Arca kimondottan kisimult lett, a tegnapi állapotához képest, állapította meg Rebeka, ahogy valami villámgyors sminket kent magára a közös reggelihez Asmodeusszal.
Szíve azonban nehéz volt, gondolai egymás ellen hadakoztak, jó ötlet-e Asmodeusszal reggelizni.
Jó ötlet-e egyáltalán Asmodeusszal bármit tenni.
Megbízhat-e benne? Félnie kéne, távol kéne maradnia tőle. Ez lenne a legokosabb döntés. De közben mégis…
Vágyott Asmodeusra.
Lelke mélyén nem félt tőle. Sőt, azt érezte, ha nem kaphatja meg a démont újra és újra, ha nem találkozik vele, ha nem bújik ágyba vele… valami olyan lehetőséget kihagyni, amit majd később meg fog bánni.
Mert igen, ha ennek a versenynek vége, s nem ő kerül ki győztesen, újra az a tanácsadó gyakornok lesz, akire azt a munkát sózzák az idősebb kollégái, amit ők már nem akarnak megcsinálni, valakinek mégis el kell intéznie.
De Asmodeus egy démon. Egy szörnyeteg. Embereket ölt meg. Embereket ölt féltékenységből.
De hiszen bele senki nem szerelmes, senkihez nem akar hozzámenni — válaszolt rá a következő gondolata. Őt pedig sosem bántaná. Hiszen éppúgy vágyik rá, mint ő rá. Vagy lehet, hogy… szereti?
Hogy érez iránta valamit? Valami mélyet? Vajon azok a sötét, fekete szemek a szerelemtől izzanak, ahányszor csak rá néz? Vajon felragyognak, mikor azt mondja valakinek, szeretlek? Vagy ha mondaná neki, hogy szereti?
Hiszen azt se tudja, szerelmes-e. De talán még azt sem, pontosan milyen érzés a szerelem.
Hamar végzett is egyszerű, mindennapi sminkjével, majd egy fekete csipkével szegett, borvörös ruhát vett fel, ami erősen kiemelte dekoltázsát.
Ha már a gyémánt nyakéktől azóta sem tudott megszabadulni, legalább emelje ki azt, amire hivatott volt.
Abban a pillanatban, ahogy kihúzott háttal, parfümtől illatozva kilépett a folyosóra, Virág nagy barna szemeivel találta szembe magát.
— Szia, jó reggelt — tűrte füle mögé haját zavarában — Keresel valamit?
Virág szapora pislogások közt válaszolt — Szia, reggel?
— Nemrég keltem — vonta meg Rebeka a vállát. — Te nem? Lehet, kissé elaludtam, sose volt erősségem a koránkelés — tette hozzá.
— Most szeretnék aludni menni — mondta. — Olyan álmos lettem hirtelen — tette hozzá, és megtörölte szemét.
— Igen, Luc mondta, hogy ma Sabbath van, nem szabad csinálni semmit, pihenni kell.
— Beszéltél vele? — kerekedtek el a szemei.
— Aha, de mennem kell. As már vár rám.
— As?
— Igen.
— Hogy lettél ilyen jóba a démonokkal? — szaladtak fel szemöldökei.
— Nem tudom — felelte Rebeka egyszerűen. Szája szélét kezdte rágcsálni — Egyszerűen csak… As elhívott randira, így kerültem ide. Luccal pedig Hanna miatt — de meg is állította mondatát, nehogy túl sok információ szaladjon ki a száján.
— Még nem is beszélgettem velük. Szerinted van értelme egyáltalán, hogy itt vagyok?
— Okkal vagy itt te is, ahogy mi is. — biztosította Rebeka, szorgosan pislogva a lány válla felett elnézve, célozva arra, hogy menne már.
— Remélem— mosolyodott el halványan a lány — Szeretnék esélyt kapni egy új életre.
— Mind szeretnénk néha — vágta rá Rebeka, mielőtt visszafoghatta volna magát.
