Rebeka nagyot ásított, mikor felébredt Lucifer ágyában. Meg sem köszönte a démonok urának, amiért ott lehetett nála egy estére, olyan gyorsan elaludt.
Még soha, egyetlen férfi ágyában sem érezte magát ennyire biztonságban.
Szemeit leszorítva temette arcát a párnába. Orrát betöltötte a templomszag, de most már saját rózsaillatú parfümje keveredett bele.
Nagyot sóhajtott, ahogy összeszedte minden erejét, és felült az ágyon.
Jég? — suttogta maga elé, ahogy körülnézett Lucifer lakosztályában.
Ködös emlékek szöktek elő elméjének egyik rejtett zugából arról, hogy tényleg, irodalomórán hallott valamit, hogy Lucifer a Pokol mélyén van, jégbe fagyva. El kellett ismernie, a jégveremből igazán stílusos csipke díszítéses falú, csinos bútorokkal berendezett lakosztályt faragtak ki.
Lucifer pedig jelenleg a fából faragott íróasztalánál, papírok felé görnyedve aludt.
Nem tudta visszafojtani nevetését, Lucifer pedig abban a pillanatban rezzent össze. Szemeit dörzsölve nézett fel, kapkodta körbe tekintetét.
Rebeka nevetése csak még hangosabb lett, mikor meglátta a mindig elegáns és jólfésült férfit most kócosan, tintafoltos, sápadt arccal, vörös szemei alatt táskákkal.
— Kell egy kávé — csak ennyit mondott, reggeli, rekedt hangon, ahogy lassú mozdulatokkal áthágott a hálón.
Rebeka orra alatt somolygott, ahogy körülnézett a hálóban. Jég.
Hihetetlennek tűnt, hogy ilyen meleg legyen egy jégveremben.
Mágia.
Víz csobogását hallotta. Szóval a démonok ura észrevette a tintafoltokat arcán. Kuncogott magában egyet. A démonok ura… milyen érdekes gondolat.
Megrázta a fejét. Még mindig hihetetlennek találta, hogy Lucifer valóban Lucifer, hogy angyalok valóban léteznek, és démonok is.
Sok mindenben hisz az ember annak ellenére, hogy mégis szkeptikus marad. Hogy valahol a lelke mélyén tudja, csak az anyagi világ van talán.
Az emberek mindent kitalálnak, mindennel áhítják a másikat, csak hogy pénzt keressenek, hogy hatalmat szerezzenek…
De az, amikor szembesül vele, hogy valóban létezik valami túl azon a világon, amit az ember lát, hall, meg tud fogni, az teljesen más.
— Miért nem mondjátok el az embereknek, hogy mindez létezik? — kérdezte Rebeka, az ajtó felé fordulva, mikor elhallgatott a víz hangja.
Egy mély sóhajt vélt hallani az ajtó túloldaláról. Majd nyílt az ajtó. Lucifer egy szál alsónadrágban lépett ki. Rebeka alsó ajkába harapott, mikor meglátta a démon aranybarna, kidolgozott, széles vállát, mellizmait, és azok a kockák a hasán… összefutott a nyál a szájában, muszáj volt elkapnia tekintetét.
Lucifer viszont fürdőzött tekintetében, mintha direkt odalépett volna, ahová a lány félresandított, újra látóterébe kerülve. Meg is fordult előtte, megmutatva izmos hátát is a lánynak.
Összeszaladt Rebeka szemöldöke mikor két mély sebhelyet pillantott meg a démon lapockái feletti bőrén.
— Mi törté… — kezdte, de elhalt hangja.
Hát persze. Ennyit még ő is tudott, hogy mi történt.
Lucifer, mint aki meg sem hallotta a kérdést, öntött ki két csészébe kávét, majd tejet, és visszament vele az ágyba a lánynak.
— Ma Sabbath van — mondta, a lánynak nyújtva az egyik csészét — szóval ez minden, amit készíthetek. De az ebédlőben nagyon finom reggeli is lesz. — tette hozzá.
— Sabbath? — szaladtak fel Rebeka szemöldökei.
— Szabadnap — magyarázta Lucifer — azért minden szabály és hagyomány ellen mi sem lázadunk — vonta meg a vállát. — A Pandemóniumban a hetedik napot ugyanúgy pihenéssel töltjük.
Rebeka szemöldökei most összeszaladtak homlokán.
— De hát mi nem ünnepeljük a vasárnapot — mondta. — Mármint — tette hozzá — Többet fizetnek azért, ha valaki vasárnap dolgozik. Oh — tudatosult benne a felismerés — van egy ilyen törvény, nem? — próbálta a leginkább kontextushoz illő szót megtalálni. — Hogy vasárnap pihenni kell, meg templomba menni — arca grimaszra húzódott– S emiatt fizetnek több pénzt annak, aki dolgozik? Mert ezt megszegi?
