Múlt

  • Szalamandravér

    Ahogyan az előző kötet amolyan naplóként mutatta be a lírai én különböző aspektusait és fázisait, úgy a Szalamandravér is felfogható képisége miatt egy irodalmi galériaként, szemelvényei egy filmszalag kockáiként, de értelmezhetjük személyes kézikönyvként és pszichológiai koordináta-rendszerként is, amelynek tengelyei mentén tetszés szerint barangolva mindannyian akadhatunk ismerős, szerethető, tanácsokat adó vagy tanácsokra váró gondolatokra.

  • Huszonkét év zarándoklat

    Ahogyan azt a Huszonkét év zarándoklat cím is kifejezi, az emberi élet talán nem más, mint egy vándorlás, egy szüntelen áramlás a maga ellenőrzőpontjaival, óvatos és meggondolatlan stratégiáival, pihenőhelyeivel és akadályaival, nyomainkat pedig talán magával sodorja a dagály és a szélvész, talán megkíméli, de bárhogyan is alakul végül: nem szabad vakon és erőszakosan rohannunk a…

  • Oroszlán a ködben

    Az Oroszlán a ködben a szerző második versesköteteként jelenik meg, és bár szellemisége, tematikája, képi világa, sőt, a legtöbb esetben még a stílusa is egyértelműen átfedésben van a korábban kiadott Két világ határán című kötettel (mi több: értelmezhető úgyis, mint annak egyenes ági folytatása, vagy mintegy „második felvonása”), a hasonlóságok ellenére a folytonosság mégsem teljesen…

  • Két világ határán

    Miért ragadnak az emberek még mindig tollat a XXI. században? El fog-e, el kell-e, hogy tűnjön egyszer valóban a költészet az életünkből? Számtalan hasonló problémát lehetne még boncolgatni, s bár e kötetnek alapvetően nem ez a célja, valamennyire mégis segíthet közelebb jutni a válaszokhoz. A könyv nem véletlenül Két világ határán című verse után kapta…

  • Az utolsó Fényharcos

    Christian Morales földi fiúként kerül egy csillagközi bűncselekmény középpontjába, a Centrus Galaxis Császári Föderáció messzire merészkedett hajóján. 1983-as elragadtatásának szövedékeként keletkező ismeretlen eredetű erejét felfedezve kezdenek tragikus kimenetelű kísérletekbe, majd a Centaco Maxim planéta fővárosában válik politikai és hatalmi játékok önkéntelen részesévé, mint a Császár, Alestro Thammis Első Harcosa. Christian Morales története nem azt hagyja örökül, hogyan válik valaki a kozmikus világ legendájává. Az ő meséje azt mutatja meg, hogyan őrzi meg valaki az emberségét a világűr embertelen erői közt.

    Elérhető:
    https://fenyharcos.hu/az-utolso-fenyharcos/ember-az-urben

  • Gyerekként

    A Gyerekként című alkotás két lélektani novellát foglal magába. Mindkét írás gyerekszemszögből mutatja be a traumák elszenvedését. Az első történet Kincsőről szól, aki egy alkoholista apuka mellett nő fel. A családi nehézségek közepette a kislány számára egy hajléktalan bácsi lesz a menedék. A második történet Hangáról szól, akinek elhunyt az édesanyja. Gyerekként nehezen tudja hova rakni lelkében ezt a traumát, azonban egy boltos néni kapaszkodót nyújt számára.
    Mindkét novellának az utolsó alfejezete a “25 évvel később” címet kapta, amikor a már felnőtt főszereplők életébe tekinthetünk bele.

  • A Földig

    Az emberiség 2 millió évvel ezelőtti kiűzetése vezetett a Földre minket. Csakhogy Groknarden világa felé is menekültek a felmenőink, és mi magunk is támogatjuk a jelen tudásunkkal a menekülést, és jelen vagyunk Groknarden világán is. A Support csapatunk figyel az emberiség Földön töltött idejére.

  • Alex

    Ismered azt a férfitípust, akitől jobb távol maradni? Az ilyen férfiaknak omlunk aztán önként és dalolva a karjaiba…

    A Connor fivérek-sorozat nem tündérmese.

    Mindent elsöprő vonzalom, pusztító kémia, és olyan döntések, amik mindent felforgatnak.
    💓 Szenvedély
    🫂 Gyengédség
    💪 Rosszfiús vibe
    💞 Érzelmi hullámvasút
    Ha szereted a vággyal fűszerezett romantikus történeteket, a Connor fivérek egyenesen neked szól.
    ❗⚠ Vigyázat! Letehetetlen!