Szerzői profil

Szuhi Attila

Alapító szerző

Mindarról, ami a világba bele van szőve: lírai történetek gyászról, kötődésről és szerelemről.

Lélektani, lírai prózát írok sérülékeny emberi kapcsolatokról, veszteségről, szeretetről és Esztergomhoz kötődő belső tájakról. Emellett balladisztikus fantasy novellákat is alkotok.

FantasyRomantikusSzépirodalom Felnőtt
2 mű Összesen
0 nyomtatott könyv Nyomtatásban is elérhető
2 aktív projekt Folyamatban
Nyitott: bétaolvasói megkeresésekre Visszajelzéseket szívesen fogadok
Csatlakozott 2026

Szerzői világ

Lírai, lélektani történetek a természettel összeszőve

A történeteim középpontjában többnyire sérülékeny emberek állnak: olyan szereplők, akik nem mindig tudják pontosan kimondani, mi fáj bennük, mégis keresik az utat egymáshoz. Fontos számomra a belső világok finom ábrázolása, a családi és baráti kapcsolatok törékenysége, a gyász, a szeretet, a kötődés és az újrakezdés lassú folyamata.

Írásaimban gyakran kapnak hangsúlyt a tájak, tárgyak és visszatérő motívumok: a Duna, a víz, a fény, a könyvek, a régi szobák, a városi utcák és azok az apró gesztusok, amelyekben egy-egy kapcsolat valódi természete megmutatkozik.

Amiről írok

Visszatérő témák

gyász és veszteség testvéri kapcsolatok anya-lánya viszonyok barátság és megtartás szerelem és bizalom önazonosság keresése a múlt feldolgozása a láthatóságtól való félelem

Neked szól, ha...

  • szereted a lírai, lélektani történeteket
  • fontosak számodra a finom emberi rezdülések
  • érdekelnek a gyász, kötődés, barátság és újrakezdés témái
  • nem gyors fordulatokat, hanem lassan kibomló belső utakat keresel

Minden könyv egy könyörgés volt. Minden kötet egy esdeklés.

Szuhi Attila

A történetek mögött

Szerzői világ és kapcsolódás

Ismerd meg, milyen témákból épülnek a történetei, min dolgozik most, és hogyan kapcsolódhatsz hozzá.

Szerzői világ

Lélektani, lírai prózát írok sérülékeny emberi kapcsolatokról, veszteségről, szeretetről és Esztergomhoz kötődő belső tájakról. Emellett balladisztikus fantasy novellákat is alkotok.

Fantasy Romantikus Szépirodalom Felnőtt Young Adult / YA Gyász Természet Család

Minden könyv egy könyörgés volt. Minden kötet egy esdeklés.

Szuhi Attila

Aktuális projektem

Ahol a forrás elhallgat

Fantasy Készülő

Jelenleg a Midőn a nádszálak felhasadnak második részén dolgozom. A folytatás Elza történetét viszi tovább: a gyász utáni újrakezdés, a testvéri kapcsolat, a barátság, a szerelem és az önmagához való visszatalálás kérdései kerülnek benne…

Státusz
Készülő
Keresek
bétaolvasói megkeresésekre
Várható megjelenés
2026

Gondolatok

Részletek, gondolatok és kulisszatitkok a szerző műhelyéből.

Minden gondolat

Kapcsolódás

Kapcsolódj a szerzőhöz

Üzenetet küldhetsz, és láthatod, milyen megkeresésekre nyitott jelenleg a szerző.

Nyitott vagyok

  • bétaolvasói megkeresésekre
  • olvasói véleményekre
  • pályázatokra és antológiákra
Kapcsolatfelvétel Üzenet a szerzőnek A szerző e-mail címe nem jelenik meg. A válasz a megadott e-mail címedre érkezhet.

Az üzenet a szerzői fiókban is megmarad, nem csak e-mailben megy ki.

További történetek

Regények, novellák, részletek és készülő művek a szerzőtől.

Szerzői könyvespolc

További művek

Készülő Novella Fantasy

Ahol a forrás elhallgat

Egy kiszáradt forrás, egy szomjazó falu és egy asszony, aki a gyermekéért könyörög. Amikor Ennenah, a Merengő a hegyek között rátalál a néma forrásra,…

2026 16+
Megnézem