— Ezt sem mi találtuk ki — vonta meg a vállát Lucifer. — de ötletes. Még fizetnek is a bűnért. — hangja gúnnyal telt, ahogy hozzátette: — Néha tényleg elgondolkodom, mi démonok csak azért vagyunk, hogy ránk legyen fogva minden. Az ember eléggé vágja maga alatt is a fát, nem kellünk hozzá még mi is.
Rebeka sóhajtott egyet. Nem volt vicces kedvében, de egyébként sem szereti, mikor a démonok az emberek esendőségéről viccelnek. Honnan kéne tudniuk, ha senki nem mond semmi hihetőt, semmi biztosat? Ha minden csak legenda, meg mese, kézzelfogható bizonyíték nélkül?
Inkább visszatért az előző témához.
— Szóval most nem lehet akkor ma… semmit se csinálni? — nézett fel a démonok urára.
Lucifer bólintott.
— Ma a pihenés napja van — fűzte hozzá.
Rebeka elhúzta a száját. Nem, mintha eddig csinált volna mást, azon kívül, hogy a többi lánnyal beszélgetett, vagy Asmodeusszal készülődött randira, mikor éppen nem a kihívásokon vett részt
— Olvasni szeretnék — mondta Rebeka. — As miatt. Muszáj valahogy megvédenem ellene magam, nem?
Lucifer megvonta vállát. — Semmi sem olyan fontos, hogy ne bírjon ki egy napot.
— Mondja az, aki halhatatlan — forgatta a szemét Rebeka.
— A te lelked is halhatatlan — vágta rá Lucifer.
Rebeka egy pillanatra körülnézett a szobában, keresve gondolatait. A lelke halhatatlan. Az lehet, de mit kezd mindössze egy lélekkel? Egy lélek nem tud tenni önmagában semmit.
— Mondd kérlek a többi lánynak is, hogy ma pihenés van. Ne dolgozzanak, ne csináljanak semmit, ami megerőltető
— Nem akarok lemenni a többi lányhoz. Meg amúgy is, nincs semmi dolgunk.
Mert valóban nem volt.
— Miért nem akarsz?
Rebeka nem válaszolt. Mit mondhatott volna? Minden válasz, ami a fejében keringett, nevetséges lett volna. Mert kiközösítették? Mert a húga már megint a középpontba került, ő meg elmaradt tőle?
Nehéz lett a szíve a gondolatoktól.
Mikor fog végre kilépni a húga árnyékából. Hiszen ő az idősebb. Ő az elsőszülött.
— Nincs itt valami könyvtár? — kérdezte Rebeka.
Csend. Pont arra lett volna most szüksége. Meg talán egy könnyed romantikus, csöpögős ponyvára, ami egy kis időre elrepíti a valóságból.
— Ma zárva van — kontrázott rá Lucifer.
— Egyébként, hol van?
— A trónterem alatt — felelte egyszerűen.
Rebeka bólintott, jelezve, hogy tudomásul vette. Felpattant az ágyról, végigsimított ruháin. A tegnapi, fehér vászoninget vette fel újra, egyszerű barna nadrággal.
— Akkor nem is főznek ma a konyhán? — jutott eszébe Rebekának a gondolat. Ha ma senki nem dolgozik…
— Szerencsére Mannon és Belial mágiájára mindig számíthatunk — fonta össze karjait Lucifer mellkasa előtt, nekidőlve a szék támlájának. — Nem is tudom, mi lenne velünk nélkülük.
Rebeka csak szemét forgatta, hogy már megint a mágia az egyetlen válasz, amit Lucifer adni tud.
— Jó, akkor én megyek — sóhajtotta. — Majd találkozunk — sietett az ajtóhoz. De Lucifer elkapta karját, mielőtt a kilincsre emelte volna kezét.
— Nem válaszoltál az ajánlatomra — mondta. Hangja nem volt számonkérő, mindössze egy kijelentés.
Rebeka leszorította szemeit, bal kezével megdörzsölte orrnyergeit. — Mert nem tudom, Lucifer. Nem tudom.
— Hanna szenved.
— Szerinted itt nem szenvedne? Ha nem vetted volna észre, nem érezte itt olyan jól magát.
Kitépte karját Luciferéből. Újra az ajtóhoz fordult, kezével most már lenyomta a kilincset, de mielőtt kitárhatta volna az ajtót, Lucifer szavai nyílvesszőként érkeztek tudatába háta mögül.
— Mit szólnál, ha Hanna előtt te is beleharaphatnál az Almába? A Halhatatlanság Almájába.
