Rebeka szemével követte húga sebes lépteit. A démon karjai dereka köré fonódtak, a nyitó, díszes keringő után egy lassabb zene következett, melyre lassúzva lépkedtek As-zal.
— Mit keres itt Hanna? — kérdezte Astól, de közben le sem vette a szemeit húgáról.
As egy vállrántás kíséretében válaszolt:
— Lucifernek érdekes az ízlése.
— Azt látom — forgatta szemeit Rebeka – De semmi keresnivalója nincs itt.
— Csak nem irigykedsz a húgodra?
— Nem! – rázta meg a fejét a lány – Miért irigykednék rá? — Egy lélegzetvételnyi szünet után hozzátette: — Inkább féltem.
Elnézett a démon vállára kulcsolt keze felett. A gyertyák sárgás, vöröses lángjai táncot jártak, a zene ritmusára pulzált a fényük a falakon.
— Félek, hogy rossz hatással lesz rá ez a hely. — folytatta, újra karjaira nézve. — Mentálisan. Nem igazán bírja az ilyeneket.
Tekintete karjaira tért vissza. Téli kifakult, hófehér bőrén átütöttek a kék erek, éles kontrasztot mutatva As nyakának olajbarna bőrével, éjfekete hajával.
— Gyerekként egy iskolai táborban voltunk egyik nyáron, és a tábortűz körül rémtörténeteket meséltünk. Tudod, Bloody Mary, akit a tükörben lehet megidézni, vagy a fehér ruhás nők, akik láncokat ráznak éjszaka, meg mindenféle hasonló kísértethistóriákat. Volt amelyiket mi találtuk ki.
Rebeka nem tudta visszafogni ajkán derülő mosolyt az emlék hatására, talán még egy kicsit kuncogott is orra alatt.
— Hanna úgy megijedt tőlük, hogy egész éjjel mellettem feküdt, fognom kellett a kezét. De még úgy se mert elaludni. — már nevetve tette hozzá: — Másnap két liter kólát kellett meginnia, hogy visszatérjen belé az élet. Szegény, nagyon nehezen bírta a túrát.
Asmodeus elmosolyodott a történeten.
Rebeka egy pillanatra elgondolkodott, lehet Hanna után kéne mennie.
Összerezzent, mikor As két tánclépésnyi szünet után megkérdezte
— Meséljek én is neked ilyen kísértethistóriákat?
Olyan szélesre húzva ajkait, mint egy macska.
— Miért? — szaladtak fel Rebeka szemöldökei.
— Hogy te is megijedj annyira, hogy csak mellettem merj aludni – felelte As kivillantva fogait.
Közelebb hajolt Rebekához, hogy fülébe súgja — De ha nem tudsz elaludni, arra is van egy jó ötletem, hogy üssük el az időt.
Most Rebeka ajka húzódott rókamosolyra
— Hm, kilógunk a konyhába forró csokit inni és epret meg oreókekszet mártogatni bele?
Asmodeus állkapcsa megrándult, de nem hajolt el a lánytól.
— Szívesen lenyalom rólad is a csokit, ha engeded – lehelte fülébe.
As lehellete kellemesen cirógatta füle mögötti érzékeny területet.
As újra ránézett. Lába alatt bizonytalanná vált a talaj, mintha egy feneketlen kútba nézett volna, s tériszonya figyelmeztetné, hogy nincs biztonságban.
— Csak mondd, ha szeretnél félrevonulni — mondta As halkan, már nem suttogva.
— Minden rendben — rázta a fejét Rebeka. — De valamit szívesen innék már — vallotta be.
Őszintén nem is emlékezett már az utolsó alkalomra, amikor józan fejjel táncolt és flörtölt férfival. Szüksége volt arra, hogy kitisztuljon a feje a rengeteg gondolattól, ami körbe-körbe jár éjjel-nappal benne. A kételkedés gondolatai, amik néha minden gondolatát kísérték.
Biztos, hogy jól dönt? Biztos, hogy jó helyen van?
A hatalom és a halhatatlanság ígérete megtetszett neki. Még, ha a Pokol úrnőjének is kell lennie, el tudja fogadni, ha így nem kell többet visszamennie egyszerű, monoton földi életéhez, melyben minden egyes nap ugyanúgy telik.
Persze, jó fizetést kapott, fizikailag nem volt megerőltető az irodai munka, de valahogy kevésnek érezte magához képest.
Egész életében érezte, több van benne ennél.
