Lucifer félrelépett az ajtóban, megtartva Fanninak az ajtót. Miután a lány elsietett, maga is kilépett az erkélyre egy könnyű lépéssel.
Hanna felszegte állát, keze ismét ökölbe szorult. A sebeket újra vágni kezdte a körme, de lenyelte könnyeit. Hangja határozott maradt, nem hagyta, hogy megremegjen.
— Szeretném feladni a versenyt — nézett egyenesen Lucifer szemébe.
Lucifer egy pillanatra állta Hanna tekintetét. Majd egyszerűen elnevette magát.
Nevetése mennydörgésként hasított a Pokol csendjébe. Mintha az erkély is beleremegett volna Hanna lábai alatt.
— Azt mondtad, szabad akaratomból jöttem ide – folytatta Hanna – Akkor szabad akaratomból el is mehetek.
A démonok hercegének ajka macskaszerű mosolyra húzódott.
— Az előbb még azt mondtad, szerinted tévedés történt, és amiatt vagy itt. Most meg már te is azt gondolod, hogy szabad akaratodból jöttél ide?
— Bálba akartam jönni, ahova meghívást kaptam! — kiáltotta Hanna — Nem a Pokolba!
Lucifer nem vette le szemeit a lányról. Nem is szólalt meg. Az az átkozott mozdulatlanság.
Hanna öklén mintha újra valami meleg, ragacsos folydogált volna le. Nem merte megnézni, gyűlölte a saját vérének látványát.
— Honnan tudod, mit mondtam? Kihallgattál?
Lucifer néhány könnyed, lassú lépéssel a lány mellett termedt. karjaival nekitámaszkodott a korlátnak, aminek Hanna még mindig háttal volt. Ahogy a korlátra hajolt, fejük egy magasságba került.
— Valószínű ismered a múltam — fordult felé, s nézett Hanna szemébe. Vörös szemei izzottak, akár a horizont mögötte — Angyali koromból megmaradt néhány képességem.
— Nem értem — rázta a fejét Hanna.
Lucifer megdörzsölte orrnyergét.
— Hallom, ha a számra veszed a nevem – mondta. — Megérzem és meghallom, mintha hívnának.
— És akkor megjelensz?
— Nem, nem leszek attól még megidézve. Csak hallom, a fülemben, az egész mondatot vagy gondolatot, amiben benne van a nevem.
— Értem — bólintott Hanna.
Arrébb húzódott a korláton.
— Engedj haza – jelentette ki ismét, az erkély obszidián padlójára meredve.
— Miért szeretnél hazamenni? — húzódott közelebb Lucifer annyival, amennyivel Hanna távolodott tőle.
A lány megforgatta szemeit.
— Mert nem vagyok ide való. — jelentette ki.
Lucifer nem vette le a szemét Hannáról.
— Nem tetszik a bálom? — kérdezte.
— Nem arról van szó. Nem leszek a királynőd, nem is akarok az lenni, és mivel hívő vagyok, a szívem tiszta, ezért semmi keresnivalóm nálad.
— Nem válaszoltál a kérdésemre — sóhajtott Lucifer, szemei fellobbantak. — Nem tetszik a bálom?
— Te nem tetszel! Miért kellett ebbe belerángatnod? Csak hagyj békén!
Lucifer arca mosolyra húzódott, de szemeiben megmaradt a tűz.
— Nagyon rég hallottam ezt bárkitől is. A többi lány odabent azt mondta, nálam helyesebb férfit még nem is látott!
— Akkor menj be hozzájuk és élvezd ahogy csorgatják rád a nyálukat! — kiáltotta Hanna, ellökve magát a korláttól, egy lépéssel hátrálva. — Engem meg hagyj ki ebből az egészből.
— Mi van a halhatatlansággal? — fordult utána Lucifer.
Most ő dőlt neki ott a korlátnak, ahol Hanna keze összevérezte.
— Örök életet nélküled is tudok kapni — vágta rá Hanna.
— De hatalmat nem fogsz mellé máshol — húzta fel szemöldökeit a démonok hercege.
Hanna állkapcsa összeszorult.
— Nincs szükségem hatalomra! — préselte ki ajkán.
Lucifer ellökte magát a korláttól. Hosszú ujjaival állát dörzsölte. Szeme még mindig lángolt. Egyre vadabb, egyre zabolátlanabb lett a tűz.
— Elengedlek, egy feltétellel.
Hanna összehúzta szemeit. Hát persze, hogy nem lesz ingyen.
Lucifer oldalra döntötte fejét.
— Csak mondd ki, hogy nem élvezted ma a táncot velem. — kiegyenesedett, szeme tágabbra nyílt. — A szemembe.– tette hozzá.
Lucifer egy lépessel közelebb lépett, Hanna orrát ismét megtöltötte a tömjén illata. Ez a szent illat, amit a templomokban használnak a húsvéti misén. A feltámadás ünnepén.
Ott, az örök kárhozat világában újra érezte.
Ereiben felforrt a vér. Kiáltott volna. Torkaszakadtából.
Még azt is gyűlölte, hogy a démon egy fejjel magasabb volt nála. Hogy fel kell néznie rá. Fejét nem emelte meg, csak szemeivel nézett rá.
