Kannibáltörvény

Habár jelenleg elsősorban, mint költőt ismer engem az olvasóközönség, létezik egy merőben másik oldalam is, amelynek kialakulása sokkal régebbre nyúlik vissza. Sokaknak talán újdonság lesz, de irodalmi munkásságom korántsem a versekkel, hanem az elbeszélésekkel vette kezdetét. Őszintén szólva soha nem is gondoltam volna, hogy a végén nem író, hanem költő válik majd belőlem, hiszen jómagam furcsa módon a mai napig szívesebben forgatom a regényeket, mint a versesköteteket.
Erősen lírai alkatnak tartom magamat, és ez az érzelemgazdag alaptermészetem is vitt el arra a csodálatos utazásra, amely még mindig nem ért véget. Az epika tekintetében eközben szüntelenül falakba ütköztem amiatt, hogy nem tudok elég érdekes és fordulatos történeteket kitalálni, mígnem az idő és a tapasztalat mindenre megadta a választ: keresve sem találhatna ugyanis nagyszerűbb forgatókönyvírót az ember az Életnél, és az egyetlen, aminek mesterségét el kellett sajátítanom, az volt, hogyan emeljem át a velem és körülöttem történteket a képzelet világába.
Abban, hogy prózaírói oldalam kibontakozhatott, egyértelműen kiemelkedő szerepe van a Szövet folyóiratnak, amelynek internetes felületén valamennyi a kötetben szereplő írás megjelent az elmúlt években. Bence Erika szerkesztőasszony bátorításra rátaláltam egy másik írói oldalamra, amelyben sokkal jobban ki tudom bontakoztatni azt a közvetlenebb, emberi (és talán humorban sem szegényes) oldalamat is, ami a lírámban kevésbé van jelen.
A Szövetben való publikálásom tulajdonképpen ezen kötet elbeszéléseivel indult, verseimnek pedig sokkal később engedtem csak teret a folyóiratban. Abban a 2020-22-es intenzív időszakban, amikor a művek nagy része született, fontosabbnak éreztem ugyanis ebben a formában reagálni a körülöttem zajló jelenségekre. Ezzel párhuzamosan zajlottak azon külföldi utazásaim, amelyek Varsótól Madridig című verseskötetemet, valamint blogbejegyzéseimet inspirálták, mindeközben azonban nem feledkeztem meg már megjelent prózai műveimről sem.
Az olvasó által most kézben tartott Kannibáltörvény egy olyan elbeszéléseket és szatírákat tartalmazó prózakötet, amely aktuális társadalmi kérdéseket mutat be és karikíroz ki. A művek hangvétele eltérő: néha ironikus, néha tragikomikus, néha kifejezetten letargikus. Gyakran egy beszélőnévvel rendelkező fiatal főszereplő áll a történetek középpontjában, aki sokszor archetipikus karakter, ám esetenként nem konkrét személy, hanem egy zárt, saját logikája alapján működő társadalmi rendszer a mű főhőse.
A célom egyértelműen az, hogy felhívjam a figyelmet olyan alapvető, körülöttünk lévő problémákra, amelyekről az emberek többsége tud, de nem tudatosítja eléggé mélyen. Hiszem, hogy a művész feladata ennek a sokunk által ismert, mégis lefojtott kollektív frusztrációnak és jelenkori krízisnek az artikulálása. A történetek tulajdonképpen afféle példabeszédek, amelyeknek egy része enyhén groteszk, idealista vagy más módon rugaszkodik el a valóságtól, de nagyon sok eleme remélhetőleg ismerős lesz majd az olvasónak a mi világunkból.
Amolyan illusztrációnak vagy tablónak szánom ezt nem is feltétlenül csak a magyar, hanem a jelenlegi globális környezetről. A művészet szerepét itt elsősorban abban látom, hogy vizualizálja és konceptualizálja a problémákat, ugyanis hiába ismeri őket a többség, ezek a médiában nem többek, mint üres címkék, ezért fontos, hogy az emberek a súlyosságukkal és a hatásukkal is tisztában legyenek, mert nem elég annyit tudatosítani velük kapcsolatban, hogy mérgezőek és károsak.
Emellett egy-egy tragikus szereplőben az olvasók némelyike talán magára fog ismerni, ami akár terápiás célú is lehet, hogy könnyebben el tudja helyezni magát valaki egy erkölcsi-filozófiai koordináta-rendszer mentén, és ne érezze azt, hogy egyedül van a napjainkban jellemző szorongással.

(Részletek az előszóból)