Szerzői profil

VieWriter (Kollár Edina, korábban Stanczik Edina)

"I am a passanger, I ride and ride and ride"

"Szeptember végén a naplementében táncolok, két kézzel integetek a magyar nyárnak. Aztán veszem a batyum és a világ végéig is elfutok, megyek, amíg valahol újra meg nem talállak. Hej, de ki tudja, merre is viszi az embert az útja, világgá megyek, halleluja!" Aranyakkord: Világgá megyek (Dalok a bolhapiacról)

Kortárs prózaMemoárTörténelmi 25+ / Felnőtt olvasóknak
5 mű Összesen
1 nyomtatott könyv Nyomtatásban is elérhető
0 aktív projekt Folyamatban
Nyitott: olvasói véleményekre Visszajelzéseket szívesen fogadok
Csatlakozott 2026

Szerzői világ

"I am a passanger, I ride and ride and ride"

Budapesten születtem, 1981-ben.
Kisgyermekkoromtól fogva sokat jelentett számomra az önkifejezés, valamint az alkotás, a teremtés misztériuma. Szavak nélkül mutatni meg mindazt, ami az emberben az isteni rész, a megfoghatatlan. Ennek módja először az életemben a magyar néptánc volt. Idővel más "nyelvek" felé is fordultam, amelyek közül az írás vált leginkább meghatározóvá. Ezért is végeztem - többek között - kommunikáció szakot.
Kulturális portálokon publikáltam, miközben hajtott a felfedezés vágya is; amikor csak tehettem, önállóan jártam a világot és igyekeztem más kultúrákat megismerni. Szeretem magamat elhelyezni nem csupán magyar vonatkozásban, hanem kultúrák és kontinensek viszonylatában, szeretem tudni, meghatározni a helyemet ezen a bolygón. Utazgatok a világban - ha csak tehetem - és fürkészem az embereket, kultúrákat.
Nem turista vagyok. A turista kényelmes. Befizet a szervezett útra és cserébe megismerheti a világ kirakat-arcát. Pár napba sűrítve uniformizált élményadagot kap, elkattint 120 fotót és elégedett, mert 'all inclusive' ötcsillagos hotelszobája volt. Az utazó egyedül járja a világot, a maga ura. Beleselkedik a kulisszák mögé - nem tíz napban. A hely és a kultúra valódi megismerésének vágya hajtja. Tudja, hogy a Földön átutazó, bolygója valódi arcát keresi.
Utazó vagyok.

Amiről írok

Visszatérő témák

Útinaplók riportkönyvek fordítás

Neked szól, ha...

  • Egy gyakorlott író és újságíró "érett" gondolatait és megéléseit és sokszor "történelmi értékmentéseit" szeretnéd látni a saját szemüvegén keresztül.

"Egy könyv mindenkiben benne van, de kettő vagy három már ritka."

VieWriter (Kollár Edina, korábban Stanczik Edina)

A történetek mögött

Szerzői világ és kapcsolódás

Ismerd meg, milyen témákból épülnek a történetei, min dolgozik most, és hogyan kapcsolódhatsz hozzá.

Szerzői világ

Budapesten születtem, 1981-ben. Kisgyermekkoromtól fogva sokat jelentett számomra az önkifejezés, valamint az alkotás, a teremtés misztériuma. Szavak nélkül mutatni meg mindazt, ami az emberben az isteni rész, a megfoghatatlan. Ennek módja először az életemben a magyar néptánc volt. Idővel más "nyelvek" felé is fordultam, amelyek közül az írás vált leginkább meghatározóvá. Ezért is végeztem - többek között - kommunikáció szakot. Kulturális portálokon publikáltam, miközben hajtott a felfedezés vágya is; amikor csak tehettem, önállóan jártam a világot és igyekeztem más kultúrákat megismerni. Szeretem magamat elhelyezni nem csupán magyar vonatkozásban, hanem kultúrák és kontinensek viszonylatában, szeretem tudni, meghatározni a helyemet ezen a bolygón. Utazgatok a világban - ha csak tehetem - és fürkészem az embereket, kultúrákat. Nem turista vagyok. A turista kényelmes. Befizet a szervezett útra és cserébe megismerheti a világ kirakat-arcát. Pár napba sűrítve uniformizált élményadagot kap, elkattint 120 fotót és elégedett, mert 'all inclusive' ötcsillagos hotelszobája volt. Az utazó egyedül járja a világot, a maga ura. Beleselkedik a kulisszák mögé - nem tíz napban. A hely és a kultúra valódi megismerésének vágya hajtja. Tudja, hogy a Földön átutazó, bolygója valódi arcát keresi. Utazó vagyok.

Kortárs próza Memoár Történelmi 25+ / Felnőtt olvasóknak Múlt Utazás Család Művészet

"Egy könyv mindenkiben benne van, de kettő vagy három már ritka."

VieWriter (Kollár Edina, korábban Stanczik Edina)

Kapcsolódás

Kapcsolódj a szerzőhöz

Üzenetet küldhetsz, és láthatod, milyen megkeresésekre nyitott jelenleg a szerző.

Nyitott vagyok

  • olvasói véleményekre
  • közös projektekre
  • pályázatokra és antológiákra
  • kiadói / szerkesztői megkeresésekre
Kapcsolatfelvétel Üzenet a szerzőnek A szerző e-mail címe nem jelenik meg. A válasz a megadott e-mail címedre érkezhet.

Az üzenet a szerzői fiókban is megmarad, nem csak e-mailben megy ki.

További történetek

Regények, novellák, részletek és készülő művek a szerzőtől.

A szerző összes műve

Szerzői könyvespolc

További művek

Szerkesztés alatt Történelmi

Rövid történetek Yersinről

A segítségeteket szeretném kérni. Hamarosan megjelenik az ötodik könyvem, ami viszont életem első fordítása! 🙂 Rövid történetek Yersinről. Szeretném előzetesen felmérni, mekkora példányszámot "érdemes"…

2027 Minden korosztály
Megnézem
Megjelent / kiadott MemoárTörténelmi

Örök szerelmem, titokzatos India

"A tettnélküliséghez sem juthat el senki, míg nem járta a cselekvés útját." Ezt vallotta Baktay Ervin. Hitvallásához méltóan egész életében cselekedett végtelen, soha nem…

2020 Minden korosztály
Megnézem
Megjelent / kiadott Történelmi

Feszegetem a határainkat

Riportkönyvem a trianoni békediktátum centenáriumának alkalmából jelent meg. Ez a kötetem is egy utazás, ezúttal hazai tájakon, nyitott szemmel és szívvel. Hogy a korábbi…

2019 12+
Megnézem
Megjelent / kiadott Kortárs próza

Nearby Faraway

So why would one travel to India? There are some who seeks its exotic face, others nostalgically yearn for the '60s India, when the…

2015 25+ / Felnőtt olvasóknak
Megnézem