Rebeka keze megdermedt a kilincsen. Válla felett nézett vissza a démonra. Egy pillanatig még kivárt, majd azt mondta:
— Jobb ötletem van. Egy szívesség.
— Milyen szívesség? — kérdezte egyből Lucifer, állához emelve kezét. Megdörzsölte reggeli borostáját arca élén.
— Még nem tudom. Majd mondom, ha szükségem van rá, akkor, mikor szükségem van rá — szegte fel Rebeka az állát.
Az adósává válna a Sátán.
— Szóval azt akarod, hogy valamikor a jövőben, valamit kérhetsz tőlem? — tévedtek most Lucifer ujjai feljebb arca vonalán, a hajába füle felett.
— Igen — bólintott Rebeka.
— Az életed végéig adósod legyek? Ezt akarod?
Rebeka nagyot sóhajtott. Mit nem lehet ezen érteni? — Azt mondtad, bármit kérhetek.
Lucifer szeme hirtelen tágra nyílt, s mint a macskaszem, villant egyet.
— S te mindössze egy szívességet kérnél? — kérdezte, hangjában pár csepp meglepettséggel. De Rebeka sejtette, hogy pár csepp manipulációval is.
Kezét most már inkább levette a kilincsről, és teljes testével a démon felé fordult.
— Ezt meg hogy érted? — értetlenkedett.
Bele fogja húzni valami mocskos alkuba, ha nem vigyáz.
— Valaki örök életet kérne — tárta szét karjait Lucifer — Sőt, a legtöbben azt kérnének. Lenne, aki hatalmat, rengeteg pénzt.
Rebeka körül fordult egyet a világ. Épp ezért akarta a szívességet kérni, hogy legyen ideje még gondolkodni. Meg igen… hogy hatalma legyen az ördöge felett. Hogy szaván foghassa. Talán még azt is, hogy hűséges maradjon hozzá? Hogy megmaradjon köztük a kapcsolat?
Lilith hűséget kért volna tőle. De Lilithnek könnyebb dolga volt, tudta hogy működik a Pokol. Rebeka pár napja van itt, vagy pár hete? Összefolyt már minden a szívében, a gondolataiban.
Lucifer pedig folytatta.
— Nem muszáj most döntened, mit kérsz cserébe. De ha hajlandó vagy segíteni Hannán, akkor azt kérlek most mondd, hogy tudjam, számíthatok-e rád.
De Rebeka még ezt sem tudta eldönteni. Keze megszorult a kilincsen. Elnézett a démon válla felett, a jégből faragott csipkedíszítésre a falon, ami elválasztotta a plafont.
Mit lenne helyes tenni ebben a helyzetben?
— Csak ígérd meg, hogy Hannát nem fogod bántani. Nem fogod megtörni. — Egyenesen a démonok urának szemébe nézett, azokba az izzó, lángoló vörös íriszekbe. Hangja megremegett, de igyekezett kivasalni előle minden érzelmet, ami kiszökött belőle, — S nem lesz a királynőd. — A szemekben lángok kaptak fel. Őrült, zabolátlan lángok. — Idehozod. — Rebeka nem bírt a szemeibe nézni, lesütötte tekintetét a földre. Még a padló is jégből volt. Torka kiszáradt, minden szó fájdalom volt — Megtanítod neki, hogy tudja visszafogni az erejét, vagy mágiáját, vagy amije van… a jegét — felemelte tekintetét — S hazaviszed.
Lucifer arca fehérre váltott. A kandallóban, ami az ággyal szemben volt, úgy felkapott a tűz, akár a szemeiben.
— Ezt nem kérheted — suttogta fojtott hangon.
— Azt mondhat bármit kérhetek — felelte rá Rebeka határozottan, artikuláltan, kihangsúlyozva a szót.
— Ezt nem kérheted — ismételte. — Hanna a Pokol Királynője lesz
— Nem lesz — ingatta a fejét Rebeka, mostmár kicsit incselkedő hangon. Mindenesetre élvezte, hogy hatalma van a démon felett, azzal, hogy az ő kezében van a döntés — Hazamegy — jelentette ki, ellentmondást nem tűrő hangon. — A haja szála sem görbülhet. Ha csak egy könnycseppet is ejt, abban a könnycseppben foglak megfojtani.
— Erről nem vagyok hajlandó többet vitatkozni. Már így is rengeteg időt elvesztegettem azzal, hogy rád vártam.
Rebeka szeme elkerekedett.
— Oh, ne haragudj, hogy végtelen idődet húzni mertem!
Lucifer egy lépéssel közelebb lépett a lányhoz. Rebeka nagyot nyelt, de állát felszegte, hátát kihúzta. Égett az arca Lucifer tekintetétől.