Virág szemein árnyékok haladtak át. — Csak te meg Hanna is… sokkal közelebb álltok hozzájuk, mint én. Talán még Karolina is, minden estét azzal a démonnal tölt, akinek az oldalán táncolt a Pandemoniumban. Nekünk csak ritkán van egy-egy közös randink Azazellel. Persze nagyon élvezem, meg örülök, hogy ilyen lassan haladunk, de…
Rebeka összepréselte ajkait. Most komolyan itt kell játszania a pszichológust, mikor még mondta is, hogy siet?
— Ez nem ezen múlik, te is tudod — vágott a szavába — Sőt, végképp nem ezen múlik, ha valaki alkut kötött Lilith-tel. S mivel Hanna nincs itt, ez valószínű megtörtént.
— Nekem elmondhatod, ha te voltál — mondta Virág.
— Nem én voltam –nézett Rebeka mélyen a szemeibe. Persze ha ő lett volna, ha elfogadta volna Lilith ajánlatát, akkor is ugyanezt mondta volna. — A szavamat adom. S ahogy Lilith mondta, ez az a hely, ahol igazán súlya van egy eskünek.
Megkönnyebbült, hogy valóban nem fogadta el Lilith ajánlatát. Mit mondhatott volna most? Milyen következményei lehettek a Pokolban a hamis eskünek? Bele sem mert igazán gondolni.
— Egyébként arra gondoltam, felajánlom azt a démonoknak, hogy feladom a versenyt, ha cserébe kapok egy új esélyt az életre. Ha megváltoztathatom az életem, és egy másik, tiszta lappal újrakezdhetem. Szerinted működhet?
— Nem tudom — felelte Rebeka — De egy próbát biztosan megér.
Virág egyik lábáról a másikra állt.
— Megkérdezed nekem?
Rebeka bólintott. Virág elmosolyodott. — Köszönöm szépen.
Már Rebeka mellé is lépett, hogy elinduljon.
— De tényleg mennem kell — szabadkozott — majd beszélünk — szólt vissza válla felett.
— Jaj, ne haragudj! — hallotta még a lány hangját mögüle. — Jó szórakozást!
Rebeka nem válaszolt semmit, csak gyorsított egyet léptein As szobája felé az aranykeretes tükrökben visszavert képe kísértével.
Érdekes szerzet — gondolta — talán hallgatott Hannára, és nem a bosszút választja?
Gondolatban feljegyezte magának, hogy majd rákérdez. Ha ma tényleg nem csinálhatnak semmit, akkor lesz ideje beszélgetni.
A kőlépcső felé indult, ami Nagyterem mellett kezdődött. Jól ismerte már, merre van As lakosztálya. Hamar le is ért, mivel közvetlen a bálterem alatt volt. Mégis mikor odaért a nagy, vaskos faajtóhoz, nagy levegőt vett.
Nehéz szívvel emelte fel kezét, hogy bekopogjon.
Lucifer azt mondta, As veszélyes — villant át újra a gondolat benne. — Hogy embereket ölt. Nem kéne ezt tennem.
Csak le akart beszélni, csak… útjába akart állni a boldogságunknak. Ha ő nem kaphatja meg Hannát, As se kaphasson meg engem. — bizonygatta magának.
Bekopogott.
As szinte abban a pillanatban nyitott ajtót neki. Félrelépett, hogy beengedje a lányt.
— Gyönyörű vagy, ma is — dorombolta a démon, ahogy végignézett a lányon. Tekintete éhesen csillant fel.
— Köszönöm — húzta apró mosolyra a vörösre rúzsozott ajkát Rebeka. — Te is elegáns vagy — viszonozta a bókot, viszonozva a démon elismerő pillantását.
Nem fogta vissza érzelmeit, hagyta, hogy szemei lelkének tükre legyen. Hagyta, hogy a démon kiolvassa belőlük, mennyire vágyik rá.
Mert Rebeka szavakkal sosem mondja ki, mit érez, de a szemei… ha valaki tudott olvasni szemeiben, annak nyitott könyv volt az ő lelke.
Ahogy beljebb haladt, megpillantotta a szokásos bárpultot, a drága italokkal telepakolva.
— Szoktatok házibulikat tartani a többi démonnal? — kérdezte Rebeka, ahogy egy pillanatra megállt, hogy alaposabban tanulmányozza a drágábbnál drágább márkák és jelzések címkéit.
