„Egy Szörnyet megölni nehéz és fáradtságos munka, és sohasem bölcs dolog egyedül megpróbálkozni vele. Legelébb el kell csalni az áldozatot a többitől, mert ezek falkákban élnek, és kettővel szembeszállni már egyet jelent a biztos halállal. (…) Azonban ne becsüld le ellenségeidet, nem csupán ösztönlények azok. Valamilyen módon kommunikálnak egymással, és terveket szőnek. Éppen ezért gondos előkészületeket igényel, ha a saját otthonukban akarsz túljárni az eszükön.” – szemelvények a Szörnyvadászok kódexéből
5. fejezet: A falka
S. u. 174
Komdor napfényre ébredt. Az erős sugarak pont a szemébe sütöttek, a férfi pedig erőtlenül könyökölt fel ágyában, és kidörzsölte az álmot a szeméből. Óvatosan megérintette a derekát, és száradt gennyet érzett a sebeire tapadva, a lüktető fájdalom pedig elmúlt. Olcsón megúsztam – gondolta a férfi, ám ahogy újból körbetekintett, a döbbenet egy kisebb hulláma söpört végig az elméjén. Észrevette, hogy a nap nem felkelőben volt, hanem épp lenyugodni készült.
Nemcsak az éjszakát aludtam át, hanem a következő napot is – fintorgott magában. Így már érthetőbb volt számára a fáradtság elmúlása, valamint a gyomrát mardosó éhség is. Másfél napja nem evett, és a harc is jócskán legyengítette őt. Ilyen állapotban nem tudok vadászni – gondolta, amikor eszébe ötlött, hogy nyilait és íját is a tisztáson hagyta, így csak közelharcban tudna elejteni valami állatot. Olyan gyorsan, ahogy csak az erejéből telt, lemászott a fáján, majd az előző esti harc helyszíne felé vette az irányt.
A nap már elkezdett lebukni a horizonton, amikor rátalált a krokotta oszladozó testére. Tudta, mit kell tennie, és nagy sóhajjal vette elő tőrét, majd elkezdte felszabdalni az egykori alakváltó szörnyeteg tetemét. Mivel leginkább csak tömény izomzatból állt, a Vadak hamar jóllaktak vele, és a maradékot itt hagyták a dögevőknek. Komdor gyorsan lenyiszálta a rothadó felszínt, és a még nem túl szagos részeket gondosan kivágva eltette a tarisznyájába, majd sietős léptekkel indult vissza a menedéket nyújtó fához.
A napkorong épp csak eltűnt a láthatáron, amikor a férfi tüzet gyújtott a fatörzs mellett, és megsütötte a kevéske húst. Miután csillapította éhségét, visszamászott a lombok közé, és az útközben szedett gyógynövényekkel nekiállt ellátni a derekát. Tőrének tűzben felizzított pengéjével óvatosan lekaparta a gennyet és a többi, sebbe ragadt piszkot, ám a műveletet a fájdalom mellett az is nehezítette, hogy vakon dolgozott, pusztán a tapintására hagyatkozva. Miután ezzel végzett, ujjaival óvatosan széthúzta a sebeket, így kissé megnyitva őket, és az összeaprított növényeket aprólékos mozdulatokkal belenyomkodta a vágásokba. Ezután a fogait csikorgatva, a tőr még mindig forró lapjával végignyomkodta sebeit, így biztosítva a gyógynövények bennmaradását.
Végül megkönnyebbült sóhajjal dőlt el az ágak között ringó ágyon, és mélyeket lélegezve hallgatta a szél zúgását, amint az táncot járt a leveleken.
**
Nem sokkal hajnal előtt riadt fel. Ösztönei mozgásra ébresztették, melyek a menedékfája alól hallatszottak. A leendő Hírvivő óvatosan letekintett a levelek között, és négy Vadat pillantott meg, ahogy azok a földet szimatolták. Engem keresnek? – elmélkedett a férfi, ám a Szörnyek lassan továbbhaladtak, minden bizonnyal egy állat nyomait követve.
Komdor kimászott fekhelyéről, és ágról ágra haladva követni kezdte a Vadakat. Úgy érezte magát, mint gyermekként az Endó fogadóban, amikor a gerendákon mászkálva követte a vendégeket. Csakhogy itt komolyabb tétje van a lebukásomnak – gondolta. Óvatosan mászott, mindig csak egy biztonságos, vastagnak tűnő ágra kapaszkodott át, közben gondosan szem előtt tartva a lent haladó négy Szörnyet.
