„Ő a legjobb Hírvivő, és nagy szolgálatokat tehet még nekünk.” – Izir Tanácsos visszavonulása előtti, utolsó tanácskozási felszólalásából
9. fejezet: Titkos megbízatás
S. u. 179
Komdor alakját megvilágították a lenyugvó nap narancssárga sugarai, ahogyan letekintett a sötétségbe borult völgyre. A Hírvivő a Sedui-dombságon keresztül közelítette meg a Máguskolóniát – ironikus módon biztonságosabbnak érezte, ha a nyaktörést kockáztatva leereszkedik a fák közé, mintsem, hogy északról vagy délről egyszerűen csak besétáljon a völgybe.
Óvatosan elindult a meredek lejtőn, igyekezve kapaszkodni a nagyobb kövekbe és vastagabb gazokba, hogy ne guruljon végig a közel ötven méteres lejtőn. Lassan haladt lefelé, miközben az égbolt egyre jobban besötétedett. Komdor úgy érezte, mintha nem is a nap nyugodna le, csupán ő hagyná maga mögött a biztonságot nyújtó fényességet, ahogy egyre lejjebb ereszkedik a Mágusok területére. Végül épségben érkezett meg a komor hangulatú völgybe, ahol nem volt teljes sötétség; néhány fa és növény halovány fényben izzott, tüskés szélű leveleik pedig távolságtartásra intették a férfit. Ahogy körbenézett a színes derengésben, azt is láthatta, hogy Hamel völgye sokkal több, mint az itt növő növények összessége: a fák kérgei lüktettek a mágiától, a bokrok és növények ágai és indái pedig kuszán csavarodtak hol a fákra, hol pedig egymásra, és mindezt betöltötte az a színektől pompázó halvány fényesség.
Komdor megbabonázva indult el, nem győzött ámulni a völgy szépségén és harmóniáján. Hosszú percekig lépkedett előre, míg a szeme sarkából megpillantott egy tornyot a fák sűrűjében. Mintha csak egy álomból ébredne, a férfi megrázta a fejét és újból a torony felé pillantott. Tett még néhány lépést előre, és mélyen beszítva a levegőt, amikor észrevette a másik két tornyot is, kissé távolabb az elsőtől. A kasztvezéri tornyok. Megérkezett a Máguskolóniára.
**
Komdor óvatosan lopakodott előre a bozót rejtekében. Már csak néhány fa választotta el őt a hatalmas tisztástól, amely körülölelte a déli tornyot. Több tucat tábortűz égett elszórtan a mezőn, és mindegyiket emberek ülték körbe, a levegőben pedig lágy dallamok úsztak az éjszakai szellővel. A férfi ámuldozva figyelte őket.
– Rengetegen vannak – suttogta döbbenten a sötétségbe.
Komdor agya lázasan pörgött. Fogalmuk sem volt arról, hogy a Mágusok ilyen sokan vannak, ráadásul ez csak az egyik kaszt. Ha mindhárom toronynál ennyi ember van, akkor a Mágusok száma több száz is lehet. A Hírvivő megrázta a fejét. Nem számított ekkora létszámra. Hogy lesz képes belopakodni a tornyokba és átkutatni őket ennyi ember mellett? Komdor úgy érezte, hogy a hírvivői vizsgája csupán játék volt ehhez a megbízáshoz képest.
**
Vadállatok ellen tudok harcolni – agyalt magában a férfi, miközben letelepedett egy fa tövébe és a Mágusok sokaságát figyelte. Ösztönlények legyőzéséhez megvannak a képességei. De varázslat ellen mit tehetne?
Komdor egyébként sem tervezett összetűzésbe kerülni a völgy lakóival, azonban ennyi embernél ennek az esélye jócskán megnőtt, mégis – nincsenek eszközei mágia ellen. A Hírvivő nem hozott magával komoly fegyvereket, sem kardot vagy pisztolyt, csupán a mellényében lapuló régi-régi zárfeltörő eszközeit, és a csizmájában megbúvó tőrét. Tudta, hogy elő kell hívnia fiatalkori énjét, aki az erloi mestertolvaj cím örököse lehetett volna, de úgy tűnt, ennél is többre lesz szükség. El kell felejtenie a kiképzést és a harcot, és teljesen át kell adnia magát az árnyékoknak, ha épségben el akarja hagyni a völgyet. Nem mintha valaha is megszabadulhatnék az árnyaktól – fintorgott magában a férfi.