— Igen, viszonylag gyakran — felelte a démon, majd elkapta Rebeka kezét, hogy az asztalhoz vezesse.
Díszesre faragott, szűk asztal volt, két székkel.
— Gondoltam, most ne a bárpultnál legyünk — magyarázta, ahogy egy pukkanás kíséretében kinyitott egy pezsgőt.
— Milyen figyelmes vagy — mosolyogott Rebeka — Köszönöm, de nem kérek pezsgőt, jó lesz a narancslé magában is. — szólt hirelen, ahogy a démon már felemelte a pezsgőspoharát, mikor leült a székre.
De Asmodeus mintha meg sem hallotta volna, töltött a pohárba, majd az asztalra tette elé.
Rebeka elhúzta a száját. Nem fogja meginni. Nem ihat alkoholt korán reggel, akkor sem, ha ez a nap a pihenésre lett szentelve.
Az asztalon még tojás volt felszolgálva, többféleképpen elkészítve, és zöldségek szépen, mérnöki pontossággal egyformára vágva. Meg pirítós, sajtok és felvágottak. Rebeka villával kent a pirítósára egy kis avokádókrémet, és egy tojást rakott rá, majd mindezt egy kis sajttal koronázta meg.
— Jó étvágyat — mondta As, ő pedig mosolyogva viszonozta.
Végül csak belekortyolt a pezsgőbe is.
Mint a nektár, olyan finom, édes volt. Alig érezte rajta az alkoholt. Igazán illett a reggeli ízéhez.
— Mondd csak — kezdte — itt sokkal finomabb minden. Hogy csináljátok?
— Mondjam azt, hogy mágia?
Rebeka forgatta szemeit — Csak azt ne.
De mikor látta, hogy As arcán is mosoly táncol, ő is kuncogni kezdett — Csak azt ne mondd, hogy mágia.
— Egyébként, lehetne. Mannon és Belial rengeteget kísérletezett vele. De valahogy mágiával sem tudtak olyan ízeket kapni, amik hasonlítottak arra, amikor az állat jól érzi magát, mielőtt levágják, és a zöldséget egész nap napfény éri, és ezővízzel van locsolva.
— Szóval mindent a természetre bíztok — bólintott.
— Így van. Van egy mondás itt a démonok közt, hogy a legjobb csak abba beleavatkozni, ami jobb lesz utána, mint előtte. Pusztán haszonlesésből nem csinálunk semmit. A minőség sokkal többet számít.
— De a Pokolban — még mindig fura volt kimondani a szót, a tényről beszélni, amit jelentett — nem igazán láttam termőföldeket. Akkor hol?
— Nem ismerős a mondás, hogy a Pokol üres, és minden démon a felszínen van? Shakespeare. — idézte.
— Oh, dehogynem — kuncogott Rebeka. Majd összeszaladtak szemöldökei — Akkor ez azt jelenti, hogy…
— Azt jelenti — vette át a szót a démon– Hogy a legtöbb démon, akinek nincs fontosabb titulusa a Pokolban, vagy született démon, a felszínen szokott garázdálkodni. S igen, vannak, akik a mediterrán országokban termesztenek narancsot meg paradicsomot meg paprikát. Mindent a legjobb helyén annak.
— Értem — bólinott Rebeka — és ellopják?
— Dehogyis — rázta a fejét Asmodeus — kifizetik — de szemén látta Rebeka, hogy gúnyolódik. — Egy részét. — tette hozzá.
— Elképesztő — nevetett Rebeka. — Szóval ez mind lopott áru?
— Ha szeretnéd, legközelebb mondhatom a szolgálóknak, hogy csak olyan ételt hozzanak, ami ki van fizetve. De lehet, akkor éhen maradnál.
— Nem szép dolog lopni — mondta Rebeka. Majd mintha prüszkölt volna, nevetett fel — Mióta beszélek úgy, mint Hanna?
— Nem tudom, de nem áll jól — nevetett As is vele.
