Rebeka remegve emelte a kezét, hogy bekopogjon Hanna ajtaján. Ma este is. Mint tegnap este is, meg azelőtt, a próba utáni második éjszaka.
Még választ sem kapott. A kilincsre emelte kezét, de végül meggondolta magát. Nem fog hívatlanul benyitni húgához. Ha pedig szüksége lenne rá, tudja, hol az ő szobája, és azt is, hogy biztosan ajtót nyitna neki.
Megrázta fejét, és elindult vacsorázni. A hosszú folyosón többször is körbenézett a tükrökben, egyedül van-e, vagy színlelnie kellene a bicegést, mint ahogy addig is tette, ha társaságban volt.
A biztonság kedvéért ő is fáslit kötött bokája köré, és néha még egy kis borral is meglocsolta, a színjátékot kiegészítve.
Fogait összeszorítva lépett be ma este is az étkezőbe.
Lehet, hogy neki nem voltak bajai, és csak megjátszotta, hogy nem tud járni, de minden vacsoránál látta, hogy a lányok sebei újra és újra átvérzik a kötéseiket. Újra és újra felszisszennek, minden lépésnél, amíg eljutnak a székeikig, hogy leüljenek vacsorázni.
Még Karolina arcán is látta, ahogy összehúzza arcizmait a fájdalom, pedig az ő arcán eddig soha, semmilyen érzelmet nem tudott felfedezni.
Újra és újra emlékeztetnie kellett magát, hogy ő valamiért maradhatott sértetlen. De erre mindig válaszolt egy gondolat: attól még, mert most áruként kínálta fel ajkait a démonnak, ugyanúgy felajánlotta ingyen is már, mennyi férfinek.
S most, hogy áruként adta, javít, vagy ront a helyzetén?
Igyekezett elűzni kavargó gondolatait, emlékeztetni magát újra meg újra, most már mindegy. Megtette. Leszopta Asmodeust, azért hogy ne legyen sebes a lába, mint a többi lánynak.
Amikor az asztalhoz ért, egy pillanatra meg kellett állnia.
Mély levegő — emlékeztette magát. — Ezek csak gondolatok. Jönnek, de visszahúzódnak, minta hullámok, amik a partot mossák.
Mikor újra kinyitotta a szemét, már egyenletesebben lélegezve, körbenézett az asztal körül.
A lányok többnyire csendben ettek. A démonok szokás szerint másik asztalnál ültek, elég messze ahhoz, hogy semmit se halljanak egymás beszélgetéseikből.
— Mit gondoltok, mi lesz a következő próba? – szólalt meg a harmadik este végül Virág. Hangja halkan csilingelt. Rövid haja meglibbent válla felett, ahogy körbenézett a lányokon.
— Gondolni se szeretnék rá – rázta a fejét Fanni, szívószálával megkavarva italát.
Karolina nagyokat pislogott frufruja alatt, hosszú szempillái mintha lepkék rebegtették volna szárnyaikat.
— Talán csak rosszabb lenne, ha tudnánk – tette hozzá Emese. Mogyoróbarna szemei felett szemöldökét újra és újra összehúzta, fészkelődött a széken.
— Nagyon fáj? – érdeklődött mellette Karolina
— Inkább az, hogy rossz helyen van – panaszkodott a lány. – De túlélem. Kár, hogy nem tartanak a Pokolban orvost.
— Nem hiszem, hogy azt szeretném, hogy egy olyan orvos lásson el, aki a Pokolra jutott – nevetett Fanni.
– Egyáltalán, hogy jut egy orvos a Pokolra? – csatlakozott Virág is, arca kissé felderült.
— Ha találunk egyet majd mindenképp kérdezzük meg – bólintott Emese. – Jó lenne valami körbevezetés is, ha már közülünk valaki lesz a királynő, legalább tudja, minek lesz az úrnője.
— Csak nem visszautasítanád, mert a bugyorpolitika nem tetszik? – csipkelődött a szőke lány.
— Dehogy! – vágta rá, majd kihúzta hátát — Úrnőként megreformálnám. Elvégre úgy alakítanám a törvényeket, ahogy én akarom. Igazán élvezném.
— Szerintetek minden próbánál meg fog halni valaki? – emelte fel fejét Karolina. Mandulavágású szemei árnyékban maradtak haja alatt.
Kérdése árnyként vonult végig az asztalnál ülőkön.
Rebeka torkán megakadt a falat. Ivott egy korttyal borából, de nem sikerült legyűrnie a kenyérfalatot, akárhogy próbálta.
— Elnézést – köhögte, és felpattant a székéről. A konyhára sietett, hogy kérjen egy pohár vizet, meg amiatt, hogy ott hátha nem olyan udvariatlan artikulálatlanul felköhögni, amit félrenyet.
Köhögni kezdett, ahogy torkán kifért. Mire visszatértek érzéki, orrát ismerős szantálfa parfüm töltötte be, majd egy pillanattal később egy kezet érzett a vállán, egy másik kéz pedig felé nyújtott egy pohár vizet.
— Köszönöm, As – mosolyodott el Rebeka, ahogy elvette a démontól a vizet.
— Hallottam, hogy félrenyeltél – fürkészte a démon az arcát. — Jól vagy?
