Az eső hajnalra elállt.
Az utcákon letört ágak hevertek. Egy-két kerítés megdőlt, a patak zavarosan hömpölygött.
Nem történt katasztrófa.
Csak éppen elég baj ahhoz, hogy mindenkinek legyen dolga.
Tamás már a második hibajegynél járt.
Egy leszakadt távközlési kábel lógott az út fölött. A szolgálati autó villogója csendesen jelezte, hogy itt most valaki dolgozni próbál.
Tamás éppen a létrát állította fel, amikor megszólalt mögötte egy ismerős hang.
– Segítsek megtartani?
Megfordult.
Balázs állt mögötte.
– Te mit keresel erre?
– A nagybátyámhoz indultam. Láttam, hogy itt vagy.
Tamás végignézett a kábelen.
Aztán Balázson.
– Ha már megálltál…
Átnyújtotta neki a létrát.
– Ezt fogd.
Balázs szó nélkül megfogta.
– Jó így?
Tamás fellépett.
– Tökéletes.
Néhány perc múlva már a kábellel dolgozott.
Balázs közben körbenézett.
– Az a fa rá fog dőlni a kerítésre.
Tamás lenézett.
A vihar félig kifordította a gyökerét.
– Igazad van.
– Szóljunk nekik?
– Előbb ezt befejezem.
– Jó.
Balázs tovább tartotta a létrát.
Nem kérdezte, mit kell csinálnia.
Tamásnak pedig nem kellett elmagyaráznia.
•
Józsi a kertben állt a letört almafaág előtt.
Nézte.
Megvakarta a tarkóját.
– Na.
Az ág ettől nem lett kisebb.
A fűrész a műhelyben volt.
A kedve valahol máshol.
Már éppen elindult volna érte, amikor motorzúgást hallott.
Tamás furgonja állt meg a kapu előtt.
Mögötte Balázs.
Józsi összehúzta a szemét.
– Ti?
Tamás kiszállt.
– Hallottuk, hogy baj van.
– Ki mondta?
Tamás körbenézett.
– Ebben a városban?
Józsi elgondolkodott.
– Jogos.
Balázs már az ágat vizsgálta.
– Ezt ketten gyorsan levesszük.
– Hárman – mondta Józsi.
– Akkor még gyorsabban.
Ekkor egy másik autó állt meg a ház előtt.
Ági szállt ki.
A kezében nagy termosz.
– Mielőtt nekiálltok…
Felemelte.
– Kávé.
Tamás elmosolyodott.
– Na. Így már hivatalos munkának számít.
Ági a csomagtartóhoz ment.
– Szendvics is van.
Balázs letette a fűrészt.
– Akkor előbb munkavédelmi szünet.
– Még el sem kezdtük – mondta Józsi.
– Pont ezért nem vagyunk még elfáradva.
Józsi csak nézte őket.
Nem hívott senkit.
Mégis itt voltak.
Ági töltött neki is kávét.
– Mi van?
Józsi megrázta a fejét.
– Semmi.
Átvette a bögrét.
– Csak nem vagyok hozzászokva.
– Mihez?
Józsi az udvarban álló emberekre nézett.
– Hogy hamarabb ideér a segítség, mint ahogy kérem.
Tamás belekortyolt a kávéba.
– Ne szokj hozzá. Rontja a hírnevünket.
Józsi elmosolyodott.
– Jó. Akkor nem mondom el senkinek.
•
A nap végére a város lassan összerakta magát.
A kábelek visszakerültek a helyükre.
A letört ágak kupacokban vártak.
A megdőlt kerítéseket megtámasztották.
Nem lett minden tökéletes.
Csak megint működött.
Este Tamás kiült a teraszra.
Kávé volt a kezében.
A rádió nem szólt.
A telefonját is bent hagyta.
A kert felől madarak hangja érkezett.
Tamás egyszer csak rájött, milyen hangosak.
Pedig minden este ott voltak.
Csak ő ritkán figyelt rájuk.
Belekortyolt a kávéba.
– Fura.
Nem gondolta tovább.
•
Néhány nappal később falunapra készült a főtér.
Estére alig lehetett átsétálni rajta.
Gyerekek szaladgáltak lufikkal a színpad előtt. A kürtőskalács illata összekeveredett a sült kolbász füstjével.
Egy régi traktor mellett három férfi magyarázta egymásnak, hogy régen minden gép jobb volt.
Egyikük sem értett egyet abban, hogy pontosan mikor volt az a régen.
Tamás a büfé mellett állt egy ásványvízzel.
Ági a kislányát figyelte az arcfestőnél.
Kata az elsősegély-sátor előtt beszélgetett.
Balázs egy régi stabilmotort vizsgált.
Eszter a barátnőivel járta a standokat.
Józsi és Laci bácsi egy padon ültek.
Józsi belekóstolt a kolbászba.
– Ez jobb, mint tavaly.
Laci bácsi ránézett.
– Tavaly is ezt mondtad.
– Akkor lehet, hogy tavaly is jobb volt.
– Mihez képest?
Józsi elgondolkodott.
– Tavalyelőtthöz.
– És tavalyelőtt?
– Arra már nem emlékszem.
Laci bácsi bólintott.
– Akkor biztos igazad van.
A színpadon a helyi zenekar hangolni kezdett.
Az első dallam lassan indult el.
Egy régi népdal.
A főtéren nem történt semmi.
Az emberek beszélgettek.
A gyerekek futkároztak.
Valaki nevetett.
Csörgött a pénztárgép.
Aztán Tamás keze megállt az ásványvizes palack kupakján.
