Laci bácsi délután összehajtotta az újságot.
Felállt.
A pad megkönnyebbülten nyekkent egyet.
– Na, én is így vagyok.
A pékség előtt Julika éppen lehúzta a napellenzőt.
– Megy haza, Laci bácsi?
– Ha nem találok jobb ajánlatot.
– Akkor holnap.
– Ha a Jóisten is úgy akarja.
Julika elmosolyodott.
– Meg ha maga is.
Laci bácsi elgondolkodott.
– Az már nehezebb ügy.
A sarkon majdnem összeütközött egy fiatalemberrel.
Olajos póló.
A kezében egy csapágy.
– Hopp! – mondta Balázs. – Elnézést!
Laci bácsi végigmérte.
– Na, szerelő.
Balázs elnevette magát.
– Mindenki annak néz.
– Nem vagy az?
– De.
– Akkor jól néznek.
Balázs zsebre tette a csapágyat.
– Megint a főtéren üldögélt?
– Valakinek figyelni kell, nem dől-e el a város.
Balázs körbenézett.
– És?
Laci bácsi is.
– Ma még kibírja.
– Holnap?
– Az majd holnap kiderül.
Balázs biccentett.
– Jó pihenést!
– Neked meg kevesebb csavart.
– Az nem rajtam múlik.
– Soha semmi.
Balázs nevetve továbbindult.
Laci bácsi utána nézett.
– Jó gyerek.
Aztán ő is ment tovább.
•
Balázs otthon letette a szerszámosládát.
A rádió olyan hangerővel szólt, mintha a szomszéd utcában is szükség lenne a hírekre.
– Megjöttem!
– Hallom!
– Akkor jó.
Az apja a konyhában ült.
– Mit szereltél?
– Fűnyírót.
– És?
– Működik.
Az apja bólintott.
– Akkor nem hiába ettél ma.
Balázs elmosolyodott.
– Ez volt a mai dicséret?
– Ne szokj hozzá.
– Már késő.
Az apja szája sarkában megjelent egy mosoly.
A rádió közben válságról beszélt.
Aztán politikáról.
Aztán egy újabb problémáról.
Az apja kikapcsolta.
– Elég volt mára.
Csend lett.
Az udvar felől feketerigó énekelt.
Balázs kinézett az ablakon.
– Minden este ugyanitt énekel.
– Persze.
– Honnan tudod?
Az apja vállat vont.
– Mert én is minden este itt ülök.
Balázs ránézett.
Erre nem nagyon lehetett mit mondani.
– Gyere – mondta az apja. – Vacsorázzunk.
•
Tamás következő hibajegye a városi rendelőbe szólt.
A recepción egy nő telefonált, és közben a folyosó vége felé mutatott.
– Szerverterem. Balra.
– Köszönöm.
Tamás elindult.
Az egyik ajtó hirtelen kinyílt.
Egy fiatal nő lépett ki rajta, kartonokkal a kezében.
Majdnem összeütköztek.
A papírok megcsúsztak.
Tamás ösztönösen elkapta a legfelsőt.
– Bocsánat – mondta Eszter.
– Semmi baj.
Visszaadta.
Eszter meglátta a műszertáskát.
– Az internethez jött?
– Igen.
– Akkor ma maga lesz a legnépszerűbb ember az épületben.
– Ezt kétlem.
– Amióta nincs hálózat, mindenki ideges.
Tamás a szerverterem felé nézett.
– Akkor megpróbálom megjavítani a hangulatot is.
– Ha visszajön az internet, az már fél siker.
– Kezdjük az egyszerűbbel.
Eszter elmosolyodott.
– Jó munkát!
– Magának is.
Két perc múlva Tamás megtalálta a hibát.
Egy félig kicsúszott kábel.
Visszanyomta.
Kattanás.
A kapcsolón egymás után gyulladtak ki a zöld fények.
A folyosóról szinte azonnal felkiáltott valaki.
– Megjött!
Tamás becsukta a szekrényt.
– Hiányoztam?
Amikor kilépett, Eszter ismét szembejött vele.
– Na?
– Él.
– A hálózat?
– Egyelőre.
Eszter felnevetett.
– Ez nálunk is így van.
– Micsoda?
– Minden.
Tamás egy pillanatig gondolkodott.
– Ezt megjegyzem.
Eszter továbbindult, aztán visszafordult.
– Köszönjük!
Tamás intett.
– Ezért fizetnek.
– Akkor ma megdolgozott érte.
– Holnap megint kezdődik.
– Nálunk is.
Mentek tovább.
