Rebeka hanyatt feküdt ágyán, végig simította egyszerű, fehér pamutingét, amit viselt. Lucifer szavai még mindig ott visszhangzottak gondolataiban.
Bármit kérhet.
De a döntés a szemében egyszerűre redukálódott: biztonság, de lemondás a hatalomról vagy kockázat, de egyben esély arra, hogy királynő legyen?
Ha segít Lucifernek, és visszahozzák Hannát, biztonságba kerül Asmodeustól. Sőt, ha Lucifer tényleg bármit megadna neki, azért cserébe, hogy Hannát megkoronázhassa, még örök életet is kérhetne. Vagy bármi mást, a démonok ura, a Pokol királya örökre az adósa maradna.
A démon vörös, lángoló szemeiben valami olyan égett, amit Rebeka nagyon-nagyon ritkán látott férfiak arcán.
S lelkében érezte, hogy szétárad a hatalom édes érzése. Nem a Pokol felett, hanem a Pokol Királya felett lenne hatalma. De elakadt a következő lélegzete, ahogy realizálta, ez sem járt volna ingyen.
A koronáról kellett érte lemondania. Át kellett adnia Hannának.
Egyértelmű megadás lett volna a részéről, visszalépés a versenytől. De ha Hanna nincs itt, ő pedig vállalja a kockázatot… nyerhet.
Megszerezheti a koronát, ha elég erős, ha elég jól harcol. Ha Hanna nincs itt, ki más lehetne helyette a trónon, ha nem az ő nővére? És ha felkészül, ha nem adja fel, ha kitart a végsőkig, megszerezheti a Halhatatlanság Almáját. Megszerezheti Lucifer koronájának a párját.
Anélkül, hogy segítséget kért volna bárkitől.
Mert Lilith már magát a koronát ajánlotta neki, hűségért cserébe, és ő még abba sem egyezett bele. Mert a Pokolban kötött alkukról nem sok mindent tudott, de egy valamiben biztos volt: visszavonhatatlanok. S az egész életét elveszti, ha rosszul dönt.
Összerezzent, mikor Lucifer kopogott, majd két szívdobbanásnyi idő után belépett a szobába. Mintha egy rémálomból lépett volna ki, úgy festett. Hosszú, fekete köpenye a földig ért. Ruhájának tömött válla, mellén arany és vörös fonalú hímzései egyszerre tették elegánssá és rémisztővé. S hangja arról is árulkodott, hogy hosszú napja volt.
— Nincs sok időm — morogta orra alatt, ahogy becsukódott mögötte az ajtó. — Sikerült döntésre jutnod?
Rebeka megrázta a fejét. Ajkai keskeny vonallá préselődtek össze.
— Még azt se értem, pontosan mit akarsz — vallotta be. — Mégis hogy gondolod, hogy Hanna önként vissza fog ide jönni?
Fojtott sóhaj szökött ki Lucifer száján, miközben homlokát dörzsölte meg ujjaival, koronája alatt. Rebeka pillantása elidőzött az égbe meredő gyémánttüskéken. Szemöldökei összehúzódtak homlokán, ahogy kereste gondolatait. Valamit mondania kell, hogy tudjon még időt kérni. Legalább egy morzsát, csak hogy leszálljon róla. Eszébe jutott, egyszer már elérte Lucifer, hogy Hanna önként eljöjjön a Pokolba. A bál.
— Honnan jöttél rá, hogy Hanna semmi másra nem vágyik jobban, mint egy puccos bálra? — tette fel a kérdést a démonok urának is. Erre egyébként is kíváncsi volt, alku ide vagy oda.
— Nem a bálra vágyott Hanna — rázta a fejét Lucifer.
— Hanem? — értetlenkedett a lány.
— Hogy valaki lássa őt — felelte fojtott hangon, szavai hűvösek maradtak, ellentétben szemeivel amik… lángoltak.
Rebeka fejében egyre homályosabbá vált a kép, pontosan mit is akar ezzel a démonok ura. Tekintetét fürkészte, és már száját nyitotta, hogy rákérdezzen, mikor a démon szavába vágott:
— Ez amolyan érzék — vonta meg a vállát — Néhány képességgel jár, ha az ember a Kárhozat Királya — tette hozzá.
