Rebeka csak akkor vette észre, mennyire fázott odabent Hannánál, mikor a folyosón volt már. Kellemes meleg járta át tagjait, mintha a téli hideg után a meleg lakásba lépett volna, hazaérvén. A reggeliző hallban leadta a tányérokat két szarvasagancsos szolgálónak, és megköszönte, hogy megengedték, vigyen húgának is belőle.
Majd a szobája felé vette az irányt. A tegnap esti események után még mindig kissé nehezek voltak szemhéjai. Alig bírt aludni az éjszaka, úgy izzott egész teste Asmodeus érintéseinek nyomaitól.
Fejében újra felkavarodtak a gondolatok, mikor kinyitotta ajtaját. Saját tollas szolgálója, Aelia még nem volt jelen. Corvinához képest ő sokkal elviselhetőbb volt. Leggyakrabban csendben maradt, csak akkor szólalt meg, ha kérdezték, és csak akkor segített, ha megkérték rá. Persze a mély sóhajok és az orra alatti mormogás rossz szokása benne is megvolt. Talán az öröklét ilyen fárasztó, vagy unják már a munkájukat? Esetleg mindkettő?
Mindesetre hálás volt Rebeka, hogy hagyta őt készülődni az előző esti bálra, és most is hagyta, hogy a reggelin úgy jelenjen meg, ahogy szeretné. Csak benyitott, hogy felébressze, s tájékoztassa, a reggeli elkészült.
Izgatottan öltözött a reggelihez. Azt remélte, hasonlóan az előző esti bálhoz, új lesz, váratlan, kiszámíthatatlan. S, hogy újra találkozik Aszal. Élvezte, ahogy minden lélegzetvételét figyeli a démon és mindig neki tetsző gesztusokkal csal mosolyt az arcára.
Azonban, mikor odaért az étkező hallba, meglátta, hogy Hanna nem jelent meg enni. Egyből tudta, hogy valami baj van. Húgának mindig akkor megy el az étvágya, ha bántja valami. S azok után, amiken keresztülment tegnap este, meg persze, amilyen jelenetet rendezett, nem csak sejtette. Tudta, hogy Hanna nincs a legjobb lelki állapotban.
Ezért ment el hozzá, egy tálcán a reggelivel.
A beszélgetés után kissé könnyebb lett súly a lelkén.
De nem tűnt el teljesen.
Ennek ellenére, emlékeztetnie kellett magát, akár mennyire aggódott húga miatt, a helyzetükön az nem segít. Nagyon szívesen segítene húgának a kiszabadulásban, de nem tud. Ő is épp úgy vendég itt, mint Hanna. Ő sem tudja elhagyni addig a helyet, amíg le nem telik a három próba.
Három próba. Hanyatt dőlt az ágyon, a baldachinos ágy szürke függönyein futtatta végig tekintetét, s a fából faragott, borostyánleveleket ábrázoló keretén.
Nem tűnt soknak. Talán egy hét alatt túl is lesznek rajta.
Addig minden, ami a halandó világban maradt, várhat. Munkahelyén minden bizonnyal betegszabadság miatt hiányzik, de még ez érdekli a legkevésbé.
Édesanyja annál inkább.
Anyja élete soha nem volt könnyű. Ő már akkor is elég idős volt, hogy ezt megértse, mikor még látszólag minden rendben volt.
Ő már akkor is elég idős volt, hogy emlékezzen, a sors milyen igazságtalan volt vele.
Mindenről elhitette vele, hogy megkaphatja. Hogy jár neki. Jóképű férj, szép, tágas lakás a fővárosban, egy gyönyörű kislány.
Majd, mindent elvett tőle. Egyetlen hiba miatt, amiről nem is ő tehetett igazán.
Rebeka így hamar megtanulta, elég egy rossz lépés, egy naiv pillanat, és az ember kezéből kicsúszik az irányítás. Szertefoszlik minden, ha az ember oldalra tekint, ahelyett, hogy előre nézne.
Gondolataiból egy kopogás ébresztette fel.
— Ki az? — kiáltott ki, felülve az ágyon.
Az ajtó túloldaláról mélyen dörmögő férfihang szűrődött be
— Ha kitalálod, bejövök!
Rebeka elmosolyodott, majd az ajtóhoz sietett, hogy beengedje Asmodeust.
— Szia, As! Jó reggelt – emgedte be a démont.
— Nem kellett volna emiatt ezzel fárasztanod magad, hogy ajtót nyiss– felelte As, ahogy egy lépéssel bent termett a szobában.
Rebeka az ajtónak dőlt, ami becsukódott mögötte. Karjait összefonta mellkasa előtt.
