Arany kígyó kúszott Rebeka poharának szárára. Kelyhében kavargó vörös bor épp ruhája színét adta vissza.
Ujjai köréfonódtak, körmei éppen olyan vörös színűre lettek lakkozva.
Szőke haja csillogott az ezer gyertya fényében, amit a borokkal-, brandykkel és más drága alkoholok üvegeivel kirakott polc üvegei is. Mint ezer színes lámpabúra, verték vissza a fényt.
A fények a halkan pulzáló zene ritmusára táncoltak a falakon, minth ütemesen lélegzett volna az egész lakosztály.
De a legszebben a nyakában ragyogott a gyémánt.
— Tetszik? – lögybölte meg a bort poharában, ahogy As éhes tekintetét érezte dekoltázsán.
— Gyönyörű. – kerekedtek felfelé el szája szélei, szemei parázslottak.
— Köszönöm a gyémántot – mosolyodott el Rebeka. Őszintén mondta.
As belekortyolt borába.
— Megérdemled.
Rebeka egy pillanatra As arcát fürkészte. Borostája vonzóvá tette. Sötét haja is hosszabbra nőtt pár nap alatt, hátrafésülte tarkójára. Arccsontja élesebbé vált ettől, veszélyesen vonzó volt, mint egy harcos.
Ő is egy angyal volt? – gondolkodott el egy pillanatra Rebeka.
Korábban soha nem hitt az ilyenekben. Csak abban, amit a sajét két szemével látott, De As itt állt előtte, a két szemével látta.
— Min gondolkodsz? – emelte fel tekintetét a lány melléről.
— Csak… hogyhogy nem tudtam eddig… rólad. Rólatok. Erről az egészről.
— De hisz’ tudtál – ingatta a fejét As.
— Nem úgy értem. Azt hittem… Őszintén, azt hittem ez az egész csak egy mese.
— Mese?
— Legendák, mítoszok – magyarázta Rebeka. – Az embert mindig érdekelte mi van a halál után, ezért különböző történeteket találtak ki. meg persze, valamivel fegyelmezni kellett a népet a középkorban, ezért tudták a kárhozattal fenyíteni őket. De nem gondoltam volna, hogy mindez… több mint félelemkeltés.
— Ez soha nem volt félelemkeltés.
— Akkor mi?!
— Még mindig nem érted?
— Nem! Fogalmam sincs!
— Ha azt mondom, mindez csak a fejedben töténik, mit mondanál?
— Hogy az lehetetlen. Az a lány meghalt.
— Attól lesz valami valódi, hogy meg tud halni?
— Nem. Mármint… Nem tudom. Mitől lesz valami valódi? – kérdezett vissza a démonra nézve.
As tekintete egy pillanatra elidőzött a lányon, majd felfedezőútra indult. A lány érezte tekineté, ahogy végighalad vállain, vissza a mellére.
Rebeka arca mosolyra húzódott, ahogy kiürült az első pohár bor, és kezdte fejében érezni a kellemes mámort.
— Amúgy – kapta el As tekintetét — Nem mindegy?
As halk maradt.
— Úgy értem, ha ennek vége lesz, mindegy, ez most valóság volt-e vagy álom. Visszakerülök oda, ahonnan jöttem, nem?
As keze szorosabban fonódott a pohár szárára.
Rebeka ajkán megmaradt a mosoly.
— Így lesz, nem?
— Tudod, hogy nem szabad erről beszélnem – sziszegte.
— Segítened szabadott volna? – húzta fel szemöldökeit.
A kehelyben megremegett a bor felszíne a szorításától.
— Megtetted érte a magad részét – vonta meg a vállát a démon, elkapta tekintetét — Nem segítség volt, sokkal inkább egy tranzakció. Adtam neked egy kenőcsöt – szeme sorra járt az alkoholok ragyogó üvegein.
— Tranzakció? – kérdezett vissza Rebeka – Neked csak ennyit jelentett?
— Kellett volna, hogy több legyen?
Mintha kést döftek volna a szívébe As szavai.
— Talán akkor nem érezném úgy, hogy a testem csak egy áru voltam neked.
As tekinetete egyenesen a szemébe nézett. Hangja egy árnyalattal mélyebbé vált.
— Mit kell tennem ahhoz, hogy ne érezd így?
Rebeka nem vette el a tekintetét.
Mintha most megforgatták volna a kést a szívében.
Maga sem tudta megmondani, mi lenne az.
— Megvan az a fura érzés másnap? Mikor meztelenül ébredsz, talán még valaki mellett is. Az előző este nyomai még ott vannak. A ruhák, szétdobálva az ágy körül. Az ebédlőasztalon a borosüveg, amiben még mindig maradt két ujjnyi. A két pohár, az egyik rúzsfoltos, a másikon ujjlenyomatok. A szégyen, és a bűntudat, ami kíséri utadat, amíg elmész a fürdőszobába, mintha a víz lemosná, hogy elárultad a tested újra. Hogy odaadtad magad újra valakinek, valamiért. Teljesen mindegy, hogy egy bulijegyért, egy pohár koktélért, meg hazafelé azért üveg borért. Azért, hogy valaki az erkélyen elszívjon veled egy cigarettát és a csillagok alatt megállapítsátok, milyen szar és igazságtalan az élet. A figyelméért, arra az egy estére.
— Úgy beszélsz, mintha a húgodat hallanám.
Rebeka kuncogott.
— Bocs, a bor mindig megoldja a nyelvem.
— Semmi baj – döntötte oldalra a fejét.
Egy pár pillanat csend állt be közöttük.
Rebeka még azt is megbánta, hogy kinyitotta a száját. Miért kellett ennyi mindent elmondania? Mindig itt rontja el. Túl sokat mutat, túl hamar, ami a férfiakat sokkolja. Senki nem akar egy ilyen, sérült lélek mellett maradni hosszútávon.
