Rebeka egyenesen a démonok asztala felé vette az irányt.
Nem törődött vele, hogy a lányok felé pisszegtek, hogy álljon meg, és talán magától is tudta, hogy amit tesz, udvariatlanság, sőt, engedetlenség. És azzal is tisztában volt, hogy az indulat vezérli; de nem tudott megálljt parancsolni lábainak.
Vitték, előre, ment, szakadatlanul. Mint a versenyló, akire szemellenzőket tettek, nem látott, nem hallott. Szüntelen csak egy gondolat járt, vágtázott, dübörgött fejében, minden mást kiszorítva:
— Hanna eltűnt – támaszkodott rá két karjával hosszú faasztalra, aminél a démonok ültek. Egyenesen Luciferre nézett.
— Rebeka – sóhajtott, felemelve szemeit a lányra. – Tudsz várni egy pillanatot? Mindjárt…
— Nem, nem tudok várni egy pillanatot! – kiáltott fel, jobb tenyerével az asztalra csapva.
Lucifer vörös szemein felhők vonultak el. Megdörzsölte halántékát, majd körüljárt tekintetével az asztalnál ülő démonokon.
— Bocsátsatok meg – emelkedett fel az asztaltól. — Mindjárt jövök — igazította meg magán fekete zakóját.
Rebekába karolt, a folyosó felé indult vele, kifelé az étkezőből.
A lány minden lépésnél érezte, hogy az egész terem, az összes démon, minden lány, aki az asztalnál ült, feléjük fordult. Elkerekedett tekintetek, tátott szájak vették körül, még, akinek tele volt a szája, annak is megállt állkapcsa, ahogy rágott.
— Mit csináltak vele és ki? — kiáltotta, próbálta kitépni magát a démonok hercegének szorításából, de mintha hozzá lett volna kötözve. — Hová vitték?!
Felnézett a démonra, látta, hogy Lucifer állkapcsa megfeszült, szeme fellobbant, de nem szólt semmit. Arcáról minden érzelmet letörölve masírozott kimért léptekkel az asztalok mentén.
— Miért nem beszélsz a többiek előtt? Jogunk van tudni mindannyiuknak, milyen mocskos játékot játszol már megint! — folytatta, válaszokat követelve. Igazságot követelve.
De Lucifer csak ment tovább, némán, összeszorított fogakkal.
A folyosó kristálycsillárjainak fénye fellobbant, mikor becsukódott mögöttük a nagyterem vaskos ajtaja.
Lucifer szembe állította magával Rebekát vállainál fogva.
— Tudom – bólintott. Mély levegőt vett. Karjait maga mellé szorította, két keze két oldalt ökölbe szorult. – Tudom, hogy Hanna eltűnt. Azt is, hogy ki vitte el innen – fűzte hozzá fojtott hangon, hosszan kifújva a levegőt. – De azt is biztosíthatom, hogy nem esett baja.
Rebeka mellkasa könnyebbé vált, mikor ezt meghallotta.
— Huh, rendben – sóhajtott – Féltem, hogy valami baja esik.
— Visszakerült a földre – Lucifer beletúrt hajába, megigazgatva tincseit gyémántkoronája körül. – A haja szála sem gördült.
Rebeka bólintott. De a következő gondolat elűzte hirtelen jött nyugalmát. Ezek szerint tud a Lilith-tel kötött alkuról. Vagy, csak arról, hogy valami miatt Lilith eltüntette Hannát? Ha erre rákérdez, azzal elárulja a lányokat. Elárulja magát is, amiért ő is meg akarta szerezni Hanna helyét. Azt a helyet, hatalmat, koronát, amire most már sokkal nagyobb esélye van, hogy megszerezze.
Felnézett a démonok urára. Lucifer szemében rengeteg érzelem volt. Talán még bűntudat is volt a fájdalom és a harag közt.
— Fogd fel úgy, hogy Hanna kiesett. És haladjunk tovább azzal a pár emberrel, aki még megmaradt — mondta végül Rebeka, jobb híján. Fogalma sem volt, honnan jött hirtelen a bátorsága megmondani a Pokol Királyának, mit tegyen. De hangjában olyan magabiztosságot hallott, ami még magát is meglepte. — Volt más kieső is eddig. — tette hozzá, megvonva vállát.
De Lucifert ez láthatóan nem nyugtatta meg.