Rebeka ajka félmosolyra húzódott.
— S most akkor miért nem tudod újra bevetni ezt a képességedet? — Legalább látja, meddig tud elmenni a démonok ura, ha Hannáról van szó. Talán kicsit még élvezte is, hogy kedvére hergelheti.
— Kétszer ugyanazt a cselt nem használjuk — ingatta a fejét Lucifer — Balszerencsét hoz, meg persze Hanna sem olyan hülye. Rájönne.
— Amilyen naiv — forgatta szemeit a lány, sóhajtva egyet.
— Naiv? — visszhangozta Lucifer — velem igazán jókat vitatkozott.
— Hát persze mert folyton azt a mesekö…— kezdte, de megakadt a szóban, ahogy megpillantotta Lucifer féloldalasan felvont szemöldökét
— Abban a mesekönyvben én is szerepelek — szólt élesen.
— Nem úgy értettem! — csattant fel Rebeka. Egy pillanatnyi szünetet tartott. A kristálycsillárra emelte tekintetét, ami ágya fölött lógott alá a plafonról. — Nem tudom — nézett le, Luciferre, aki még mindig ott állt a kandalló mellett. Teste megfeszült, arcán, nyakán kidudorodtak az erek. Rebeka arcát fürkészték izzó szemei — Lehet el kéne ezt engedned. — próbált a lány minél halkabban, érzelemmentesebben beszélni.
Lucifer arca eltorzult. Mellette a kandallóban lobogó láng elvesztette ritmusát egy pillanatra.
— Ezt meg hogy érted?
— A halandók közt nincs senki, aki megtaníthatná Hannát? — kérdezte Rebeka, határozottságot erőltetve hangjába. muszáj volt látnia a helyzetet, tisztán, mielőtt döntést hoz. Olyanra soha nem bólinana rá, amivel Hannát bántaná. — Attól még, hogy naiv, nem hülye. Keresni fog valakit, aki vagy megszabadítja az erejétől, vagy megtanítja használni. De már az is elég lenne, ha valaki arra megtanítaná, hogy fékezze meg, nem?
— Azt szeretném, ha Azazel tanítaná — felelte kurtán Lucifer.
— Miért pont ő?
— Benne bízok meg.
Bizalom? Lucifer homlokán megcsillant a verejték a kandalló felkapó lángjainak fényében. A tűz. Hanna a jég, Lucifer a tűz. Hát persze. Egymás ellentétei, egymás… ellenfelei is lehetnek.
— Félsz tőle — csak akkor vette észre, hogy hangosan is kimondta, mikor Lucifer dermedt arcából már kiszökött a szín is. Mint egy alabástrom szobor, meredt rá.
— Mi? Kitől? — hebegte.
— Félsz, ezért akarod irányítani. — folytatta Rebeka.
— Nem akarom irányítani — cáfolta Lucifer egyből. Egy lépést tett a kandalló előtt, majd még egyet. Rebeka látta, hogy a démon egész teste feszül, akármennyire is próbálja visszafogni, hogy ne látszódjon.
— Le tudna téged győzni, ha megtanulná használni az erejét? — hunyorgott.
— Nem tudom. Ez sokkal inkább múlik azon, hogyan használja.
— És ha nem Azazel tanítja, tanulhat olyat is, amivel téged meg tud lepni — bólintott.
— Nem erről van szó! — csattant fel Lucifer fennhangon.
Karja hirtelen, mintha reflex működött volna benne, behajlította. Olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy ujjai elfehérdtek. Leszorította, vissza, combja mellé. Hangja nem evilági volt, inkább morgás, mint értelmes beszéd.
— Ez nem olyan, mint a számolás, vagy az ugrálókötelezés. Ez mágia. Nem kerülhet rossz kezekbe. Emlékezz hány legenda szól arról, hogy a mágia megváltoztatja az embert.
— De hát azok mind csak esti mesék gyerekeknek — forgatta szemeit Rebeka, visszatartva hirtelen feltörő kuncogását.
— Miért nem hiszed el? — suttogta Lucifer.