— Lehet jobb lenne, ha elmennék – fészkelődött a bárszékében, lábát nyújtotta, hogy leszálljon róla.
— Maradj.
Visszaült helyére.
As hangja gyengéden simogatta füleit.
— Ez az én lakosztályom. Addig maradsz, amíg szeretnél.
— Köszönöm – felelte Rebeka. Mi mást mondhatott volna?
As lassú mozdulatokkal töltött még a poharaikba.
— De te is azt szeretnéd, hogy maradjak? – simított végig ujjaival a kígyó aranypikkelyein.
Asmodeus ujjait Rebekáéra kulcsolta
— Maradj. Soha ne menj el innen – szorította meg kezét.
— Ezt nem tehetem – ingatta a fejét Rebeka. – Te is tudod.
As arca megrándult.
— De… egy estére tehetünk úgy – vonta meg a vállát a lány, pimasz mosollyal az arcán.
As felállt székéről. Nem engedte el Rebeka kezét, kezét úgy kulcsolta köré, hogy Rebeka elengedte borospoharát.
Egy lépéssel Rebeka előtt termedt, és megcsókolta kézfejét kezében.
A démon ajkának érintése forró volt. Igéző szemeivel nézett fel Rebekára, ahogy a következő csókot már csuklójára adta, majd feljebb haladt, a könyökén át, egészen a válláig. Rebeka bőrén végigfutott a forróság As ajkai mentén.
Szemeit félig lehunyta, fejét oldalra döntötte, utat hagyva a démonnak a nyaka felé.
— Imádom látni, ahogy élvezed, miközben kényeztetlek – suttogta nyakának érzékeny bőrére.
— Imádom, ahogy kényeztetsz – suttogta a lány válaszul.
Mélyen szívta be As illatát. Szantálfa. Dohány.
— Olyan illatod van, mint a szex utáni éjszakának.
As ónixszemei csillogtak a vágytól, ahogy felnézett.
— Annak a részének az éjszakának, mikor még tele a szívem dopaminnal. Mikor még nem bánok semmit.
— Velem soha nem fogsz semmit bánni. Soha nem fogom hagyni, hogy bűntudat legyen benned. Soha nem nyúlok hozzád úgy, hogy nem élvezed, hogy nem adnál rá engedélyt.
Rebeka szemei megteltek könnyel. Lehet csak a bortól szárad a szeme szokottnál jobban. Mosolya őszinte volt.
— Különleges vagy számomra, Rebeka. Bármit megtennék érted.
— Mit tennél meg értem? – kacérgodott a lány.
As a szájára tapasztotta ajkait.
— Bármit – suttogja csókjába.
Nyelve utat tört Rebeka szájába, édes táncot járt övével. Rebeka érezte a bor fanyarságát, a dohány aromáját. Szíve elnehezedett mellkasában a vágytól.
As kemény karjait érezte, ahogy dereka köré fonódnak, és lecsúsztatják a széről. A démon az asztalra ültette a lányt. Olyan magas volt, hogy még így is felé tudott hajolni, tovább csókolta.
Majd szája ismét lejjebb indult, nyakára, majd onnét most egyenesen lefelé vette az irányt. Kezeivel kilazította Rebeka felsőjének fűzőjét, ajkai utat törtek két melle közé.
— Annyira gyönyörű vagy – suttogta csókjai közt. Szívogatni kezdte az érzékeny bőrt.
Rebeka nem tudta tovább visszatartani a halk nyögést, ami felszakadt melléből.
— Ne fogd vissza magad, had halljam, ahogy élvezed – emelte fel szemeit.
Mint a megfújt széndarabok, izzottak szemei.
As Rebeka lábait vállára emelte, s most a bokájától kezdve csókolta végig a jobb lábát. Felszisszent, mikor belső combjain haladt végig, borostája kellemesen csiklandozta a vékony bőrét. Már nyúlt volna a démon fejének irányába, hogy. az asztal éle helyett hajába kapaszkodjon, mikor As a másik combjára tért át.
— Mindjárt visszajövök – suttogta. Lehelete forró volt, szinte égetett.
Mikor csókjai elértek a bal bokájáig, a lány alá nyúlt, s egy hirtelen mozdulattal közelebb rántotta az asztalon.
Szemeivel Rebeka szemeibe nézett, ahogy megízlelte a lányt. Rebeka nem bírta tartani a szemkontaktust.
Szemeit lehunyta, háta ívbe hajlott az asztal felett. Sikítani tudott volna az élvezettől.
Combjai közé szorította As fejét, aki belemarkolt combjaiba, széttárva őket.
Kuncogott, és elmormolt egy bocsit, amiért majdnem összenyomta őt.
— Olyan finom vagy – lehelte As, hangja mély mormogás volt leginkább – Olyan édes, olyan forró. S olyan nedves.
Rebeka szíve elvesztette a ritmust, ereiben szétáradt a vágy, a tűz, As szemének parázsa lobbantotta be.
S ekkor megérezte a démon ujjait is, nyelve alatt játszadozni benne.
A falak visszaverték visszhangját, olyan hangosan nyögött fel a gyönyörtől.
Megszűnt minden. Már nem hallotta a zenét. Már nem forgott a világ az alkoholtól körülötte. Már nem a Pokolban volt. Már nem emlékezett, hogy próbákon kell részt vennie. Már nem emlékezett, hogy tegnap csalt is az egyik próbán.
Már csak Asmodeus létezett, a nyelvének ritmusa, az ujjainak ütemes kényeztetése.
Szétfeszítette a szívét, a tüdejét az élvezet.
Egész teste remegett a férdi ajka alatt a gyönyörtől, mikor a csúcsra ért.
