Teljes mű

4. fejezet

Pirkadat – I. kötet Z. Pete 5 perc olvasási idő Nyilvános
Betűméret

Laci bácsi délután összehajtotta az újságot.

Felállt.

A pad megkönnyebbülten nyekkent egyet.

– Na, én is így vagyok.

A pékség előtt Julika éppen lehúzta a napellenzőt.

– Megy haza, Laci bácsi?

– Ha nem találok jobb ajánlatot.

– Akkor holnap.

– Ha a Jóisten is úgy akarja.

Julika elmosolyodott.

– Meg ha maga is.

Laci bácsi elgondolkodott.

– Az már nehezebb ügy.

A sarkon majdnem összeütközött egy fiatalemberrel.

Olajos póló.

A kezében egy csapágy.

– Hopp! – mondta Balázs. – Elnézést!

Laci bácsi végigmérte.

– Na, szerelő.

Balázs elnevette magát.

– Mindenki annak néz.

– Nem vagy az?

– De.

– Akkor jól néznek.

Balázs zsebre tette a csapágyat.

– Megint a főtéren üldögélt?

– Valakinek figyelni kell, nem dől-e el a város.

Balázs körbenézett.

– És?

Laci bácsi is.

– Ma még kibírja.

– Holnap?

– Az majd holnap kiderül.

Balázs biccentett.

– Jó pihenést!

– Neked meg kevesebb csavart.

– Az nem rajtam múlik.

– Soha semmi.

Balázs nevetve továbbindult.

Laci bácsi utána nézett.

– Jó gyerek.

Aztán ő is ment tovább.

•

Balázs otthon letette a szerszámosládát.

A rádió olyan hangerővel szólt, mintha a szomszéd utcában is szükség lenne a hírekre.

– Megjöttem!

– Hallom!

– Akkor jó.

Az apja a konyhában ült.

– Mit szereltél?

– Fűnyírót.

– És?

– Működik.

Az apja bólintott.

– Akkor nem hiába ettél ma.

Balázs elmosolyodott.

– Ez volt a mai dicséret?

– Ne szokj hozzá.

– Már késő.

Az apja szája sarkában megjelent egy mosoly.

A rádió közben válságról beszélt.

Aztán politikáról.

Aztán egy újabb problémáról.

Az apja kikapcsolta.

– Elég volt mára.

Csend lett.

Az udvar felől feketerigó énekelt.

Balázs kinézett az ablakon.

– Minden este ugyanitt énekel.

– Persze.

– Honnan tudod?

Az apja vállat vont.

– Mert én is minden este itt ülök.

Balázs ránézett.

Erre nem nagyon lehetett mit mondani.

– Gyere – mondta az apja. – Vacsorázzunk.

•

Tamás következő hibajegye a városi rendelőbe szólt.

A recepción egy nő telefonált, és közben a folyosó vége felé mutatott.

– Szerverterem. Balra.

– Köszönöm.

Tamás elindult.

Az egyik ajtó hirtelen kinyílt.

Egy fiatal nő lépett ki rajta, kartonokkal a kezében.

Majdnem összeütköztek.

A papírok megcsúsztak.

Tamás ösztönösen elkapta a legfelsőt.

– Bocsánat – mondta Eszter.

– Semmi baj.

Visszaadta.

Eszter meglátta a műszertáskát.

– Az internethez jött?

– Igen.

– Akkor ma maga lesz a legnépszerűbb ember az épületben.

– Ezt kétlem.

– Amióta nincs hálózat, mindenki ideges.

Tamás a szerverterem felé nézett.

– Akkor megpróbálom megjavítani a hangulatot is.

– Ha visszajön az internet, az már fél siker.

– Kezdjük az egyszerűbbel.

Eszter elmosolyodott.

– Jó munkát!

– Magának is.

Két perc múlva Tamás megtalálta a hibát.

Egy félig kicsúszott kábel.

Visszanyomta.

Kattanás.

A kapcsolón egymás után gyulladtak ki a zöld fények.

A folyosóról szinte azonnal felkiáltott valaki.

– Megjött!

Tamás becsukta a szekrényt.

– Hiányoztam?

Amikor kilépett, Eszter ismét szembejött vele.

– Na?

– Él.

– A hálózat?

– Egyelőre.

Eszter felnevetett.

– Ez nálunk is így van.

– Micsoda?

– Minden.

Tamás egy pillanatig gondolkodott.

– Ezt megjegyzem.

Eszter továbbindult, aztán visszafordult.

– Köszönjük!

Tamás intett.

– Ezért fizetnek.

– Akkor ma megdolgozott érte.

– Holnap megint kezdődik.

– Nálunk is.

Mentek tovább.