Ahogyan épp igyekezett átkapaszkodni egy következő fára, hirtelen veszett morgás zajai csapták meg a fülét. Lebuktam – szörnyedt el, és gyorsan letekintett a mélybe. Ám a Vadak észre sem vették őt, ellenben bekerítettek két nagyobb termetű farkast. Komdor vigyázva lekuporodott a lombok között, és kíváncsian várta az összecsapást. Az egyik Vad – egy szemmel láthatóan kisebb termetű – vicsorogva előrelépett, és közvetlen közelségből morgott felváltva a ragadozókra. Mindig a legkisebbek a legagresszívabbak – vigyorodott el a férfi. Felidéződött benne legjobb barátjának emléke, akit a képzése alatt ismert meg.
Etim a legkisebbnek számított a Hírvivők között, jó másfél fejjel volt alacsonyabb Komdornál is, ám nála jobb harcossal még nem találkozott. Minden kiképzőjük elismerte, hogy Etim egyike a legtehetségesebb Hírvivőknek, noha az önfegyelmet szorgosan kellett gyakorolnia, mert könnyen kijött a sodrából. Mi lehet vele? – mélázott Komdor. Etim nála egy héttel korábban indult el a vizsgáját teljesíteni, de a férfi az Oort-hegységet választotta úti céljának, szándékosan nehezítve meg a saját dolgát, ezzel is bizonyítva: termete ellenére is méltó rá, hogy igazi Hírvivő legyen.
Ahogy feleszmélt gondolatmenetéből, Komdornak azt kellett észrevennie, hogy a legkisebbikkel együtt már három Vad vicsorog az éjjeli ragadozókra, mintha direkt hergelni akarnák őket, ám szándékosan nem támadtak. De hol a negyedik? – ráncolta a homlokát a férfi, és mikor jobban körülnézett, tátva maradt a szája a csodálkozástól. A hiányzó Vad a fák között eloldalgott, és amíg társai fenntartották áldozataik feszült figyelmét, ő a hátuk mögé került.
Tényleg okosak – ismerte el magában Komdor, és ezután pontosan az történt, amire a helyzet alapján számítani lehetett. A hátuk mögé került Vad a meglepetés erejét kihasználva ráugrott az egyik farkasra. A támadás zajára a másik állat is megfordult, mire a két nagyobbik Vad rávetette magát. A kistermetű Szörny a hátulról támadó társának segített, és pillanatok alatt végeztek áldozataikkal.
Mintha előre kitervelték volna az egészet – hitetlenkedett a férfi, aki még mindig alig akarta elhinni, amit látott.
– Gyere már le onnan!
Komdor a meglepetéstől majdnem leesett a fáról. A mély, reszelős hang a kistermetű Vadtól származott.
**
A férfi dermedten kuporgott az ágon. Azt hitte képzelődik, ám a hang újból megszólalt:
– Arra vársz, hogy én szedjelek le?
A Szörny ott kuporgott a fa tövében, és felfelé, egyenesen Komdorra nézett. A leendő Hírvivő hitetlenkedve csóválta a fejét, és szinte öntudatlanul kezdett lefelé mászni az ágakon. Mi a fene történik itt? Gondolatai sebesen cikáztak, ahogy végül földet ért és szemtől szemben állt a Vaddal, aki villogó sárga szemekkel méregette őt. Három fajtársa éppen az elejtett prédákból lakmározott, és néha egy-egy morgás erejéig ők is a jövevényre sandítottak. Komdor nem tudott mit kezdeni a helyzettel, így csak meredten állt néhány pillanatig.
– Segítesz nekünk elvinni a dögöket – szólt újra a rekedtes, mély hang, ami valóban a Vad torkából tört fel. – Mozogj.
A férfi nem tudta, min lepődjön meg igazán: azon, hogy egy Szörny beszél hozzá, azon, hogy nem csak beszél, de utasítgatja is, vagy inkább azon, hogy itt van négy Vaddal körülvéve, mégis életben van még. Végül úgy döntött, semmin nem lepődik meg, inkább óvatosan követte az állatot annak fajtársaihoz.
Ahogy jobban szemügyre vette, Komdornak feltűnt, hogy a Szörny nem csupán termetében különbözik testvéreitől; a bundája mintha rövidebb lenne és valamivel ritkásabb, de a pofája sem olyan nagy, mint egy átlagos Vadnak, ráadásul emberszerű „arc”vonásai vannak. És persze tud beszélni – tette hozzá gondolatban. Talán ő lehet a Vadak vezére? Komdor tudta, hogy a Szörnyeknél – így a Rémeknél is – egyetlen vezér tartja össze az egész fajt, akik egyetlen nagy klánként élnek. Ez a vezér pedig, mint ahogy az állatoknál lenni szokott, a legerősebb példány kell legyen. A férfi végigmérte a beszélő Vadat, amint az megállt egyik testvére mellett, és meredten egymás szemébe nézve, halk morgások közepette kommunikáltak egymással. Bizonyára erős és elszánt, akárcsak Etim – gondolta. De ez vajmi kevés ahhoz, hogy egy több száz egyedből álló falkát irányíthasson. Nem?
