Hanna képtelen volt megállni. Látása elhomályosodott. Torka összeszorult, szipogva kapkodta a levegőt. Lábai vitték, előre, ki az erkélyre, egészen végig, de még akkor se tudta megállítani lábait, mikor már kiszabadult a falak közül. A korlátnak csapódott, mindkét karjával rámarkolva.
Tüdejéből kiszorult a levegő, ahogy mellkasának nyomódott a korlát vasa. Jól esett a hideg érintés felsértett, körmeinek vágásától lila és vörös foltjainak. Ahogy nekidőlt ökleinek, mellére kente vérét.
Kipislogta szeméből a könnyeket, égette a torkát, ahogy lenyelte őket. Az égre emelte szemeit. Vörösen izzott. Nem volt sem éjszaka, sem nappal, hiszen nap sem volt, de hold sem. Föld helyett terméketlen, fehér homok és kő borította a síkot. Csupasz, fekete fák törtek a vörös égbe, nem hoztak leveleket, soha nem virágoztak, Néhányon szakadt zászlókként lobogtak tépett anyagok. Talán emberi ruhák voltak egykor.
Egy hangos sóhaj szakadt fel mellkasából. A láthatatlan karmok görcsösen szorították most is torkát, szívét, tüdejét. Mintha belülről akarná megfojtani a tehetetlenség.
Mit keres ő itt? Hogy került ide?
Csak segíteni akart. Csak jó akart lenni. Megtalálni a kisfiú szüleit.
Hogy érdemelte ezt, hogy a Pokolba került, és halhatatlanságért, királynői címért kell versenyeznie? Olyan díjért, amire ő soha nem vágyott?
Nem hagyhatta, hogy a Sátán játszmájában kelljen részt vennie.
A Sátán. Maga a gonosz, minden jó elrontója. Aki bűnbe csábít. Megront. A vérvörös szemek, az aranybarna bőr, a meleg kéz érintése járt csak a fejében, újra és újra, az a könnyedség, ahogy táncolt vele. Nem érezte lábainak a súlyát.
Szíve visszavitte volna a táncparkettre, a démon karjaiba. Könyörögtek porcikái, táncoljon tovább, hagyja, hogy újra az Ördög vezesse keringőjüket.
De az agya hamar megállította a hevesen dobogó vágyódást.
Végzetes lenne.
Az ajtó hirtelen, hangos nyikorgására rezzent össze.
— Szia — köszönt oda neki egy vörösesbarna hajú, mogyorószín szemű lány.
A lány végignézett Hannán, szemöldökeit összeráncolta homlokán.
— Kérsz egy cigit? Úgy nézel ki, mint akire ráférne — nyújtotta oda neki a papírdobozt.
— Nem, nem dohányzok — rázta a fejét Hanna.
A lány szemei megálltak Hanna dekoltázsán. Már majdnem megkérdezte, mi olyan fura rajta, de aztán realizálta. Kezével próbálta letörölni a mellkasára alvadt vért. — Ne haragudj, nekem csak… szokatlan ez a helyzet.
A lány azonban egyszerű mozdulatokkal gyújtott meg egy szál cigarettát szájában. — Azért nem zavar, ha én rágyújtok, ugye? — kérdezte, mikor már beleszívott.
— Nem dehogy — rázta meg a fejét. — Hanna — nyújtotta a kezét felé, miután ruhájába törölte — Vértesi Hanna.
— Fanni — rázta meg a kezét. — Utazóblogger.
Hanna csak bólintott. Nekidőlt a korlátnak, Fanni követte mozdulatait. A lány unottan nézett végig a kietlen, sivár tájon.
— Nem gondoltam volna — sóhajtott, — mikor megkaptam a jegyeket postán egy pokolian jó utazásra, egy együttműködésként felajánlva, hogy szó szerint értik.
Hanna arcán halvány mosoly jelent meg. Megköszörülte torkát, hogy a benne érzett makacs gombóc hagyja beszélni.
— Valahogy biztos ki lehet innen is jutni — nézett rá .
Fanni megrázta a fejét
— Már kíváncsi vagyok, mi lesz ebből — felelte.
— A Pokol királynője akarnál lenni? — kérdezett vissza kikerekedett szemekkel a szőke lány.
Fanni megvonta vállát. Mélyen beleszívott cigarettájába.
— A munkám miatt egész rugalmas vagyok. Királynőként én dönteném el, hol vagyok, vagy mikor. A többi démon is szabadon járkál le-fel a világok közt. Ha jól tudom elég egy tükör, hogy átjuss a túloldalra. Elmennék, oda, ahová csak szeretnék, a világon mindenhol vannak tükrök — magyarázta, hosszan fújva ki a füstöt. — És királynőként annyi szabadságom lenne, amennyit nem sajnálok.
— Nem is zavarna, hogy a Pokolhoz lennél kötve?
— Nem – vonta meg a vállát újra, kifújva a füstöt – Kit érdekel? Addig amíg azt csinálok, amit akarok, tök mindegy, milyen címet viselek. Ez számomra csak egy munka lenne, egy beosztás.
— Biztos nem lennék ezen a helyen királynő — rázta a fejét Hanna, s végigfuttatta tekintetét a vörösen izzó horizonton.
Teljesen lapos volt a síkság, ameddig csak ellátott. Csak az a néhány száradt, talán már meg is kövesedett fa törte meg a képet.
— Akkor mit keresel itt?
Hanna egy pillanatig még a fák csupasz gallyait fürkészte. Mintha ők meg tudnák helyette válaszolni ezt a kérdést.
— Csak szerettem volna egyszer egy herceggel táncolni, egy igazi bálon — mondta maga elé.
Ránézett Fannira, akinek az arcán hirtelen millió érzelem keveredett egymással.
— Hogy mivan? — prüszkölt a nevetéstől.
Hanna arcát elöntötte a szégyen. Érezte, hogy fülig vörösödik.
— Semmi! — kiáltotta. — Túl sok romantikus regényt olvastam gyerekként, ez minden – hadarta.
— Ez nagyon jó — Fanni szája elé kapta kezét, hogy ne lássa nevetését Hanna.
Hanna megfordult, hátával dőlt a korlátnak.
— De semmi kedvem itt maradni – fonta össze karját mellkasa előtt. — Biztos nem én lennék a megfelelő erre a pozícióra, ami most meghirdetésre került. Majd beszélek Luciferrel is, hogy szeretnék hazamenni. Az is lehet, hogy valamit csak elnéztek, összekevertek mással.
Fanni bólintott, elnyomta a csikket, majd ruhája zsebébe rejtette a cigarettásdobozt.
— Én megyek vissza, nem jössz?
— Nem, maradok még egy kicsit — rázta a fejét, szorosabbra vonva maga körül karjait
Fanni ellépett a korláttól, és az ajtóhoz ment.
— Majd gyere, finom a bor – tette még hozzá a lány, majd az ajtóhoz érve kitárta a széles ajtót.
Egy pillanatra megtorpant az ajtóban.
— S ha mondhatok egy tippet. Ha már a Pokolban vagy, legalább élvezd ki. Engedd el magad kicsit, lehet, hogy jót tenne.
Hanna csak a szemét forgatta.
Fanni visszafordult, s kilépett az ajtón.
Pont akkor, mikor Lucifer a másik oldalon kinyitotta volna.
— Szólítottál, Hanna? — lépett ki kacsintva.
