„Az a hely legalább annyira a veszély földje, mint a csodáké. Az utakat rablók és rettenetes vadállatok járják, a városokban pedig rengetegen éheznek. Ám a rátermettek minden képzeletet felülmúló jólétben tengődhetnek, ha megtalálják a módját. Aki új életet akar kezdeni, annak Endóba kell mennie.” – a kapitány szavai Komdorhoz a hajón töltött első reggelen
1. fejezet: Érkezés
Süllyedés után 154-165
Ő nem rossz ember – mondta magában Hiana, miközben férje komor arcát fürkészte. A hajó lágyan imbolyogva közelített a kikötő felé, ahol egy új élet várt rájuk. Ahol senki nem ismer minket – gondolta a nő, miközben megsimította méretes pocakját. Hamarosan megszületik a gyermekük, és mindent meg fognak tenni azért, hogy ő egy jobb világban nőjön fel, mint amilyenben ők éltek hosszú éveken keresztül.
– Minden rendben? – simította meg finoman a férfi karját.
Komdor, mintha csak egy álomból ébredt volna, lassan megfogta a felesége kezét, és tekintetét elszakítva a távolban feltűnő kikötőről, belenézett Hiana szép, barna szemeibe.
– Persze – mondta egy halvány mosollyal a szája szélén. – Minden a legnagyobb rendben.
Hiana átölelte őt, Komdor pedig szorosan a karjaiba zárta a nőt. Soha nem fogom elfelejteni, amit értem tettél – gondolta a férfi, és egy csókot nyomott felesége nyakára. Kiálltál értem, pedig mindenki ellenem fordult, még a saját szüleim is. Sajnálom a nyomorultat, akit megöltem, de sosem fogom megbánni a tettemet – elmélkedett Komdor. Csak azt remélem, hogy ez a bennem lakó démon nem fog ellened, és a kicsi ellen fordulni.
**
A hajó nem sokkal ebédidő előtt kötött ki Menélben. A hatalmas kereskedőváros látványa egyszerre hatott ijesztően és megnyugtatóan a házasokra. Ijesztő volt, hiszen ennyi embert még sosem láttak egyetlen helyen sürögni és forogni, pakolni és ide-oda rohangálni, ahogy intézik a rakodások ügyeit. Emberi kiáltások vegyültek a rakományok szállításának zajaival, és mindezt megfűszerezte a tenger sós illata. Ám ez a teljesen idegen közeg megnyugtató is volt számukra, hiszen Endó földjén új életet kezdhetnek, ahol senki nem ismeri őket és a múltjukat. Nem bélyegzik Hianát közönséges szajhának, és Komdor sem számkivetett, akinek megöléséért busás vérdíj jár. Egyszóval, szabadnak érezték magukat.
Mivel nem találtak szállást, úgy döntöttek elindulnak a birodalom fővárosaként emlegetett Erloba. A kapott útmutatások alapján egyértelmű volt, hogy egyszerűen követni kell az utat észak felé, ami egyenesen elvezeti őket a városba. Nem sokkal az útnak indulásuk után egy szekéren utazó férfi felajánlotta nekik, hogy elviszi őket a falujáig, ami nagyjából fél úton feküdt Menél és Erlo között. Bár Komdor nem volt hozzászokva, hogy másokra támaszkodjon, ám felesége állapotára való tekintettel elfogadták a segítséget, így szürkületkor már a Titim névre hallgató faluban ácsorogtak. Megköszönték a szekeresnek a segítséget, aki búcsúzóul kalapját meglengetve hajtott el a háza felé.
– Meg kellett volna kérdeznünk, hogy elszállásolna-e minket – jegyezte meg Komdor, ahogy feleségével összekarolva nézelődtek a barátságosnak tűnő kis településen.
– Inkább menjünk tovább – nézett rá Hiana. – Jó lenne minél hamarabb Erloba érni, aztán majd ott kérdezősködünk szállás és munka után.
– Menjünk? – hökkent meg a férfi, és a nő hasára nézett. – Inkább pihenned kéne. Nem kellene megerőltetned magad.