— Nem volt nagy fáradtság — vonta meg a vállát. — Mi járatban?
As leült a lány ágyának szélére.
— Nem láttalak reggelinél — nézett Rebekára. Szemében aggodalmasság csillant, ahogy a lány tekintetét fürkészte. — Minden rendben?
— Persze – felelte a lány kurtán.
— Akkor hol voltál? — kérdezte a démon, szemöldökei homloka tetejére szaladtak fel.
— Hannával reggeliztem.
— Értem — bólintott a démon.
Rebeka leült mellé az ágyra, vállával a démonnak dőlt. As teste megfeszült érintésére, kemény izmos vállát kihúzta.
— Mi a baj? — kérdezte Rebeka.
— Semmi — vágta rá As. — Csak aggódtam, hogy valami történt.
Rebeka a koromfekete szemekbe nézett.
— A húgommal reggeliztem — ismételte. — A tegnapi jelenete után látni akartam, jól van-e. Még amiatt is bűntudatom volt, hogy nem mentem utána – tette hozzá.
— S minden rendben van vele? — érdeklődött As.
— Igen. Bár ahogy gondoltam, kissé megviseli, hogy itt ragadtunk a próbák idejére, s mindenáron… — majdnem kimondta, hogy el akar szökni, mikor rájött, hogy nem kéne kikotyognia a húga tervét, mindenesetre a fogva tartóiknak biztosan nem — ő akar nyerni – mondta végül.
As szeme elkerekedett. — Ő akar nyerni?
— Igen, engem is meglepett — bólogatott Rebeka.
A francba. Rá fog jönni As, hogy hazudik. Nem tudja átverni. Csak ő ne kezdjen el bűzölögni a hazugságtól, mint tegnap este az a nagyképű lány, könyörgött magában.
— Pedig, Rebeka, én azért vagyok itt, hogy te nyerj — simította végig a lány szőke haját. A kandalló tüze vöröses fényt adott neki.
Rebeka közelebb húzódott hozzá. Mellkasának dőlt, és mélyen a férfi szemeibe nézett.
— Nem tudod esetleg, hogy mi lesz az első próba? Vagy, hogy mikor lesz? — Dobta haját át vállán, a hátára, As orra alá. Épp reggel fújta be a haját vaníliaillatú parfümmel, amit az éjjeliszekrényében talált.
— Nagyon jó illatú a hajad, tetszett a kis ajándékom? — kérdezte, lehunyva szemeit, mélyet szippantva a levegőbe. Hangja szinte dalolt.
Rebeka mosolyt erőltetett az arcára. Szóval nem kap ilyen egyszerűen segítséget.
— Igen, nagyon tetszett — nézett fel a férfira szemeivel anélkül, hogy fejét felemelte volna.
Ismerte annyira a saját képességeit, hogy tudja, hogyan a legnagyobbak a szemei, és a legellenálhatatlanabb a tekintete.
— Köszönöm — tette hozzá halkan, szempilláit rebegtetve.
A férfi ujjaival végigsimított a lány vállán, beletúrt a hajába.
— Neked kell nyerned, Rebeka – suttogta a démon.
Rebeka száját mosolyra húzta. Szemeivel még mindig a két izzó széndarabba nézett.
— Nyerni fogok — bólintott.
Egy lélegzetvétel szünetet tartott.
Vállán átnézve fordult a férfihoz, arcuk közelebb került egymáshoz.
De nem húzódott el.
— Hoztam neked valamit – mondta As. Szemei fátyolossá váltak a vágytól
Kezét a lány arcához emelte, hüvelykujjával köröket rajzolt.
— Mit? — suttogta a lány válaszul.
— Segítséget neked – felelte a démon.
Felállt az ágyról, egyenesen Rebekával szembe, aki még mindig az ágyon ült. Izzó, fekete szemei a lányra néztek le. Keze állára csúszott.
Rebeka felnézett. Feltérdelt az ágyon. Nem nézett le, de így is látta, vele szemben As nadrágjának anyaga alatt mennyire feszül.
— S mit kell tennem a segítségedért? — kérdezte a lány, állva a démon tekintetét.
Pontosan tudta.
S a démon is tudta, hogy Rebeka pontosan tudja.
Szívverése gyorsabb ütemre kapott.
As ujjai végigsimítottak a száján.
A démon hangja mélyebbé vált.
— Mutasd meg nekem, hogy használnod azokat a gyönyörű, vastag ajkaid.
Rebeka nagyot nyelt.
Kezeit a démon nadrágjára emelte végigsimított a dudorodó domborulaton. Az anyagon keresztül érezte, mennyire lüktet Asban a vágy. Rebeka résnyire nyitotta ajkait, de végül hátrébb dőlt, s újra a démon szemeibe nézett.