– Hajnalodik – szólalt meg újra a Vad. – Segíts feldarabolni ezeket, a fejek nem kellenek.
Komdor szófogadóan előhúzta a tőrét, és nekiállt az egyik tetem felszabdalásának, míg a Szörnyek foggal és karmokkal tették ugyanezt a másikkal. Munkája közben egyszer pillantott csak fel, és pont belenézett a beszélő Szörny vakítóan sárga szemeibe, amikben önmagát látta tükröződni. A szíve nagyot dobbant, így újból a feladatra koncentrált.
– Ezek nagyon nagyok – szólalt meg a férfi. – Négyen nem is tudtátok volna az összes húst elvonszolni.
Komdor csak az idegességét próbálta csökkenteni a beszéddel, nem is igazán számított válaszra, a Vad azonban felelt:
– Nem szoktunk ekkora állatokat elejteni, nem érdekünk, hogy etessük a dögevőket. Viszont most itt vagy és segítesz.
A leendő Hírvivő kezében egy pillanatra megállt a tőr, és homlokráncolva nézett bele újra a napfényszínű szempárba.
– Számítottatok rám?
A Vad felmordult, ami lehetett akár a nevetés egyfajta megnyilvánulása is.
– Azt hiszed véletlenül mentünk el pont a búvóhelyed mellett?
Komdor költői kérdésnek tekintette a megnyilvánulást, így inkább visszatért a feladatához. Miután felszabdalták öt, nagyjából egyforma részre az elejtett állatokat, mindegyik Vad a pofájába kapott egy darabot, Komdor pedig a hátára vette az ötödiket. Ezután a Szörnyek elindultak, de a férfi tétovázni látszott. Most megléphetnék előlük – jutott az eszébe, ám csakhamar ki is verte fejéből az ötletet. Amíg az Erdőben vagyok, bármikor rám találhatnak, haza pedig nem mehetek egy levágott fej nélkül. Végül elszánva magát, Komdor elindult a Vadak után. Tudta, hogy egyenesen a falka közepébe viszik őt.
**
A falka – vagy Vadklán – lakóhelye egy hatalmas tisztás volt valahol az Erdő közepében. Sziklákkal tarkított rét volt ez, itt-ott néhány fával díszítve, és akárcsak egy falu lakossága a főteret, úgy lepte el a több száznyi Vad ezt a méretes mezőt, amelyet valamilyen furcsa, kesernyés fűszerillat lengett körül.
Komdor, ahogy a szeme elé tárult a látvány, egy másodpercre megtorpant. Tényleg be akar sétálni a Vadfalka kellős közepébe? Sokáig nem gondolkozhatott el ezen, mert akikkel eddig jött négy Szörny egyenesen továbbfutottak a tisztás belseje felé, így kelletlenül követte őket.
A férfi félelemmel telve haladt a Vadak között, akik – bár nem támadták meg – vicsorogva követték őt a tekintetükkel. A Szörnyek, amelyek mellett közvetlenül elhaladt, morogva fordultak feléje, ám egyetlen centit sem mentek volna arrébb. Talán arra várnak, hogy véletlenül nekimenjek valamelyiküknek – jutott Komdor eszébe – és akkor már okkal nekem eshetnek. Bár azt most is megtehetnék… mi a fenéért nem támadnak rám?
Hamarosan elérkeztek egy nagyobbacska sziklához, ami visszaverte a gyönge hajnali napsugarakat. A négy Vad a szikla tetején várt rá, így Komdor is felmászott melléjük, és letette a hátán cipelt zsákmányt. Ekkor az egyik Szörny előrelépett, és erőteljes, mély vonyításával zengte be a tisztást, amihez hamarosan a fajtársai is csatlakoztak. A leendő Hírvivő hátán végigfutott a hideg, ahogy körbetekintett, és hallotta a száz meg száz Vad dicsőségteljes vonyítását, miközben a friss hajnali szellő borzas bundáikon játszadozott.
**
A következő órákban Komdor megfigyelhette a Vadak életét. A legtöbben jöttek-mentek a tisztáson, csoportokba verődve tűntek el az Erdő fái között, majd csakhamar ismét felbukkantak; sokan a kicsinyeket tanítgatták, egymáson gyakorolva a vadászatot és a harcot; megint néhányan pedig egyszerűen csak pihentek a gazos növényzetben, netán egy-egy nagyobb szikla tetején. A férfi egészen délutánig ücsörgött a sziklán.
– Hogy tetszik a mi kis családunk?