– Egész nap csak ültem – nevetett az asszony. – Jót tenne egy kis séta, és egyébként sem vagyok fáradt. Ha most lefeküdnénk aludni, egész éjjel csak bámulnám az eget!
– Végül is, bárhol meg tudunk állni pihenni – gondolkozott Komdor, majd megadóan bólintott. – Rendben, induljunk tovább.
**
A pirkadat előtti órákban végül úgy döntöttek, hogy ideje lenne aludni térniük. A hold már alacsonyan járt az égen, készülődött átadni helyét a hajnal legelső fénysugarainak. A Behozványok útját szegélyező erdőség ezüstösen ragyogott, benne az éjszaka neszei versengtek egymással, hogy melyikük tud messzebbre szállni a lágy szellővel.
A házasok letértek az útról, és letelepedtek egy vaskos törzsű fa tövébe. Hiana tarisznyájából elővettek egy pokrócot, amit Komdor vastagon körbetekert maguk körül, odafigyelve, hogy feleségét a lehető legalaposabban bebugyolálja. Néhány perc múlva már el is szenderedtek, ám a férfi nem merülhetett mély álomba, mert motoszkálásra lett figyelmes, ami a fejük fölül hallatszódott. Valami mászkál a fán? Komdor óvatosan felnézett a lombok közé, de semmilyen élőlényt nem látott. Hamarosan a fa törzse rezegni kezdett, amire már Hiana is felébredt.
– Mi ez? – kérdezte férjétől.
A válasz szó szerint a lábuk elé hullott. Pontosabban ugrott – egy hatalmas termetű, macskaszerű lény ért földet a pártól alig néhány méterre, a szemei pedig fenyegetően csillogtak, ahogy rájuk tekintett.
– Maradj nyugton – súgta Komdor a feleségének, miközben lassan feltápászkodott, szemét végig az állaton tartva.
A hajón hallottak róla, hogy néhány évtizede borzalmas teremtmények tartották rettegésben Endó lakosságát, ugyanakkor azt is beszélték, hogy a lények száműzve lettek egy erdőbe meg valamilyen hegységbe. Ez itt tehát csak egy ragadozó – gondolta a férfi – akinek fajtája minden bizonnyal megedződött azokkal a Szörnyekkel való együttélés során.
A nekomata egy hatalmasra nőtt macskára hasonlított, amit méretén kívül csupán kétfelé ágazó, testhossznyi farka – no meg izmos testfelépítése – különböztetett meg emberbarát rokonaitól. Nagy feje és agresszív pofája alapján ez a fajta azonban nem tűnt barátságosnak. Vicsorogva figyelte, ahogyan az egyik áldozata feláll, és félelem nélkül néz a szemébe. A nekomatát feldühítette az ellenállás, hozzá volt szokva ugyanis, hogy üldözés közben kell levadásznia az élelmet, nem pedig nyílt harcban megküzdenie érte. Nem is sejtette, hogy ellenfelében is egy kíméletlen vadállat lakozik.
**
Komdor farkasszemet nézett az állattal. A nekomata eltátotta méretes száját és egy macskanyávogáshoz hasonlatos hangot hallatott, ami viszont sokkal mélyebb hangon tört elő, és egyértelmű agressziót fejezett ki. Hogy szándékát nyomatékosítsa, a vadállat hatalmas mancsával a férfi felé csapott a levegőben, megvillantva éles karmait.
Komdor tudta mire megy ki a játék, és nem hagyta magát. Ez a dög meg akar félemlíteni – gondolta. Valóban, az állat arra várt, hogy figyelme és magabiztossága valamelyest lankadjon, és akkor majd támadásba lendül, és a köztük lévő egyértelmű tömegkülönbséggel hamar el is döntené a harc kimenetelét. Ez az, amit a férfi nem hagyott a nekomatának, és továbbra is keményen nézett a vad szemébe.
