Trey leroskadt a földre, és nem is mozdult addig, míg meg nem érkezett az őt üldöző Scar.
Hagyta, hogy felrángassa, és együtt indultak vissza, de már az első lépésnél majdnem átesett félig leszakadt köpenyén. Scar levágta róla és elhajította. Trey vetett rá egy utolsó pillantást, majd a morgolódó férfival visszaindult.
Hunter és Eagle kint várta, majd együtt léptek az űrhajóba. Eagle vette át a felügyeletét és egyenesen egy kabinba vitte.
A helyiség meglehetősen aprónak bizonyult, egy szűk ágyon és egy kis asztalon kívül, csak egy szék és egy falba épített szekrény volt benne.
Trey nem ült le, hanem egyenesen a kabinablakhoz lépett. Eagle nemes egyszerűséggel lódított egyet a kabinszéken, majd lovaglóülésben ráült, karjait a szék támláján átfűzve.
– A főnök mindjárt jön elbeszélgetni veled – szólalt meg. Alacsonyabb volt, mint a többiek, és inkább szálkásan erős. Mesterlövészként a seregből való kilépéséig az egyik legjobb katonának számított.
– Ne tévesszen meg a kedvessége, nála keményebb embert még nem láttam. Úgyhogy jobb, ha elmesélsz neki mindent, ha kérdez.
– Mit számít? – motyogta Trey. – Úgyse jutunk ki élve.
– Snake bárhonnan kivezet minket.
A Calista megrázkódott. Trey tudta, hogy hamarosan indulnak. Halála előtt legalább még teljesül a legnagyobb vágya, legalábbis részben. Repül az apja hajóján. A helyzet ellenére végighullámzott rajta az izgalom, egy pillanatra eltörölve benne a belső ürességet és fájdalmat.
A merendik azonnal tudni fogják, hogy az emberek vezetik a Calistát. A bátyja nem tudja ennyi idő alatt figyelmeztetni őket, hamarabb kilövik, mintsem megtudnák, hogy ő is rajta van. Remélte, hogy apjának nem lesz bűntudata utólag.
Hunter lépett be, és váltotta fel Eagle-t.
– Rövidesen felszállunk – kezdett bele azonnal, miközben az asztal szélére ült féloldalasan, egyik lábát lógatva. – Lescot professzor említette, hogy pilóta vagy. Állítólag nem is akármilyen… – szünetet tartott, de Trey csak meredt kifele az ablakon. – Azt is mondta, hogy jobb vagy, mint az apád. Pedig, ő aztán kiváló pilóta volt – folytatta Hunter.
– Ismerted az apámat? – fordult felé Trey.
– Sajnos nem. De legendás a híre csempészkörökben. És sosem tudták elkapni.
– Azt hittem, zsoldos vagy.
– Az vagyok. De csempészek közt nőttem fel, és ezerszer hallottam emlegetni a Calistát. Ez a hajó egy legenda, az apáddal együtt – mosolyodott el a férfi. – Nagyjából annyi voltam, mint te most, mikor apád egyik napról a másikra eltűnt. Rengeteg teória kering, hogy mi történhetett, de a valóság soha nem volt közte. Egészen mostanáig. Miatta vállaltam el a munkát.
– Gondolom, a pénznek nem volt köze hozzá – nevetett fel keserűen Trey.
– De, természetesen az is közrejátszott – ismerte el Hunter. – Lescot mesélt egy kicsit a szokásaitokról, a Kiválasztásról. Azt is mondta, hogy ötéves korotok óta tanultok vezetni és harcolni.
– És?
– És, hogy tizenhét évesen végeztek. Nálunk, embereknél utána kezdik – tette hozzá. – Azt is említette, hogy pont ma ünneplitek, és te lettél a legjobb.
Trey várta, hova akar kilyukadni a férfi.
– Miért nem maradtál az ünnepségen?
– Mi jelentősége?
– Tegnap még nem volt tetoválásod – jegyezte meg Hunter. A fiú csuklója felé intett. – Ez a jutalmad? Megnézhetem?
Trey tétován bólintott.
Hunter határozottan felé nyúlt, és levette róla a bilincset.
– Nem félsz, hogy megint megszökök? – vetette oda Trey.
– Ugyan, hova mennél? – kérdezte nyugodt hangon a férfi.
Trey arca megrándult, a válasz pedig a torkán akadt.
– Különleges tetoválás, ennek jelentősége van – folytatta Hunter. Látta, hogy a fiú keze enyhén remeg, és ahol a bilincs volt, már enyhén belilult. – Nem kímélted magad, mikor megszöktél. Emiatt remeg a kezed?
Trey elkapta, és elkezdte dörzsölni, mintha attól elmúlna.
– Nem – mondta végül, de Hunternek nem kellett több. Eleget beszélt a professzorral a fiúról, hogy tudja, mi a baja.
– Képes vagy ettől vezetni?
Trey rámeredt, aztán kiábrándultan megrázta a fejét.
– Szóval, Lescot ezt is elárulta. Most már azt is tudod, hogy nem lehet kivezetni a Calistát. Meg fogtok halni.
És én is.
– Lescot nem azt mondta, hogy nem lehet kivezetni. – Hunter sötét szeméből a fiú hiába próbálta kiolvasni, mit érez. Nem látott benne sem félelmet, sem bizonytalanságot, hangja továbbra is sziklaszilárdan csengett.
