Egy díszes tőr, hüvelyébe bújtatva. Rebeka remegő kézzel nyúlt érte. Súlya nehéz volt. Érezte, hogy történelmet, legendákat tart a kezében.
Még akkor is remegett, mikor kivonta a tőrt a hüvelyéből.
A penge tövéből kovácsolt, tüskés indák kúsztak fel a markolatot díszítő vörös rubinrózsa körül, majd kétfelé hajolva keresztvasat formáltak a tenyere fölött.
Ahogy megforgatta, a kandalló tüze vöröses fénnyel csillant végig a fémen.
Cruor.
Ez a szó volt a pengébe vésve.
Talán ez lehetett a neve. Talán egy üzenet volt, amely csak akkor nyerte el valódi jelentését, amikor vér szennyezte a pengét.
Szóval harcolnia kell majd, fegyverrel.
Lenyelte a torkában képződött gombócot.
Felnézett Asmodeusra. Az ismerős szemek most hidegek voltak, mint a fekete márvány.
— Ezt a szexért kapom? — Rebeka szájában keserűek voltak a szavak.
— A győzelmed érdekében, Rebeka — bólintott aprót Asmodeus. Szemei úgy villantak, mint a macskáéi.
Rebeka mellkasa nehézzé vált. A szavakat úgy kellett kipréselnie torkán
— S megint a szabályokat fogom megszegni a segítségeddel?
Hangja mindössze, mintha a kőfalak visszaverte visszhang lett volna.
Asmedeus szemei felizzottak. — Bent nem lesznek fegyverek. De az, amit magatokkal bevisztek, ami… veletek és rajtatok van, azt nem veszik el.
Mintha minden porcikája tiltakozott volna.
A démon kezét Rebekeáéra kulcsolta.
— Te is tudod, hogy egyedül semmi esélyed — ingatta a fejét, mélyen a lány szemébe nézve.
— De milyen királynő az, aki piszkosan nyer? — Rebeka nem tudta visszafogni lelkiismerete szavát. Azok után, amit az első próba után érzett, képtelen volt.
Csaló. — folyamatosan ezt hajtogatta elméjében egy visszhang.
Asmodeus válla megfeszült, homlokán lüktetett az ér. Rebeka felpattant mellőle az ágyról. Kezét ökölbe szorította, hogy visszafogja a remegést hangjában
— Milyen királynő az, aki még a koronáját is csalással meg alkukkal szerzi? — tárta szét karjait, Aszal szemben állva.
— Nyerned kell, Rebeka. Nem az a lényeg, hogyan. Vagy, hogy miért. A háborút soha nem az nyeri, aki tisztán játszik. Hanem aki minden helyzetben megtalálja, mi szolgálja előnyét.
Tekintete a vörös selyem ágyneműre siklott. A fekete baldachinra. A nehéz, fekete függönyökre. A szőttesre, ami egy csendéletet ábrázolt. Egy gyümölcsöstál egy faasztalon, sötét falak előtt. Szőlőszemeken, fügén csillant a gyenge fény, hosszú árnyékot vetettek az asztalra.
Mennyire hiányzik a naplemente. A nap fénye, hogy érezze arcán simogatását.
Koncentrálj.
— Alig várom, hogy előttem térdelj — kapta vissza tekintetét Asra, aki azóta se vette le róla szemeit.
Szemeit, amik most úgy villantak meg, mint egy éhes ragadozóéi, mikor megpillantja zsákmányát.
— Alig várom, hogy a széttárt lábaid előtt térdelhessek — dorombolta válaszul.
Szemét lehunyta, és aprót bólintott.
Rebeka ujjai erősebben szorultak a tőr markolatára. Nedves volt tenyere az izzadságtól, félt, hogy kicsúszik belőle.
Mintha ez lett volna a búcsú, otthagyta Asmodeus szobáját a késsel a kezében.