**
Komdor a bokrok takarásában indult el körbe a tisztás pereme mentén. A kasztvezéri torony nem teljesen középen feküdt, hanem kissé a kör széle felé, ezért a férfi arrafelé vette az irányt. Miután odaért, figyelmesen körbetekintett ismét. Ezen a helyen alig harminc méternyi távolság választotta el őt a toronytól, azonban itt is tábortüzek égtek, ráadásul a torony bejárata is az átellenes oldalon volt. Ha észrevétlenül el tudna jutni a toronyig, felmászhatna rajta a díszítőelemeken, aztán besurranhatna az egyik ablakon. Ám amikor újból végignézett a tábortüzek sokaságán, kénytelen volt elvetni az ötletet. Már félúton lebuknék – gondolta.
Ahogy végigtekintett a tornyon, egy terebélyes lombkoronát pillantott meg, amint az körbeölelte az építmény felső negyedét. Észrevételén felbuzdulva tekintetével végigkövette a lombozat ágait, és egy hatalmas törzsű fát pillantott meg alig tíz méterre tőle. Hirtelen támadt lelkesedéssel osont oda a fához, és az alsó ághoz felugorva elkapta azt, s már mászott is fel a lombok közé.
**
Minél feljebb ért, annál inkább vékonyodtak el az ágak és Komdor attól kezdett tartani, hogy nem fogják elbírni tekintélyes súlyát. A hatalmas izomtömeg ugyan jól jött a hírvivői küldetések alkalmával, de a mozgékonyságát igencsak korlátozta, ezzel a lopakodást is megnehezítve. Végül kiszemelt egy közepes vastagságú ágat, ami a kasztvezéri torony felé nyúlt, és óvatosan egyensúlyozva indult el rajta. A férfi soha nem tartott a magasságtól, most mégis félelem fogta el, ahogy letekintett a mélybe. A tisztáson vidáman lobogtak a tábortüzek, és tucatnyi Mágus beszélgetett pont őalatta. Ha valamelyikük véletlenül felnézne, biztosan észrevenné a magasban egyensúlyozó férfit. Ezután Komdornak már csak másodpercei lennének hátra az életéből. A Hírvivő nagy levegőt véve a toronyra szegezte a tekintetét, és továbbhaladt. Alig néhány lépésnyire volt a torony falától, amikor megreccsent alatta az ág, és úgy érezte, mintha egy pillanatra a semmiben lebegne – aztán zuhanni kezdett.
Karjait a torony felé lendítve igyekezett elkapni egy kiszögellést, ami végül is sikerült: Komdor egy ablak párkányát ragadta meg, ami nagyjából a torony felénél lehetett. Ahogy elkapta, a Hírvivő egy pattanást érzett a jobb vállában. Nem törődve a hirtelen beléje nyilalló fájdalommal, felhúzta magát a párkányon és beugrott az – üveg nélküli – ablakon. Gyorsan körbetekintett, ám a folyosót üresnek találta és lépteket sem hallott, így sietve feltépte az ingét, hogy szemügyre vehesse sérülését. Jobb felkarján, a válla alatt egy egyre növekvő vöröseslila foltot látott. Izomszakadás – csóválta a fejét a férfi, de örömmel nyugtázhatta, hogy az erős fájdalom ellenére mozgatni tudja a kezét. Ez még nagyobb óvatosságra int – gondolta, miközben osonva indult el a torony belseje felé.
**
Lefelé indult el egy kanyargós lépcsőn, miközben minden idegszála pattanásig feszült a koncentrációtól, az izmai pedig rugókként álltak készenlétben, hogy szükség esetén azonnal lesújthassanak. Komdor tudta, hogy harc esetén a gyorsaság az egyetlen esélye, máskülönben még a legképzetlenebb Mágus is megölheti őt.