— Persze, csak nem akartam az asztalnál köhögni – magyarázkodott Rebeka. – Minden rendben.
As arcán megkönnyebbülés vonult végig.
— Akkor jó – bólintott.
Egy pillanatig csak néztek egymásra. Rebeka egy percig tétovázott, feltegye-e a kérdést, ami három napja kavargott már benne.
— Kérdezhetek valamit? – elnézett As válla felett, és újra a démonok asztalát bámulta.
Egy pillanatra As is hátrasandított, követve a lány tekintetét. Mindegyikükön látszottak a feszültség tipikus jelei. Lucifer az asztalfőn karjait mellkasa előtt fonta össze, bicepszén, izmos vállán megfeszült szürke ingje. Volt közölük, aki fejét támasztotta az asztalon, de olyan is, aki orrnyegét dörzsölte. A legtöbb arc ráncosodott, annak ellenére, hogy halhatatlanok voltak mindannyian, így az öregedés nem hagyhatott nyomot az arcukon.
— Persze. – válaszolta As végül.
Rebeka újra a démon arcára, akinek hasonlóan, homlokán szemöldökei össze voltak ráncolva. Talán néhány csepp verejték is csillogott arcán.
— Miről beszélgettek minden este, hogy mi nem tudhatunk róla?
Asmodeus válaszra nyitotta száját, de mintha csak eszébe jutott volna valami, inkább becsukta.
Rebeka felvonta szemöldkeit.
— Anélkül is egyértelmű szerintem, hogy elmondanám – tért ki a válasz elől As.
Rebeka arca megtelt vérrel.
— Ugye nem… – hebegte – ugye nem jöttek rá hogy te… – szemeivel a lábára bökött.
— Nem, dehogyis. – rázta a fejét As. Közelebb hajolt Rebekához, hogy a fülébe súgja – Amiatt a lány miatt, aki nem volt ilyen szerencsés?
— Szóval nem lesz minden próbán egy kieső? – kérdezte azonnal Rebeka.
— Tervezetten nem kellet volna, hogy legyen már az elsőn sem – bólinott As.
— Értem. – húzta el a száját Rebeka.
Egy pillanatra elgondolkodott, mit tudna még hozzáfűzni. A démonon is egyértelműen látszott, hogy megérintette a lánnyal történtek.
— De hát szerencsétlenségek mindig történnek, a földön is – próbálkozott.
— Ebben igazad van.
— Már egy jobb helyen van – mondta ki Rebeka, de amint a mondat végére ért, rájött, hogy konkrétan a Pokolban van – vagy legalábbis, ugyanitt.
Asmodeus tekintete elidőzött a poháron, amit Rebeka még mindig a kezében szorongatott, még mindig félig tele.
— Bízzunk benne – csak ennyit mondott As.
Rebeka szörnyen kínosnak érezte, hogy nem tud semmit javítani a démon kedvén. Emlékeztetnie kellet rá magát, hogy ez nem az ő feladata, és nem kell mindig mindenkinek jól éreznie magát a társaságában. Bár valahogy nem sikerült a következő ajánlatát visszatartania.
— Szívesen elmegyek hozzád este, ha segít. Ha szeretnéd, egyszerűen csak beszélgetünk egyet, ha nem, akkor segíthetek elterelni a figyelmed.
Asmosues arca újra megrándult. Rebeka arcába pír szökött. Mekkora hülyeséget mondott! A démon többezer éves, ő meg csak egy halandó lány, aki leszopta segítségért cserébe.
— Remek lenne – mondta Asmodeus, mire Rebeka rezzent össze. – Be kell vallanom, a vízet is ezért hoztam, hogy megkérdezzem, volna-e kedved vacsora után velem tölteni az este hátralévő részét.
— Te kis cseles – somolygott el Rebeka, s inkább úgy döntött, elrejti mosolyát azzal, hogy iszik még a vízből. – Merre talállak majd?
— A lakosztályom egy szinttel lejjebb van. Ha lemész a lépcsőn, akkor jobbra egy díszvacsora termet találsz, de ne oda menj. – közelebb lépett a lányhoz – Mert ami a bal ajtó mögött van, ott minden az enyém.
Rebeka gerincén végigfutott a hideg, és a kérdés, biztos jó döntés-e?
— Vissza kell mennünk – suttogta.
Túl közel volt a démon, hogy kényelmes legyen, ennyi ember előtt.
Asmodeusból mély sóhaj szakadt fel.
— Menjünk.
— Hamarosan találkozunk – nézett rá mosolyogva Rebeka.
— Várlak – bólintott a démon.
Rebekának belefájdult a torka, ahogy lenyelte az arcán szétterülő mosolyt.
A megkönnyebbülés hálával vegyült szívében. Asmodus lehetőséget ad rá, hogy egy estére elfelejtsen mindent. Hogy egy estére ne érezzen semmit. Levegőt kapjon a szívére nehezedő súlytól, Emma holttestének látványától, s mindentől, ami ott motoszkál a fejében. Legalábbis reméli, hogy így lesz. Hogy legalább egy estére újra kiszabadulhat gondolatai súlya alól.
Egy jó estém lesz – igéri meg magának.