*
Rebeka összehúzott szemekkel meredt az ajtója alatt a padlón becsúsztatott üzenetre. Egyből kiszúrta, mikor visszaért szobájába. Remegő ujjakkal hajtogatta szét a pontosan, szimmetrikusan összehajtogatott papírlapot.
,,Kérlek készülj el és gyere az étkező hallba, amilyen gyorsan csak lehet. Közös étkezés lesz mindannyiunknak.„
A gyöngybetűk alapján biztos volt abban, valamelyik lány írhatta.
Mit akarhat tőle, bármelyikük is az?
Leült a székre, a tőr ott hevert az asztalon. Végigsimított rajta ujjaival. Olyan hideg volt, akár a jég. Még a tüskék is meg voltak élezve. Kövér vércsepp buggyant ki, ahol felsértették bőrét.
Nyelvén fémes ízt értett, mikor lenyalta ujjáról a vérét, majd megdörzsölte homlokát szemöldöke felett.
Legszívesebben visszament volna Lucifer ágyába. Biztonságba.
S egy pillanatra megértette, Hanna miért mosolygott annyira, mikor a démonnal beszélt. Lucifer mintha a lelkébe látott volna. Vajon Hanna is így érezte?
Megrázta fejét. Nem gondolhat Luciferre.
Még mindig érezte a combjában a remegést, amit Asmodeus okozott. Gyomra újra görcsbe rándult a vágytól, a levegő benne maradt tüdejében, ha csak rágondolt az izzó, fekete szemekre.
Majd azonnal a lángoló vörös szemek követték.
— Állj — kiáltott fel, felpattanva a székről.
Muszáj elterelnie a figyelmét.
Belenézett a fésülködőasztal tükrébe, s elégedetten állapította meg, hogy sminkje nem is mosódott el annyira, mint arra számított. Hogy haja nem is olyan kuszán állt ezer irányba, mint más férfiak után. Asmodeus annak ellenére, hogy durva volt, mintha mégis vigyázott volna rá.
Lelke mélyén tudta, a démon hamarabb tépné darabokra a világot, mint hogy hagyná, hogy baja essen. S ez most mindenesetre előnyére válhat.
Haját kifésülte, és összefonta. Éjjeliszekrényén heverő poharából kiitta az összes vizet, ami benne volt. Bár a szex szerencsére mindig kijózanította, most nem ártott kavargó gyomrának, ha lefojtja egy kis vízzel feltörni készülő hányingerét.
Miután jéghideg vízzel megmosta arcát a mosdóban, a felette lévő tükörben megigazította sminkjét is. Majd újra kibontotta és összefonta haját.
Egy jóval egyszerűbb, fehér lenvászon ingre cserélte a vörös, fűzős felsőt. A nyakék maradt, nem is volt más választása. De a gyémánt illett bármihez, legalább.
Ha már nyakörvet kötött rá a démon, legalább olyat, amit, ha jobban belegondol, le se akarna venni.
Remegő léptekkel ment az ajtóig, majd egy hatalmas sóhajt kiengedve melléből, amit már nem is emlékezett, mióta tart vissza, lenyomta a vaskos faajtaja kilincsét, és kilépett a kőből faragott folyosóra.
A tüktökben viszontlátta gondterheltség ráncolta arcát. Próbálta rendezni vonásait, mélyeket lélegezni, ügyelve, hogy ne fojtsa vissza a levegőt, hanem fújja is ki.
Az étkezőhall egyszerre volt tele, és üres. A hosszú faasztalok közül csak az egyiknél ült a három másik lány. Karolina, mellette Emese. Velük szemben pedig az asztal túloldalán Virág, ujjaival púderrózsaszín, hosszúujjú ingjének mandzsettájába markolva.
Semmilyen díszítés nem volt most a falakon. Egyszerű, csupasz, égbenyúló kőfalak, néhol csipkézett boltívekkel, amik lehet arra voltak hivatottak, hogy az ablakok helyét megteremtsék. Így talán nem hiányolta őket annyira a szem. De Rebekát így is zavarta a természetesen fény hiánya.