Az állat ösztönei feldühödtek az ellenállásra, és fenyegetően csóválta villámszerű farkát, hátát feldomborította, és hátsó mancsaira helyezte a súlyát – támadásra készült. Komdor, felkészülve a harcra, szintén megvetette a lábát, kissé előredőlt és kezeit enyhén széttárta maga előtt, közben mindvégig ellenfele tekintetét fürkészve. Egy apró jelre várt, ami hamarosan be is következett.
A vad szemében különös fény csillant, izmai megfeszültek, és rugószerűen ugrott rá a férfira. Ellenfele azonban résen volt, és villámgyors mozdulattal reagált. Miközben a nekomata a levegőben repült feléje, Komdor is elrúgta magát a földtől, majd az állat alá kerülve megragadta annak hátsó mancsait, és teljes erejéből maga felé rántotta. Ennek következtében a vad a hasára esve terült el az aljnövényzetben, pont ott, ahol ellenfele még egy pillanattal előbb állt, ám esés közben reflexből meglendítette vaskos farkát, amivel el is találta Komdort, így mindketten a földre kerültek.
Hiana még mindig a fa tövében kuporgott, és félelemmel nézett a nekomatára, aki alig egy lépésnyire tőle tápászkodott fel. Az állat könnyedén rávethette volna magát, hogy zsákmányként elvigye a nőt, egyszerűen ott hagyva Komdort, ám a vadállat szinte észre sem vette, hogy másik kiszemelt áldozata védtelenül kuporog pont az orra előtt. Ösztönei lángoltak, el akarta pusztítani az embert, aki szembe mert szállni vele.
Villámgyors mozdulattal támadt újra. Komdornak épp csak sikerült elugrania előle, de a nekomata nem tétovázott sokáig, abban a pillanatban, ahogy rájött, hogy célt tévesztett, ismét támadásba lendült. A férfi ezúttal nem volt elég szemfüles, így a vadállat a földre terítette őt, nehéz mancsaival kényszerítve mozdulatlanságra, és egy újabb üvöltés kíséretében felkészült, hogy átharapja ellenfele torkát.
Ekkor azonban megváltozott valami. Az állat is érezte, ám nem tudta mire vélni a dolgot. Komdor belsőjéből egy fékezhetetlen erő tört elő, ami átvette az irányítást izmai felett. Nem gondolkozott többé, nem mérlegelt, és egy cseppet sem érdekelte, hogy mi lesz vele. Kezei vasmarokkal szorították meg a nekomata vaskos torkát, és vicsorogva kezdte el fojtogatni az állatot. A vad szemében egy pillanatra megcsillant a félelem. Nem számított ilyen ellenállásra, pláne nem ilyen erejűre. Egyik mancsával megpofozta ellenfelét, egyben végighúzva karmait annak arcán. Komdor pofazacskójából patakzani kezdett a vér, ám egy cseppet sem foglalkozott vele, helyette még erősebben szorította az állat torkát. A nekomata ezután dühödten próbálta pofájával elérni a férfi fejét, ám hasztalanul – Komdor nemcsak a kezeivel szorongatta őt, hanem karjai sziklákként merevedtek meg, így távol tartva magától a vadállat állkapcsát.
A nekomatát egy, az ösztöneinek eddig teljességgel ismeretlen érzés öntötte el: a tehetetlen düh. Vesztesnek érezte magát egy általa kiszemelt prédával szemben. Komdor arcából még mindig folyt a vér, ami ragacsos sárrá változtatta alatta a földet. Az állat teljes erejéből ráhelyezte testsúlyát elülső mancsaira, amikkel eddig a férfi mellkasát szegezte a földhöz. Érezte a csontok ropogását, majd csakhamar a reccsenésüket is. A férfi szorítása lazult, így a vadállat gyorsan le is ugrott róla, hogy lihegve levegőt vehessen. Komdor még mindig a földön feküdt, láthatóan ő is a légzéssel küzdött. Mellkasán az inget hamar átáztatta a vér, amint összetört bordái átszakították a bőrét, és a szilánkok átlyukasztották a tüdejét.
