A ház kívülről bájosnak, szinte már szépnek tűnt ahogy a fehér bárányfelhők felette ellebegtek.
A barna, alacsony kerítésnek dőlve Mike a cigarettájával babrált, felesége Mary a kulcsokat kereste a kis Emma pedig a babáját simogatta.
– Meddig szerencsétlenkedsz? – kérdezte Mike ingerülten.
– Bo…bocsánat csak annyi kulcsot kaptam, hogy hirtelen azt se tudom melyik nyitja–válaszolta Mary és gyorsabban kutakodott a táskájában.
–Mama, mostantól itt fogunk lakni? –nézett fel rá a kislánya.
–Igen. Remélem tetszik, a nagyi hagyta ránk, én is ide jártam iskolába, sok szép emlékem van. Na meg is van. Menjünk be! –Simogatta meg Emma hátát anyukája.
A ház nagyon tágas és világos volt. A régi bútorok még letakarva álltak. A konyhából még hiányoztak az új eszközök, de már maga a hangulat és az illatok melegséggel töltötték el a kislány szívét.
–A te szobád a földszinten van rögtön a mosdó mellett így bármi gond van ki tudsz menni. Jó lesz így? –mosolygott Mary a szőke kislányra.
Emma bólintott és kinyitotta a bézs színű ajtaját. Az ágya már benn volt, a ruhái, játékai még dobozokban hevertek.
Körbe járta a szobát, a falakon anyukája gyerekkori rajzai melyet a nagymamája sosem festett le. Virágok, felhők, még egy napocska is helyet kapott.
Kinyitotta a szekrényt és a sok ruha mögött talált egy rózsaszín ajtót, rajta arany, gomb alakú kilincsel Félszegen maga mögé nézett, majd kinyitotta.
Egy lépcső vezetett lefelé. A falon egy kapcsoló volt és hiába nyomta fel, a plafonon lévő villanykörte nem villant fel. Sötétben óvatosan lépkedve leért. Kitapogatott egy kis asztalt meg egy széket. A földön egy puha dologba botlott. Felvette és ahogy forgatta megállapította, hogy biztos egy labda az.
–Új vagy itt igaz? –szólalt meg egy hang mögötte.
–Igen… Most költöztünk ide anyuval és apuval.
–Erik vagyok. Téged, hogy hívnak?
–Emma. De nem látlak menjünk fel inkább.
–Most nem tudok, majd legközelebb. Ugye még lejössz? Sok klassz játék van itt.
–P… Persze, hozok majd lámpát. –válaszolt Emma és visszasietett a szobájába.
Este, vacsoránál elmesélte a föld alatti helyet és Eriket.
–Remélem, hogy pénzt is találtál mert ezt a porfészket valahogy fizetnünk kell–vetette oda apja és rágyújtott.
–Ne az asztalnál kérlek–könyörgött Mary.
–Szerintem kuss a neved asszony. Hozz egy sört.
Mary szó nélkül felállt és már szisszent is az üveg kupakja.
Elalvás előtt Mary megkérte lányát mutassa meg neki az ajtót. Emma boldogan nyitotta ki a szekrényét, de amikor elhúzta a ruhákat csak az üres fal bámult vissza rá.
–Hova lett? –tapogatta a sima felületet.
–Semmi baj, kislány koromban nekem is voltak képzeletbeli barátaim.
–Nem hazudok! –pityeredett el.
–Biztos csak akkor jelenik meg amikor szükség van rá, mint a Harry Potterben. –vigasztalta Mary.
–Olvasol belőle?
–Elég késő van, de legyen– állt fel Mary és kikereste a dobozokból az első részét.
Kellett pár nap mire berendezkedtek. Mary a helyi kisboltban kezdett dolgozni Mike pedig az autóbontóban volt biztonsági őr. Váltott műszakban voltak, így a kis Emma sosem volt egyedül otthon. Az első hetek az iskolában maga volt a Pokol. Kinézték, mert a ruhái nem voltak elég divatosak, és mert okosabb volt náluk. Matekból a nagyváros miatt előrébb volt, az olvasás nagyon jól ment neki mert sokat gyakorolt az anyukájával.
