Megjelent / kiadott verseskötet

Oroszlán a ködben

Ocsovai Ferenc
Líra Szépirodalom Múlt Önismeret Szerelem

Az Oroszlán a ködben a szerző második versesköteteként jelenik meg, és bár szellemisége, tematikája, képi világa, sőt, a legtöbb esetben még a stílusa is egyértelműen átfedésben van a korábban kiadott Két világ határán című…

Műforma

Verseskötet

Műállapot

Megjelent / kiadott

A történetről

Fülszöveg

Az Oroszlán a ködben a szerző második versesköteteként jelenik meg, és bár szellemisége, tematikája, képi világa, sőt, a legtöbb esetben még a stílusa is egyértelműen átfedésben van a korábban kiadott Két világ határán című kötettel (mi több: értelmezhető úgyis, mint annak egyenes ági folytatása, vagy mintegy „második felvonása”), a hasonlóságok ellenére a folytonosság mégsem teljesen kézenfekvő, hiszen nem az volt a cél, hogy az alkotói szándék ismételje önmagát. Az alkotó inkább szeretett volna kitörni a régebben kialakított struktúrák és keretek közül, és egyre inkább korábban nem használt hangokkal, képekkel és költői eszközökkel kísérletezni, így párhuzamosan vannak jelen a könyvben a múlt és a jövő tendenciái, amelyek olykor harmóniában, olykor viszont akár éles kontrasztban is állhatnak egymással – a címadó műre is ennek fényében esett a választás.

A szerzőről

Ocsovai Ferenc

Ocsovai Ferenc költő, író, újságíró, zenész.

További művek a szerzőtől

Összes mű

Varsótól Madridig

Ott, ahol a köznapi beszéd és a tudományos élet szavai sem bizonyulnak…

Kapcsolódj a szerzővel!

Kérdeznél a műről, visszajelzést adnál, vagy követnéd a következő részeket?