A nekomata fülét reszkető légzés hangjai ütötték meg. Megfordult, és meglátta korábban kiszemelt, nőnemű áldozatát. Mély morgással indult meg Hiana felé, ám valaki a farkánál fogva visszahúzta, és mélyen belevágott hátsó combjába. Az állat hatalmas üvöltéssel pördült meg, és a férfival találta magát szemben. Komdor vadul vicsorgott, így az arcából patakzó vérből valamennyi a szájára folyt. Ingét csatakosra áztatta a mellkasából lüktetve szivárgó vér, a levegőt pedig szapora, apró légzésekkel vette. Kezében viszont ott volt a nekomata vérétől vöröslő kése, szemében pedig vad küzdeni akarás villogott. Elszánta magát a harc befejezésére.
**
Hiana rémülettel telve figyelte az eseményeket. Sokszor látta már a férjét ilyennek, amikor eluralkodik rajta valamilyen belső démon, de ehhez hasonló brutális összecsapásban még nem volt része. A nekomata kíméletlen volt, és ha nem fejezik be gyorsan, Komdor sérülése minden bizonnyal végzetes lesz. Nem halhat meg! – gondolta a nő.
Immár csak a nyers erő számított a harcban. A két ellenfél ott ütötte és sebesítette egymást, ahol csak érte. Komdor kése mély sebeket ejtett a vadállaton, és ő maga is számos helyen vérzett már a karmolások nyomán. A puszta akarat volt az, ami hajtotta őket, az ösztön, hogy öljenek, még ha bele is pusztulnak. Mintha keringőt járnának, úgy táncoltak egymással, hol összecsaptak, megpróbálva sérülést okozni a másiknak, majd szétváltak, hogy aztán néhány lélegzetvétel után megint egymásnak essenek.
Percekig zajlott a harc, amíg végül a nekomata üvöltése rázta meg a fák lombjait. Az állat éppen át akarta harapni Komdor torkát, amikor is a férfi védekezés helyett mélyen a torkába nyomta a kését. A vadnak így nem sikerült teljesen összezárnia az állkapcsát, bár éles fogai így is belevájtak ellenfele húsába. Komdor megforgatta a kést a sebben, és teljes erejéből megrántotta maga felé, így egy mély vágást ejtve az állat torkán, amelyből máris ömleni kezdett a vér. Pár másodpercig még így álltak, végül a nekomata összeroskadt, magával rántva a férfit is.
Hiana nem bírta tovább, és odarohant a férjéhez. Komdor kimászott a még apró lélegzeteket vevő állat alól, és szédelegve tápászkodott fel. Csupa vér volt, az arcán és a mellén alvadni kezdő vére keveredett a nekomata frissen ontott életlevével.
– Jól vagy? – fogta karon a nő. – Gyere, ellátom a sebeidet!
Azzal elkezdte a fa tövében heverő tarisznyáik felé húzni a férfit, ám az nem mozdult. Hiana csodálkozva fordult újra feléje, és rémülten látta, hogy Komdor szemében még mindig vadállatias fény ragyog.
– Hogy jól vagyok-e? – kérdezte a feleségét, miközben eléje lépett. – Úgy nézek ki, mint aki jól van? – üvöltötte, majd egyszerűen hanyatt lökte terhes párját, aki ettől fenékre esett.
– Induljunk tovább, mi? – kiabált tovább, miközben Hiana ijedten hátrált tőle a földön mászva. Sokszor látta már a férjét ilyennek, de még sosem fordult ellene.
– Nem tudtál megmaradni a seggeden! – Komdor torka szakadtából üvöltött, amire láthatóan még jobban felnyíltak az arcán lévő karmolások, és a mellkasán lévő sebek. Minden lélegzetvétele sípolásnak hangzott. Minél jobban kiabált, törött bordái csak annál jobban lyuggatták ki a tüdejét.