Rebeka felpattant az ágyról, és közelebb lépett Luciferhez.
Legszívesebben fellökte volna a démont, vagy akkora pofont adott volna neki, hogy a fal adja a másikat. Csak ki akarta adni magából a felgyülemlett dühöt és feszültséget.
De Lucifer oldalra lépett, egyenesen szembe vele. Rebeka irányába fordult, így most a lány állt a falnak háttal.
Arca megrándult, maga elé nyúlt kezével, ujjai még mindig ökölbe szorította, de mikor kifeszítette tenyerét, lángnyelvek csaptak fel. Másik kezével éppen időben érte nyúlt, hogy eltérítse, és pontosan Rebeka feje mellé lőtt. A lány oldalra kapta a fejét. Fekete, kormos nyomot látott a kőfalon, szemei vonalában.
Lucifer egy pillanatig csak meredt rá. Talán kereste a szavakat, talán várta, mond-e valamit Rebeka.
— Most már elhiszed? — zihálta a démon.
Rebeka nagyot nyelt. Torka kiszáradt, így csak bólintott.
Kellett egy perc, amíg újra összeszedte gondolatait. Lucifer ingujjával letörölte homlokáról a verejtéket, és hátralépett. Mandzsettája gombjával játszott egy pillanatra, hátat fordítva Rebekának. A kandallónak támaszkodott egyik kezével, fejét lehajtotta.
Rebeka szívében ezer érzelem kavargott.
Mágia. Még soha nem látott ilyet. Ez nem lehet igaz.
Mióta itt van, mennyi mindenre mondta már azt, hogy nem lehet igaz, mégis megtörtént. Mégis érezte, mégis hatott rá, mégis… megváltoztatott benne valamit, vagy átírta sorsát, hogy az másik irányba haladjon.
Talán ez a Pokol célja? Kiegyenesítse útját… a végzete felé?
Hogy megkapjon mindent… de a lehető legrosszabb formában, a lehető legnagyobb áron.
— Jól vagy? — ébresztette fel Lucifer hangja. Határozott maradt, egyenesen a szemébe nézett. Már nem lángolt úgy szeme, mintha kiadta volna magából dühét.
Rebeka bólintott. Mégis, hogy lenne jól?
— Hogy lett a húgom boszorkány? — kérdezte rekedt hangon, de állát felszegte, hátát kihúzta, hogy határozottságot erőltessen tartásába.
Lucifer felé fordult, arcán árnyak haladtak át, mély levegőt vett, s miközben kifújta, mondta:
— Félig angyal. — majd hozzátette — Az apja az egyik bukott angyal.
Rebekának vissza kellett ülnie az ágyra. A világ fordult körülötte egyet, és torkában érezte, hogy a reggelije szívesebben szabadulna ki gyomrából.
— Mi van?
Lucifer kivárt. Szemeit végig futtatta a kőfalakon.
— Mondj már valamit! — kiáltotta Rebeka.
— Mit szeretnél hallani?
— Az igazat!
Hosszan nézett Lucifer szemeibe. A démon állkapcsa megfeszült, de tartotta a szemkontaktust Rebekával. Vörös íriszei is csak azt bizonyíthatták, hogy ez nem a valóság. Nem lehetnek valakinek vörös szemei. Nem lehet valakinek ilyen alabástromfehér arca, ha a haja ilyen fekete.
— Rebeka — szólt. Beletúrt hajába, de hangja halk maradt, még mindig érzelmektől mentes. — Nem tudok mit mondani, hogy elhidd. Ha valaki még azt se hiszi el, amit lát, amit hall, amit érez, azzal sajnálom, de nem tudok mit tenni — tárta szét karjait.
— Már Astól is megkérdeztem, és ő se tudott rá mást mondani, csak, hogy attól lesz valami valóság, hogy elhiszem — forgatta szemét. — De ez kurvára nem így működik.
— Talán semmi sem az, aminek látszik. Talán senki sem az, akinek látszik. — szemeit összehúzta — De Pokol valós. A legvalóságosabb, ami csak lehet — oldalra döntötte fejét. — A halandók számlái szerinted hol lesznek kiegyenlítve? Isten kedvenc teremtményei hol lesznek megbüntetve, ha megsértik őt? Ha megsértik a törvényeit? Az emberek, akiket annyira szeret, hol bűnhődhetnek?