A beszélő Vad tért vissza a magában kuporgó Komdorhoz, és letelepedett melléje. Hiába volt kisebb fajtársainál, a Szörny még így ültében is magasabb volt a férfinál.
– Mit akartok tőlem?
– Inkább te mit akarsz tőlünk – dörmögte a rekedtes hang. – Tudjuk, miért vagy itt, ember. A fajtársaid néha eljönnek, és a testvéreinkre vadásznak. Neked is ez a célod.
Komdor nem válaszolt, inkább belenézett a csillogó, sárga szempárba. A férfi immár félelem nélkül nézett farkasszemet az állattal és kíváncsian fürkészte annak tekintetét, ám a Vad csakhamar mély morgásba kezdett.
– Hogy tanultál meg beszélni?
A Szörny felmordult.
– Anyám ember volt. Néhányan közülünk éppen az Erdő külső részén portyáztak, amikor egy emberi táborba akadtak. Megölték őket, de egy nőt életben hagytak, és magukkal hurcolták. A vezér, hogy kinyilvánítsa hatalmát, meghágta őt, és így születtem én.
Komdor megrökönyödve hallgatta a Vadat. Ilyen tényleg megtörténhet? Micsoda szenvedéseket kellett kiállnia annak a nőnek, akit megerőszakol egy ilyen bestia? A férfi összerázkódott az undortól.
– Anyám épp csak túlélte az aktust, és a későbbi szülést is. Az emberi nőstények teste nem alkalmas egy Szörny megszülésére. Napokig vérzett, miközben még engem is táplálnia kellett.
– És megtanított beszélni?
– Nem tanított meg. Egyszerűen tudok. Anyám egyetlen szót ismételgetett csak, amikor rám nézett: Lamon.
– Akkor tehát van neved is – állapította meg a férfi. – Lamon.
A Vad újból felmordult, ám ez minden bizonnyal a nevetés jele akart lenni.
– Név – suttogta reszelős hangján. – Ugyan mit számít az? Itt rajtam kívül senki nem tud beszélni, fölösleges hát, hogy anyám adott-e nekem nevet.
– Hol van most?
Újabb morgás, ám ezúttal ingerlékenyebb.
– Meghalt. Néhány nappal a születésem után.
– Akkor te vagy a vezér egyik fia – összegezte Komdor a hallottakat.
Lamon vicsorogva nézett rá, sárga szemgolyóiból mintha villámok szóródtak volna. Félreértettem valamit? – gondolkozott el a férfi. A Vad felállt négy lábára, és elindult a sziklán lefelé.
– Ha távozni akarsz, szólsz – morogta hátra Komdornak. – Elkísérünk az Erdő széléig, és ha nem próbálkozol semmivel, élve hazatérhetsz.
– Miért nem öltök meg?
Lamon a szikla tövéből tekintett fel a férfira.
– Megmentetted a testvérünket az alakváltótól, így mi életet adunk egy életért. Ám ha a küldetésedet továbbra is be akarod fejezni, nem leszünk kíméletesek.
Azzal sarkon fordult, és eltűnt a fajtársai között.
**
Egy fiatal nő kuporgott a sziklán, arcát a kezébe temetve zokogott. Nem tudta, miért van még életben, ahogyan azt sem, hogy mi fog történni vele. Éjszaka volt, holdtalan éjszaka, ahol a több ezernyi csillag ragyogása vonta halovány fénybe a Vadak tisztását.
A nő összerázkódott a hirtelen feltörő vonyításra. Pontosan ez a hang hallatszott akkor is, amikor rájuk támadtak, és a szeme láttára tépték darabokra a társait. Lassan felemelte a fejét, és a szikla tövéből meredten rávicsorgó Szörnyre pillantott. Termetes volt, talán a legnagyobb az összes Vad közül, akiket a nő a mezőn látott. Aranysárga szemeiben az ösztönök durvasága tükröződött, de volt ott valami más is. A nő meredten nézett a borzasztó szempárba, majd csakhamar ismét eleredtek a könnyei, ahogy kiolvasta tekintetéből a bestia szándékát. A férje is mindig így nézett rá, amikor…
A Szörny lassan elindult felfelé a sziklán. Érzékelte az emberi nőstény kétségbeesését, ami izgalommal töltötte el. Odahajolt reszkető prédájához, és mély morgások közepette két mellső mancsával hanyatt döntötte. A nő tudhatta, mi vár rá, mert engedelmesen a hasára fordult, és remegve feltérdelt a sziklán. A többi Vad lassan köréjük gyűlt, és szaggatott vonyításokba kezdtek. Fajtásainak feszült figyelme, valamint a zsákmánya kiszolgáltatottsága még inkább begerjesztette a vezért, és heves, durva mozdulatokkal hatolt a nőbe.
