Felnőtt

  • Lélektörő

    Rolana birodalmát a varázslat és a sárkány ereje védi, de a puskapor felfedezése mindent megváltoztat. Lanadell, az empata, azért érkezik a palotába, hogy szövetségeseket szerezzen a kíméletlen primornak. A viharos természetű uralkodó és a lány közti kezdeti haragos érzelmek lassan valami egészen másba fordulnak, miközben a határokon túl egy könyörtelen zsarnok gyűjti a seregét. Amikor…

  • Fibi György Patrik

    1988-ban születtem, már gyerekként is történeteket rajzoltam. Mindig vonzott, hogyan kapcsolódnak az egyes események hosszan elbeszélhető regékké. Azt nem tudom, az egész életünk értelmezhető-e egyetlen történetként, mert még nem értem a végére.

  • Most vagyunk egálban

    Luxhey világában háború dúl, az istenek szörnyű viszálya nem kíméli sem a mennyeket, sem a poklokat.
    Egy kéjdémon veszélyes játszmába kezdett, hogy feljebb lépdeljen a ranglétrán. Lacrimaneis egy ritka rituálét hajtott végre magán, hogy elnyerje az Arkok, Luxhey kisisteneinek a kegyét, ám nem biztos, hogy készen áll a teljes árat megfizetni az ambíciójáért.

    18+
    A történetben elő fordulnak felkavaró témák. A teljesség igénye nélkül: démonok, vér, explicit erotikus és erőszakos jelenetek.

  • Makai Bálint

    Makai Bálint vagyok, amatőr író. Körülbelül 2020-tól kezdtem el írással foglalkozni. Az Asszaszin Angyalok volt a legelső írásom, amivel kezdtem, előtte nem is igazán írtam. Azóta meglódultam és egy jó pár novellán már túl vagyok. Többet be is küldtem pályázatokra, az egyik meg is jelenik a Marysol kiadó Triangulum antológiájában, illetve egy másik a Publio antológiájában. Tagja vagyok a jászberényi Pannonius Irodalmi Körnek. Remélem, hogy sokáig tudok írással foglalkozni, hisz benne megtaláltam eddig eldugott alkotói vágyam.

  • Fekete Arany – Irodalmi magazin

    Megjelent a Fekete Arany Irodalmi Magazin első lapszáma! ✨📖

    Ezen az oldalon a versek, a prózák és a belső utazások kapták a főszerepet. Az első lapszámban Papp Barbara saját írásaiból válogatott mély, őszinte gondolatokba, kortárs versekbe és olyan személyes történetekbe olvashattok bele, amelyek a hétköznapok küzdelmeiből és a lélek rejtett zugaiból születtek. 🖤💛

    ☕ Kuckózzatok be, lapozzatok bele, és tartsatok velem ezen az irodalmi utazáson!

  • Szeged

    Szeged itt élő emlékké válik: a fényekben, a kövek csendjében, a Tisza lassú lélegzetében és azokban a találkozásokban, amelyek láthatatlanul velünk maradnak.

  • Az utolsó nyár

    Hosszabb novella egy hajóútról, amely során a felnőttéválás útjára lépő főhős több leckét is kap az élettől. Görög szigetvilág, MMrománc, könnyed flört és egy nem is olyan apró homokszem a gépezetben.
    A teljes novella a blogomon olvasható: szendreynikol.blogspot.com