— Az más volt — rázta a fejét a démon, most tisztán aggodalommal telt szemeit a folyosó falain végig futtatva Rebeka mögött.
— Miért?
Lucifer szeme visszatért a lány arcára. Válaszra nyitotta száját, de Rebeka gyorsabb volt:
— Nehogy azt mond nekem, hogy megérdemelték a halált. Senki nem érdemli a halált — jelentette ki.
— Mert más volt — ismételte a démon, beletúrt hajába. — Baleset. — tette hozzá, mintha ez magyarázatként szolgálna.
— Akkor talán szervezd úgy a próbáid, hogy ne haljon meg senki – vágta rá Rebeka.
Lucifer megmarkolva tincsei végét. Ujjai elfehéredtek, éles kontrasztot mutatva fekete tincseivel.
— Az életben mindig lesz kockázat — mondta — Ezt pont nektek, halandóknak kéne a leginkább tudni.
— Oh, nem kell nekem ezt bemutatni — csattant fel a lány. — De mint azoknak a lányoknak, neki is egy élete volt. Egy lelke. Ők meghaltak. Most már nem tudod visszahozni őket, még te sem. — Hanna szobája felé mutatott, a folyosóra — De Hanna él. És te egy életre szóló sebeket ejtettél rajta. Felőlem mondhatod azt, hogy ez mágia, meg kitérhetsz hülye válaszokkal a komoly kérdések elől. De akármi történt Hannával az nem normális. — Egy szívdobbanásnyi szünetet tartott. Tüdője alig bírta elviselni a rengeteg dühöt a mellkasában, égette, szorította belülről — S ezzel nem fog tudni elmenni egy szakemberhez sem — folytatta, kezeivel össze-vissza hadonászva. Legszívesebben felpofozta volna a démont. — Mert senki nem fogja neki elhinni, hogy karácsonykor a Pokolban volt egy hetet vakáción. Örülök, ha nem zárják be egy pszichiátriára, mert te szerinted olyan jó ötlet volt ez az egész.
— Épp ezért kell visszajönnie! — kiáltott fel Lucifer. — Hát nem érted?
— Te meg miért nem érted, hogy szállj le a húgomról? — ütött meg hasonlóan magas hangokat Rebeka is. Ha Lucifer így beszél vele, ugyanezt a hangnemet érdemli ő is.
A démon azonban nem válaszolt azonnal. Szeme ide-oda cikázott Rebeka arcán. Mintha gondolkodna. Mintha azon gondolkodna, elmondjon-e valamit.
Rebekának azonban igencsak fogytán volt a türelme. És nem igazán volt soha egy türelmes, csendes típus. Szóval folytatta. Hátha azzal segít Lucifernek is dönteni, beszéljen-e neki.
— Bántottad Hannát. Erre nem az a megoldás, hogy visszarángatod.
Lucifer izzó szemeit összehúzta. Egy szívdobbanásnyit várt, állta Rebeka tekintetét.
— Vissza kell jönnie — ismételte Lucifer ellentmondást nem tűrő hangon.
— Nem tartozik neked semmivel, és semmi keresnivalója nincs itt! Nem elég az a kár, amit eddig okoztál benne? Miért kell még neked több?
Telhetetlen– gondolta Rebeka — Addig nem nyugszik, míg meg nem töri. Míg teljesen ki nem ábrándul a hitéből. Vagy amíg össze nem roppan a lelke.
— Miért akarod ennyire megtörni? — kérdezte Rebeka, egyik lábáról a másikra állva. A feszültségtől remegett a lába, de nem hagyta, hogy elsodorja. Nem hagyta, hogy elhomályosítsa gondolatait. Nem, ez most fontosabb annál, hogy hagyja magát lemerülni a gondolatok óceánjába. Hannára kell koncentrálnia. S a koronára. — Pont őt? Pont most? — hergelte tovább a démont inkább.
— Oka van neki — bólintott Lucifer.
Fel-alá kezdett járkálni a csipkés kőfolyosón, rövid léptekkel. Ujjait végighúzta maga mellett a kövön.
— Nem lehetne mást? Annyi más, hívő lány van — tette csipőre kezét Rebeka, szemével követve a démon húzta láthatatlan vonalat a kövön. — Miért nem választasz egy másikat? Akárki mást.
Annyi gyülekezet van, annyi mélyen vallásos ember, lány, nő.
— Ha csak nem félsz, hogy rajtuk nem találsz repedést, mint Hannán… — húzta össze szemeit.