A Hírvivő lassan haladt a halovány fényű folyosón, ahol a világosság magukból a falakból áradt, egyedül a szobákban égtek gyertyák az asztalokon. Komdor már két emelettel lejjebb járt, és igencsak elcsodálkozott, hogy a torony teljesen üresnek látszott. Minden helyiségben, ahová benyitott, gyertyák sokasága égett, ám sehol egy lélek sem mozdult. A Hírvivő tudta, hogy hol és mit kell keresnie: Ryfet elmondása szerint a Mágusok egyetlen nagy helyiségben őrzik a fontosabb varázsigéket tartalmazó könyveket és tekercseket, így Komdornak elsősorban ezt a helyet kellett megtalálnia. Ryfet elmondta neki azt is, hogy a tekercsen négy szimbólumot, úgynevezett rúnát kell keresnie, amiknek az alakját le is rajzolta a Hírvivőnek, amiket aztán a férfi mélyen az eszébe vésett. A kérdésre, hogy honnan ismeri a rúnaírást, a tanácsos mosolyogva mesélte el, hogy az öreg, aki őelőtte volt a Főtanács szószólója, tanította meg neki, aki pedig magától Conz alapítótól ismerte ezt a tudást. Komdor nem először ámult el azon, hogy a Főtanács ismeretei mennyire sokrétűek és mélyek is tudnak lenni. A Hírvivő tisztában volt vele, hogy a tudásuk tette őket veszélyessé, és az segített nekik megtartani a hatalmukat.
**
Komdor újabb két szinttel ért lejjebb, amikor egy csarnokba érve egy tekintélyes méretű kaput pillantott meg. Bizonyára a főbejárat, ami mögött a több száz Mágus üldögél a tábortüzek körül – gondolta. A férfi elképzelte, ahogyan hirtelen feltárulnak az ajtószárnyak, és a völgy lakói átkokat szórva özönlenek be rajta. A Hírvivő megrázta a fejét, egy gondolat viszont mégis szöget ütött a fejében: hogy akar kijutni innen? Nem ugorhat ki az ablakon csak úgy, és egyértelműen nem sétálhat ki a főbejáraton sem.
Na és hol lehet a tekercs? Komdor végigpásztázta tekintetével a csarnokot, és csakhamar megpillantott egy keskeny lépcsősort, ami lefelé vitt a föld alá, és ennek a falain már fáklyák égtek. A Hírvivő fellelkesülve sietett oda és óvatos léptekkel haladt lefelé. A lépcsők azonban nem a könyvtárba vezették, hanem egy fáklyákkal megvilágított, széles alagút bejáratához.
**
Komdor álmélkodva osont tovább, bár a lopakodásnak szinte semmi haszna nem volt. Akár előtte, akár mögötte jelenik meg egy Mágus, azonnal észreveszi őt és nincs is hová elbújnia előle. A Hírvivő még soha nem érezte magát ilyen kiszolgáltatottnak, ám feszültségét elnyomta a csodálkozás.
Az alagút vége a távolba veszett, a fáklyák pedig sűrűn lobogtak a falon. A falak mentén berendezési tárgyak hosszú sora húzódott: íróasztalok, polcok, szekrények és bevetett ágyak sorakoztak végig az alagút két oldalán. Az íróasztalokon nyitott könyvek és papirosok hevertek tintatartók és fekete tollak társaságában.
Ahogy Komdor lopakodva haladt előre, egyedül csak a síri némaság ölelte át. A Hírvivő megborzongott, ahogy belegondolt, hogy talán túlvilági lények élnek itt, akik a Mágusokat szolgálják, és láthatatlanul most is itt vannak és őt figyelik. Komdor homloka gyöngyözni kezdett a verítéktől, ahogy ellenállt a vágynak, hogy egyszerűen végigrohanjon az alagúton. Ehelyett kínzó lassúsággal haladt tovább a némaságban, és láthatóan semmi nem mozdult körülötte.
Már legalább negyed órája osont az alagútban, amikor előre nézve azt látta, hogy a falak még inkább kiszélesednek, és egy csarnokot alkotnak. Ekkor már megszaporázta a lépteit, és odaérve megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor meglátta a polcok kaotikus sokaságát, melyen könyvek és tekercsek sorakoztak.
**
Egy jó órányi keresgélés után Komdor megtalálta a tekercset. Pontosan azok a jelek sorakoztak rajta, amiket Ryfet mutatott neki, így elégedetten tette el mellényzsebébe, és elindult egy kisebb alagútban, amit az egyik falba vájtak. Már a tekercs keresése közben is észrevette a járatot, amiben hamarosan egy lépcsősorra bukkant. A Hírvivő úgy okoskodott, hogy a lépcsők bizonyára a középső kasztvezéri toronyba vezetnek.