— Te komolyan azt mondtad nem áll jól? — kerekedtek ki Rebeka szemei, de ajka még mindig mosolygott.
— Igen — vágta rá a démon, nevetésével küzdve. — Nem szeretem, mikor Hannát utánzod.
— Nem szoktam utánozni. — húzta ki magát Rebeka a székében, összefonva karjait melle előtt. Állát durcásan felszegve nézett Asra.
— Ne is. A rossz kislány attitűd jobban illik hozzád — kacsintott a démon.
Rebeka előrehajolt az asztal felett — Ugye tudod, hogy haragszom rád? — húzta össze szemeit.
— Haragszol rám? — kérdezett vissza As.
Rebeka lassan bólintott. Ujjai a gyémánt nyakéken játszottak.
Asmodeus szája széle mosolyra húzodott, mint egy macskáé. — Mit tudnék tenni, hogy kiengeszteljelek?
— Nem tudom — húzta fel egyik vállát Rebeka — Talán kérj bocsánatot. De… — nyúlt az asztal felé pezsgőspoharáért jobbjával, bal tenyerét még mindig másik könyökén tartva. — De azt mondtad, nem igazán vagy a szavak embere.
Asmodeusból mély morgás szakadt fel — Ez így van — mondta.
Hangja mély maradt. Szemei mint a feneketlen kút, amin megcsillan a csillagok fénye, villantak fel.
— Csak azt szeretném, hogy megkapd, amire a szíved legjobban vágyik — dorombolta.
Rebeka tudta. Pontosan tudta.
— Nem kellett volna azt megtennem, amit tettem.
Asmodues arcán egyre szélesebbre húzódott a mosoly.
— Megmutassam, hogy szeretek a legjobban bocsánatot kérni? — tolta arrébb a poharát az asztalon, meg sem törve a szemkontaktust Rebekával.
Rebeka egy pillanatra állta a démon fekete, izzó tekintetét. Összehúzta szemeit, de nem mert pislogni sem.
Érezte, hogy szíve egyre hevesebben dobog.
Félnie, menekülnie kéne. Ő az áldozat lesz mindig ebben a játékban, mert engedelmeskedie kell, hagynia kell, hogy uralkodjanak felette.
De hajlandó fejet hajtani most azért, ha utána királynőként láthatja, hogy letérdel előtte Asmodeus.
— Mutasd — mondta, minden érzelmet kiszűrve hangjából.
Kiszűrve, hogy ne hallja félelmét. Hogy ne hallja vágyát sem. Hogy ne hallja bizonytalanságával táncoló büszkeségét.
Ő lesz a Pokol Királynője, nem Hanna.
Mutasd — visszhangzott a szó még Rebeka hangján a lakosztályban, Asmodeus abban a pillanatban rúgta ki maga alól a széket. Alig két hosszú lépésébe telt, és már Rebeka előtt termedt, kezét nyújtotta felé.
Rebeka szíve torkába ugrott, mikor As kezét elfogadta. Egyik kezével felsegítette és szembefordította magával, míg másikkal pedig mindent, ami az előbb még az asztalon volt, a földre söpört.
Rebeka derekára siklott tenyere, közelebb húzta magához a lányt. Rebeka érezte, ahogy megfeszül Asmodeus izmos, vaskos teste, ahogy melle hozzásimul. A megtisztított asztalra döntötte hanyatt a lányt.
A lány teste beleremegett a vágyba, amivel a démon csókolta ajkát, majd nyakát.
— Most éppen mit szeretnél, jó vagy rossz legyek? — suttogta As fülébe, mikor a nyakát csókolta.
A démon hangja mindössze morgás volt csupán.
— Rád bízom — markolt bele combjába, elég magasan ahhoz, hogy Rebeka gerincén végigfusson a hideg. — Attól függ, mennyire szeretnéd, hogy gyengéd legyek.
— Ne kímélj — szakadtak fel Rebekából a szavak, mélyről, akár egy sóhaj, amire nem is emlékezett már, mióta fojt vissza.
— Imádlak büntetni, Rebeka — lehelte a démon melleire, mikor kiszabadította őket ruhájából.