Bár jelen pillanatban a napfény hiánya volt a legkisebb problémája.
Két lépéssel az asztaltól állt meg. Esze ágában sem volt leülni a lányokhoz, éhes sem volt.
— Mi ez az egész? — húzta fel a fél szemöldökét, végignézve rajtuk.
— Fel szeretnénk tenni pár kérdést — vágta rá Emese, mellkasa előtt összefonta karjait.
Rebeka összehúzta szemeit.
— Én is feltettem, de nem válaszoltatok rá. — Megvonta vállát, fonatát vállán átdobva — Nekem miért kéne?
— Akkor beismered, hogy te voltál az, aki alkut kötött Lilith-tel? — könyökölt az asztalra Karolina. Arcát félmosolyra húzta.
Kígyó.
— Miért ismerném be? Nem tudtok felhozni semmit ellenem! — rázta a fejét Rebeka.
Fülében egyre hangosabban zúgott a vér. Le kell ülnie. Most azonnal, le kell ülnie, mert mintha ráncigálnák a talajt alóla.
A szék támlájába markolt, ami előtte volt. A fenyőzöld, velúr szövetbe mélyesztette vörös körmeit.
Nem, nem ül még le. Tudja magát tartani.
— Hanna eltűnt, ez nem elég bizonyíték? — szólt ismét Karolina, szemében még mindig incselkedéssel, ajkán még mindig egy rókavigyorral.
— Azon a vacsorán a második próba előtt elég nyíltan beszéltél róla, hogy mennyire nemkívánatos számodra Hanna — fűzte hozzá Emese.
A francba. A francba, a francba. Ezt nem ússza meg.
Összefogtak ellene, rá akarják hárítani a felelősséget. Hátha megbüntetik, és jobb esetben visszaküldik oda, ahonnan jött, rosszabb esetben…
Végigfutott a gerince mentén a hideg, ahogy belegondolt, mi történne, ha nehezítve kéne részt vennie a harmadik próbán.
Vagy ha megkínoznák… ha bántanák, ha testileg, vagy lelkileg…
Megrázta fejét, miközben élesen szívta ki a levegőt száját.
— S mit akartok kérdezni?
Emese megrázta fejét. Középső- és mutatóujja egy borospohár talpára tette, és felé tolta a faasztalon.
— Előbb igyál — mondta, a pohárra bökve szemével.
— Mi van benne? — kérdezte Rebeka reflexszerűen.
— Bor — vágta rá Emese, mélyen a lány szemébe nézve.
Rebeka állta a tekintetét. Hazudik?
Nem, nem hazudik, annál sokkal rosszabb.
— Meg mi? Méreg? — forgatta a szeneit Rebeka.
Bár ha méreg, talán hamar vége lesz. A démonok biztos nem gyorsan és kíméletesen ölnek. Sokkal inkább addig játszadoznak a zsákmányukkal, míg meg nem unják, akár egy macska.
Szörnyetegek ők, nem emberek. Nem ismerik a kegyelmet.
Kezébe vette a poharat.
A csillár gyertyáinak fény megcsillant az ital vörös felszínén.
Közelebb emelte orrához. Közönséges vörösbor illata volt.
— Előbb te — nyújtotta Karolina felé — Vagy valamelyikőtök — nézett végig a két másikon, feléjükbökve a borral, először Virág, majd Emese felé.
Karolina Virág felé fordult — Igyál egy kortyot!
Rebekának összeszaladtak szemöldökei. Keze a levegőven maradt, de ujjai erősebben szorultak a pohár nyakára.
Szemét a lányra kapta, aki már nyúlt érte. De Rebeka abban a pillanatban kiitta az egész pohár tartalmát.
Olyan erővel csapta le az asztalra, miközben lenyelte az utolsó kortyot, ami végigmarta torkát, hogy majdnem darabokra törte.
Oh, de mennyire darabokra is törte volna, legszívesebben.