Felérve Komdor örömmel nyugtázta, hogy nem tévedett: egy ugyanolyan kisebb csarnokba érkezett, benne a nagykapuval, mint amilyen a déli torony földszintjén is volt. A Hírvivő óvatosan elindult felfelé. Úgy gondolta, biztosan ezt a tornyot is körülveszi egy terebélyes faág, amire majd átmászhat, és hajnalra maga mögött is hagyhatja a völgyet.
Akárcsak az előző, ez a torony is kihaltnak tűnt. A férfi hamar felért a legfelső, kilencedik emeletre, ahol az egyik szobába benyitva kitekintett az ablakon, ami a tisztásra nézett. Faág a közelben sem volt, és legnagyobb döbbenetére azt kellett látnia, hogy a tábortüzek körül üldögélő alakok eltűntek. A Mágusok sokasága a kasztvezéri tornyok felé vonult, és többtucatnyi völgylakó özönlött be a középső toronyba.
**
Komdor nem sok időt hagyott magának a gondolkozásra. Rohanvást indult el lefelé, igyekezett minél több emelten túljutni, mielőtt összeakadna a Mágusokkal. A negyedik emeleten járt éppen, amikor két kedélyesen csevegő alakot látott bekanyarodni a folyosón. A férfiak nem vették őt észre, annyira el voltak merülve a társalgásban, Komdor pedig egy árnyékos falmélyedésbe húzódott be, ahol szorosan a falhoz lapult. A Mágusok elhaladtak előtte, miközben a Hírvivő még a lélegzetét is visszafojtotta. Ezután kivárt még néhány másodpercet, és osonva indult tovább arra, amerről a férfiak jöttek. A sarkon befordulva aztán belebotlott egy Mágusnőbe, és mindketten a földre estek. Csak az istenek tudhatják, hogy melyikük volt jobban meglepődve, de az biztos, hogy egyszerre mozdultak. A Mágus keze fellendült, és egy kék csóva indult el Komdor felé, amit a férfi éppen csak el tudott kerülni. Mindketten talpra szökkentek, a Mágus pedig újból támadott.
Komdor fürgén kerülgette a varázsnyalábokat, miközben minden mozdulatával igyekezett közelebb kerülni a nőhöz. A Hírvivő furcsamód hálát adott az isteneknek azért, hogy egy erős Mágus ellen kell harcolnia, hiszen így látja és elkerülheti a feléje küldött átkokat. Egy gyengébb képességű Mágus varázslatai nem lennének ilyen látványosak, ezért elkerülni sem tudná őket, a hatásuk viszont legalább olyan erőteljes lenne, mint jelenlegi ellenfeléé.
Komdor ide-oda szökkenve kerülgette a kék csóvákat, mind egyre közelebb érkezve a Mágusnőhöz. Végül, amikor már csak egy karnyújtásnyira volt tőle, kitérés helyett teljes erővel megragadta ellenfele torkát, és a falhoz csapta őt. A nő átka így a mellkasát érte és összeszorított fogakkal tűrte a fájdalmat, amely mintha görcsként vonult volna át az egész testén. Miután a kín alábbhagyott, látta, hogy a Mágus az arca elé emeli a kezét, a szája pedig mozogni kezd. Komdor egyszerűen lefejelte a nőt, majd megragadta feltartott kezét és egy határozott mozdulattal megcsavarta; érezte a reccsenést, ahogy a Mágus könyöke eltörik, a nő pedig összecsuklott a fájdalom okozta sokktól.
A Hírvivő futásnak eredt.
**
Szinte repülve szedte a lépcsőfokokat, miközben egy kanyarban újabb Mágusokba botlott. Négyen jöttek felfelé a kanyargós lépcsősoron, ketten elöl, míg a másik kettő mögöttük haladt. Felkiáltottak meglepetésükben, amikor meglátták a velük szemben igyekvő Hírvivőt, és már lendítették is a kezeiket, de Komdor – szinte nem is törődve velük – nekik rontott, és hatalmas tömegével elrántotta őket, hogy mindannyian gurulni kezdtek lefelé. A Hírvivő hamar felpattant, és már rohant is tovább. Tisztán hallotta a férfiak kiáltásait, és a háta mögött a falba csapódó átkok dörrenését. Ezek már nem egyszerű kábító varázslatok – gondolta, és áldotta az isteneket, amiért a lépcsősor kanyargós falai megvédték őt a csapásoktól.