Gyakran sírva ment haza. Mary próbálta vigasztalni, hogy majd jobb lesz, de ő inkább bezárkózott a szobájába és szinte futva ment a lenti részre. Ott Erik várta és néhány új barát. Emma világított a lámpájával, de bárhogy nézett sosem látta őket, csak a hangjukat meg ahogy a játékok és a színes ceruzák repkednek a levegőben.
–Miért vagytok itt? Nem keresnek titeket? –nézett bele a semmibe.
–Azt jobb, ha nem tudod, a szüleink nem keresnek és itt mindig biztonságban leszel. –válaszolta egy vékony lányhang.
Emma bólintott, és miután megnyugodott, elköszönt tőlük és visszament az anyukájához.
Leltár miatt este is benn kellett lennie így az apja maradt vele, aki dühösen csapkodta a hűtő ajtót és már a távolról is érezhető volt az alkohol szaga, amely áradt belőle.
Emma mögé osont és megakarta ijeszteni, ami sikerült is de a nagy nevetés helyett egy pofon éktelenkedett az arcán.
–Mit képzelsz magadról?? Majdnem kiöntöttem a söröm! Takarodj innen!
Emma aznap este a lenti gyerekekkel aludt.
Később is sokszor előfordult, hogy az apukája megverte. Volt, hogy kék-zöld foltokkal ment iskolába és bármennyire is próbálta takarni a tanárok észrevették.
Kiment a gyámügy és körbe nézett. Semmit nem találtak bár azt felírták, hogy Mike hajlamos az agresszióra.
Napközben amíg Mary dolgozott, és jó néhányszor csattantak a pofonok Mike sírva kért bocsánatot.
Emma étvágya rohamosan romlott, annyira fájt mindene, hogy a kanalat is alig bírta megfogni.
A vékony lánynak már a bordái is látszódtak és nem hagyta, hogy édesanyja megmossa a haját fürdés közben. Szégyellte a testét és utált minden napot amit az iskolában majd otthon, az apjával kellett tölteni.
A lenti gyerekek próbáltak neki segíteni, de csak szavakkal tudtak az pedig már kevés volt.
Az utolsó alkalommal már vérző szájjal ment le hozzájuk a titkos ajtón keresztül.
Sírva aludt el köztük. Magára húzta a levitt takaróját és csendben mintha nem is létezne elaludt.
A gyerekek összenéztek, egyikük a falhoz lépett. Fura szag töltötte meg a helyet.
A kora reggeli napsütésben Emma felült a padlón, és érezte, hogy már nem fáj semmije. Körbe nézett és végre látta.
Látta a gyerekeket. kicsiket, nagyokat, szőkéket, barnákat. Mosolyogva álltak körülötte.
–Most már közénk tartozol –szólalt meg végül Erik.
Felsegítette Emmát és elmondott neki mindent. A gyerekek, akik itt vannak korábban itt laktak, de mindegyiküket bántották az iskolában vagy otthon vagy mindkettő.
Erik volt itt legrégebb óta, ő jött rá, hogy a gázszivárgással megmenekülhet. Végül követték a többiek is.
Emma sírni kezdett, hiányzott neki az anyukája, de boldog is volt mert végre senki nem bánthatja.
Odafenn csak jóval sötétedés után érezték meg a szagot mert Mike teljesen kiütötte magát.
Mary üvöltözött és mindent felforgatott a házban, a kertben, az utcán. Veszekedett a szomszédokkal, hívta a rendőrséget, de semmi.
Mike dühében úgy megverte, hogy még a karja is eltört. A szájából ömlött a vér, de valahogy felkúszott Emma szobájába.
Kinyitotta a szekrényét és elhúzta a ruhákat. Az ajtó ott állt előtte a falon. Próbált pislogni, hogy biztos jól lát-e, de annyira feldagadt, hogy alig sikerült.
Kinyitotta, megcsapta a gázszag. lefutott és meglátta lánya holttestét a padlón, a takarójába bújva.
A zseblámpa halvány fénye megvilágította lánya meggyötört arcát.
Leült mellé és magához húzta.
–Sajnálom kicsim…
A gáz újra megtöltötte a teret.
