Egy augusztusi napon Alfréd a varjú egy juhar levelet fogott a csőrében, amellyel a tekergőfalvi erdő szélén lévő tölgyfához sietett. A fa egy híd mellett állt, Alfréd hamar megtalálta. Dolóreszt kereste, aki egy kék cinege volt.
– Szervusz, denevér! Dolóreszt keresem, meg tudnád mondani, hogy hol van?
– Nem ismerem, ne haragudj, és hagyj, aludni kérlek!
Frédi egy másik ágra szállt. Ott talált egy mókus odút, ide is bekopogtatott. De a mókus sem ismerte Dolóreszt. Frédi érdeklődött a szajkónál, majd a nagy fakopáncsnál. Meglátta a nagy pelét suhanni, őt is megállította, de ő sem ismerte. Frédi folytatta a keresést, érdeklődött a tölgyfaszövőnél, a macskabagolynál, a tölgy gubacsadarázsnál, és a keresztespóknál is. De senki nem ismerte Dolóreszt. Talán nem is itt lakik. Gondolta magában Frédi. De még egy picit folytatta a tudakolózást. Megkérdezte a hőscincért, a fakuszt, és a szarvasbogarat is. S végre a szarvasbogár így szólt.
– De, ismerem. Nemrég költözött ide. Azon a magas ágon lakik. Ott, ni! Várd meg ott!
– Köszönöm szépen! Na, végre! Már azt hittem, hogy nem tudom kézbesíteni a meghívót a tollas bálba.
Alfréd leült az ágra és várt. Közben gyönyörködött a varjú a mozgalmas életben. Nézte a fa kérgén élő algák zöld színét, a barnás, fodros zuzmókat, alatta a fa derekán, egy harkály kopogtatott serényen, és egy csuszka is élelem után kutatott, ami bogarak lárvái, ászkák és pókok voltak. Alfréd észrevette a lombok között a tölgyiloncák, lepkék, és a levéldarazsak lárváit. Ezek után pedig széncinegék, őszapók és kék cinegék csimpaszkodtak. A fa tövében egy nagy taplógomba sárgállott.
-Micsoda fa ez!- kiáltott fel Frédi.
Mert egy hatalmas tölgyfa, bizony több száz fajnak adott otthont. Egyszer csak feltűnt a kicsi kék cinege.
– Szervusz, te vagy Dolóresz?
– Szia! Igen.
– Hoztam neked egy meghívót, az idei tollas bálba!
– Köszönöm szépen!
S Dolóresz olvasásba kezdett. A tekergőfalvi réten, mikor a királygyertya virágzik, és éppen nyolckor megy le a nap, azon a napon tartjuk ez évi tollasbálunkat, ami idén is batyus bál lesz, minden meghívott hozzon magával valami finomságot, énekel a híres Matilda, a fülemüle. Így szólt a meghívó. Alfréd elköszönt és csendesen, mint az ökörnyál a nyári szélben, elrepült.
Csizmadia Gergely jegyző úr, népes családjával, éppen beköltözött, szép új otthonába, ami Tekergőfalva központjában volt, egy nagypolgári házba. Szeptember volt. Az új ház udvarán álló diófa levelei között átszűrődött a még meleg, aranyló napsugár, és árnyjátékot rajzolt a fűre. De a szeptemberi est, már jóval korábban érkezett, és ujjával végigsimította a ház melletti lugasok sötét bordó szőlő szemeit, melyek illatosan csüngtek a venyigéken és gömbölyű alakjukkal kecsegtettek. A dió is már hangosan kopogott néha- néha a háztetőn, majd lustán végiggurult a cserepeken, míg puhán, földet nem ért. Csak a tücskök zenéltek még lelkesen, hiszen hosszú még az ősz, ami majd színpompás szalagjaival feldíszíti a tájat. A három kislány, berendezkedett, bár Csenge, még nem kapta meg az új ágyát, mert a régit kinőtte. Csenge egy nap úgy tért haza az iskolából, hogy elmesélte, hogy Julcsinál, micsoda fantasztikus bútort látott. S el is magyarázta a szüleinek. Egy emeletes ágy volt, alatta íróasztallal. Az apa megnézte az interneten, de elég borsosnak találta az árát. Ám egy használt cikk oldalon, talált egyet, jóval olcsóbban. Megmutatta a kislányának, de nem nagyon tetszett neki.
-Apa, ez olyan ütött kopott, én újat szeretnék!
A férfi sóhajtott egyet és megadóan vette tudomásul, hogy lehet nem lesz jó a használt bútor.
Másnap Gergely találkozott a polgármester úrral.
– Jó napot kívánok jegyző úr!
– Jó napot!- válaszolt Gergely.
– Berendezkedtek már? Minden rendben?
– Igen, nagyon szép az új ház, csak a középső kislányom nyaggat egy új bútorral, nem jó neki a használt.
– Azon ne aggódjon! Majd én szólok az önkormányzat kötelékében dolgozó asztalosunknak, megcsinálja önnek, jutányos áron!
– Komolyan?
