Gilhitniáol regéje
1. ének
A néma csata
Vágtat a hírnök, vágtat,
Irtniollh haza felé,
Hogy oda érjen mámma,
Mert ellenség arra mené,
Ennek viszi hírét,
Hisz a város most védtelen,
Jó volt a béke míg élt,
De most jön, a veszedelem.
Értesült a király is,
Nép is, Fegyverbe azonnal!
Ezt parancsola, mánis,
Nem járt erre Sötét mostan!
Sorakoznak a lenlék,
Kicsik s nagyok, mind, az együtt,
Kiállt a város elé,
Férfik elől, nők megettük.
Megdörög az ég és föld,
Megindul a Sötét sereg,
-Álljon ki király és Ör!
Kiáltja egy Sötét szerzet.
Nem áll ki senki most,
Csak a herceg, a nemes Ör,
Király beteg, fekszik most.
Lenlék kiáltják: Csak ne ölj!
Megindul a két sereg,
Mivel a Sötétek némák,
Ez egy csendes vérmenet.
Ör örül, hogy éppen még áll,
Hisz most lőtték le Kálát,
Vérének fogadott fiát.
Jön a hírnök lova hátán,
Híre: Halálán a király!
Siet vissza a várba,
Lovon vágtat királyfia,
De lovát éri dárda,
Az rádől a lábaira!
Ekkor megjelenik egy
Lenle, kinek réz a bőre!
Kezében egy kis szike,
Mentését hozta egy főre.
Ifjút hátára veszi,
Mivel törött a lába,
Nem tud vele menni.
A Sötétek körbe állja
Őket, egyre jobban, jaj!
Kettő odamegy elébük,
Mondák vívni akarnak,
S rézbőrű is áll elébük!
Vívank, vívnak, csak egyre,
A lenle már fölénybe,
Sötétnek aljas keze
Lesújt a nemes lenlére,
De nem éri halálát,
Csak aléltan esik össze!
Felfektetve ló hátán
Viszik őket Sötét-födre.
