Lehunytam a szemeim, s pilláim alul szabadult fel
Az a féktelen fénybe boruló felfordulás,
Melyet nem korlátoz más, csak a képzelet,
Amit úgy hívok csak magamban: Fényvilág.
Utaztam pegazus hátán, repültem egymagam,
Űztem csúf szörnyeket, az igazit, az Embert,
Teljesítettem a legvadabb, lángoló vágyakat,
Melyeket csak szülhet egy felszabadult elme.
Ismerem a világod, álomfátylam mögött
Hadd éljek boldogan, míg álmodom a valót,
Láttam a borzalmat kis magányom körött,
Ha felkelek tudom, szívbe mar a valós.
Hadd aludjak hát, csak még öt percet
Hadd gondozzak szívből virágos kertet,
Egy kicsikét még maradok, írok pár tercet,
S nappal ismét vállamra veszem a terhet.
