Borival mentek haza. A lány bebújt esernyője alá. Ahogy együtt lépdeltek, Elzának eszébe jutott egy régi emlék.
– Emlékszel arra a régi mesekönyvre?
– Melyikre? – kérdezte Bori és megigazította gallérját, hogy gátat szabjon a karcsú nyakát ostromló szélnek.
– Azt hiszem, Szutyejev. A Katica bebújik egy gomba alá, mert esik az eső, épphogy aláfér. Aztán jön egy másik állat, talán a Béka, és kéri, hogy ő is bebújhasson, de a Katica azt mondja, már nem fér alá. De közben a gomba az esőben megnő, így aláfér a Béka is. És aztán jön a többi állat, a gomba meg csak nő az esőben.
– Nekünk is kellene egy ilyen gomba – mondta Bori. Egymásba karolva nevettek, miközben arcukon leszaladtak az esőcseppek. – Amúgy valami rémlik nekem is. Emlékszel a végére?
– Anya mesélte régen – Elza rázta a fejét. – Nem tudom, valami ijesztő volt gyerekként.
– Majd holnap kikölcsönzöm neked a gyerekkönyvtárból – Bori lágy kacagása különös meleget árasztott az esőben.
Elzának azonban felrémlett egy gyerekkori emléktöredék. Kicsi volt, a nyuszis pizsama volt rajta. Anya a mese után leoltotta a lámpát, és a sötétben…
– …a Farkas! – kiáltott fel akaratlanul is.
– Mi van? – nézett rá Bori nagy festett pilláival.
– A Farkas. Attól féltem. A mese vége az, hogy jön a Nyuszi is, de ő már nem az esőtől fél, hanem a rá vadászó Farkastól.
– És mi lesz a vége?
– Nem tudom, én csak a Farkasra emlékszem. – Elza megrázta a fejét, és a gyerekkorában érzett rettegés felkúszott a gerincén.
– Na, jól nézünk ki. Az eső után jönnek a farkasok, és nekünk még gombánk sincs. – Bori ismét kacagott, de Elzát most nem melegített fel vidámsága.
Maga elé motyogta. Nincs gombánk.
Bori ekkor magához szorította.
– Gyere, te lökött! – És könnyedén oldalba taszította. – Még be kell ugranom a gyógynövényboltba.