– Hanem azt – folytatta a férfi –, hogy csak egy olyan kaliberű pilóta tudja kivinni, mint Sidney Cole.
– Cole-nak pusztán szerencséje volt, hogy egyáltalán bejutott – mondta Trey.
– A professzor elmondta, hogy van egy több kilométeres szakasz, egy sziklákkal és alagutakkal teli útvonalon, amin Cole végigment, és így jutott el ide. Azért hagytátok itt a Calistát, mert senki nem tudta kivinni eddig.
– Igen, ez igaz – ismerte el Trey. – És többek közt ezért kímélték meg az életét húsz éve… De nem csak az a probléma, hogy szűk és éles kanyarokkal teli a terep, hanem, hogy a széles repedéseken lassanként nyomul a vulkáni láva. Közel a Katlan, a belső nyomás időnként kőzivatarokat repít az útba, és akkor még nem beszéltünk a vasc-ról.
– Vasc?
– A mi nyelvünkön. Telepített védelmi rendszer, amely mindent kilő, ha valaki megpróbál be- vagy kijutni. De mint mondtad, nem számít, mert senki nem tudja kivinni.
– Nem. Én azt mondtam, hogy senki nem tudta kivinni – helyesbített Hunter. – A professzor állítja, hogy felépítettétek a pályát, és az akadályokat lemodellezve az utolsó próbádon neked sikerült végigvinni a gépedet sérülés nélkül.
Trey szeme dühösen megvillant, de a mélyén Hunter látta a büszkeséget is megcsillanni.
– Ezt nem mondtam el neki. Nem tudhatja az eredményemet! – tiltakozott, de már közbe rádöbbent, hogy miért is ne tudná. Ha képes volt kinyitni a kapukat, és irányítani a marlukokat, akkor az ő eredményei sem okozhattak gondot. Abban is biztos volt, hogy az átjáró se véletlenül maradt kód nélkül. Kényelmesen oda járt, ahova csak akart.
– A professzor mindent tud rólad. És a Calistát te fogod kivinni.
Nem kérésként hangzott el, és a nyersesége mellbe vágta Treyt. Hiszen már nem tudta mivel zsarolni, hibázott, hogy elengedte Govent. Hirtelen felvillant benne egy ötlet.
– Végül is megpróbálhatom. Úgyis mindig szerettem volna vezetni apám hajóját – rántotta meg a vállát, próbálva közömbösnek tűnni.
Hunter mélyen a szemébe nézett, mintha ki akarná olvasni a gondolatait. Trey állta a tekintetét, ebben mindig is jó volt. A marlukok ellen is bevált.
– Rendben – felelte a férfi, de nem nézett félre. Felegyenesedett és közelebb lépett. A hangja megkeményedett. – De mielőtt, az az ostoba ötleted támadna, hogy az első adandó alkalommal nekivezeted a sziklafalnak a Calistát, feláldozva magad a népedért, kapsz egy kis motivációt, hogy miért ne tedd.
Trey szeme megrebbent.
– A professzor kinyitja az összes kaput, és ha átvittél minket, akkor pedig visszazárja.
Trey elsápadt, és egész testében remegni kezdett. Becsukta a szemét, már nem érdekelte, hogy mit gondol róla az előtte álló férfi.
– Meg fognak halni, ha megteszi – suttogta. – A marlukok azonnal támadni fognak.
– Ez egy alig hétperces repülési ciklus a professzor szerint. Feleannyi, mintha maguktól kapcsolnák vissza. Esélyt adsz nekik, hogy minél kevesebben sérüljenek meg.
– És ha nem tudok átmenni?
– Erre tudod a választ. Benne vagy?
– Mintha lenne választásom…
– Mindig van választásod, Trey – mondta Hunter. A fiúnak feltűnt, hogy a férfi most először hívta a nevén.
– Mikor indulunk?
– Már elindultunk – intett kifelé a Hunter.
Trey az ablakhoz lépve látta, ahogy emelkednek. Érezte a rázkódást, de azt hitte, a saját teste adta fel a harcot.
– Még odébb lesz, míg elérjük a veszélyzónát – jegyezte meg Hunter. – Nem akarsz lepihenni? Nem nézel ki jól.
– Ha most lefekszek, órákig nem kelek fel.
– Pedig nem várhatunk – felelte Hunter kíméletlenül.
A Calista hirtelen megdőlt. Hunter lába kicsúszott, és az asztal szélébe kellett kapaszkodnia, hogy talpon maradjon. Arcán sötét árny futott végig, míg Trey mozdulatlanul állt vele szemben, láthatóan szokva a hirtelen manővereket.
Trey először látta Huntert bizonytalannak. De amilyen hirtelen jött, úgy el is tűnt az a pillanatnyi megingás. A férfi elengedte az asztalt, és ismét kőkemény tekintettel figyelte.
– Csak egyszer sikerült amúgy – szólalt meg Trey váratlanul.
– Micsoda?
– Évek óta gyakorlok… És csak most tudtam megcsinálni először hibátlanul a pályát. Egy sokkal kisebb és gyorsabb géppel, mint ez. És soha nem vezettem a Calistát.
– Akkor ideje elkezdeni. – Méregette a fiút átható pillantással a férfi. – És valami fontosról elfeledkeztél, kölyök.
– Miről?
– Eddig nem volt tétje. A próbádon viszont igen. És most is. Az lebegjen a szemed előtt, mennyi életet menthetsz meg.