— Ne kímélj — ismételte a lány, egyre halkabban. Szavai egyre mélyebbről jöttek. — Ne fogd vissza magad. Megérdemlem.
— Meg… Megérdemled.
Felkapta a lányt az asztalról. Feneke alá nyúlt. Rebeka érezte, hogy lábai közt duzzad a démon vágya. Lábait dereka köré kulcsolta.
Asmodeus belemarkolt fenekébe, nyakát csókolta, amig pár lépést tett.
Lábával rúgott ki egy ajtót, majd a következő pillanatban már a lány csupasz hátán érezte a selyem hűvös simítását.
As négykézláb mászott felé. Rebeka elfordította fejét, ahogy a démon mellei között kényeztette bőrét. Vörös, selyem ágyneművel bevetett ágyon feküdt. Fekete baldachin függönyök lógtak alá.
Torka kiszáradt, mikor megpillantotta a falról lelógó bilincseket feje felett két oldalt. Éppen azokat a bilincseket, amikhez most As nyúlt.
— Mire készülsz? — kérdezte Rebeka az ágyban fészkelődve, de nem igazán tudott megmozdulni.
A démon megszorította csuklóját, majd felemelte s becsatolta rajta a bilincset.
— Tetszeni fog — dorombolta a démon. Majd másik kezét is felemelte. Hangos csattanással zárult rajta a lakat.
Rebeka ívbe hajlította a hátát, ahogy a démon végig csókolta tenyerétől végig a karját, csuklóján keresztül, mejd ahogy feljebb haladt, egészen a válláig. Elidőzött a lány kulcscsontjánál az érzékeny bőrön, majd a nyakát kezdte szívni, csókolni.
Rebeka nem tudta visszafogni, belenyögött csókjába, mikor szájára tapasztotta ajkait. Éhes, követelőző ajkait.
— Telhetetlen vagy — suttogta, majd beleharapott a démon alsó ajkába.
— Te kérted — válaszolta mély, dörmögő hangon As.
Majd Rebeka nem is látta honnan, de egy vörös szemkötő került As vastag ujjai közé. Nagy tenyerében aprónak tűnt, ujjaival azonban olyan gyengéden bánt a gumiszalaggal, hogy Rebeka ajkába harapott arra a gondolatra, hogy hamarosan vele is így fognak incselkedni azok az ujjak.
— Pedig imádom látni azokat az izzó, koromfekete szemeidet — sóhajtotta, ahogy Asmodeus szemeit eltakarta.
A démon morgott, vagy kuncogott egyet, Rebeka képtelen volt eldönteni, melyik.
— Különösen, mikor elmész — fűzte hozzá, minden szó külön előfeszítés volt, hogy érthető legyen, ne csak Aséhoz hasonló morgás vagy nyögés. — Úgy izzanak, hogy majd’ lángra lobbannak.
— A lángokat ne az én szememben keresd — hallotta As hangját most már tisztán.
— Őt nem akarjuk meghívni? — kapott Rebeka az ötleten — kiegészítenétek egymást
As torkából most dühös morgás hangzott fel, és kezei erősebben szorultak Rebeka csuklójára a bilincsek alatt.
— Még mindig bűzlesz tőle — dörmögte dühösen.
— Akkor a második menet a kádban lesz?
— Lehet róla szó — morogta. — Már ha tudsz járni, miután kijátszottam magam veled.
— A kádba nem férünk be hárman? — incselkedett Rebeka
— Mindjárt a hasadra fordítalak és elverem a segged — dörmögte a démon
— Tedd csak — vágta rá Rebeka.
Úgy tűnt, nem kellett Asmodeusnak kétszer mondani. Két kattanás, ahogy kioldotta a lány kezeit, megfordította lábai közt egy mozdulattal, majd újra csattantak a bilincsek Rebeka csuklói körül.
Mély sóhajba keveredett nyögése, amikor combjainál fogva közelebb húzta magához fenekét. Végigsimított rajta egészen a combjáig, Rebeka pedig behajlította térdét. Könyökeivel támasztotta meg magát a párnán.
Majd felsikoltott, mikor bőrszíj csattanását hallotta, s azzal egyidőben fenekén is megérezte csípését.