— Hanna idejét húzod, nem az enyémet — vicsorogta.
— Csak nem furdalja a lelkiismereted? — gúnyolódott Rebeka — Bűntudatod van? Hát legyen is!
Lucifer állkapcsa megfeszült. Szemé ide-oda cikázott.
Rebeka tüdejét megelégedettség töltötte meg, hogy sikerült megfognia a démont. De közben torka összeszorult a gondolattól.
Mi az, amit neki nem mond el?
Mert valaminek lennie kell, ha így reagál.
A démon ujjaival megfeszült bicepszén dobolt. Végül lazított tartásán, és azt mondta:
— Nem dönthetsz Hanna helyett te sem.
— Ahogyan te sem — kontrázott rá Rebeka.
Lucifer bólinott — Éppen ezért, Hannára bízzuk a döntést. Marad, vagy megy.
— Manipulálni akarod — tiltakozott Rebeka egyből, felemelve kezét, hogy elég ebből.
Lucifer megrázta fejét.
— Nem fogok hinni neked! — válaszolt rá a lány fennhangon.
— Mivel tudnám biztosítani a szavam?
Már megint ezek a francos pokoli alkuk, eskük, intrikák. S ő mennyire nem értett soha a politikához! A kandalló lángjaira nézett egy pillanatra. Milyen szép, erős tűz lobogott benne, a lángok tánca ugyanazt a ritmust követte, mint a démon íriszeiben dobogó. Biztosítani a szavát… kaució? Pénz? Vagy esetleg…
— Adj oda valamit, ami nagyon fontos neked —mondta végül, de egyből elbizonytalanodott. — Nem tudom. Szerinted, mivel tudnád biztosítani a szavad?
— A koronámra esküszöm — felelte Lucifer. — A palotámra. Esküszöm, hogy ott leszel, mikor Hanna szabad akaratából elfogadja helyét a trónon.
Rebeka elfordult, és újra a kilincsre emelte a kezét. Mikor lenyomta, mielőtt kinyitotta volna az ajtót, válla felett még visszaszólt:
— Amikor Hanna nem fogadja el a helyét a trónon — javította ki a démonok urát.
Kilépett az ajtón, és hagyta, hogy becsapódjon mögötte.
✲
Ujjai még mindig zsibbadtan fájtak, ahogy ökölbe szorította őket. De szívében mégis érezte, hogy diadalt aratott. Hanna nem fogja elfogadni a koronát. Ő pedig ott lesz, hogy a helyébe lépjen, és elfogadja.
De hamarosan belefúrt oldalába a következő rosszindulatú gondolat: Hanna levetett koronája, Hanna eldobott trónja.
Csak azért lesz királynő, mert Hanna visszautasította. Mert Hanna nem akart.
De királynő lesz. Ellazította megfeszült vállát, ökölbe szorult kezeivel karkörzéseket csinált, ahogy haladt felfelé a kőlépcsőn.
Majd egy kéz forró érintését érezte, mikor már majdnem a lépcső tetejére ért.
— Jó reggelt, Rebeka — rántotta vissza, így magával szembe fordította őt Asmodeus,
— Szia, As — igazította haját füle mellé — Ne haragudj, de most sietek — próbálta kirántani kezét a démon szorításából, mint a satu, olyan erősen tartotta.
— Merre jártál? — kérdezte.
A démon közelebb hajolt, hogy egy csókot adjon a lány arcára üdvözlésképpen, de megállt félúton, és elhúzódott — Miért érzem rajtad ezt a szagot? Bűzlesz.
— Lucifernél voltam — magyarázta Rebeka. Basszus. Nem szabadott volna ezt elmondania. — Segítenem kellett neki valamiben, de már minden rendben. Ott maradtam nála éjszakára, mert nagyon későn végeztünk.
Rebeka egyik lábáról a másikra állt. Újra megpróbálta kiszabadítani csuklóját a démon most már jeges markából. — Tényleg mennem kell.
— Mit kerestél más ágyában?
— Nem kerestem semmit — vágta rá Rebeka — Engedj el!
— Nem emlékszel a kis megállapodásunkra?
— Engedj el! — kiáltotta Rebeka. — Nekem ehhez most nincs kedvem. Majd játszok ilyet veled ha kipihentem magam, vagy legalább reggeliztem.
A démon fürkészte az arcát.
— Nem történt semmi. — állította meg Rebeka kitörni készülő dühét. Rendezte arcvonásait, majd hízelgő hangon mondta — Reggelizhetek nálad?
— Ezt már szeretem — húzta elégedett mosolyra ajkát As. — Kérlek, gyere.