Ági felnézett.
Kata félbehagyta a mondatot.
Balázs levette a kezét a motorról.
Eszter megtorpant.
Józsi villája megállt félúton.
Laci bácsi lehunyta a szemét.
Két másodperc.
Talán annyi sem.
A zene nem hallgatott el.
A szél tovább mozgatta a zászlókat.
A gyerekek tovább futottak.
Nem villant fel az ég.
Nem mozdult meg a föld.
Mégis valami megváltozott.
Józsi lassan letette a villáját.
Ezt ismerte.
A konyha.
A kapu.
Ugyanaz az érzés.
Csakhogy most nem volt egyedül.
Tamás körbenézett.
A tekintete találkozott Balázséval.
Egyikük sem szólt.
Ági megsimította a kislánya haját.
– Minden rendben, anya?
Ági lenézett rá.
– Persze.
– Akkor miért nézel így?
Ági elmosolyodott.
– Nem tudom.
A kislány vállat vont.
– Jó a zene.
– Igen.
Ági újra a színpad felé nézett.
– Lehet.
Kata mély levegőt vett.
Az előtte álló kolléga kérdőn nézett rá.
– Mi az?
Kata néhány másodpercig kereste a választ.
– Semmi.
Balázs visszafordult a motorhoz.
A mellette álló férfi megszólalt.
– Valami baj van?
– Nincs.
– Akkor?
– Csak elkalandoztam.
Eszter viszont az embereket nézte.
Egy pillanatra az volt az érzése, hogy az egész tér egyszerre vett levegőt.
Nem mondta ki.
A zene folytatódott.
Néhány perc múlva minden ugyanolyan volt.
Majdnem.
Józsi oldalra nézett.
Laci bácsi még mindig a színpadot figyelte.
– Laci bácsi.
– Hm?
– Maga…
Józsi elhallgatott.
– Mit?
– Semmit.
Laci bácsi ránézett.
Nem kérdezett.
Csak annyit mondott:
– Jó zene.
Józsi lassan bólintott.
– Az.
•
Másnap Tamás a piros lámpánál várakozott.
Délután összefutott Balázzsal.
– Na, kipihented a tegnapot? – kérdezte Tamás.
– Melyik részét?
– A falunapot.
– Ja.
Balázs elhallgatott.
Tamás észrevette.
– Mi van?
– Semmi.
– Az emberek általában akkor mondják ezt, amikor valami van.
Balázs elmosolyodott.
– Volt egy furcsa pillanat.
Tamás arcáról eltűnt a mosoly.
– A zenénél?
Most Balázs nézett rá.
– Igen.
Néhány másodpercig egyikük sem szólt.
Tamás végül kifújta a levegőt.
– Jó.
– Mi jó?
– Azt hittem, csak én voltam hülye.
Balázs felnevetett.
– Én is.
Tamás azonban már nem nevetett.
– Mit éreztél?
– Nem tudom.
– Én sem.
Balázs kereste a szót.
– Mintha egy pillanatra minden a helyén lett volna.
Tamás ránézett.
– Igen.
Megint csend lett.
– Lehetett a zene – mondta Balázs.
– Lehetett.
Egyikük sem hangzott meggyőzőnek.
•
Kata a rendelő folyosóján találkozott Ágival.
– Hogy vagytok?
– Jól. A gyerek még mindig a lufit emlegeti.
Kata elmosolyodott.
– Akkor komoly sérülést nem szenvedett.
– Csak amikor el kellett engedni.
Kata már továbbindult volna.
Aztán visszafordult.
– Ági.
– Igen?
– Tegnap…
Ági megállt.
– A zenénél?
Kata arcáról eltűnt a bizonytalanság.
– Te is?
Ági bólintott.
– Valamit.
– Szédültél?
– Nem.
– Fülzúgás?
– Nem.
– Rosszullét?
– Egyáltalán nem.
– Én sem.
Ági gondolkodott.
– Inkább…
Megállt.
– Jó volt.
Kata lassan bólintott.
– Igen.
Ági elmosolyodott.
– Ez most nagyon tudományos volt.
– Szerencsére nem írok róla kórlapot.
Mindketten nevettek.
De amikor Kata továbbindult, már nem tudta egyszerűen a zenére fogni.
•
Eszter este elővette a füzetét.
Sokáig csak nézte az üres lapot.
Aztán írt egyetlen mondatot.
Tegnap volt egy pillanat, amit nem tudok megmagyarázni.
Elolvasta.
Nem egészítette ki.
Nem húzta át.
Becsukta a füzetet.
•
Józsi vacsora után kiült a kertbe.
A névtelen képeslap még mindig a konyhaasztalon feküdt.
A rigó ugyanazon az ágon ült, ahol előző este.
Józsi nézte.
– Na, barátom.
A madár oldalra billentette a fejét.
– Eddig azt hittem, velem van valami.
A rigó nem válaszolt.
– Most már legalább többen vagyunk hülyék.
A madár felröppent.
Józsi elmosolyodott.
– Kösz a támogatást.
A mosoly lassan eltűnt az arcáról.
Kétszer történt meg vele egyedül.
Harmadszor másokkal együtt.
Ezt már nehezebb volt a melegre fogni.
Vagy a dinnyére.
•
Laci bácsi lefekvés előtt kinyitotta az ablakot.
A város csendes volt.
Néhány házban még égett a villany.
Sokáig állt ott.
Aztán halkan megszólalt.
– Hát…
Elmosolyodott.
– Ideje volt.
Becsukta az ablakot.
És nem magyarázta meg senkinek, mire gondolt.