Majd újra, és újra, ahogy As lesúlytott. Bizsergett, égett, de a démon simításai, ujjai, ahogy belemarkolt ott az oldalába, ahol az egész teste belebizsergett, elnyomták a fájdalmat.
Majd ujjai Rebeka belső combjaiba markoltak, majd simogató, körkörös mozdulatokkal haladtak feljebb, oda, ahol a legérzékenyebb volt.
— Tocsogsz — lihegte a fülébe, ahogy ujjai elérték ott, ami már bizsergett a vágytól annyira, mint feneke a bőrszíjtól.
Rebeka válaszolni akart, de elakadt a lélegzete, csak egy mély nyögés szakadt fel melléből, mikor As ujjaival kényeztetni kezdte, és épp abban a pillanatban csapott rá fekenére, mikor ujjaival behatolt.
Rebeka feljebb húzta lábait, körmei tenyerébe vájtak, ahogy ökölbe szorította kezét. Még a szemkötő alatt is leszorította szemét. Azt hitte, szétfeszíti egész testét, mellkasát a vágy. De többet akart. Még többet.
— Téged… akarlak… — suttogta a párnába.
Újabb mély morgással keveredő nyögés, vagy sóhaj, és a következő, amit Rebeka érzett, hogy a démon egész testével az övének feszül, és kitölti őt duzzadó, lüktető férfiassága.
Egy újabb sóhaj szakadt fel a lányból, ami válaszolt Asmodeus éhes morgására. Ujjaival a falba próbált markolni, körmeit végig húzta a kövön, de a bilincs nem engedte, hogy lejjebb nyúljon, fogást találjon valamiben. Asmodeus mindkét kezével derekába markolt, és még erősebbeket lökött rajta. Rebeka körül megszűnt létezni minden. Átadta magát a démonnak. Melle elnehezedett, ahogy elvesztette a kontrollt, de gondolatait, érzelmeit mind elsöpörte, betöltötte a démon vágya.
Forróságot érzett, feszült izmokat, kemény testrészeket, de ő csak ott volt ernyedten, remegve, As ölelésében.
— Jó kislány — mormogta As, ujjaival megsimítva Rebeka csiklóját,de másik kezével fenekébe markolva, hogy nagyokat tudjon lökni rajta.
Rebeka csak, mintha víz alól hallotta volna. Elnyelte a sötétség, a vágy fekete, feneketlen kútja.
A démon pedig nem hagyta abba, nem kérdezte meg, jól van-e, csak utat adott mindennek, ami Rebekát újabb és újabb hullámként érte.
Majd egyszer csak mindkettőjük teste megfeszült, Rebeka pedig felsikított, mikor a csúcsra ért, épp abban a pillanatban, mikor Asmudeus még egy utolsót rántott derekán, majd Rebeka fenekére és hátára élvezett.
— Elképesztő vagy — tolta le szemfedőjét Rebeka a szeméről homlokára, ahogy fejét karjának döntötte.
As válaszul csak morgott valamit, és megtörölte Rebekát egy törölközővel.
Elengedte a lány kezeit.
Rebeka feje alatt kulcsolta össze kezeit. Csuklóján még mindig érezte a szorítást. A selyem paplanba bújt, amíg As elment, gondolta, a a fürdő irányába.
Feljebb csúszott az ágyon, és alaposabban is szemügyre vette a hálószobát. Sötét, mély vörös színre voltak festve a falak, több helyen is szőttesek, nehéz függönyök díszítették. Rebeka nagyot nyelt, mikor eljátszott a gondolattal, mit rejthetnek maguk mögött. Királynőként lesz ideje vele mindent kipróbálni.
Rebeka egy fiók csukódását hallotta, majd fürge lépteket. As hamar visszatért. Megköszörülte a torkát, mikor leült Rebeka elé az ágyra. Nem fürdeni volt.
Felé fordult. Karját Rebeka felé nyújtotta. A fény szív alakú, vörös rubinon csillant, ami egy tőr markolatát díszítette.
— Ez a tiéd — fűzte hozzá As dorombolva, vállát Rebekáénak döntve.