Mindketten a saját dolguk után.

•

Nem sokkal később Ági ült ugyanazon rendelő folyosóján.

A kisebbik gyerek az ölében hintáztatta a lábát.

– Anya?

– Tessék?

– Az orvosok is betegek szoktak lenni?

– Persze.

– Akkor ki gyógyítja meg őket?

– Egy másik orvos.

A gyerek gondolkodott.

– És azt?

Ági elnevette magát.

– Arra már én sem tudom a választ.

Az ajtó kinyílt.

Kata lépett ki.

– Jó napot!

– Jó napot!

Kata leguggolt a gyerek elé.

– Na. Ki lesz ma a bátor?

– Én.

– Biztos?

A gyerek összehúzta a szemét.

– Majd meglátjuk.

Kata elmosolyodott.

– Ez korrekt válasz.

Ági megrázta a fejét.

– Ezt az apjától örökölte.

– Akkor jó helyről jött.

A vizsgálat nem tartott sokáig.

Kifelé Kata még utánuk szólt.

– Ha estére magasabb lenne a láza, telefonáljanak.

– Rendben. Köszönjük.

A gyerek visszaintegetett.

– Szia!

– Szia!

Ági megfogta a kezét.

– Na, menjünk.

– Kapok fagyit?

Ági felsóhajtott.

– Tudtam, hogy ez lesz a következő kérdés.

– Akkor igen?

– Egy gombóc.

– Kettő?

– Már alkudozol?

– Tanulom.

– Azt látom.

•

A főtéren Laci bácsi még mindig a padján ült.

A gyerek már messziről észrevette a galambokat.

– Anya!

– Látom.

Elszaladt.

A galambok rutinosan felszálltak.

– Csaltak!

Laci bácsi komolyan bólintott.

– Ebben nagyon jók.

Ági odaért.

– Ne biztassa.

– Már késő.

Egy fehér furgon gurult el mellettük.

Tamás lehúzta az ablakot.

– Minden rendben?

– Igen – mondta Ági. – Csak kontroll.

– Akkor jó.

Tamás intett.

– Na, Laci bácsi!

– Na, szerelő!

A lámpa zöldre váltott.

Tamás továbbgurult.

Ági utána nézett.

– Ismer mindenkit?

Laci bácsi vállat vont.

– Nem.

Rápillantott a padra.

– Csak mindig ugyanitt ülök.

•

Balázs a vasboltból tartott hazafelé.

A zsebében csavarok csörögtek.

Egy idős férfinak segített feltenni egy zsák virágföldet a biciklijére, aztán továbbment.

A következő utcában Józsit látta a kapunál.

Pontosabban harcban a kapuval.

Balázs megállt.

– Segítsek?

Józsi felnézett.

– Ha már úgyis itt vagy…

Balázs letette a táskáját.

Megnézte a zsanért.

Megemelte a kaput, lazított két csavaron, aztán újra meghúzta őket.

Becsukta.

A kapu hangtalanul a helyére simult.

– Na. Most már nem haragszik.

Józsi kipróbálta.

– Egész más.

– Nem volt nagy dolog.

– Neked.

Balázs összeszedte a szerszámait.

Józsi a kert felé intett.

– Kérsz valamit inni?

– Köszönöm, nem. Megyek haza.

Balázs a paradicsomokra nézett.

– Szépek.

– Majd ősszel mondjuk meg.

– Jogos.

Balázs elindult.

Józsi becsukta utána a kaput.

Csend.

Újra kinyitotta.

Becsukta.

Semmi nyikorgás.

Összehúzta a szemét.

Évek óta bosszantotta az a hang.

Most, hogy eltűnt, hiányzott.

– Na, tessék.

Kinyitotta még egyszer.

Semmi.

– Az ember tényleg mindent megszokik.

Bement az udvarra.

A kapu hangtalanul záródott mögötte.

Józsi megtorpant.

Nem a kapu miatt.

Valami más volt.

Nem szédülés.

Nem hang.

Nem mozdult meg semmi.

Csak egyetlen rövid pillanatra megint ugyanaz az érzés.

Mintha a világ nem egészen ott lenne, ahol egy másodperccel korábban.

Józsi a kerítésre tette a kezét.

Várt.

Semmi.

A szomszéd udvarban rádió szólt.

Egy kutya ugatott valahol.

A paradicsomok békésen álltak.

Minden a helyén volt.

Józsi lassan kifújta a levegőt.

– Jó.

Várt még egy pillanatot.

– Ezt már nem fogom a dinnyére.

Aztán bement a házba.

További részek a műből

Összes rész megnyitása

Írnál visszajelzést?

Ennél a résznél a szerző fogad olvasói reakciókat és kérdéseket.