**
Komdor verejtékben úszva riadt fel. A hold még magasan járt az égen, a tisztáson pedig jó néhány Vad lézengett, a legtöbben viszont vadászni voltak. A férfi, amióta megérkezett a falkához, egy tapodtat sem mozdult a szikláról, de rémálma hatására azonnal leugrott a fűbe. A látottak után nem bírt volt nyugodtan ülni a kődarabon – mi van, ha pont ezen a sziklán történt meg? Komdort kirázta a hideg. Hirtelen egy emlék villant az agyába valahonnan tudatának rejtett mélységeiből.
Néhány hónappal Hiana eltűnése után, Komdor egy reggel éppen a zárfeltörést gyakorolta a Déli Rózsa alagsorában, amikor egy suhanc érkezett a kocsmába. Ugyanaz a kölyök volt, aki reggelente hozta-vitte a birodalom híreit Lynnának.
– Semmi fontos nem történt a napokban – kortyolt szokásos feketéjébe a gyerek.
A kávé drága kincsnek számított Endóban, a messzi földekről származó babszemekért kisebb vagyonokat kértek a kereskedők, Lynnának viszont mindig volt készlete belőle, és csak az általa becsben tartott embereknek adott belőle. Egyszer Komdor is megkóstolta, de ő inkább maradt a teánál.
– Két napja Szörnytámadás volt az Erdő szélén – folytatta a fiú –, de ez, gyanítom, neked nem sokat számít.
– Minden érdekel, ami Endóban történik – mosolygott Lynna. – Mi történt pontosan?
Utólag visszagondolva, Komdor keserű vigyorral idézte fel Lynna érdeklődését. Hogyne érdekelte volna a Szörnytámadás a Mágusok úrnőjét? Hiszen az ő teremtményeikről volt szó!
– Állítólag egy kis csoport vert tábort az Erdő külső gyűrűjén. Nem tudni miért mentek be a fák közé, talán kellően biztonságban érezték magukat, amíg kijjebb maradnak, de az élet rájuk cáfolt.
A fiatal suhanc megcsóválta a fejét.
– A favágók darabokban találtak rájuk. Igaz, lehetett ragadozók műve is, ám akik látták a maradványokat, esküdnek rá, hogy csak a Vadak végezhettek ilyen kegyetlen munkát.
Akkoriban Komdor nem tulajdonított különösebb figyelmet a dolognak, ám most, hogy hallotta Lamon történetét, és álmot látott arról a nőről, sőt, a történések még időben is egybevágtak, a férfi fejében összeállt a kép.
– Anya – suttogta a sötétségbe.
**
– Elmegyek – állt a férfi Lamon elé, amikor az visszatért a vadászatról.
A Vad nem válaszolt azonnal, hanem közelebb lépett a leendő Hírvivőhöz, és mélyen a szemébe nézett, majd a fejét elrántva mordult fel:
– Merész vagy – dörmögte –, de ezzel halálra ítéled magad. Jól tudod, hogy nincs esélyed.
Komdor szája széle enyhén megrándult. Ilyen könnyen átlátni a tervén? Márpedig innen el kell mennie, és magával kell vinnie egy Vad fejét is. Akármennyire esélytelennek tűnik az elképzelése, nincs más választása.
– Elmegyek – ismételte határozottan.
Lamon élesen felmordult.
– Ma éjjel – válaszolta hátat fordítva a férfinak. – A vezér és én fogunk elkísérni.
**
A nap magasan járt az égen, dél körül lehetett az idő. Komdor nem sokat evett az elmúlt pár napban, igaz, Lamon vitt neki egy kevés élelmet, ám a férfi nem gyújthatott tüzet, a nyers húsból pedig nem bírt sokat megenni.
– Az anyám szeretett engem – szólalt meg Lamon, amikor leült a férfi mellé. – Érzem, amikor visszagondolok rá, hogy szeretett.
Komdor nem nézett a Vadra, hanem a fák széltől zúgó lombjaira meredve válaszolt:
– A szeretet egy ösztönös érzés. Minden élőlényben megtalálható.
– Baromság! – mordult fel Lamon. – Ezek itt – tekintett körbe fajtársain – nem tudják mi az a szeretet. Az állatok ösztönből gondoskodnak az utódaikról, nem szeretetből. Csak az emberek tudják, mit jelent szeretni – majd Komdorra villantotta aranyszínű szemeit – és mit jelent bosszút állni.
A férfi akaratlanul is elvigyorodott a szavak hallatán. Tehát Lamon tisztában van vele, mire készül, mégsem szólt róla senkinek.
– És te tudod, mit jelentenek ezek?
