2. fejezet

2. fejezet

Pirkadat – I. kötet Z. Pete 7 perc olvasási idő Nyilvános
Betűméret

Tamás a második címhez érkezett aznap.

Az első hibát egy újraindítás oldotta meg.

A mostani hibajegy szerint egyszerűen „nincs internet”.

Tamás tapasztalatból tudta, hogy ez nagyjából bármit jelenthet.

A GPS szerint megérkezett.

Tamás szerint nem.

A kettő között néhány háznyi eltérés volt, ami vidéken teljesen elfogadható pontosságnak számított.

Leparkolt.

A kerítés mögül kutyaugatás hallatszott.

Ez biztató jel volt.

Ahol kutya van, ott általában ember is akad.

Becsöngetett.

Odabentről valaki azt kiáltotta:

– Megnézem!

A hang alapján egyszerre legalább három dolgot csinált.

Az ajtó kinyílt.

Ági állt előtte.

– Jó napot.

– Jó napot.

Tamás felemelte a műszeres táskát.

– Internet.

Ági félreállt.

– Sajnos igen.

A nappaliból hangok szűrődtek ki.

Valaki valamit keresett.

Valaki más valamit tagadott.

Egy harmadik valószínűleg ártatlan volt.

Vagy csak még nem kapták el.

– Merre van a router?

Ági a nappali felé mutatott.

– Elvileg ott.

Tamás megállt.

– Elvileg?

– Reggel még ott volt.

– Ez biztató.

A router végül valóban ott volt.

Tamás leguggolt elé.

A készülék magabiztosan villogott, mintha pontosan tudná, hogy mi a probléma, csak esze ágában sincs elárulni.

– Na, nézzük.

Kihúzta.

Várt.

Visszadugta.

A router néhány másodpercig gondolkodott.

Aztán újra életre kelt.

A nappaliból valaki felkiáltott:

– Van net!

A hang alapján legalább egy elveszett családtag került elő.

Ági az ajtófélfának támaszkodott.

– Komolyan ennyi volt?

– Úgy tűnik.

– És mi volt a baja?

Tamás a routerre nézett.

– Elfáradt.

– A router?

– Néha azok is.

Ági elnevette magát.

– Akkor szerencséje van. Én is.

A konyhából valaki segítséget kért.

A nappaliból valaki tiltakozott.

Valahol egy telefon csörgött.

A ház visszatért a normális működéshez.

Tamás összepakolta a szerszámait, bár egyikre sem volt szükség.

Az ajtóban visszafordult.

– Akkor minden rendben.

Ági körbenézett a házban.

– Egyelőre.

– Az általában elég szokott lenni.

Ági bólintott.

– Igaza van.

Tamás kilépett az utcára.

A telefon már rezgett is a zsebében.

Új hibajegy.

Otthon a fű valószínűleg még mindig nem nyírta le saját magát.

Pedig lett volna rá ideje.

•

Ági délután a bevásárlókocsit tolta a zöldségespult mellett.

A lista a táskájában volt.

Ez önmagában még nem jelentette azt, hogy használni is fogja.

Paradicsom.

Paprika.

Uborka.

A sor másik végén egy férfi egy dinnyét vizsgálgatott.

Megkopogtatta.

Oldalra fordította.

Újra megkopogtatta.

Ági egy darabig figyelte.

Aztán nem bírta tovább.

– Elnézést…

A férfi felnézett.

– Igen?

– Tényleg lehet hallani rajta valamit?

Józsi elmosolyodott.

– Én már harminc éve úgy teszek.

– És működik?

– Néha.

– És amikor nem?

– Akkor azt mondom, rossz volt a termés.

Ági felnevetett.

– Ügyes.

– Az embernek kell egy történet, ha melléfog.

Ági levett egy dinnyét.

Megemelte.

Visszatette.

– Én inkább találomra választok.

– Az sem rossz módszer.

– Bevált?

Józsi elgondolkodott.

– Körülbelül ugyanannyiszor, mint a kopogtatás.

Mindketten a dinnyékre néztek.

Józsi végül a hónalja alá csapott egyet.

– Na, majd otthon kiderül, ki volt az okosabb.

– Ha jó lesz, magának volt igaza.

– Ha nem jó…

Ági elmosolyodott.

– Rossz volt a termés.

Józsi elégedetten bólintott.

– Látja, már tanulja.

Elindult a pénztár felé.

Ági még utána nézett.

Aztán ő is választott egy dinnyét.

Nem kopogtatta meg.

•

Józsi otthon letette a dinnyét a konyhaasztalra.

A rádió halkan szólt az ablakpárkányon.

