megint csend lett.

Laci bácsi néhány méterrel távolabb állt.

Ezúttal ő sem mondott semmit.

Tamás lenézett a pallóra a patakban.

– Jó. Először ezt rakjuk rendbe.

Balázs még mindig őt nézte.

– Ennyi?

– Nem.

Tamás felvette a kesztyűjét.

– De ha most elkezdjük megfejteni, estére is itt állunk egy fél híddal.

Józsi lenézett.

– Jelenleg inkább harmad híddal.

Senki nem nevetett.

Még túl friss volt.

Dolgozni kezdtek.

Most már lassabban.

A partoldalt előbb megtámasztották. Balázs új rögzítést készített. Tamás és Józsi csak akkor emelt, amikor mindenki biztonságos helyen állt.

Kata kétszer is ellenőrizte.

Aztán harmadszor.

Senki nem szólt érte.

Több mint egy óra telt el, mire az utolsó palló is a helyére került.

Balázs végigsétált a hídon.

Megfordult.

Visszajött.

Aztán újra átment.

Tamás a korlátnak támaszkodott.

– Ha még háromszor átmész rajta, elkopik.

Balázs megállt a túloldalon.

– Most már vicces?

Tamás körbenézett.

Kata éppen visszacsukta az elsősegélydobozt.

Eszter a fényképezőgépét tisztogatta.

Ági teát töltött.

Józsi leült egy farönkre.

Mindenki rendben volt.

– Most már igen.

Balázs visszasétált.

– Akkor jó.

Ági mindenkinek adott egy pohár teát.

Néhány percig csak ültek.

Józsi a sajátját kavargatta.

Tamás oldalról ránézett.

– Na?

– Mi na?

– Látom rajtad, hogy mondani akarsz valamit.

Józsi ivott egy kortyot.

– Csak gondolkodom.

– Az veszélyesebb, mint a híd – mondta Balázs.

Józsi bólintott.

– Főleg nektek.

Most már néhányan elmosolyodtak.

A feszültség lassan engedett.

Józsi letette a poharat.

– Az elsőnél azt hittem, a meleg.

Tamás figyelni kezdett.

– A másodiknál még ráfogtam volna valamire.

Ági is ránézett.

– A falunapnál már nehezebb volt.

Józsi a híd felé nézett.

Aztán vissza rájuk.

– De ezt most már tényleg nem fogom a dinnyére.

Balázs felnevetett.

Ági is.

Még Kata szája széle is megmozdult.

Tamás azonban továbbra is a hidat nézte.

– Van egy kis különbség.

A nevetés elhalt.

– Mi?

Tamás lassan megfordult.

– Eddig csak éreztünk valamit.

Balázsra nézett.

Aztán Ágira.

Végül Katára.

– Most csináltunk is valamit.

Erre már senki nem válaszolt.

Nem nagyon volt mit.

A nap végére a tanösvény újra járható volt.

A korlát állt.

A híd is.

Az emberek lassan elindultak hazafelé.

A hídnál azonban mindegyikük visszanézett egyszer.

Nem beszélték meg.

Csak Laci bácsi maradt még ott.

Megvárta, amíg az utolsó autó hangja is eltűnt az úton.

Aztán végignézett a hídon.

Sokáig állt mozdulatlanul.

Végül lehajolt, felvette a földről a kesztyűjét.

És hazament.

További részek a műből

Összes rész megnyitása

Írnál visszajelzést?

Ennél a résznél a szerző fogad olvasói reakciókat és kérdéseket.