– Az érzelmek az emberi faj fogyatékosságai, de sajnos nekem is kijutott belőlük.
Lamon vicsorogva nézett végig a tisztáson.
– Itt nem számít, hogy ki milyen vérszerinti kapcsolatban áll a másikkal. Egy falka vagyunk, fajtársak. Bárkivel lehet harcolni, és bárkivel lehet utódot nemzeni.
Komdor nem válaszolt. Várta, hogy a Szörny folytassa.
– Az, hogy a vezér nemzett engem, senkit nem érdekel, ahogyan az sem érdekel senkit, ha valamelyikünk megöli egy másikunk anyját. Mindenkinek meg kell tudnia védenie magát, aki pedig elbukik, hát megérdemelten halt meg.
A Vad mély morgásba kezdett.
– De én nem tudok megbocsájtani a vezérnek, amiért végzett az anyámmal.
Erre már Komdor is reagált. Homlokráncolva nézett Lamonra.
– Jól emlékszem, pedig alig néhány napos voltam csak. Egy fűcsomón kuporogtam éppen, anyám nem messze tőlem, a kimerültségtől zihálva pihent. Aztán jött a vezér és megszaglászta, majd egyszerűen kettéroppantotta a koponyáját… és továbbállt.
Komdorban fellángolt a düh. A Vadak vezére ölte meg Hianát? Nemcsak megerőszakolta, de meg is ölte? Az elméje tűzben égett, amit Lamon megérezhetett, mert a férfi szemeibe nézve mondta tovább:
– Az anyám szeretett engem, és ettől a szeretettől a vezér fosztott meg. Tudom, hogy mit jelent szeretni, és ma éjjel azt is megtudom, mit jelent a bosszú.
**
Napnyugtakor, miután a falka nagy része vadászatra indult, Lamon egy hatalmas termetű Vaddal az oldalán közelített Komdor felé. A férfi sejtette, hogy a vezér bizonyára nagyobb és erősebb a többieknél, az óriási Szörny látványa most mégis megrémisztette. Korábbi elgondolása, hogy Lamon lehet a falka irányítója, nevetségesnek tűnt a számára. Persze, csak az embereknél állja meg a helyét az elképzelés, miszerint a legnagyobb tudású, és nem a legerősebb lesz az, aki az élre emelkedhet – fintorgott magában. Miközben elindultak, az oldalán a két Vaddal Komdor komolyan elgondolkozott az esélyein. Oldalra pillantva újból szemügyre vette a vezért; a Szörny a négy lábán járva is volt akkora, mint Komdor, lompos farkának hossza egymagában felért a férfi magasságával. Minden lépésére kirajzolódtak testének vaskos izomkötegei, holott a bundája rendkívül sűrű volt.
– Úgy tudom, a vezér a falka minden tagját képes az irányítása alá vonni – mondta Komdor a délután folyamán Lamonnak – és a saját akarata szerint cselekedtetni őket.
– Rám ez hatástalan – dörmögte válaszul a Vad. – Ki tudja miért, de engem nem tud befolyásolni. Éppen ezért vigyáznak velem, és a vezér mindig rajtam tartja a szemét.
Tehát elméletileg – töprengett a férfi – Lamon semmiképpen sem fog ellenem fordulni, főleg, mert ő is bosszúra szomjazik. Nincs is más dolgunk, mint megölni a vezért – összegezte magában. Elmondhatta volna a Vadnak, hogy ők ketten tulajdonképpen testvérek, ám nem tartotta fontosnak. Elég, ha csak ő tudja ezt.
Néma csendben lépkedtek egymás mellett órákon keresztül, és Komdornak nem kerülte el a figyelmét, hogy a fák közül rengeteg állat – köztük jó néhány erős ragadozó – rezzenetlenül követi hármójukat a tekintetével. Micsoda díszkíséret – gondolta. Tulajdonképpen tökéletesen biztonságban vagyok, teljesen veszélytelenül hagyhatnám el az Erdőt – jutott az eszébe, és hamarosan meg is pillantotta a ritkuló fák között a távolban kirajzolódó Északi Javak útjának kavicsos-poros felszínét. Éjfél körül lehetett az idő, amikor a férfi kardja markolatáért nyúlt. Nagy levegőt vett, és egy pillanatra bent tartotta, hogy kitisztítsa a fejét, majd fegyvert rántva, gondolkodás nélkül rontott rá a Vadak vezérére.