Valaki rekordmeleget ígért.

A rádió minden nyáron ugyanolyan lelkesedéssel jelentette be, hogy meleg van.

Józsi elővette a legnagyobb kést.

– Na. Most kiderül.

A kés végigfutott a héjon.

A dinnye kettényílt.

Piros volt.

Józsi elmosolyodott.

– Legalább egyikünk tudja, mit csinál.

Vágott magának egy szeletet.

Édes volt.

A rádió közben áttért a közlekedési hírekre.

Józsi nem figyelt rá.

Amikor végzett, felállt az asztaltól.

A második lépésnél megtorpant.

Meg kellett kapaszkodnia a pult szélében.

Nem szédült.

A konyha nem fordult el.

A falak is a helyükön maradtak.

Mégis olyan érzése támadt, mintha valaki egyetlen pillanatra finoman meglökte volna a világot.

Két másodperc lehetett.

Talán annyi sem.

Aztán elmúlt.

Józsi mozdulatlanul állt.

– Hm.

Várt.

Semmi.

Ivott egy pohár vizet.

– Biztos a meleg.

Aztán kivitte a locsolókannát a kertbe.

A kerítés túloldaláról átszólt a szomszéd.

– Jó lett a dinnye?

– Meglepően.

– Akkor legközelebb nekem is kopogtass egyet.

– Az már feláras szolgáltatás.

A szomszéd nevetett.

Józsi locsolni kezdte a paradicsomokat.

Néhány perc múlva már nem gondolt arra a két másodpercre.

•

A délutáni busz egyenletesen zötykölődött.

Eszter az ablaknak támasztotta a fejét.

Fák.

Kerítések.

Buszmegállók.

Kisboltok.

Egy villanyoszlop tetején gólya állt.

Eszter elmosolyodott.

– Te legalább magasabbról látod.

A mellette ülő idős néni felnézett.

– Tessék?

Eszter zavartan elnevette magát.

– Semmi. A gólyának mondtam.

A néni kinézett.

– Én a galambokkal szoktam vitatkozni.

– És ki nyer?

– Attól függ, hogy hallják-e.

Eszter felnevetett.

A busz lassított.

A néni összeszedte a táskáját.

– Ez az én megállóm.

Felállt, aztán visszafordult.

– A gólyák tényleg magasabbról látnak.

– Az biztos.

– Csak attól még nekik is le kell szállniuk néha.

Az ajtó becsukódott mögötte.

Eszter kinézett az ablakon.

A gólya már nem volt ott.

•

A következő megállónál ő is leszállt.

A járda szélén egy fiú állt egy biciklivel.

A láncot nézte.

A lánc olajos volt és makacs.

– Már megint? – kérdezte Eszter.

Balázs felnézett.

– Ez nem már megint. Ez még mindig.

– Az nem ugyanaz?

– Szerelői szempontból nem.

Eszter odalépett.

– És mi a baja?

Balázs a biciklire nézett.

– Jelenleg az, hogy nem működik.

– Mély diagnózis.

– Köszönöm. Évek munkája van benne.

Megforgatta a pedált.

A lánc ugrott egyet.

Aztán leesett.

Mindketten nézték.

– Ez most válasz volt? – kérdezte Eszter.

– Szerintem vélemény.

Balázs leguggolt, és elővett egy kis csavarhúzót.

Eszter felvonta a szemöldökét.

– Te tényleg hordasz magadnál csavarhúzót?

– Mások telefontöltőt hordanak.

– Az kicsit normálisabb.

– Amíg el nem romlik valami.

Néhány mozdulat után a lánc visszakerült a helyére.

Balázs megpörgette a kereket.

Ezúttal működött.

– Na. Csak emlékeztetni kellett, mi a dolga.

– A biciklit?

– A láncot.

Eszter a forgó kereket nézte.

– És ha az embereknél is ez van?

Balázs felnézett.

– Mi?

– Hogy néha elfelejtik, mi a dolguk.

Balázs elgondolkodott.

– Azokat nehezebb visszarakni.

Eszter elmosolyodott.

– Majd találkozunk.

– Szia.

Eszter továbbindult.

Balázs még egyszer megpörgette a kereket.

Szépen futott.

•

Később visszaült a garázsban a fűnyíró mellé.

– Ha már itt vagyunk…

A csavar könnyen kijött.

A csavarhúzó még könnyebben csúszott meg.

– A francba!

Balázs a kezéhez kapott.

A mutatóujján szétnyílt a bőr.

Körbenézett.

Sebtapasz nem volt.

Szigetelőszalag igen.