Rebeka nem válaszolt. Nagyot nyelt.
— Azt hittem az élet véget ér, s csak elsötétül minden. Mint egy film, amit kikapcsolnak. A lélek visszakerül a sötétségbe, ahonnan jött.
— Ez az a sötétség — bólintott Lucifer.
Rebeka fejébe mintha szöget vertek volna halántékánál, olyan magasra szaladt fel a vérnyomása. Le kellett állítania a beszélgetést, mielőtt elered az orra vére.
De nem, nem. Nem állíthatta le. Tudnia kellett, minél több információt ki kellett szednie Luciferből, mielőtt mindenre kitérő választ ad.
Most miért ilyen őszinte? Ekkora lehet a baj?
— Melyik bukott angyalod Hanna apja? — tette csípőre kezét. Magabiztosnak és határozottnak kell tűnnie. Nem láthatja a démon, hogy mindjárt összeesik az információk súlya alatt.
— Nem tudom — kapta Lucifer a kandallóra a szemét — Eddig azt se tudtam, hogy félig angyal.
— Hogyan tudtad meg?
— Amikor volt az első próba, nagyon csúnyán elbánt vele a rengeteg üvegszilánk. Elraktam az egyiket, amin rajta volt a vére, hogy ellenőrizzem, elég erős-e, hogy begyógyítsa magát, vagy hívjak gyógyítót, mert kell komolyabb ellátás is.
Az orvos, amin nevettek a lányokkal. Szóval megvannak a Pokolnak a maga gyógyítói. Elmosolyodott, de azonnal letörölte arcáról, ahogy Lucifer folytatta:
— A gyógyító pedig megvizsgálta a vérét, és angyalvért talált benne. Ami különleges, mert volt már ilyen a történelem során.
— Nem emlékszem ilyenre — rázta a fejét Rebeka.
— Az Ószövetségben írnak róla. Az angyalok megtermékenyítettek embernőket, akik óriásokat szültek. Az óriásoktól tisztította meg a földet a Teremtő az özönvízzel.
Rebeka szemöldökei összeszaladtak. Ő máshogy ismerte a történetet.
— Én ezt úgy tudom, hogy amiatt, mert az emberek szerinte gonosszá váltak.
— Igen. Mert kapcsolatba kerültek a bukott angyalokkal, és szültek nekik — magyarázta Lucifer. — Az óriások végül át akarták volna venni a hatalmat az emberek felett. Így a Teremtő úgy döntött, ez a legjobb módja, hogy megmentse szeretetett emberiségét.
— De Hanna nem óriás. — rázta a fejét Rebeka. — Nem is eszik sokat, talán kevesebbet, mint én — tette hozzá a lány.
Lucifer tekintete elidőzött rajta. Végül megdörzsölte orrnyergét, és így mondta:
— Akkor mondhatom azt is, Nephilim. — sóhajtott — Nem kell mindent szó szerint érteni.
Szemeit megdörzsölte.
Rebeka megértette, hogy fáradt, megértette, hogy nincs kedve vele beszélgetni, de attól még nem kéne minden mozdulatával ilyen egyértelműen a tudtára adni. Ő sem adta tudtára kínzó migrénét, és nem szenvedett látványosan.
— Jó, persze — legyintett. — As is azt mondta, hogy jéggé akarja fagyasztani a szívem, tudom, azt se kell szó szerint venni.
Lucifer kővé dermedt. Szemei elkerekedtek, arca egy árnyalattal még fehérebb lett, mint azelőtt.
— Hogy mit mondott? — kérdezte gépies hangon.
— Hogy kivágja a szívem és jéggé fagyasztja, hogy elrejtse mindenki elől — mondta Rebeka egyszerűen.
— Ezt mikor mondta? — húzta össze szemeit
— Nem rég.
— Aludj nálam ma este.
— Hogy mi van? — majdnem elnevette magát. Egyik démon ágyából a másikba?
— Aludj itt, az én lakosztályomban. Kint alszok majd a kanapén, te meg az ágyban.