Nem csak leélni akart egy elfogadható életet. Értelmet, eredményt akart adni létezésének. S ha a Pokol Királynője lesz, pont ezt kapná meg.
Míg ereiben a vágytól pezsdült fel a vére, Asmodeus kézen fogva vezette a falnak tolt hosszú, feketére lakkozott faasztalhoz.
Az asztalon kristálypoharak sorakoztak, és könnyed falatkákként szőlő, sajttálak, szalámikkal és más húsokkal voltak felszolgálva az italok mellé. A pult két oldalán egy-egy kecskelábú, kihúzott hátú szolgáló állt, karját maga mellé emelve, egyenesen előre nézve. Szinte mozdulatlanul várták, ha valaki koktélt, vagy újabb töltést kért poharába.
Rebeka egy pohár vörösbort emelt el az asztalról.
— A Pokol Királynője Lucifer felesége is lesz? — fordult As felé, majd belekortyolt italába.
A démon összehúzott szemöldökkel válaszolt, Rebeka poharára meredve.
— Királynő lesz, nem királyné. — mély levegőt vett, tekintete elsötétült. Majd folytatta – Nem szabad erről sokat mondanom nekem sem.
— Rendben. Akkor majd, ha kettesben leszünk — bólintott mosolyogva Rebeka.
As ajkaival viszonozta a mosolyt, de szemei nem derültek fel.
Rebeka inkább ráhagyta a dolgot, visszafordult az asztalhoz, ahol most megjelent egy másik lány.
— Szia — nyújtotta fekete csipke kesztyűbe bújtatott kezét. — Karolina vagyok. De lehet, hogy már ismersz – vonta meg a vállát mosolyogva.
— Szia, Rebeka vagyok – mutatkozott be ő is. — Nem, sajnos nem ismerek itt senkit.
Ahogy megrázta Karolina kezét, csuklóján megcsörrent a lány gyémánt karperece. Ujjatlan, fekete, egyszerű ruhát viselt, fekete haja elegáns kontyban volt összefogva feje tetején, hosszú, fekete szempillái szemöldöke alá érő frufruját verdesték, ahogy rebegtette mandulavágású szemei felett.
— Te is meghívást kaptál az eseményre? — kérdezte, nagyokat pislogva. Íriszei olyan sötét színűek voltak, szinte összeolvadtak pupillájával — Ez az első alkalom, hogy látlak. Hogy vagy fent? Bekövetlek majd, ha megtalálom a telefonomat – hadarta. — Te se találod? De mindegy is, amúgy is akartam tartani egy kis social detoxot – rajzolt macskakörmöket a levegőbe a szó köré.
— Nem én… — kezdte volna Rebeka, de megrázta fejét. – Mi?
Kellett még egy korty bor, hogy tisztább legyen a feje. Vissza se tudott volna emlékezni, mi volt a lány első mondata.
— Jaj, ne haragudj, tudom néha tudok sok lenni – tette Karolina vállára a kezét.
Minden erejével vissza kellett fognia arcizmait, hogy ne grimaszoljon a kéretlen érintésre.
— Szóval, bocsi – kezdte újra, most már lassabban – Egy PR-eseményre kaptam meghívót, egy kihagyhatatlan, elképesztően egyedi és… tudod ezek a szokásos bullshit dumákkal eladták, meg hogy lesz zene meg tánc — tekintete végig szaladt most a tánctéren körtáncoló, szarvasagancsú, kecskefejű démonokon — Erről mondjuk nem szóltak. — tette hozzá, elhúzva a száját. — Erre az eseményre kaptál te is meghívást?
Rebeka megrázta a fejét.
— Engem randira hívott As. Ott ismertem meg — poharával a démon felé bökött, aki most félrevonult, Luciferrel beszélgetett. — És ez most a második randink – mondta, majd kijavította magát, megvonva válát — Vagy az elsőnek a folytatása, ki tudja, hogy számoljuk.
— Oh, értem — bólinott Karolina.
— A húgom is itt van, csak most kiment levegőzni — tette még hozzá, hogy megtörje a beálló csendet. — Ő meghívót kapott, mint te.
— Akkor ő is tartalomgyártó, mint én? — csillant fel Karolina szemei. A rengeteg szemceruza ellenére is aprók voltak, de gyönyörűen hangsúlyosak.
— Nem, egyszerű egyetemista — rázta a fejét Rebeka — én már dolgozom, végeztem az egyetemmel.
Karolina nem reagált semmit, oldalra nézett, és a többi lányt pillantotta meg, ahogy közelednek feléjük.