— Miért lenne szükségem a segítségedre? — incselkedett, kezét nem vette le a démon nadrágjáról, ujjait övébe akasztotta.
— Fájni fog – felelte a démon, hangja elcsuklott. — Vérezni fogsz, és úgy fog fájni, hogy már sírni fogsz, csak segítsen neked valaki.
Keze álláról tarkójára csúszott.
— De nem fog segíteni senki — markolta meg haját.
Szíve már olyan hevesen vert, hogy majdnem kiszabadult a bordái mögül.
— Még te sem? – kérdezte.
— Még én sem — rázta a fejét — Ha most nem kapok érte semmit azoktól a dús, vörös ajkaidtól, akkor talán még őket is fel fogja sérteni valami éles. És nem szeretném hogy a gyönyörű, finom kis bőrödet sebek borítsák be. – Mésik kezével simított végig a lány arcán. — A mély sebhelyek örökké ott éktelenkednének.
Rebeka remegő kézzel nyúlt As övének csatjához.
Megállt egy pillanatra. Tényleg ez lenne a jó döntés?
Megtette már pár másik férfival is, akik semmit nem ajánlottak érte cserébe. De ez akkor is más volt. Ez valóban alku, nem csak egy rossz döntés. Ennek más súlya volt.
Ha a próbán könnyebb lesz emiatt, talán nem is lesz olyan erős bűntudata. Ha valóban valami véres és fájdalmas próba várt rá, muszáj megtennie.
Megszabadította a démont nadrágja szorításából.
Segíthet neki nyerni. Hiszen ő az egyik szervező. Ha pedig As használja őt, ő miért ne használhatná Ast?
Kezét köré kulcsolta, s ahogy nyelvével kezdte izgatni, a démonból mély, földöntúli morgás szakadt fel.
Először csak csókokkal, nyelvével kényeztette, marka felett, majd szájába vette.
Alig bírta olyan nagyra nyitni száját, hogy beleférjen. A férfi mozgatni kezdte fejét, erősen, ellentmondást nem tűrve tette magáévá Rebeka száját, akiből szintén nyögések, visszafojtott sikolyok szakadtak fel.
A lány igyekezett visszavenni az irányítást. Kinyitotta szemeit, mélyen a démon szemeibe nézett fel.
Lassított. Ne legyen ilyen telhetetlen.
Attól még, hogy alkuként ajánlotta fel magát, kiélvezheti, mennyire vágyik As rá. Kiélvezheti a mélyről jövő nyögéseit, ahogy a kandalló lángjainak ropogásába keverednek.
Férfi még nem rajongott így érte. S ő sem élvezte még így férfi rajongását.
Majd ahogy As tekintete egyre fátyolosabbá vált, egyre mélyebbről jöttek fel nyögései, ismét gyorsított az ütemen.
A démon arca megfeszült, szemöldökét összehúzta, egész arca eltorzult az élvezettől. Rebekát teljesen elöntötte a tűz, hogy így látja Ast. Hogy ilyen hatással tud lenni a férfira.
Mélyebbre nyelte Ast, lüktetése száját teljesen betöltötte. Majd egyszercsak a férfi lélegzete elakadt, megfeszült egész testében, és Rebeka szája megtelt vele, mikor ellazult minden porcikája.
Hangos cuppanással vette ki szájából Rebeka, s még egy utolsóként végignyalta hosszában, hogy egy csepp se maradjon rajta.
As hátralépett. Arcán még mindig látszódott az élvezet lomha tüze. Ernyedt kezeivel, nehezen húzta vissza nadrágját, elrejtve benne még mindig merev férfiasságát.
Lassú mozdulatokkal ingzsebébe nyúlt, és kivett belőle egy kör alakú kis tégelyt.
A lány felé nyújtotta.
— Ebéd után kend be vele a lábaid — mondta — minél nagyobb területen, annál jobb. A lábfejedet, talpadat a legvastagabban. A térdedig mindenképp, s a combodat is. A helyedben a kezemre, a karomra is tennék– magyarázta.
A lány kereste a szavakat, hogy megkérdezze, mi lesz az első próba, hogyan tudna ennél jobban felkészülni. Bármit, ami egy kicsit is konkrétabb információ.
— Öröm volt veled üzletelni, Rebeka – szólt a démon, végigsimítva Rebeka arcán.
Ekkor a démon csókot nyomott a lány homlokára, s megfordult, kiment a szobából.
— Sok sikert a próbán — szólt még vissza az ajtóból — Találkozunk még — tette hozzá.
Meg se várta, hogy Rebeka köszönetet tudjon mondani, becsukódott mögötte az ajtó.