— Minden ember hitén van repedés — felelte a démon egyszerűen.
— Akkor meg miért kínzod a húgomat? — fakadt ki Rebeka — elküldjem neked pár keresztény gyülekezet prospektusát, hogy tudj válogatni köztük? — teljesen elfogyott a türelme. Úgy tűnt, elfogynak lövései. Úgy tűnt, Lucifer semmi áron nem akarja elmondani, miért Hanna kell neki. Lemondani sem akar róla. De akkor mi értelme ennek az egésznek?
Meddig bírja elvinni ezt a játékot? Hol a határ Lucifernél, ha Hannáról van szó?
A démon állkapcsa megfeszült, szemeiben egyre erősebben lángolt a düh.
— Ha akarod, segítek kiválasztani — tette hozzá daloló hangon. — Melyik felekezet a kedvenced? Maradjunk a római katolikusnál, mint Hanna?
S mintha ez lett volna az utolsó csepp a pohárban, ahogy meghallotta húga nevét a szájából, Lucifer megdermedt. Egyenesen Rebekára nézett. A lány szemöldöke összeszaladt, de hamar rendezte vonásait. Állát felszegte, de nagyot nyelt, mert torkában mintha motoszkált volna a gondolat, lehet, ezúttal túl messzire ment. De arcát félmosolyra húzta.
Mint az íj ina, feszült meg Lucifer egész teste.
— Eddig nem volt egyértelmű? — hangja hűvös volt, és száraz.
Rebeka szemöldöke összeszaladt homlokán. — Mi?
A démonok urának szemében megvillant a tűz, ahogy kijelentette, fojtott, nem evilági hangon, mintha a jéghideg, csillagtalan éjszaka hangja beszélne:
— Hannát illeti a Pandemonium trónja. Hanna a Pokol jogos királynője.
✴︎
Lucifer maga sem akarta elhinni, hogy kimondta a szavakat. Hogy kimondta azt, amit még magának Hannának sem tudott eddig elmondani.
A Királynőjének.
Szíve elnehezedett Rebeka pillantására. A lány jégkék szemei sok mindent elárultak róla. Bár arcáról hamar letörölte mindig érzelmeit, rendezve vonásait, tekintete mindig elárulta, mi zajlik szívében.
— Ez… — suttogta maga elé a szavakat. Lesütötte szemeit. Nem bírta tovább a farkasszemet vele. — Nem lehet igaz — ingatta fejét.
Lucifer ajkát harapdálta. Vissza kellett fognia magát, nem mondhatott el több mindent.
Ezt sem lett volna szabad elmondania.
— Akkor mire volt jó ez az egész? — nézett fel, egyenesen a démon szemeibe.
Kezeit ökölbe szorította. A vádló, hideg szemek… Hannának volt a mágiája a jég, a fagy, mégis Rebeka szemeire futott a hátán végig a hideg újra és újra.
— Mindent meg fogsz érteni, csak kérlek… légy türelemmel.
Mégsem vallhatta meg, hogy fogalma sincs.
Fogalma sincs, hol van Hanna. Fogalma sincs, hová került, miután Mihály kiszabadította. Csak a Mihályba vetett bizalma súghatta azt, hogy nem tett olyat a lánnyal, amitől bántódása eshetett.
Egy hűséges, angyal kezében elvégre, biztonságban kell, hogy legyen az ember.
— Akkor minek rángattál ide hat lányt még, rajta kívül? — vonta kérdőre Rebeka. — Ha tudtad, hogy Hanna lesz úgy is a királynő? Minek rángattál ide engem?
De Rebeka szemei saját kimondott szavaira is kikerekedtek.
— Oka van neki — mondta Lucifer.
— Hagyjál már ezzel a dumával!
Lucifer szemével előbb jobbra, majd balra nézett. Elég kínos volt az is, hogy Rebekának magyarázkodnia kellett, semmi kedve nem volt ahhoz, hogy valaki más is meghallja.
A biztonság kedvéért nekidőlt a nagy faajtónak, hogy ellenőrizze, jól zár-e. Meg persze hogy zárva is maradjon, amíg beszélgetnek. Ha valaki épp most akar visszamenni a szobájába, tud várni addig, amíg ők ezt megtárgyalták.
