Amanda már hosszú évek óta tervezte a nagy japán útját. Néhány hónapot akart eltölteni a csodálatos Tokióban. Ám édesanyja hirtelen halála miatt és mert a nagy szerelmével külön utakra kerültek úgy döntött, hogy véglegesíti az ott létét. Szerencséjére a vállalatnak, aminek az egyik beszerzési részlegén dolgozott Japánban is volt székhelye így gond nélkül átvették.
Az apró, minimalista lakásának egyetlen dísze a maneki-neko integető, aranyozott figurája volt. Reggelente megállt az ablaka előtt és csodálta a Fuji hegyet. Páratlan látvány volt miközben a kávéját szürcsölte.
Az irodája szerencsére nem volt messze, csak néhány vonatmegálló választotta el az otthonától.
Szőke haját mindig feltűzte mert zavarta, hogy csak úgy van.
Első heteiben barna szeme ide-oda vándorolt az üzletek kirakatai közt. És bár látott jó néhány fodrászatot nem bízott még annyira bennük. Az egész élete ki volt számolva és előre megtervezve.
Már kiskorától arra tanították, hogy legyen precíz és ne lankadjon a figyelme az igazán fontos dolgokról.
Jó középiskolába járt, a legjobb egyetemen tanult és Amerika legnagyobb cégénél dolgozott.
Látszólag tökéletes volt az élete.
Egészen az édesanyja haláláig. Ö volt az, aki titokban cukorkát csempészett be a táskájába egy-egy nehezebb vizsga előtt. Ő várta mosolyogva a kapuban.
A temetése is olyan egyszerű volt, mint amilyen személyiséget mutatott a külvilágnak. Az apja mellett szürkének, szinte már láthatatlannak tűnt, de amikor kettesben voltak kivirult. Éjjel-nappal képes lett volna meséket mondani, főleg Japánról. És bár ő sosem jutott el, sokat álmodozott róla.
Amanda, az első napján egy füstölőt gyújtott meg és kitette édesanyáéval utolsó közös képét az íróasztalára. Nem tudta mit mondjon így csak csendben ült és várta, hogy leégjen.
A temetés után még jobban bezárkózott a munkájába. Későig dolgozott és korán kezdett. Vőlegénye Adam már nem bírta. Esténként csak ültek a vacsora felett. Már nem maradt közös témájuk. A férfi sokszor a fejéhez vágta, hogy amikor megismerte mennyire más volt. Kivirult amikor elköltözött otthonról. Sokszor sütiztek hármasban Amanda anyukájával.
Egy idő után Adam feladta és elköltözött. Ennek már két éve. Azóta egy szót nem beszéltek. Amanda egy ideig sírva aludt el, mert tudta, hogy ő a hibás mégsem tudta hogyan változtasson. Egyedül, a hideg és magányos ágyon csak a párnájába ivódott férfi parfüm vigasztalta.
De itt Japánban újra eszébe jutott. Anno együtt tervezték az utat. A férfi mindent leírt, nevezetességeket, hova kell beülni, miket vegyenek az otthoniaknak.
Ahogy teltek a hónapok bekövetkezett a Sakura időszak. A park megtelt turistákkal és szinte mozdulni sem lehetett.
Amanda egy vékonyka kabátot vett fel, alatta egy egyszerű, virágos rózsaszín ruhát és hosszú, bézs csizmát. Haját, most kivételesen kiengedte. Szerette a rózsaszínbe öltözött virágok illatát és hagyta, hogy betemessék. Éppen félúton járt a fák alatt amikor egy hatalmas szellő süvített végig a fákon. A szirmok megmozdultak és a világ összes irányába repültek. Amanda pont egy fa alatt kereste telefonját a kézitáskájában amikor gyakorlatilag betemette a szirmok halma.
Egy férfi hangja törte meg a szél süvítését.
-Ha ezt látná édesapád kikelne a hitéből. -Nevetett hangosan.
-Inkább segíts mintsem ott állsz és nézel. -Mérgelődött Amanda fel sem nézve, hogy ki lehet az.
A férfi közelebb lépett és a hajából kezdte szedegetni a szirmokat.
Amanda felnézett és lefagyott.
Adam állt előtte teljes pompájában. Zöld szeme csak úgy ragyogott és barna hajában megtelepedni készültek a rózsaszín szirmok.
-Te mégis, hogy…mikor…kivel? -Dadogott a nő.
-Miután szakítottunk.
-Jobban mondva leléptél.
-Csodáltam is, hogy feltűnt.
-Persze, hogy fel. Mindent észreveszek. -Sóhajtott Amanda és nyugtázta, hogy minden virág lekerült róla a földre.
-Nem mindent. -Vette le róla az utolsó szirmot Adam.
-Szóval?
-Jaa, igen. Először csak pár hét volt, aztán megláttam egy hirdetést, hogy gyakornokot keresnek az egyik stúdióban így jelentkeztem.
-És még mindig az vagy?
-Dehogy. Azóta állandó operatőr vagyok. A reggeli és esti hírek az én kezem munkái. -Mosolygott büszkén Adam.
-Oh, akkor bejött az élet.
-És te?
-Én a cég helyi irodájában vagyok, mint beszerzési igazgatóhelyettes.
-Azta. Jó pozi.
-A legjobb. És…van valakid? -Amanda sosem gondolta át, hogy mikor mit illik kérdezni. Ebben hasonlítottak Adammal. Túl nyíltan beszéltek mindenkivel.
-Dehogy. Annyit dolgozom ki sem látszom a munkából. Neked?
-Nincs és fura, de én nem dolgozom olyan sokat. A kötelezők után sétálgatok és élvezem a levegőt.
Adam szemei kikerekedtek.
-Mi az? -Rémült meg a nő.
-Ne mozdulj.
-Mi a franc Adam???
A férfi még közelebb lépett és tenyerével a nő mellkasa felé nyúlt. Egy apró, kifáradt méh mászott ujjaira.
-Fúj vidd azt innen, de rögtön.
-Nem bánt, de biztos összekevert egy virággal.
-Még jó, hogy nem csípett meg!
-Amennyi rád esett nem csodálom, hogy összezavartad.
-Én??
-Igen, te álltál meg itt.
Amanda felfújta magát és faképnél hagyta.
Amikor hazaért csippant a telefonja.
-Akkor, holnap ugyanott? Viszek esernyőt. -Zárta az SMS-t egy mosolygós arccal Adam.
-Amanda szíve hevesebben dobogni kezdett, de csak annyit írt, hogy barackszínű legyen mert az megy a holnapi ruhájához.