— Sziasztok, nem tudjátok, hol lehet itt dohányozni? — kérdezte egyikük, egy vörösesbarna hajú, mogyoróbarna szemű lány.
— Nem dohányzom — rázta a fejét Rebeka.
Karolina is nemleges választ adott egy vállvonás kíséretében.
— A húgom arra ment – mutatott Rebeka a nagy, kétszárnyú tölgyfaajtóra, ami jobbkézre esett nekik. — Mintha ott egy erkély lenne
— Köszi! Megnézem
A lány bemutatkozás nélkül szaladt el, fekete, rétegelt organzaruhájának alját felhúzva.
Karolina ismét Rebekára nézett, mikor ismét ketten maradtak az asztalnál.
— S eddig, hogy tetszik?
— Tetszik. A bor finom, meg az ételek is, amiket megkóstoltam. Neked?
Karolina végignézett az asztalra pakolt ételeken, italokon. Szája apró vonallá préselődött össze.
— Szerintem nem elég tematikus – felelte — Mármint, ha ennyire a Pokol a téma, lehetett volna sokkal… vibe-ban passzolóbb. Ez így — mutatott az asztalra, karjával köröket rajzolva felé — Nem túl kreatív. Értem én, a bor vörös, mint a vér, de kicsit jobban megerőltethették volna magukat.
— Mire gondolsz? — kérdezte Rebeka.
Eszébe jutott Asmodeus arca, hangneme, mennyire komolyra váltott, mikor a bálról és a szervezésről beszélt. Rengeteg munkát beletett.
— Hát ez az ő dolguk lett volna, nem az enyém — vonta meg a vállát a lány — Farncia, spanyol borászatokkal együttműködések, mondjuk. Ennek olyan színe van, mint a legolcsóbb cateringes cég kocsijáról vették volna le — bökött Rebeka borára.
Rebeka ujjai olyan erősen szorultak a pohárra, hogy elfehéredtek.
— Szerintem finom.
— Az lehet. De attól még sokkal jobb minőségű is lehetne.
— Megkóstoltad egyáltalán? — kérdezte Rebeka. A négyzet alakba rendezett borospoharak közül összesen egy hiányzott, az, amiből ő ivott.
Karolina úgy nézett most Rebekára, mint az előbb a kecskelábú démonokra
— Dehogyis, nem iszom alkoholt — köpte ki a szavakat. — De ha már adnak, adjanak rendeset — szegte fel az állát.
— Asmodeus mesélte, mennyi munkát tett bele, mennyire fontos nekik és az egész helynek az este, nem hinném, hogy rossz bort szolgálnának fel — rázta a fejétt Rebeka
Lenyelte csípős megjegyzését, amit még hozzá szeretett volna tenni.
De ekkor egy köhintést hallott a háta mögött. A hang ismerős volt már fülének.
A két lány egyszerre fordult a démonhoz.
— Ne haragudjatok – kezdte As –, nem akarom megzavarni a társalgást, csak szeretném megkérdezni, hogy érzik magukat a kedves hölgyek?
Rebeka Karolinára nézett, arcán majdnem szétterült a vigyor, de lenyelte. Kíváncsian várta, a Pokol egyik démonja hogyan fog reagálni a kritikára.
Karolina azonban kedvesen mosolygott Asra.
— Nagyon köszönöm a meghívást — bólintott. — Minden igazán kifogástalan.
Asmodeus arcán is mosoly táncolt. Mellkasa előtt összefonta karjait. Megnyalta ajkait.
— A bor, hogy ízlik? — kérdezte, szemöldökeit kissé felhúzva.
— Tökéletes. Nem is ittam még ilyen finomat. Melyik borászat terméke?
Ekkor Rebeka orrát valami nagyon erős, kellemetlen, savanyú szag csapta meg. Többnapig kint felejtett gyümölcsre emlékeztette.
— Meg se kóstoltad még
Asmodeus kivillantotta fogait is mosolyával.
— Elnézést nekem… mennem kell – igazgatta ruháját hónaljánál, mintha le akarna csúszni melléről. — El kell mennem a mosdóba. Esetleg a szobámba visszamehetnék egy pillanatra? — kérdezte, Asra nézve.
— Felőlem — vonta meg a vállát As.
As kissé közelebb hajolt a lányhoz, színpadiasan, fülébe súgta, de olyan hangon, hogy Rebeka is, de talán még a többi lány is hallja — De azt, hogy bűzlesz a hazugságtól, nem fogja a szappan lemosni. Azazelt kérdezd, ő biztos tud segíteni.