Szédelegve közelített felesége felé. Hiana újból a fa tövében kuporgott, kezeit védekezően emelte maga elé. Attól az embertől félt, aki már annyiszor megmentette őt, és akinek a gyermekét hordja a szíve alatt. A férfi agya láthatóan elborult, a kontrollálatlan dühkitöréseit most még csak tetézve a nekomatával vívott harc, és a testében keletkezett súlyos sérülés. Fenyegetően magasodott a felesége fölé, keze szorosan markolta a kést.
– Kérlek – suttogta Hiana, miközben egy könnycsepp gurult végig az arcán.
Komdor üveges tekintettel meredt rá, tétovázott. Talán a józan esze és a nő iránt érzett szeretete vívott harcot belső démonával. A férfi nagyokat pislogott, s úgy tűnt, végre eldől a fejében vívódó csata. Hatalmas kiáltással lendítette meg a kést Hiana felé.
**
A nő védekezően emelte maga elé karjait, és jobb kezével fogta fel az érkező csapást. A kés teljesen átszakította a tenyerét, és Hianának erősen tartania kellett a karját, hogy megállítsa a támadás lendületét. Komdor agyának még értelmesen működő része talán felfogta, hogy a saját feleségére támadt, mert elengedte a nő kezéből remegőn kiálló kést, és tágra nyílt szemekkel lépett egyet hátra.
Hiana reflexből cselekedett – ösztönei csak önmaga és születendő gyermekének védelmét tartották szem előtt. A nő felállt, épen maradt kezével kihúzta a tenyeréből kiálló, saját vére áztatta fegyvert, és gondolkozás nélkül beleállította azt Komdor mellébe. A férfi összetört bordái között könnyedén átsiklott a gyilok, és egyesen beleállt a lüktető szívbe. Komdor üveges tekintettel nézett a nőre, szája enyhén kinyílt, ám hang nem jött ki rajta. Némán térdre rogyott felesége előtt, végül pedig ernyedten dőlt örök nyugalomra.
Hiana futásnak eredt. A korábban egymással harcoló két vadállat – akik közül egyik az ő férje volt – holtan hevert a fák között, a nő pedig rohanvást követte a Behozványok útját Erlo felé. Nem tudta pontosan, hogy az ijedtség vagy a bánat kergeti-e ennyire, ám az ég már világosodni kezdett keleten, amikor méhe görcsölni kezdett, és meg kellett állnia. Mély levegőket véve dőlt neki az egyik fának, de a görcsök csak nem akartak elmúlni.
Végül, hosszú órák szenvedése után, egy útszéli fa tövében megszülte a kisfiát. Bár az éjszaka sötétje elvette tőle a férjét, a harmatcseppeken ragyogó hajnali napfény egy új élettel ajándékozta meg. Hiana tudta, hogy bármit is tett, Komdor jó ember volt. Nem a férfi volt, aki rátámadott, hanem a belső démona.
– Komdor – suttogta a fiának, és lágy puszit adott a kicsi homlokára.
Az újdonsült édesanya minden fáradtságát leküzdve bekötözte a kezét egy szoknyájából tépett rongydarabbal, majd feltápászkodott, és paplanba bugyolált gyermekével a kezében folytatta az útját Erloba. Egy jobb élet reményében jöttünk erre a földre – gondolta. Ha az istenek úgy határoztak, hogy a férje nélkül kell boldogulnia, ő akkor sem fogja feladni a harcot.
**
– Hiana! – kiáltotta Tork, a fogadó tulajdonosa, miközben csapolt sört töltött egyik vendégének.
A nő hamar kisietett a konyhából, és egy főhajtás kíséretében várta az utasítást.
– Menj fel a harmincas szobába és készítsd elő – mondta a férfi. – Este egy pár érkezik. Már hetekkel ezelőtt írtak egy levelet, hogy igényt tartanak egy tágas szobára, ami lehetőleg félreesik a többitől.
– Igenis – bólintott a nő. – De miért nem a harmincötöst kapják?
