III. Fejezet
Kasia és Marek a negyedik nap reggelén a Szerencsés Utazó Iroda bérelt buszával indultak Cataniába, a sziget keleti partjára. Kasia vörös ruhája, a gondosan sminkelt arca és a Laura Biels-stílusú napszemüvege éles kontrasztban állt a busz többi, unott, kényelemre öltözött utasával. Marek egész úton a telefonját szorongatta, próbálva nem gondolni arra, hogy ezt az utat teljes egészében a gyorshitel finanszírozza.
Cataniában, az idegenvezető utasítására a busz nem a belváros zsúfolt utcáin, hanem egy elit, tengerparti villanegyed szélén állt meg.
A kísérőjük, egy kopott öltönyös férfi, kissé monoton angolsággal magyarázott a mikrofonba. Kasia csak a legfontosabb szavakat kapta el, de azok elegendőek voltak a gyújtóponthoz.
„…and over there, you can see the luxury seaside resorts, favored by famous people and, naturally, some local productions. Many people come here to visit the sites where the famous Polish erotic f-i-l-m was made…”
Kasia szíve hatalmasat dobbant. Nem kellett értenie a teljes mondatot. A „f-i-l-m” és a „Polish erotic” szó egyértelmű volt. A busz többi utasa unottan bólintott, de Kasia számára ez volt a kinyilatkoztatás.
Kasia elfehéredett ujjakkal kapaszkodott az előtte lévő ülés támlájába. A torkában lüktetett a szívverése. „Igen! Tudtam! Itt van!” – visszhangzott a fejében a diadalmas gondolat.
A csoport leszállt a buszról és elindult a szabadprogram.
A tengerparti sétány Cataniában nem az a csendes, elvonulós hely volt, amiről Marek otthon álmodozott a horgásztó partján. A levegő sós volt, de átszőtte a közeli éttermek fokhagymás és grillezett tengeri gyümölcs illata. A kövek, amik a partot alkották, sötétek voltak – a vulkáni múlt néma tanúi –, a víz pedig mélykék, haragos és végtelen.
Marek mélyet szippantott a levegőbe. Egy pillanatra, ahogy a szél belekapott a vékony ingébe, érezte, hogy a belső görcs engedni kezd. Itt van Catania. A tenger hangja elnyomta a feje felett lógó banki kalkulátorok kattogását. „Megérkeztünk” – gondolta, és egy pillanatra még a bűntudat is elhalványult. Megérte. Csak ők ketten, messze a gyár monoton zúgásától.
- Nézd, Kasia! Milyen kék! – mondta Marek, és önkéntelenül is megfogta a felesége kezét. – Tényleg itt vagyunk. Figyeld, ahogy a nap megcsillan a vízen. Mintha ezüsttel lenne leöntve.
Kasia ujjai ernyedtek maradtak. A nő nem a vizet nézte, hanem a napszemüvege mögül a sétányon parkoló autókat és a villák zárt kapuit pásztázta. Számára a tenger csak díszlet volt, a lényeg a díszlet mögött várakozott.
Kasia rángatni kezdte Marek karját, a férfi alig tudott lépést tartani vele. Kasia éles szemmel kereste a könyvbéli fantázia és a filmbéli kulisszák látványát. Minden medence, minden nagy kapu, minden magas fal Laura Biels sorsát idézte.
Elértek egy óriási, modern, de zárt tengerparti villához, melyet sziklák és vastag, kovácsoltvas kapu védett. Kasia szinte 100%-ig biztos volt benne, hogy ez az őrült szenvedély színtere, a fiktív forgatókönyv kulcsfontosságú helyszíne.
- Ez az, Marek! Ez az! Csinálj képet! Gyorsan! A teljes házat!
Kasia azonnal a kapu elé állt. Féloldalasan megfordult, az arcát a napszemüveg mögé rejtve adta elő a kihívó, de kiszolgáltatott nő pózát.
- Menj messzebb, Marek! Kell, hogy benne legyen az egész villa! Messzebb!
Marek hátrált a forró aszfalton, a telefon kijelzőjét figyelve. A nap fénye megcsillant az üvegen, alig látta a kompozíciót.
- Még messzebb, Marek! – vezényelt Kasia. A hangja izgatott volt, szinte gyerekesen boldog. A kapu előtt állva, a vörös ruhájában úgy feszített, mint aki végre megérkezett a saját élete premierjére.
Marek a zoommal küzdött. A lencse rátalált a nőre, aki éppen a harmadik pózba merevedett: kezét a mellkasára téve, arcát a nap felé fordítva várta a sorsszerűséget. Ebben a pillanatban egy fekete furgon úszott be a képbe, kitakarva a vörös foltot és a villa kapuját is.
Nem volt csikorgó fék, sem sziréna. A jármű csak begurult közéjük, mint egy sötét függöny, amit valaki váratlanul lerántott.
- Rohadt digó! – szitkozódott Marek, és leengedte a telefont. A düh a torkán akadt, a veríték csípte a szemét. – Húzzál már onnan, te köcsög! Elrontod a képet!
A furgon motorja halkan mormogott. Pár másodpercig semmi sem történt, csak a vibráló hőség táncolt a fekete fémen. Aztán a túloldalon tompán bevágódott az ajtó. Marek még látni vélte a furgon alvázán keresztül egy pillanatra a vörös ruha alját, de mire újra megszólalt volna, a motor felüvöltött. A jármű gumicsikorgással lőtt ki, egy érkező autót is félreugrásra kényszerítve elviharzott a sétányon.
A füst és a guminyom maradt csak utána. Marek pislogott az éles fényben.
A kapu előtt nem volt senki. Csak a kovácsoltvas rácsok meredtek rá némán. A vörös ruha, a napszemüveg és Kasia illúziója nyomtalanul elillant a furgon árnyékában.
