Asmodeus keze nem sokáig maradt üres. Felemelt egy kristálypoharat Rebekáénak a helye mellől.
— Ne haragudj, hogy az előbb itt hagytalak, Luciferrel egyeztettem, hogy minden rendben van-e. — magyarázta.
Hangja kellemesen simogató volt Rebeka füleinek.
— Semmi gond — rázta a fejét Rebeka – Tudom, te most félig dolgozol is itt. Minden rendben volt?
— Abszolút. –bólintott As, szemében büszkeség csillant. — Elégedett mindennel.
Rebeka kezéért nyúlt.
— Te is elégedett vagy? — kérdezte a lányra nézve.
Rebeka tekintete egy pillanatra elidőzött a démon kezén, ahogy karján nyugodott.
— Köszönöm, hogy kimentettél az előbb, kezdett nagyon kínos lenni Karolinával. — nézett fel a démon szemébe. A koromfekete íriszek nyugodtan ültek a démon arcán.
— Ha szükséged van bármire, csak mondd, Rebeka – mondta egyszerűen. — Teljes rendelkezésedre állok.
— Köszönöm — mosolyodott el Rebeka. Az tiszta tekintetének látszatára egy pillanatra az ő mellkasában is nyugalom áradt szét.
Csend állt be közöttük.
Körülnézett a teremben. Néhány démon páros a parketten élvezte még a partit. Nem zavartatták magukat, mulattak, nevettek. Rebeka végignézett a mosolygó arcokon, ahogy körbe-körbe táncoltatták egymást a népzenére emlékeztető dalokra a pokol népe.
— Olyan… mesebeli ez az egész — állította meg a tekintetét Ason. — Kitettél magadért tényleg. Nem tudom, a korábbi években milyen volt, meg más bálokon sem voltam, hogy viszonyítási alapom legyen de, ez… igazán jól sikerült — mosolygott rá elismerően. — mintha egy filmben lennék.
As mélyet sóhajtott, és megköszönte Rebeka szavait.
— A… — kereste a szavakat — főnök is hasonlóan nyilatkozott, vagy nem volt ennyire bő szavú? — kérdezte.
Alaposan ügyelt rá, hogy ne zavarja azzal Lucifert, hogy kimondja a nevét. A mennydörgésre emlékeztető morgás még mindig ott csengett a fülében, szóval igyekezett nem újra kihívni magának a démonok urának haragját.
— Oh, őt nem kell félteni — köhintett As.– Bár részletesen majd holnap beszélünk, most csak egy pár szót váltottunk –magyarázta, majd széles mosollyal az arcán hozzátette — Neki csak az számított, hogy elegánsan kiöltözhessen, és komolyzenére eltáncolja a nyitótáncot egy gyönyörű hölggyel. Ezt pedig meg is kapta. Minden szem rájuk szegeződjön arra a három percre.
— Kár, hogy most Hanna elvitte a műsort azzal ahogy itt kirontott – vonta meg vállát, mire kezében meglöttyent a pohárban a bor.
— Lucifer ilyen — vágta rá As. — Mindig azt kell kísértenie, akit nem kaphat meg.
Rebekánal elkerekedett a szeme.
— Őt akarja maga mellé? — kérdezte Ast.
— Őszintén? Nem tudom –rázta a fejét. — Most nem is az a lényeg — tette hozzá — Meg akarja törni, az biztos. De szerintem inkább csak a saját szórakozására.
— Miért?
— Ugyanezt kérdezem tőle több ezer év óta — sóhajtott a démon, ajkán ott maradt a mosoly.
— De miért, nem ezen múlik, hogy ki lesz a királynő? — ingatta a fejét Rebeka.
— A döntést a Pandemonium hozza, nem ő. Feleségül is veheti, királynő akkor sem lesz. Csak hitves. Úgy alatta állna, nem mellette. Most olyat keresünk, aki egyenrangú lesz vele, mellette uralkodik.
Rebekában ezer kérdés kavargott.
— Miért most? — tette fel az elsőt, és legegyszerűbbet.
— Szerintem erre te is tudod a választ — kortyolt bele As hosszan a borába. — Te sem hiszel az Istenedben.