– Örülhetnek, hogy egyáltalán felengedem őket a harmadik emeletre, nemhogy a legjobb lakosztályomat adjam ki nekik – nevetett Tork, és magának is töltött egy kis sört. – Nem véletlen, hogy azon a szinten tíz helyett csak öt szoba van, ahogyan az sem, hogy csak ritkán szállásolunk el oda embereket.
Tork elégedetten kortyolt bele a habzó nedűbe.
– Mióta is vagy itt? Tíz éve?
– Kilenc – pontosított a nő.
– Na, hát akkor emlékezz vissza, hogy a kilenc év alatt hányszor fordultak meg vendégek a harmadikon.
– Pontosan négyszer – hangzott egy kisfiús hang Tork háta mögül.
A férfi meglepetten fordult meg, majd fejcsóválva nevetni kezdett.
– Komdor, belőled aztán jó besurranó tolvaj lenne! Úgy mozogsz, mint egy árnyék.
Komdor elégedetten futott oda édesanyjához.
– Négyszer voltak vendégek a harmadikon, amióta itt vagyunk – ismételte a fiú.
Tork elismerően bólintott.
– És te ezt honnan tudod ilyen jól? Csak nem kémkedsz a vendégeink után? – kérdezte tettetett szigorral, mire Komdor csak teli szájjal vigyorgott.
– Ki tudja – jött a felelet.
– Na, elég volt a fecsegésből, gyerünk, segíts anyádnak kitakarítani a harmincast! Én majd befejezem a főzést – az utolsó mondat már Hianának szólt.
Komdor újból belépett a pult mögé, a székre állva leszedte a szoba kulcsát a fali tartóról, és édesanyját meg se várva robogott át a söntésen, hogy aztán a lépcsőn felfutva eltűnjön előlük.
– Eszes és életrevaló gyerek – nézett utána Tork, és Hiana szemében büszkeséget látott csillogni.
– Köszönöm, hogy… – kezdte volna a nő, de a férfi hamar leintette.
– Ugyan – vont vállat, és kiitta a maradék sörét. – Már ezerszer megköszönted, hogy befogadtalak titeket, én pedig már ezeregyszer elmondtam, hogy nagyon jó döntés volt. Nem hagyhattalak az utcán kóborolni egy kétéves gyermekkel! És egyébként is, ez a kis gazfickó vidámságot hozott ide. Sok vendég csak azért jár esténként az Endó fogadóba, hogy Komdormal beszélgethessen. – Tork jóízű nevetésben tört ki. – Ennek a kölyöknek mindenre van válasza, és csillogó szemekkel hallgatja az öregek meséit, akiknek nincs is másra szükségük vénségükre, csak egy jó hallgatóságra.
– A fiam sokra fogja vinni – jelentette ki Hiana mosolyogva.
**
Miközben a szobát takarították, a tizenegy éves Komdornak szokás szerint be sem állt a szája. Hiana, mint már annyiszor, most is jókedvűen hallgatta a fia fantáziálásait, amik rendszerint az éjszaka látott álmairól, vagy a nappal olvasott könyveiről, esetleg ezek keverékéből álltak össze. A fiú tele volt elképzelésekkel és ötletekkel, és Tork akárhányszor rábízott valamilyen feladatot, Komdor késlekedés nélkül végrehajtotta azt.
Este meg is érkezett a fiatal pár, Hiana pedig készségesen vezette őket a szobájukhoz. Komdor, mint már oly sokszor, most is a felső tartógerendákon mászkálva követte a vendégeket, majd felkapaszkodott a tetőszerkezetet tartó gerendákra, amelyek más szobáknál nem, de a harmadikon benyúltak a lakosztályok plafonjára is, így odafent követte édesanyjáéket a szobába, ahol a vendégek éppen a zsákjaikat pakolták el.
– Köszönjük – fordult a nő Hiana felé – ez nagyon szép!
– És – nézett rá a férfi – kellően elszigetelt a többi szobától?
– Természetesen – bólintott Hiana. – A harmadik emeleti lakosztályokból semmilyen hang nem szűrődik ki, ahogyan a folyosóról sem hallatszódik be semmi. Tökéletes nyugalomban lesz részük, elhihetik nekem.
