A cselló mély hangja csendült fel, elnyomta a lányok suttogását.
Lucifer kezét nyújtotta Hanna felé. Hanna a démonok urának tenyerére emelte kezét, másikat a férfi vállára emelte, aki alátámasztotta karjával karját, közelebb lépve a lányhoz.
Megérezte illatát. Tömjén és az éjszaka hidege. Téli este, mikor a sárgás lámpafényben megcsillan a frissen hullott hó. A ragyogó csillagok képe, hanyatt fekve a hóban, karjaival s lábaival hóangyalt rajzolt.
Hóangyalt, apró kis szoknyával, majd kesztyűs kezével szárnyakat, feje fölé ujjaival glóriát.
Hanna összekulcsolt kezeikre nézett, ahogy a férfi magasba emelte, a tánc első lépése előtt.
A hegedű hangja válaszolt a csellóra, hangja édes, vékony dallamként szállt fülébe.
— Nem tudok táncolni — rázta a fejét Hanna.
Ki akarta tépni kezét a férfi ujjai közül.
— Csak hagyd, hogy vezesselek — válaszolta Lucifer halkan.
Hanna felnézett a vörösen izzó szemekbe. Mint a frissen kiontott vér.
— Nem fogom – tiltakozott
Lehunyta szemeit. Csak essen túl rajta. Csak ne érezzen semmit.
Lucifer keze szorosabban fonódott derekára fűzője alján, az első lépéseket megtéve.
Hanna engedett.
A démonok urának lépteit követte, háta ívbe hajlott a derekán nyugvó kar felett. Átadta testét a zenének, a ritmusnak, hagyta, hogy szabadjára engedte érzelmeit, hogy vezessék lépteit, karját.
S egy pillanatra lecsendesedett a szívében zúgó vihar. Csak a zene létezett. A hegedű, a cselló, a brácsa hangja vezette minden mozdulatát, már nem a gondolatai, nem az érzelmei. Nem érezte a kezeit ökölbe szorító tehetetlenséget. Nem hallotta a fülében dobogó haragot, elnyomta a zeneszó. Mellkasáról felemelkedett minden súly, ami addig nyomta, hogy levegőt is alig kapott.
Minden gondolatát száműzte, hogy legyen hely a zenének, ami így betöltött mindent, ami rendelkezésére állt. Szétáradt testében, könnyebbnek érezte minden mozdulatát, szárnyalt a táncparketten, mintha a kis hóangyal szárnyak, amiket kislányként annyit rajzolt magának, most a hátából nőttek volna ki.
— Ilyen érzés a szabadság — hallotta Lucifer hangját fülében.
Felpattantak szemei, s újra a vérvörös szempár nézett egyenesen a szemeibe.
Az Ördöggel táncolt.
De Lucifer ekkor karja alatt megforgatta a lányt, aki kiesett a ritmusból, nem tudta, mennyit, melyik irányba forduljon, merre nézzen.
Meglátta a táncparketteket a kecskelábakú szörnyetegeket, a kosokéra emlékeztető szarvakat, a démonokat, akik az emberek rémálmaikban látnak.
Lucifer ekkor magához húzta, átkarolta át derekát, s hátradöntötte a lány törzsét, jelezve, hogy vége a táncnak.
Hanna szívére visszatért a mázsás súly, s sokkal erősebben nehezedett most már mellkasára, mint eddig. Torka összeszorult, szája kiszáradt. Kaparta torkát, alig kapott levegőt. Remegő lábakkal sietett a legközelebbi ajtó felé.
Keze olyan erősen szorult ökölbe, kiserkent a vére. Ismét a szoknya fodraiba rejtette, belekente a vért a sötétkék organzába. A szolgáló biztos vérszemet fog kapni, ha meglátja, hogy összevérezte, de majd megmondja, hogy erről csak és kizárólag az ura tehet, azzal, hogy folyamatosan őt akarja kísérteni.
Kitárta a nagy tölgyfa ajtó egyik szárnyát, s kilépett a Pandemonium Palotájának egyik erkélyére.
