Friss sírgödör virágzik homályos,
okker hold alatt. Kocsányos
tölgy hullat rothadt makkokat –
beteg holdfény beteg ékkövei.
Az elszáradt fű fásultan öleli
át őket, akárha haló
özvegy karolja
át hajdani kedvese fakó
emlékét – a szerelem halottja.
Ez vagyok én is. Aludni hív
e drága hant, s benne nyíl
számos, csodásabbnál csodásabb
rózsabimbó, mik pihenni édesgetnek
magukhoz, Cupidót közösen utálni,
majd békében egy utolsót ejakulálni,
s utána – a csend. Mely végleg beborít.
S fejfámra legyen vésve, hogy mind, ki
erre jár, tudomást szerezhessen róla:
„Itt rohad egy kibaszott szerelem
kibaszott halottja”