– Nem a nyugalom miatt van rá szükségünk – folytatta a férfi, és különös pillantást váltott feleségével. – Tudja, nem véletlenül jöttünk ide. Úgy hallottuk, hogy az Endó fogadóban a szobák mellé járnak bizonyos… kiegészítő szolgáltatások is.
Hiana óvatos pillantást vetett a másik nőre, ám az csak mosolygott, és láthatóan ő is a választ várta.
– Igen – kezdte lassan Hiana – a vendégek kérhetnek esti ellazító masszázst is.
– És ki a masszőr? – érdeklődött a nő.
– Én – mosolyodott el Hiana.
A férfi szenvtelenül mérte végig a nő testét, majd bólogatva a feleségéhez fordult:
– Akkor azt hiszem, mindketten igényt tartunk arra a masszázsra.
– Mindketten? – hökkent meg Hiana.
– Ha nem okoz problémát – kacsintott rá a férfi.
Hiana pár pillanatig vendégei arckifejezését fürkészte, végül bólintott.
– Semmi akadálya.
**
Komdor aznap este – mint már annyiszor, amikor a vendégek masszázst kértek az édesanyjától – egyedül aludt el Hianával közös szobájukban, amely a konyha fölött helyezkedett el, és csakis onnan lehetett megközelíteni. Tork úgy mesélte nekik, hogy az a szoba valamikor azé a testvérpáré volt, akik később tagjai voltak annak az öt fiatalnak, akik megalapították a Főtanácsot több mint fél évszázaddal ezelőtt. Komdor büszke volt rá, hogy ugyanott aludhatott, ahol régen ilyen bátor férfiak laktak gyerekként.
Másnap reggel a fiú még mindig nem találta Hianát. Egész éjjel velük volt? – gondolta, és gyorsan magára kapkodta ruháit, hogy megkeresse édesanyját. Komdor lefutott a konyhába, ám ott sem találta meg, csupán Tork készítette éppen a reggelit a gondolataiba mélyedve.
Hol van anya? – ijedt meg a fiú, és nem is köszönve Torknak, kirohant a söntésbe, majd megindult felfelé a lépcsőkön. A harmadikra érve gyorsan felmászott a sarokban lévő kötélen a gerendákra, és halkan lopózva mászott be a szobába, ahol tágra nyíltak a szemei a csodálkozástól. Hiszen az egész szoba üres!
– Anya! – kiáltott fel a fiú, és a gerendáról egyenesen az alant fekvő hatalmas ágyra ugrott.
Miközben tovább szólongatta Hianát, a fiú minden helyiségbe benyitott a lakosztályban, ám kis szíve egyre bánatosabb lett – úgy tűnt, hogy a három ember nyomtalanul felszívódott.
**
Komdor egyedül gubbasztott a szobában egészen délutánig, és halkan sírdogált. Végül Tork talált rá, aki egyaránt kereste őt és Hianát is, és mivel furcsa volt neki, hogy egész nap nem mutatkozott a tegnap érkezett pár, úgy döntött feljön megnézni őket. Így lelt rá a fiúra, aki az ágyon összegörnyedve feküdt, és könnyes szemeit törölgette.
– Ez hihetetlen – adott hangot meglepettségének a férfi, miután Komdor elmesélte neki, hogy tegnap este látta utoljára édesanyját, és őt keresve mászott be a szobába, amit már üresen talált.
– Hiana ugyan kiengedhette őket a fogadóból – tűnődött Tork –, de mi a fenéért akarhattak elmenni, amikor már hetek óta lefoglaltatták a szobát? Bár a fő kérdés inkább az – nézett a fiúra – hogy édesanyád miért tartott velük.
– Nem ő akart menni! – kiáltott fel Komdor. – Anya sosem hagyna itt engem! Elrabolták! – ahogy ezt kimondta, újból eleredtek a könnyei.