— Magamban hiszek, nem egy kitalált valakiben – grimaszolt Rebeka.
Asmodeus száját résnyire préselte össze. Bólintással jelezte, hogy éppen erre gondolt.
— Érdekes — állapította meg Rebeka. — De hogyhogy ennyire bíztok egy… épületben? — folytatta a következő kérdéssel inkább.
— Ez nem csak egy épület. — válaszolta As. Végigfuttatta tekintetét Rebeka válla felett elnézve a fekete kőfalon — Ezek a falak, ha lélegezni nem is tudnak, de hallanak, látnak. Éreznek. Azazel építette ki, ő a szakértője. Én csak abban segítettem, hogy ízléses legyen a berendezés, és hogy elég szoba legyen benne, akár vendégeknek is. Az ő asztala a mágia.
Rebeka hirtelen félrenyelte az italát, köhögnie kellett.
— Mágia? — kérdezett vissza, borában fuldokolva.
— Energia, mágia, ahogy szeretnéd hívni. Azazel biztos órákig tudna róla mesélni, én annyira nem vagyok otthon ebben a témában.
— Bemutatsz neki? — kapott az ötleten Rebeka. — Nagyon érdekelne. Szoktam én is manifesztálni, és leggyakrabban bejött, sőt! Vannak Tarot-kártyáim is. Nagyon jó humoruk van, néha olyanokat tudnak a lapok beszólni! — hadarta, fellelkesülve a témán
Asmodeus arca megrándult.
— Majd igen. De ma nem – keze feljebb szaladt a lány karján.
Rebeka gerince mentén végigszaladt a hideg As tenyerének érintésére. A zene mintha hirtelen alább hagyott volna körülöttük.
— Miért nem? — kérdezte Rebeka.
Alig jött ki hang a torkán, szinte suttogott.
As egy lépéssel közelebb lépett. Rebeka arcán érezte a démon forró leheletének simítását, ahogy kifújja a levegőt orrán.
— Mert ma este — dorombolta a démon — Nem akarom, hogy másik férfi nevét ejtsék ki a gyönyörű ajkaid.
Keze a lány vállára tévedt, majd nyakára. Oda, ahol az ütőere dobogott. Ujjai feljebb haladtak, végigsimították a vörösre rúzsozott ajkait. Szeme, mint egy ragadozóé, aki a megfelelő pillanatra vár, hogy a prédára vesse magát.
Rebeka nem nézett körbe, de úgy érezte, ezer tekintetet érez.a hátán. Arca égni kezdett, ott ahol, most a démon durva, bőrkeményedéses ujjai simogatták orcáit.
— Mindenki minket néz — suttogta.
Ahogy kiejtette a szavakat, érezte, hogy ajkaik egymást súrolják. Olyan közel volt, annyira akarta, de annyira átkozta magát, hogy ilyen hamar ilyen sokat akar adni magából.
— Nézzenek — felete As egyszerűen.
Rebeka szája kiszáradt. Teste minden porcikája izzott, pedig csak ajka néhány pontja érintette a démont.
— Mit művelsz?
Asmodeus keze ismét Rebeka nyakára tévedett, tarkóján a hajába túrt. Ujjai kellemesen masszírozták fejbőrét csigolyái felett.
— Azt, amire mindennél jobban vágysz — suttogta, oldalra döntve a fejét.
A lány felszegte fejét, szemével egyenesen a fekete szemekbe nézett. Mint két izzó széndarab.
Vissza kellett szereznie a kontrollt a teste felett. Nem adhatja át magát a démonnak ilyen könnyen.
— Azt hiszed, ismersz engem?
— Halandó vagy – felelte, orrán élesen fújva ki a levegőt.
Megszorította ujjait Rebeka ütőere felett.
A lány testét átjárta az édes eufória. Szemeit lehunyta, ajkát résnyire nyitotta. Talán még egy halk nyögés is felszakadt torkából az érzésre.
— Olyan vagy, mint a nyitott könyv — suttogta ajkára a férfi.
Végigsimított a nyakán ujjaival, tarkója felé.
— Ide hallom, hogy dobog a szíved. Miért nem vigyázol rá jobban?