Mindketten a saját dolguk után.
•
Nem sokkal később Ági ült ugyanazon rendelő folyosóján.
A kisebbik gyerek az ölében hintáztatta a lábát.
– Anya?
– Tessék?
– Az orvosok is betegek szoktak lenni?
– Persze.
– Akkor ki gyógyítja meg őket?
– Egy másik orvos.
A gyerek gondolkodott.
– És azt?
Ági elnevette magát.
– Arra már én sem tudom a választ.
Az ajtó kinyílt.
Kata lépett ki.
– Jó napot!
– Jó napot!
Kata leguggolt a gyerek elé.
– Na. Ki lesz ma a bátor?
– Én.
– Biztos?
A gyerek összehúzta a szemét.
– Majd meglátjuk.
Kata elmosolyodott.
– Ez korrekt válasz.
Ági megrázta a fejét.
– Ezt az apjától örökölte.
– Akkor jó helyről jött.
A vizsgálat nem tartott sokáig.
Kifelé Kata még utánuk szólt.
– Ha estére magasabb lenne a láza, telefonáljanak.
– Rendben. Köszönjük.
A gyerek visszaintegetett.
– Szia!
– Szia!
Ági megfogta a kezét.
– Na, menjünk.
– Kapok fagyit?
Ági felsóhajtott.
– Tudtam, hogy ez lesz a következő kérdés.
– Akkor igen?
– Egy gombóc.
– Kettő?
– Már alkudozol?
– Tanulom.
– Azt látom.
•
A főtéren Laci bácsi még mindig a padján ült.
A gyerek már messziről észrevette a galambokat.
– Anya!
– Látom.
Elszaladt.
A galambok rutinosan felszálltak.
– Csaltak!
Laci bácsi komolyan bólintott.
– Ebben nagyon jók.
Ági odaért.
– Ne biztassa.
– Már késő.
Egy fehér furgon gurult el mellettük.
Tamás lehúzta az ablakot.
– Minden rendben?
– Igen – mondta Ági. – Csak kontroll.
– Akkor jó.
Tamás intett.
– Na, Laci bácsi!
– Na, szerelő!
A lámpa zöldre váltott.
Tamás továbbgurult.
Ági utána nézett.
– Ismer mindenkit?
Laci bácsi vállat vont.
– Nem.
Rápillantott a padra.
– Csak mindig ugyanitt ülök.
•
Balázs a vasboltból tartott hazafelé.
A zsebében csavarok csörögtek.
Egy idős férfinak segített feltenni egy zsák virágföldet a biciklijére, aztán továbbment.
A következő utcában Józsit látta a kapunál.
Pontosabban harcban a kapuval.
Balázs megállt.
– Segítsek?
Józsi felnézett.
– Ha már úgyis itt vagy…
Balázs letette a táskáját.
Megnézte a zsanért.
Megemelte a kaput, lazított két csavaron, aztán újra meghúzta őket.
Becsukta.
A kapu hangtalanul a helyére simult.
– Na. Most már nem haragszik.
Józsi kipróbálta.
– Egész más.
– Nem volt nagy dolog.
– Neked.
Balázs összeszedte a szerszámait.
Józsi a kert felé intett.
– Kérsz valamit inni?
– Köszönöm, nem. Megyek haza.
Balázs a paradicsomokra nézett.
– Szépek.
– Majd ősszel mondjuk meg.
– Jogos.
Balázs elindult.
Józsi becsukta utána a kaput.
Csend.
Újra kinyitotta.
Becsukta.
Semmi nyikorgás.
Összehúzta a szemét.
Évek óta bosszantotta az a hang.
Most, hogy eltűnt, hiányzott.
– Na, tessék.
Kinyitotta még egyszer.
Semmi.
– Az ember tényleg mindent megszokik.
Bement az udvarra.
A kapu hangtalanul záródott mögötte.
Józsi megtorpant.
Nem a kapu miatt.
Valami más volt.
Nem szédülés.
Nem hang.
Nem mozdult meg semmi.
Csak egyetlen rövid pillanatra megint ugyanaz az érzés.
Mintha a világ nem egészen ott lenne, ahol egy másodperccel korábban.
Józsi a kerítésre tette a kezét.
Várt.
Semmi.
A szomszéd udvarban rádió szólt.
Egy kutya ugatott valahol.
A paradicsomok békésen álltak.
Minden a helyén volt.
Józsi lassan kifújta a levegőt.
– Jó.
Várt még egy pillanatot.
– Ezt már nem fogom a dinnyére.
Aztán bement a házba.