Karolina elégedetten bólinott.
Rebeka nem érzett rajta semmi különöset. Sem az ízén, se az állagán. Egyszerű, selymes bor volt. Sem édesebb, sem keserűbb nem volt a megszokottnál.
— Mit akarsz tudni? — tette csipőre kezeit Rebeka.
— Ülj le — utasította Emese — ne álldogálj már ott.
Rebeka megforgatta szemeit. Kihúzta a széket, és leült rá. Kezeit az asztalra emelte, és körmeivel dobolni kezdett az asztal lapján.
— Ideges vagy? — húzta fel egyik szemöldökét.
Rebeka reflex szerűen asztal alá rejtette kezeit, combját szántotta végig körmeivel.
Mindent lát, mindent hall.
— Nem — húzta fel állát.
— Nincs is mitől — döntötte oldalra fejét Karolina. Szemével végignézett a lányon. — Tényleg csak egy kötetlen, kellemes beszélgetés lesz, semmi más.
Rebeka prüszkölve nevetett fel. — Hát hogyne.
— Hacsak nem titkolsz semmit — fűzte hozzá Emese.
Rebeka összehúzta szemeit, egyik lányról a másikra nézett. Kiegészítették egymást, egyik aljasabb kígyó volt, mint a másik.
— Akkor talán bele is kezdhetnél.
— Sietsz valahova?
Rebeka fújtatott. Direkt húzzák az időt? Lehet mégis méreg, vagy valami főzet volt abban a borban? S amiatt van itt Virág, mert Azazel keverte?
Tekintete Virágra siklott. A fehérrel hímzett rózsaszín vászon felsőjében válla előre esett. Szemét nem emelte fel az asztalról, tele volt aggodalomfelhőkkel, árnyékokkal.
Mint akit már megtörtek.
— Őt már kihallgattátok? — szaladt ki száján a kérdés.
Vajon mit tehettek vele, ha szeme ennyire tele volt fájdalommal? Virág összerezzent, szemeit dörzsölte inge ujjával.
— Csak fáradt vagyok — hebegte.
— Nyugi, Virág. Ha Rebeka hajlandó együttműködni, hamar végzünk — dorombolta Emese, villámokat szórva Rebeka felé.
— Még semmit sem kérdeztél! — válaszolt rá Rebeka fennhangon.
— Hol voltál ma reggel? — vágta rá Emese az első kérdést, szeme sem rebbent.
— Asmodeusnál — felelt Rebeka, oldalra döntve fejét.
— Mit csináltál vele?
— Semmi közöd hozzá — grimaszolt.
Emese fél szemöldöke felszaladt. Rebeka bólintott . — Szórakoztam vele.
— Hol aludtál az éjjel?
Nagyot nyelt.
— A legalsó szinten — mondta halkan.
A vele szemben ülő mindkét lánynak most már mindkét szemöldöke a homloka közepére szökött, kikerekedett szemei felett.
— A szexuális életemre vagytok ennyire kiváncsiak, vagy mi van? — fújtatott Rebeka, megfeszült vállakkal dőlt szék támlájának.
De mellkasa már könnyebb volt, szívverése is lecsillapodott. Higgyék csak azt, hogy ez mind Aszal csak szexről szól. Legyen csak egy olcsó kurva még pár napig a szemükben, ha azzal eloszlatja bennük a vádakat.
Utána pedig Királynőjükként visszaadja nekik, amit tőlük kap most.
— A testedet használod, hogy a bizalmukba férkőzz? — fürkészte az arcát most Karolina.
— Mihhez kezdenék a bizalmukkal?
Emese és Karolina összenézett.
— Mihhez szeretnél kezdeni a bizalmukkal? — fordította felé a kérdést.
Valami édeset érzett nyelvén. Tündérbort adhattak neki? A szavak anélkül buktak ki belőle, hogy gondolkodnia kellett volna.
— Asmodeus védelmet ad — mondta — Lucifer az én bizalmam keresi, mert vissza akarja hozni Hannát.