A meglepetés erejét kihasználva Komdor a Szörny torkába vágta kardját, teljes erejéből belenyomva azt a húsba. A hatalmas Vad inkább ingerültnek tűnt, mint meglepettnek. Vajon számított a támadásra? – futott át a férfi agyán. A vezér felemelte mellső mancsát, és hatalmasat csapott a férfi oldalába, aki ettől hanyatt esett. Ezután ugyanazt a mancsát felemelve egyetlen erőteljes mozdulattal kirántotta a nyakába szúrt fegyvert, amely így végigvágta a torkát, mielőtt a földre hullott volna. A sebből patakzani kezdett a vér, ám mire Komdor feltápászkodott, már csupán szivárgott. Gyors mozdulattal felkapta kardját a földről, miközben a Vad dühtől csillogó szemei rászegeződtek. Komdor körbetekintett; Lamon nyomtalanul eltűnt. Egyedül kell megharcolnom a dicsőségért – vicsorgott a férfi. A hajnal vagy Hírvivőként köszönti őt, vagy halottként.
**
Hosszú pillanatokig méregették egymást, egyiküknek sem akaródzott támadni. Mindketten a védekezésre és az azonnali visszatámadásra játszottak, Komdor pedig a fogait csikorgatta. Vajon ki bírja tovább? – kérdezte magától.
Ekkor, mintha a lelke mélyéről tört volna fel valami, az izmai maguktól mozdultak, és egy ősidőkből jövő harci kiáltás kíséretében támadt ellenfelére. Ugyanebben a pillanatban történt, hogy a vezér is megelégelte a dolgot, és ő is támadásba lendült. Mindketten csapást akartak mérni a másikra, amelyek így kioltották egymást: Komdor pengéjét a Vad harapása állította meg, és egy másodpercre mindketten megálltak. A vezér a férfira vicsorgott, majd összeszorította az állkapcsát. Komdor kezében remegett a fegyver, és minden erejére szüksége volt, hogy tartani tudja rövidkardját, majd egy hatalmas roppanással összezárult a Szörny állkapcsa, a leendő Hírvivő pedig megtántorodva lépett hátra. Kardja szilánkokra tört, épp csak néhány centiméternyi penge maradt a markolaton. A Vad felüvöltött, miközben kirázta pofájából a penge darabjait, melyek felsértették a száját. Bőszen vicsorgott a férfira, fogait vörösre festette a vér.
Nem gyógyul – döbbent meg Komdor. Lehet, hogy a belső sérülései nem regenerálódnak olyan gyorsan – gondolta a férfi, és a remény halvány sugara töltötte el elméjét, hiszen rátalált a Vadak eddig ismeretlen gyengéjére. Ám akárcsak a krokottánál, Komdor ezúttal is elbízta magát. A Szörny észrevette a rést ellenfele koncentrációján, így amíg a férfi agyalt, ő cselekedett. Egyetlen ugrással rávetette magát a Hírvivőtanoncra, ezzel ledöntve őt a lábáról. Komdor hanyatt vágódott, a vezér pedig fölötte állt, és diadalittasan felvonyított. Komdoron úrrá lett a félelem; érezte, hogy figyelmetlensége ezúttal végzetes lesz, ám ahogy a Vad kitátotta hatalmas pofáját, hogy egyetlen harapással véget vessen a küzdelemnek, a férfi hirtelen úgy érezte, mintha megszállná valami. Agyának tudatos része, mint amikor az elektromos fáklyákat kapcsolják le, elsötétedett, és egyik kezével a Szörny felső állkapcsát ragadta meg, másik kezével pedig az alsót. Mintha távolról figyelné önmagát, Komdor valamilyen brutális erőt érzett a testében, ami teljesen eluralkodott rajta. Akárha egy belső vadállat irányítani az izmait, úgy tartotta féken a vezér összezáródni akaró száját.
**
Néhány pillanatig mozdulatlanul küzdöttek, mindkettejük teste remegett az erőlködéstől. Végül Komdor határozott mozdulattal megcsavarta a karjait, remélve, hogy kitörheti az állat nyakát. A vezér azonban rögtön reagált: elrántotta a fejét, és villámgyorsan támadott újra. Ellenfele torka felé harapott, de Komdor jobb karjával felfogta a csapást. A Vad vicsorogva harapta a húsát, a fejét rángatva igyekezett minél jobban szétroncsolni a férfi végtagját. Komdor azonban nagyon távolinak érezte a fájdalmat, és nem is törődve vele, bal kezével belemarkolt a Szörny torkába, és a gigáját megragadva, teljes erőből szorítani kezdte. Érezte a porc és az inak ropogását, miközben a Vad szorítása enyhülni kezdett. Végül a vezér nem bírta tovább: ellazította az állkapcsát, ezzel szabadjára engedve Komdor karját, vaskos nyakizmait pedig megfeszítette, így próbálva lerázni magáról ellenfele szorítását. Komdor ujjai lecsúsztak a Szörny gigájáról, majd ökölbe szorítva a kezét, teljes erejéből belebokszolt az állat torkába.
