Rongycirkusz
A Rongycirkusz igazgatójának küzdelme egy keménykezű ellenőrrel a cirkuszban dolgozó gyerekek biztonságáért, és idővel valami másért is.
- 18+
Szerzői profil
Történeteket alkotok, amik elgondolkodtatnak és ahol biztonságban lehetsz.
Kiemelt mű
Regény • Fantasy
A Rongycirkusz igazgatójának küzdelme egy keménykezű ellenőrrel a cirkuszban dolgozó gyerekek biztonságáért, és idővel valami másért is.
Kiemelt mű
A Rongycirkusz igazgatójának küzdelme egy keménykezű ellenőrrel a cirkuszban dolgozó gyerekek biztonságáért, és idővel valami másért is.
Szerzői világ
Bár gyerekkorom óta írok, az írástechnikával csak 2017 táján találkoztam. Egy új világot nyitott ki előttem. Hosszabb kihagyás után ekkor találtam vissza a történetekhez, és életemben először komolyan hinni kezdtem benne, hogy lehetek kiadott író.
Az évek során jó pár kurzuson jártam, megismerkedtem a zsánerekkel, és mostanra tudom, mi érdekel igazán.
Olvasóként elég vegyes az ízlésem, de regényírásban a romantikus fantasy az én irányom. Számomra a karakterek és a köztük lévő dinamikák a legizgalmasabbak, a világot pedig úgy alakítom, hogy minél inkább segítse elmesélni a történetüket.
Régen sokszor rajzoltam a sztorijaimhoz, nemrég elővettem ezt a hobbit, és most újra összefűzöm az írással. Mert ahogy a monitoron alakulnak a mondatok, úgy a fejemben is a képek, és annyira szeretném mindkettőt megmutatni!
Visszatérő témák
A történetek mögött
Bár gyerekkorom óta írok, az írástechnikával csak 2017 táján találkoztam. Egy új világot nyitott ki előttem. Hosszabb kihagyás után ekkor találtam vissza a történetekhez, és életemben először komolyan hinni kezdtem benne, hogy lehetek kiadott író. Az évek során jó pár kurzuson jártam, megismerkedtem a zsánerekkel, és mostanra tudom, mi érdekel igazán. Olvasóként elég vegyes az ízlésem, de regényírásban a romantikus fantasy az én irányom. Számomra a karakterek és a köztük lévő dinamikák a legizgalmasabbak, a világot pedig úgy alakítom, hogy minél inkább segítse elmesélni a történetüket. Régen sokszor rajzoltam a sztorijaimhoz, nemrég elővettem ezt a hobbit, és most újra összefűzöm az írással. Mert ahogy a monitoron alakulnak a mondatok, úgy a fejemben is a képek, és annyira szeretném mindkettőt megmutatni!
Aktuális projektem
A Rongycirkusz igazgatójának küzdelme egy keménykezű ellenőrrel a cirkuszban dolgozó gyerekek biztonságáért, és idővel valami másért is.
Nyitott vagyok
Részletek, gondolatok és kulisszatitkok a szerző műhelyéből.
...kezdődjék a kaland!
2026. augusztus 6. • Kapcsolódó mű: Rongycirkusz
Őszinte leszek: még csak homályos ötleteim vannak arra, mit is szeretnék ide írni, és hogyan illesztem be a tágabb social média jelenlétembe. : D…
Tovább olvasom →Kapcsolódás
Jelenleg nyitott új megkeresésekre
Adatvédelem
Az oldal jelenleg csak a működéshez szükséges sütiket és helyi böngészőbeállításokat használja.
Adatvédelmi tájékoztató