Az mindig volt.

Talált egy régi rongyot, rátekerte az ujjára, majd körbetekerte szigetelőszalaggal.

Megmozgatta.

– Jó lesz.

Éppen ekkor nézett be a szomszéd a nyitott garázsajtón.

– Mi lesz jó?

Balázs felmutatta a kezét.

A férfi néhány másodpercig nézte.

– Ugye tudod, hogy a szigetelőszalag nem kötszer?

– Tudom.

– Akkor?

– Ez volt közelebb.

A szomszéd odalépett.

– Mutasd.

– Nem olyan vészes.

– Balázs.

Kelletlenül odanyújtotta.

A férfi félrehúzta a rongyot.

– Ezt össze kell varrni.

– Ugyan már.

– Lehet, hogy összeforr. Az is lehet, hogy előtte begyullad.

Balázs a kezére nézett.

– Jó.

– Jó?

– Elmegyek.

– Elviszlek.

Balázs felsóhajtott.

– Csak azért, hogy utána mondhasd, hogy megmondtad.

A szomszéd elmosolyodott.

– Természetesen.

•

A sürgősségi váróban mindenki úgy gondolta, hogy az ő baja a legsürgősebb.

Néha igazuk volt.

Kata éppen a kávéjáért nyúlt, amikor az automata ajtó kinyílt.

Egy férfi lépett be.

A jobb kezére olajos rongy volt tekerve.

A rongyot szigetelőszalag tartotta a helyén.

Kata megállt.

Lenézett a kávéra.

Aztán vissza a kézre.

Letette a poharat.

– Ugye ezt nem maga kötözte be?

Balázs ránézett.

– De.

– Gondoltam.

– Ennyire látszik?

Kata közelebb hajolt.

– Inkább ennyire egyedi.

– Működik.

– Attól függ, mi volt a cél.

– Hogy ne vérezzen.

– És a fertőzés?

Balázs elgondolkodott.

– Arra nem gondoltam.

– Látom.

Kata óvatosan leszedte a szigetelőszalagot.

A rongynál megtorpant.

– Ezt mióta használja?

– Hát…

– Inkább ne mondja.

– Az jobb?

– Nekem igen.

Kitisztította a sebet.

Balázs felszisszent.

– Mély – mondta Kata.

– Köszönöm.

Kata felnézett.

– Ez nem dicséret volt.

– Akkor jó.

– Kap pár öltést.

– Muszáj?

– Nem.

Balázs már majdnem megkönnyebbült.

– Viszont szeretném, ha az ujja később is ugyanott maradna.

– Ez végül is jó érv.

Kata gumikesztyűt húzott.

– Mivel foglalkozik?

– Mindenfélét javítok.

Kata rápillantott a szétszedett kötésre.

– Az látszik.

– Az embereket meghagyom a szakembereknek.

– Bölcs döntés.

– Ma már én is így gondolom.

Kata előkészítette a tűt.

– Nézzen inkább arra.

– Miért?

– Mert ezt nem szeretné látni.

– Pedig kíváncsi vagyok.

– Az emberek mindig kíváncsiak. Aztán elájulnak.

Balázs a plafon felé fordította a fejét.

– Jó döntés – mondta Kata.

– Ugye?

Néhány perc múlva Kata elvágta a cérnát.

– Kész.

Balázs megvizsgálta az ujját.

– Egész jól néz ki.

– Most már igen.

– Köszönöm.

– Szívesen.

Balázs felállt.

Az ajtóban még visszafordult.

– Ugye most már nem kell szigetelőszalag?

Kata komolyan nézett rá.

– Csak ha a szája is megsérül.

Balázs felnevetett.

– Azt nehéz lenne bekötni.

– Attól tartok.

– Viszont csendesebb lenne a világ.

– Ebben nem vagyok biztos.

Balázs biccentett.

– Viszlát.

– Remélem, nem túl hamar.

– Rajtam nem fog múlni.

Kilépett.

Kata egy pillanatig utána nézett.

Aztán visszafordult az asztalhoz.

A kávé még mindig ott állt.

Belekortyolt.

Hideg volt.

– Egyszer megiszlak melegen.

Az ajtó mögül megszólalt egy kolléganő.

– Kata!

– Igen?

– Van egy néni. Elesett.

Kata már tette is le a poharat.

– Súlyos?

– Inkább ijedt.

– Az néha rosszabb.

És már indult is.

A kávé ott maradt.

Megint.

További részek a műből

Összes rész megnyitása

Írnál visszajelzést?

Ennél a résznél a szerző fogad olvasói reakciókat és kérdéseket.