Tork magához húzta a tizenegy éves fiút, átölelte, és hosszú perceken keresztül próbálta vigasztalni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Én sem hinném, hogy önként hagyta itt a fiát – gondolkozott a fogadós. Hiszen mindig olyan büszke volt rá, és micsoda szeretettel beszélt róla állandóan! Csak az istenek tudják, hogy mi történt itt az éjszaka – csóválta a fejét.
A férfi óvatosan körbetekintett a tágas szobában, de erőszaknak nyoma sem volt. Olyannyira háborítatlannak tűnt minden, mintha a tegnapi takarítás óta nem is járt volna itt senki.
– Elmegyek – szólalt meg hirtelen a fiú.
Tork kiengedte Komdort az öleléséből, és értetlenül nézett rá. Nem igazán értette, mire céloz.
– Elmegyek innen – ismételte a fiú. – Ha anya nincs itt, nekem sem kell itt lennem.
– Tudod, hogy nem zavarlak el – nézett komolyan a szemébe a férfi. – Nem tudom édesanyád hol van és mit csinál, azt pedig a legkevésbé sem értem, hogy miért, de az biztos, hogy vissza fog jönni érted.
– Elmegyek és megkeresem! – válaszolt Komdor egy önfejű kölyök hangsúlyával.
Tork meglepődött ezen az ingerült válaszon, de végül is megértette az okát. Egész életét Hianával töltötte – jutott eszébe. Érthető, hogy most összeomlott benne az egész világ, ami az elmúlt évtized alatt épült fel a lelkében.
– Amint annyi idős leszel, hogy vigyázni tudsz magadra, elmész és megkeresed – próbálkozott a férfi, ám Komdor dacosan nézett rá.
– Most megyek! – kiáltotta. – És ha nem engedsz, akkor megszökök!
A fogadós válaszra nyitotta a száját, ám meggondolta magát. Tudta, hogy a fiú nem viccel, és konkrétan bármelyik percben megszökhet az épületből, hiszen úgy ismeri, mint a tenyerét. Egyébként sem tarthatom bezárva – gondolta.
– És mégis hova akarsz menni? – kérdezte inkább.
– Bejárom a várost – jelentette ki Komdor. – És ha nem találom meg anyát, akkor bejárom a birodalmat is!
Ebben nem kételkedek – jegyezte meg magában a férfi. Viszont Endó kegyetlen hely, és egy ennyi idős gyereknek rengeteg veszélyt tartogat. Komdor merész és eszes, de ez nem elég az életben maradáshoz ilyen fiatalon. Amíg ezen gondolkozott, Torknak érdekes gondolat jutott eszébe.
– Ha tényleg meg akarod találni az anyádat, akkor először meg kell tanulnod, hogy hogyan tudsz vigyázni magadra.
– Tudok magamra vigyázni – ellenkezett a fiú, és láthatóan már azonnal neki akart vágni a városnak.
– Figyelj rám! – emelte fel a hangját Tork. – Nem foglak visszatartani, de engedd meg, hogy segítsek neked!
Komdor kissé megszeppent a hangsúlyváltozáson, így ellenkezés helyett csak bólintott.
– Van egy hely a városban, ahol kitanulhatod a valódi életet. Utcagyerekek és csavargók laknak ott, és senkinek nem lenne ajánlatos arra tévedni, de ha odamész, mondd, hogy én küldtelek.
A fiú bólintott.
– Egy hatalmas, halovány vörös színű épületről van szó – folytatta a férfi. – Régen Déli Rózsának hívták, és Erlo legjobb kéjháza volt, ám már évek óta üresen áll, csupán a város söpredéke tanyázik benne. Ha odaértél, menj le a pincébe. Ott egy kisebb fajta ivó működik, ami manapság alantas alkudozások színhelyéül szolgál. A pultos egy nő, menj oda hozzá és mondd, hogy én küldtelek, és meséld el neki ki vagy és miért mentél oda. Ő majd segít neked.
Komdor újból bólintott, és igyekezett megjegyezni a hallottakat.
– És hogy hívják a nőt? – kérdezte.
– Lynna.