Válaszra nyitotta volna száját. De nem jött ki hang a torkán.
Mintha elvágták volna a hangszálait.
Lucifer felemelte kezét, Hanna ajka alatt, állát hüvelyk és mutatóujjával fogta kezébe. Hanna nagyot nyelt.
Megköszörülte torkát.
Újra válaszra nyitotta száját. Égett a torka, olyan erősen próbált hangot kicsikarni hajszálaiból.
Egy árva hangot sem tudott kiejteni.
— Elvitte a cica a nyelved? — suttogta Lucifer.
— A Teremtőd adott egy másik képességet is a kedvencének — elengedte Hanna állát. — Bár ezt már azután, hogy kedvencéből az ellenfele lettem.
Ellépett tőle. Folytatta, egy vállvonás kíséretében.
— Soha nem tudtam eldönteni, hogy hasznomra válik, vagy ellenemre. Néha egy kegyes hazugság sok munkát megspórolna — tette hozzá.
Lucifer hátat fordított neki. Az ajtó felé indult. Széles hátán megfeszült zakója, Hanna élesen szívta be a levegőt.
— Minden percét gyűlöltem! — kiáltotta Hanna, ahogy csak torkán kifért.
Lucifer megfordult és a következő pillanatban ismét Hanna ajka alatt érezte a kezének forró érintését. Égette bőrét a démon érintése.
— A szemembe mondd.
Csak a démon vérvörös, izzó tekintetét látta. Semmi mást. Minden más megszűnt körülötte.
— Nem tudom – suttogta Hanna. Szemei megteltek könnyel — Képtelen vagyok.
Kitépte magát a démonok hercegének kezéből, egy lépéssel hátrébb lépett, majd még eggyel. Addig hátrát, amíg a korlátnak nem ütődött gerince.
A démon mosolya minden lépésével egyre szélesebbre húzódott.
— Hát persze. Mert nem tudsz a szemembe hazudni.
Hanna megtörölte kézfejével könnyek áztatta szemeit. Még mindig égett, de most már egész arca, mindkét keze, testének minden centimétere égett, zsibbadt.
— És akkor mi van? — vetette Luciferhez.
Szavait, mintha éles késként dobta volna a démonok hercege felé. De ő nem válaszolt.
— Mi van, ha élveztem — kérdezte fennhangon. Hangja elcsuklott. — A táncot?
— Az azt jelenti, Hanna – Lucifer szünetet tartott. Közelebb lépett. Lassan, kontrolláltan emelte fel kezét, a lányra mutatott. — Hogy sokkal több közös van bennünk, mint gondolnád.
Hanna állkapcsa megfeszült, fogai közt préselte ki a szavakat egyenként.
— Soha. Nem leszek. Olyan. Mint te.
✲
Hanna ágya mellett térdelt a jéghideg padlón. Egész testében remegett, lábait már alig érezte. Fogalma sem volt, mióta imádkozhatott ott, homlokát összekulcsolt kezeinek nyomva.
Markában szorongatta kereszt medálját, melyet az elszakadt aranyláncával együtt, az ágya mellett talált. Leszakíthatták róla, mikor idehozták. Mikor megtalálta, tekintete elhomályosult a könnyektől, és egyből térdre bukott.
A következő pillanatban már összekulcsolta ujjait a medál körül. Meleg volt, pedig a föld alatta jéghideg. Keresztett vetett, és imádkozni kezdett.
Imádkozni kezdett, halkan, visszafojtott hangon, mert tudta, ha nem fogja vissza magát, hisztérikusan üvölt hogy nem érti, hogy került ide, nem érti, miért nem mentette meg őt sneki, nem érti, miért ilyen igazságtalan az élete. Meg akarta gyónni, amiért táncolt ma az Ördöggel, amiért gyomrában pillangók keltek táncra, mikor maga a Sátán csókolt neki kezet, majd vitte keringőzni. Irgalomért könyörgött, amiért különlegesnek érezte magát a Pokol hercege mellett, amiért imádta a ruhát a csillagképekkel, amit Corvina adott rá, az ezüstcipőt, ami még mindig a lábán volt, annak ellenére, hogy alig érezte már talpát is.
Nem érdekelte, hogy a bukott angyalok is hallják a szoba túlfelén. Fojtotthangú fohászában kérte az angyalokat, hogy jöjjenek el érte, mentsék meg, vagy csak vegyék érzelmeit, mert tudja, hogy bűnös. Bűnök. Tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten parancsának.
És nem küzdött. Elfogadta a táncot az Ördöggel.
Addig könyörgött az ágy oldalán, míg könnyes, kisírt szemeit lehunyta, álomba szenderült.
Még arra sem kelt fel, hogy kopogást hallott az ajtón, majd az ajtó kinyílt. Érezte, hogy valaki hóna alá csúsztatja karjait, és az ágyába emeli, majd betakarja. Az orrában az elfújt gyertya illatát érzi, majd a következő hang az ajtó csukódása.
— Köszönöm — mormogja a levegőbe, szemét sem kinyitva.
Szívesen.– hallja a választ gondolataiban, vagy talán valaki az ajtó túloldaláról beszél, és csak az átszűrődő hang jutott el fülébe.