Karolina és Emese újra megnyitotta a kérdések csapját, felváltva tették fel a kérdéseket, ahogy faggatták a lányt. De Rebeka válaszolt. Talán a tündérbor miatt, talán amiatt, mert végre valaki meghallgatta, mi zajlik benne.
Elmondta, hogy semmit nem tud Hanna eltűnéséről, azt is elmesélte, hogy Hanna szobája jégveremmé vált kontrollálatlan mágiájától. S hogy emiatt a démonok ura mindenáron vissza akarja őt hozni.
— Elárulnád Hannát? — volt az egyetlen halk kérdése Virágbak mellőle. Mintha csak visszhang lett volna, amit a kőfal vert vissza, olyan halk, túlvilági volt.
Rebekának gondolkodnia sem kellett a válaszon.
— Soha. — fordult a lány felé.
— Mit ajánlanál Lilith-nek a koronáért cserébe? — vette vissza a szót Karolina — Szerinted mi lenne az, amit fel tudnál áldozni, hogy megkapd a hatalmat és az örök életet?
A válasz egyszerű volt.
— Semmit.
— Miért?
A válasza élesen vágott a levegőbe. Hátát kihúzta a székében. Állát felszegte, de szemével egyenesen Karolinára nézett.
— Mert nincs szükségem Lilith-re ahhoz, hogy a királynőtökké váljak.
Karolina összehúzta szemeit, fürkészte a lány tekintetét.
— Tudod mit tettünk ebbe az italba? — kérdezte.
Hátradőlt székében, összefonta maga előtt karjait.
— Mit? — vonta meg a vállát Rebeka.
— Virág, mesélnél nekünk, mit kevert a démon barátod?
— Nem a barátom — mondta halkan.
— Tök mindegy. Mondd, mielőtt késő lenne. Látni akarom Rebeka arcát, ahogy realizálja, mibe keverte magát.
Virág felnézett. Nem mert Rebeka szemébe nézni, csak válla felett nézett el, egyenesen a kőfalra szegezte tekintetét.
— A méreg a véredbe kerülő adrenalin hatására aktiválódik — mondta.
— Hangosabban, hogy Rebeka is hadd hallja, érthetően, tisztán! — szólt rá Emese.
— Hallottam! — torkolta le Rebeka. — De ennek mi értelme? — rázta a fejét.
— Ha nem hazudtál, nyugodt szívvel hagyott itt ezt a termet. Ha nem… — kezdte Karolina, majd mellette ülő barátnőjére nézett.
— Beindul a stresszválasz a lelkedben — vette át a szót Emese. — A kezed izzadni kezd. A vérnyomásod megemelkedik. A tested felkészül valamire, félni fogsz, hogy kiderül, mi az igazság. A méreg pedig erre reagál, aktiválódik. Minél tovább próbálod elnyomni az igazságot, annál mélyebbre jut a véredben. Végül eléri a szívedet.
— De ha igazat mondtam?
— Akkor semmitől nem kell tartanod.
— Igazat mondtam.
— Akkor jó. Csak egy kis plusz infó, arra az esetre, ha nem, először csak egy apró szúrást érzel majd. Ami aztán egyre erősebbre vált. A méreg lassan szétroncsolja azt az izmot, amit te a szívednek hívsz. És amikor lyukat üt rajta, utána… pár perced marad, mielőtt leáll.
Rebeka nagyot nyelt.
— De nem csak a hazugság okozhat stresszt — ingatta fejét
— Mégis mi stresszelne ma, ha nem lehet csinálni semmit?
Francba. A büdös francba.
Eltervezték.
Ha hazudott, azért hal meg. Ha pedig nem, és aggódik amiatt, hogy a harmadik próbán nem biztos az életben maradása, a stressz azért öli meg.
— Szóval ajánlanék egy kis kamillateát — fűzte hozzá Karolina — Bár a hazugságon szerintem az se segít.