A kiáltozásra felfigyelhettek a torony lakói, mert egy újabb hármas csoport sietett felfelé, akik szintén Komdorba botlottak. Mivel ők már számítottak a behatolókra, így amikor meglátták a férfit, már küldték is az átkot feléje. Két kék és egy ragyogó zöld fénycsóva repült Komdor irányába, aki épp csak hasra tudta vágni magát, hogy elkerülje őket, amik végül nagy robajjal ütköztek a folyosó falának. Ahogy a földre érkezett, szinte azonnal megpördült fektében, így lábával elérte és elgáncsolhatta a Mágusokat. Amíg támadói is a földre zuhantak, a Hírvivő szinte kilőtte magát, úgy rohant tovább lefelé.
Üldözői kiáltásaitól kísérve Komdor végül elérte a földszintet, ahol aztán kénytelen volt megtorpanni. A torony kapujában öt, talpig feketébe öltözött Mágus várt rá.
**
A Mágusok kezeiket előre szegezve közelítettek a Hírvivő felé, korábbi üldözői hangjai pedig egyre közelebbről érkeztek. Komdor kezeit megadóan feltartva lépett egyet a Mágusok felé, minden figyelmével ellenfelei mozdulataira összpontosítva. Pillanatokon belül megérkezett a többi Mágus is a felsőbb emeletekről. Vagy egy tucatnyi varázsló vette körbe Komdort, aki mozdulatlanságot kényszerítve magára, türelmesen figyelt. Néhány pillanat múlva meg is látta, amire várt: a feketébe öltözött Mágusok eddig feszesen tartott kinyújtott karjai kissé elernyedtek. A Hírvivő tudta, hogy ez az öntudatlan mozdulat egyértelműen a koncentráció csökkenését jelzi, így azonnal cselekedett, és három hatalmas szökkenéssel beugrott az oldalt nyíló szűk járatba, ami a tornyokat összekötő alagútba vezet. Komdor jól számított: alig néhány centivel a feje felett tucatnyi varázscsóva ütközött a járat lefelé ívelő plafonjába, míg ő fenékkel csúszott végig a lépcsőkön. Ha nem ezt teszi, ezek az átkok pont hátba találták volna, így viszont egyszerűen beomlasztották mögötte a szűk járatot. Komdor hallotta a Mágusok szitkozódásait, és hamarosan érezte a robbanásokat is, amivel a dühös völgylakók igyekeztek eltüntetni a törmeléket.
Komdor sebesen szaladt a földalatti alagútban, egyenesen az északi torony felé. Tudta, hogy az a torony nagyon közel esik a völgy bejáratához, ezért akkor van a legnagyobb esélye, ha ott próbál kijutni. Amikor elérte a lépcsőt, újra lopakodni kezdett, és óvatosan osont fel a torony előcsarnokába, amit üresen talált. Nem is gondolkozott tovább, gyorsan odalépett a kapuhoz és nagy erővel rántotta meg a szárnyakat. Alighogy feltárult a főkapu, dühödt kiáltozás csapta meg a fülét, ám esze ágában sem volt hátranézni. A Hírvivő rohanva indult el az északi tisztáson keresztül, miközben vörös átokcsóvák húztak el mellette a levegőben. A fák közé érve már nagyobb biztonságban érezte magát, és ez újult erővel töltötte el. Úgy menekült a Máguskolóniáról, mint űzött vad a vadász elől, miközben hallotta maga mögött a fák recsegését és az ágak roppanását. Mindössze egyszer engedett a kíváncsiságának, hogy hátratekintsen, ám a látvány pont elég is volt ahhoz, hogy még gyorsabban szedje a lábait. A mágiától színesen világító bokrok lángokban álltak mögötte, az élettől lüktető fakérgek kicsavarodva és szétzúzva hevertek, és kidőlt fák sokasága mutatta a helyeket, ahová a Mágusok varázslatai becsapódtak.