– Van egy szép tölgyfa a híd mellett, abból pompás bútor készülhetne!
A két ember melletti fenyő fán éppen Dolóresz pihengetett, aki útban volt a tollas bálba. Ám amikor meghallotta a polgármester szavait, szájából kipottyant a batyus bálra szánt napraforgó mag, és rémülten felszállt az ágról. De hiszen az az én otthonom! Most mit csináljak? Kérdezte magától idegesen, majd eszébe jutott neki Fülöp, a bagoly. Nyomban odarepült, hiszen a templom csak egy kőhajintásnyira volt a polgármesteri hivataltól. Fülöp a toronyban békésen szundikált.
– Fülöp! Fülöp!
– Jaj, mi történt? Ki zavar engem fényes délután?
S Dolóresz elmondott töviről hegyire mindent.
– Most mit csináljak Fülöp?
– Beszéljél a kislánnyal! Ott laknak szemben abban a szép házban, látod? Gyönyörű hársfa sor van előtte.
– Igen, látom.
– Fél öt körül érnek haza, utána a diófa alatt játszik. Menj oda és beszélj vele!
– De mit mondjak?
– Mesélj a barátaidról, az otthonodról, az egész életedről! Szerintem meg fog hallgatni! Tudod, hogy a gyerekek milyen jószívűek!
– Jó, megpróbálhatom.
Dolóresz, a jegyzőék udvarán álló dió fához sietett, és izgatottan várakozott. A kislány miután hazaért, valóban kiment az udvarra játszani. Dolóresz odaröppent, és elmondott Csengének mindent. Mesélt Rozináról az őszapó tojóról, aki az új barátnője, harkálynéról, és jó ismerőseiről, például a szarvasbogárról. S áradozott a fáról, a patakról. Csenge figyelmesen hallgatta. Majd így szólt.
– Jól van Dolóresz! Nem tudtam, hogy az új bútoromat a te otthon fádból akarják elkészíteni. Természetesen ilyen áron nem kell. Nem kérek új bútort, megnyugodhatsz Dolóresz! S látogass meg máskor is!
– Köszönöm szépen! Nagyon együttérző vagy!
A kis madár könnyű szívvel elröppent. A kislány anyukája pedig kijött a házból és Csenge mellé telepedett a kockás plédre.
– Tudod kislányom apád nemcsak azért akar használt bútort, mert az jóval olcsóbb, hanem azért is, mert egy használt bútor, már el van készítve. S ha új köntösbe bújtatják, még akár évtizedekig is jó lehet! S ezzel kíméljük a földet, az egészségét, vigyázunk az állatokra, az élőhelyükre, mert akkor nem kell új fákat kivágni, érted?
– Most már tudom anya.
-S nézd?
A lányka édesanyja mutatott egy újságot, amiben egy művészettörténész lány, bútorokat újított fel. Egy asztalt átfestett, színes lábai voltak, színes székekkel.
– Látod, hogy milyen szépen fel lehet újítani egy bútort? –kérdezte az anyuka.
– Igen, ez nagyon szép!
– Mit szólnál, ha apád kifestené azt a használt ágyat, amit az interneten látott? Minden fiókot más színűre festenénk, és te választhatnád meg a színeket! –szólt anya.
– Nagyon jó! Nagyon tetszik!
S úgy is lett. Gergely egy önkormányzati furgonnal haza szállította a bútort. A melléképület folyosóján az édesapa egy hétvégén átfestette. Csodaszép lett, a három fiók piros, rózsaszín és mustár színben pompázott.
Mélázgatva bekopogtatott az október. A kertek lassan készülődtek a téli pihenőjükre. Volt, ahol már a szántás nehéz barázdái csíkozták a földet, máshol még egy-egy tő paradicsom érlelte kései, piros gyümölcsét, és a cukkini sárga virága igyekezett még egy kicsit ringatózni a déli napfényben. A sütőtökök már a melléképületek folyosóján, vagy a nyári konyhákban takarosan, sorba rendezve aranylottak. Egy borongós, őszi napon Csenge, Julcsi barátnőjével játszott. Mikor meglátta Julcsi az új bútort, nagyon elcsodálkozott. Mert Csenge anyukája az íróasztal elé, varratott egy kis tüllfüggönyt is, így még kuckósabb volt az íróasztal, és a függönyön színpompás pillangók voltak, melyek összejátszottak a fiókok színeivel. Este csörgött is Csenge anyukájának a telefonja, Julcsi anyukája hívta, hogy megkérdezze, hogy hol vette azt a szép függönyt, mert Julcsinak is olyanra fáj a foga.
Így történet, hogy Csengének mégiscsak lett egy szép, új és különleges bútora, amit nagyon szeretett. S Dolóresz is odaért a tollasbálba, bár Matild a fülemüle előadása után, kicsit szégyenkezett, hogy végül nem hozott semmit a batyus bálba, ám elmesélte, hogy otthonát, mekkora veszély fenyegette. A többi madár figyelmesen hallgatta, majd a rigó nagyvonalúan megvendégelte a cinegét egy fél gilisztával.