— Nem tudtuk, ki lesz a győztes. Ezért olyan lányokat választottunk ki, akikben mindannyiukban mélyen megvan a mag. Lázadó személyiségek, vagy különleges személyiségek. Olyanok, akiket a Pokol használni tudna.
— Használni?
— Az uralkodó a népe első szolgája.
Rebeka megforgatta szemeit.
Lucifer szinte lemásolta mozdulatát, a plafonról alálógó kristálycsillárra meredt.
— Most ne az emberekből indulj ki.
— Mert a Pokolban olyan nagy az igazságosság? — fújtatott Rebeka.
— A Pokol maga az igazságszolgáltatás, ha nem vetted még észre — kontrázott rá a démonok ura. — De hogy a tárgynál maradjunk, mi sem tudtuk, ki lesz a megfelelő jelölt. Azt sem, hogy lesz-e egyáltalán. Ezért az elsődleges célunk az volt, hogy a Poklot mindannyiótok számára, ugyanarra használjuk, amire való.
— S az micsoda? — kérdezte Rebeka.
Lucifer apró szünetet tartott, ahogy végigsimított arcélén. A lány sürgette. Azt gondolta, hogy akkor majd kiszalad a száján újra valami. Meggondolatlan lesz.
— A bűnhődés.
Rebeka egy pillanatra megdermedt. A démonok ura szinte hallotta, ahogy forognak a fogaskerekek agyában.
— De ha úgyis mind meghalunk, Hanna meg a királynő lesz… — gondolkodott Rebeka hangosan. Elnézett Lucifer válla felett, tekintetét a vaskos faajtóra függesztette. Talán a díszesen kifaragott kilincsre. Talán a mély faragásba, ami körbejárt az ajtó körvonalain.
— A halál az élet velejárója — mondta Lucifer.
Hülyeség. Közhely. Mindenki tudja.
— S honnan tudod most már? Hogy Hanna lesz a királynő. Hogy vagy benne ennyire biztos? — tette fel Rebeka a következő flegma kérdést. — Ha azt mered mondani, hogy a mágia… — kezdte volna a fenyegetést, de Lucifer azelőtt közbeszólt, mielőtt kimondhatta volna, mit is akarna vele csinálni.
— Alethleia.
— A tükör?
Lucifer bólintott. — Azért hoztuk ide és rejtettük el, mert tudtuk, hogy a megfelelő lány találja majd meg.
— De hát nem Hanna találta meg.
— De ő is belenézett. A tükör pedig nem hazudik.
Pár pillanatig visszhangzottak a szavak a kőfalakon.
Rebeka állta Lucifer tekintetét. A jégkék szemeken felhők vonultak át.
— S minket most akkor lemészárolsz mind, a harmadik próbán?
Fájdalom. Rebeka szemének fényét fájdalom tompította. Hangjából is eltűnt az él.
Már csak egy bűnös lélek volt, aki várta a kiszabott büntetést. Mert az élet és a halál kéz a kézben jár, ahogy a bűn és a bűnhődés.
— Nem.
Rebeka egy pillanatig csak nézett rá. Csak fürkészte szemeit. Talán azon gondolkodott, higyjen-e neki.
Lucifer pedig azon, mivel tudná biztosítani a szavát.
Mivel tudná biztosítani szavát az Ördög. Mert ő nem a Pokol volt, ami állandó, végtelen. Ő csak egy bukott angyal volt, aki elárulta az Úrt.
— Meglátjuk. — Csak ennyit mondott Rebeka.
Arca fehérre vált, teljesen kiszökött a szín. Halálfélelem.
— Kérlek, ne mondd el a többi lánynak — mondta Lucifer.
Rebeka élesen szívta be a levegőt. — Ne keltsek pánikot, mi?
— Ne kelts pletykát — javította ki a démonok ura. — A hátam közepére sem kívánom, hogy elkezdjetek magánakciózni.
Rebeka szeme újra összeszaladt a homlokán. Ajkát már válaszra nyitotta, mikor Lucifer folytatta.
— Ne köss alkut senkivel a biztonságodért, nem éri meg. A démonok megérzik a félelmet. — különösen a halálfélelmet, de ezt nem mondta ki hangosan. Látta Rebeka szemeiben, amit látott, de nem akarta szembesíteni vele a lányt. — S a Pokolban minden alku mocskos.
— Mire célzol?
— Jobb tiszta szívvel meghalni, mint egy olyan alku árán élni, aminek egész életedben törleszted az adósságát.