A Vad felmordult, és oldalra lépve engedte szabadjára Komdort, aki azonnal talpra is szökkent. Amíg a Szörny néhány hörgés kíséretében igyekezett levegőhöz jutni, a férfi szinte öntudatlanul letépte magáról ingét, és szorosan bekötözte vele sebesült karját. A hevenyészett kötést pillanatok alatt átáztatta a vér, de Komdor ezután már nem foglalkozott a sérülésével.
Ismét szemtől szemben álltak, akárcsak néhány perccel ezelőtt, ám ezúttal valami megváltozott. Komdor most fegyvertelen volt, viszont jóval elszántabb. Valahol, tudata legmélyén körvonalazódott benne a gondolat, hogy éppen most készül puszta kézzel megküzdeni a nála minden szempontból háromszor nagyobb Szörnnyel, tekintetében azonban nyoma sem volt korábbi félelmének. Ellenfele ragyogó sárga szemeiben pedig mintha a tisztelet egy apró szikráját fedezte volna fel.
**
A Vad ismét támadott, ezúttal a férfi lábát igyekezett elkapni. Komdor – az istenek tudják honnan – előrelátta a mozdulatot, és felkészült rá. Ahogyan a Szörny nekiindult, ő megvetette az egyik lábát, majd azon megtámaszkodva lendítette meg a másikat, így egyenesen ellenfele fejét találva el. A vezér tulajdonképpen belerohant a rúgásba, majd egy enyhe vonyítás kíséretében igyekezett visszanyerni az egyensúlyát.
Komdor kihasználta a meglepetését, és a megtántorodott Vadra vetette magát. Úgy pattant fel a hátára, mintha egy megtermett ló lett volna, majd tőrét előkapva tövig belenyomta azt ellenfele halántékába. A Szörny hatalmasat üvöltött, amire a fák lombjai közül a madarak egyetlen tömött seregként röppentek fel. A vezér tovább hörgött, heves mozdulatokkal dobálva magát, így próbálva lerázni a férfit. Tajtékozva kezdett vágtatni a fák között, cikkcakkozva és majd minden fának szándékosan nekiütközve. Komdor minden erejét bevetette, hogy megmaradjon a fogása. Eszeveszetten markolta az állat bundáját, ám combjaival nem tudta megülni a Vadat, akinek a háta jó duplája volt egy hátas állaténak.
A Hírvivőtanonc a sűrű szőrzetbe kapaszkodva hánykódott a veszett állaton, testének súlypontját igyekezve a Szörnyön tartani. Mindeközben a vezér egyenesen egy fa törzse felé rohant. Komdor éppen csak feltette magának a kérdést, hogy vajon mit akarhat, amikor megkapta rá a választ: a Vad a lendületét kihasználva néhány lépésnyit felfutott a törzsön, majd teljes erejéből hátravetette magát. A férfi tudta, hogy ha az állat hatalmas súlya rázuhan, neki vége. Elengedte hát a Szörny bundáját és igyekezett fordulatot venni zuhanás közben; végül alig néhány centivel a vezér mellett ért földet. Érezte, hogy a gerince környékén roppan valami, de nem foglalkozhatott vele, a Vad ugyanis azonnal föléje hajolt, és beleharapott a vállába. Most Komdoron volt az üvöltés sora; egy korábban soha nem tapasztalt erejű kiáltás tört fel a torkán. Vállából patakzott a vér a Szörny harapásai nyomán.
Szabad kezével megragadta ellenfele fejéből még mindig kiálló tőrét, és megforgatta azt a sebben, majd kirántotta, és újból szúrt. A sebesülések nyomán az arcába folyt ellenfelének vére. A vezér zihálva morgott, ám nem próbálta kivédeni a csapásokat. Minden erejével azon volt, hogy Komdornak fájdalmat okozzon, és teljesen szétroncsolja a vállát. A férfi arcát ellepte a vér és az agylé egyvelege, csípte a szemét és belefolyt a szájába, ám ő mit sem törődött vele, csak tovább lyuggatta a Vad koponyáját.
Mire feleszmélt, Komdor azt vette észre, hogy a mellette élettelenül elterült Szörnyön térdel, és erőteljes mozdulatokkal igyekszik eltávolítani a vezér fejét a testétől – egyetlen tőre segítségével. Jobb karja teljesen használhatatlan volt; a kötés darabokban lógott rajta, a vállát pedig ellenfele teljesen szétharapta. Arcát és testét beborította az izzadtság és a Vad halántékából kiömlött testnedvek. A férfi veszett állatként morgott és a levegőt kapkodta. Hosszú percek után, miután a föld is tocsogott alattuk a vértől, eget rázó üvöltéssel emelte magasba a vezér levágott fejét.