Keze ismét Rebeka hajába markoltak. Hajánál fogva húzta hátra a démon a lány fejét. Rebeka engedelmeskedett, nyaka ívbe hajlott.
Ajkával simította végig a lány nyakát, hevesen dobogó ütőere felett. Erősen, akaratosan csókolta, szívogatta az érzékeny bőrt.
Önálló gondolatai teljesen elhagyták. Már csak Asmodeus létezett, semmi más. Illata, hangja, ajkának érintése betöltött mindent.
Rebeka gerincén újra és újra végigfutott a hideg. Tiltakoznia kell. Nem engedhette a démonnak, hogy irányítsa.
— Nem kéne ezt… — suttogta, az élvezettől bódult hangon.
Ekkor Asmodeus a nyakáról a lány ajkára tapasztotta ajkait.
Eljött a pillanat, a ragadozó rávetette magát a prédájára. Levadássza és felfalja. Testét, lelkét, halandó életét. Mindenét magának akarta.
A bor ízét érezte szájában, keveredett a dohányéval. Táncot jártak nyelveik a zene ritmusára.
As nekidöntötte derekát a szoknyájának, Rebeka háta ívbe hajlott, ahogy csókolta. Szoknyáján keresztül érezte, hogy a démon nadrágjában lapul valami kemény, valami vastag, ami már nagyon vágyik rá.
Mikor elváltak ajkaik, Rebeka nem bírta levenni tekintetét As izzó fekete szemeiről. Pupillája tágult ki annyira a démonnak, hogy teljesen elnyelte íriszét, vagy soha nem is volt neki két különböző árnyalat szemében?
Tekintete még, mint az éhezőé. Repetát kért. Többet akart.
— Nem vonulunk félre? — kérdezte. Hangja, mintha csak visszhang lett volna egy barlangban.
Rebeka ajka elmosolyodott, de elszánt maradt. Amennyire csak tudta, igyekezett tiszta fejjel gondolkodni újra
— Nem táncolsz velem még egyet? — döntötte oldalra a fejét.
Asmodeus egy pillanatig csendben nézett a lányra. Mintha azt várná, a lány bevallja, hogy csak viccelt.
De nem.
Rebeka maga után húzta a démont a táncosok közé. A vonósnégyes épp akkor kezdett egy új dallamot.
–Örömmel — igazította meg Asmodeus a zakóját nyakán.
Rebeka nem mert derekánál lejjebb nézni. Az ő arca is izzott a vágytól, belülről égette bőrét. De nem adhatja oda magát ilyen könnyen, akármennyire is felkorbácsolta vérét a démon. Nem engedheti, hogy egy nap ismertség után ágyba vigye.
Meg persze, fel kell vonnia magára Lucifer figyelmét is. A Pandemonium figyelmét. Ha pedig a palota azt látja, hogy ilyen hamar, ilyen alul árazza be saját testét, nem sok jót árul ez majd el róla.
Asmodeus megforgatta a lányt karja alatt. Intett a hegedűsnek, hogy táncolni szeretnének.
— Szeretnék kérni valamit — nézett a lány szemeibe.
Rebeka felpillantott rá.
— Mi lenne az? — kérdezte, ajkába harapva.
Soha nem szerette a játékokat. Főleg akkor nem, ha szívességbe voltak csomagolva.
— Hagyd, hogy én vezesselek.
Rebeka melle elnehezedett, érezte, ahogy vére újra felforott ereiben
— Rendben. Csak egy táncra.
Asmodeus keze feljebb csúszott derekáról, végigsimította a gerince mentén. Egészen a nyakáig.
— Ígérem, hogy nem csak egy táncra.
Rebeka összehúzta szemeit.
— Miért akarod ennyire? Miért akarsz ennyire? — fürkészte a démon fekete szemeit.
— Én inkább azt kérdezném, te miért akarsz ennyire az enyém lenni—suttogta. — De most lazíts. Hagyd, hogy vezesselek.
Rebeka megrázta vállát, combjait. Csak most vette észre, mennyire összeszorította állkapcsát, szinte fájtak a fogai.
Átadta magát a démon ölelésének, hogy úgy játsszon vele, forgassa körbe a táncparketten, mint egy rongybabát.
