A gépek nyitott rámpáinak sorában két alak áll távol egymástól. A vezetői leszálló előtt Alena feszeng, rideg tekintete a személyi bejárót figyeli. A másik szélen, egy kék-fehér űrruha remeg, benne a Tündér várakozik. Pillantásai a hosszú hidat lesik, ami elvezet hozzá a rövid lépcsőkön át. A hangos vonulás a két kíváncsiskodó között félúton fordul, egy üres komphoz indulnak tovább. Chris nem néz oldalra, a gép hasába bámul. Fellépnek a rámpára, végül a vezér utolsó vidám kiáltása rázza meg a csarnokot.
— Aki először köti be az övet, az fizet, Uraim!
Elégedetten csapkodják vállát, miközben szinte már őrjöngve tűnnek el a komp hasában. Még hosszú perceken át fuldokolnak a nevetésben. Viccre vicc a válasz, egymás kínos történeteit újabbakkal próbálják túllicitálni. Chris visítva meséli a Kaletusi sör kalandját, a hídon botladozó meztelen fiú szánalmas legendáját. A csarnok többször beleremeg a Bátor Tízek meséibe, mielőtt a rámpák záródnak. A tizenegy egyenruhás elhallgat. Chris felnéz, majd Botako is, azután mindenki. Senki nem szól semmit, némán ülnek a gépben. A sziréna felbúg, a hangárból megkezdik a levegő kiszívását, majd a Volgis eltátja száját, elengedi az apró halakat. A csend megmarad a fülkében, csak a Japán Harcos ketyegése ad aláfestést a hallgatásnak. Áttörnek a légkörön, a lángokat a hűs szellő váltja. Alig fél óra és a kompok rámpái újra nyílnak. A fegyveresek közt egy csüggedt katonát ölelgetve kiált a vezér, vidám hangja bejárja az érkezőpadokat.
— Ma Pinta Őrvezető a nyuszi! Ő fizeti az esti aljasodást, Uraim! Fogyasszanak sokat, rázza meg a fővárost a diadalünnepünk!
Egy egész kikötőnyi bámészkodó elsiklik felette, pedig a jószág neve nem fordul le az implantátumok hálóján. A Föderációban nincsenek nyulak, a csapat mégis nevet. Chris végignéz bajtársain, a fekete sisakok homlokába már egy-egy karcolt szimbólum virít. Nyuszi.
Jobbra a távolban Alena lép partra, a mérgelődő tisztviselők közt. Balra fordítja fejét, a boldog viháncolás irányába, a bajtársak gyűrűje felé. Egy villanásig ér össze pillantása Chrisével. A fegyelmezetlen csürhe közepén dülöngél, mosolyát még szélesebbre húzza. Nem bírja ki, jobbját magasra emelve lenget neki.
— Dicső reggelt a Föderációban, Alena! — hangszálai majd bele szakadnak a rekedt üvöltésbe — Jól utaztál?!
Válasz nem érkezik, a zöld szemek rezzenéstelenül merednek tovább a távoli fiú felé. Chris finoman megvonja vállát, fejét ismét előre billenti. A bajtársai nem szóródnak, tovább kísérik az embert a fehér kapuhoz. Még pár apró kacaj is belefér, de végül odaérnek. Egy fegyveres tiszt lép eléjük, tiszteleg, majd a körbezárt emberre néz.
— Első Harcos, önt azonnal a központba kéretik.
— Jellemző! Az embert már szervezni sem hagyják! — megvillantja vigyorát — Legendák, oszoljanak! Este találkozunk! — elkomorodva fordul a tiszt felé — Ha nem kapok bilincset, úgy mehetünk, Százados!
A Bátor Tízek öt lépést mennek tovább, majd megállnak. Kezeik alig lengenek egy leheletre a pisztolyaiktól. Chris a boltív alatt átlépve körbenéz, de csak a fény villan, sziréna nincs, a rá várakozó tiszt is előzékenyen legyint az átjáró irányába. Három rövid köhintés, azután a Harcos elindul új kíséretével. Katonái tíz lépésre lemaradva követik. A fehér hídon átkelve borul rá az épület árnyéka. Egy kút mellett megállva inti várakozásra az ismeretlen egyenruhásokat. Kezét megmártva mosakszik meg a félhomályban, elméjében újra és újra lejátszva a begyakorolt mondandóját. Sajátjai mellé érnek, de nincs beszéd, csak egy-egy apró koccanás a sisakon. Tovább állnak. Percek telnek, de Chris nem mozdul, locsolja magára a vizet. Arcát már háromszor is áttörölte, de még negyedszer is nekiáll. Órájára pillant, majd a mozdulatot félbehagyva szó nélkül elindul. A kísérete kapkodva zárkózik fel hozzá.
Az utcán már sorban állnak a légifogatok. Jobbra néz, de nem látja a Hercegnőt. Szája sarka rövidet rándul felfelé, majd ismét kiegyenesedik. A levegő megmozdul, a szél bal felől a kedves illatot sodorja felé. Egy lépés rövidebb, mint a többi. Tovább halad a nyíló fogat felé. Két katona ül le vele szemben, egy harmadik mellé. Emelkednek, a kompkikötő és az utca képe lassan megy össze alattuk. Chris a felhőket nézi, mereven tartja tekintetét. A gép fordul és már száguld is a cél felé. Nem tart sokáig, már ereszkedik lefelé. Az utcán egy másik fogat is vár, de nem ül benne senki, csak üresen lebeg.
Folytatás: https://fenyharcos.hu/az-utolso-fenyharcos/ember-az-urben/a-hosok-hazaternek
