Szerzői profil

Sánta Péter

Alapító szerző

Sánta Péter vagyok, a Félholt Költők Társaságának alapítója és menedzsere. A Félholt Költők Társaságát azzal a céllal hoztam létre, hogy megszólalási lehetőséget adjak azoknak, akiknek a hangja gyakran elveszik a hétköznapok zajában.

Kortárs prózaLélektaniLíra Felnőtt
3 mű Összesen
0 nyomtatott könyv Nyomtatásban is elérhető
3 aktív projekt Folyamatban
Nyitott: olvasói véleményekre Visszajelzéseket szívesen fogadok
Csatlakozott 2026

Szerzői világ

Szerzői világ

Sánta Péter vagyok, a Félholt Költők Társaságának alapítója és menedzsere. A Félholt Költők Társaságát azzal a céllal hoztam létre, hogy megszólalási lehetőséget adjak azoknak, akiknek a hangja gyakran elveszik a hétköznapok zajában. Hiszek abban, hogy a költészet nem pusztán esztétikai élmény, hanem társadalmi felelősségvállalás is: képes kimondani a kimondhatatlant, és láthatóvá tenni azokat, akik a leginkább láthatatlanok. Verseimben ezért visszatérően jelennek meg a bántalmazottak, a betegek, a kirekesztettek és mindazok, akik valamilyen formában az élet peremére szorultak. Költészetemre meghatározó hatást gyakorolt François Villon nyers őszintesége és Faludy György intellektuális szabadsága.
Az utóbbi időszakban egyre több irodalmi rendezvényen és felolvasóesten kaptam lehetőséget a bemutatkozásra. Felléptem a vErST, a Papírhajó Íróműhely és a Kelet–Nyugati Alkotóműhely eseményein Budapesten és Egerben, emellett több önálló Félholt Költők Társasága-estet is tarthattam. Ezek az alkalmak megerősítettek abban, hogy a költészet valódi ereje a közönséggel való személyes találkozásban mutatkozik meg.
Hosszú távú célom, hogy a Félholt Költők Társaságával minél több színpadon felléphessek, új alkotói együttműködéseket alakíthassak ki, valamint szeretném megjelentetni első önálló verseskötetemet. Hiszem, hogy a költészetnek ma is van küldetése: nem csupán szépet mondani, hanem őszintén megszólalni azok helyett is, akiknek erre nincs lehetőségük.

Amiről írok

Visszatérő témák

Kortárs próza Lélektani Líra Szépirodalom Felnőtt Minden korosztály Gyász Háború

A történetek mögött

Szerzői világ és kapcsolódás

Ismerd meg, milyen témákból épülnek a történetei, min dolgozik most, és hogyan kapcsolódhatsz hozzá.

Szerzői világ

Sánta Péter vagyok, a Félholt Költők Társaságának alapítója és menedzsere. A Félholt Költők Társaságát azzal a céllal hoztam létre, hogy megszólalási lehetőséget adjak azoknak, akiknek a hangja gyakran elveszik a hétköznapok zajában. Hiszek abban, hogy a költészet nem pusztán esztétikai élmény, hanem társadalmi felelősségvállalás is: képes kimondani a kimondhatatlant, és láthatóvá tenni azokat, akik a leginkább láthatatlanok. Verseimben ezért visszatérően jelennek meg a bántalmazottak, a betegek, a kirekesztettek és mindazok, akik valamilyen formában az élet peremére szorultak. Költészetemre meghatározó hatást gyakorolt François Villon nyers őszintesége és Faludy György intellektuális szabadsága. Az utóbbi időszakban egyre több irodalmi rendezvényen és felolvasóesten kaptam lehetőséget a bemutatkozásra. Felléptem a vErST, a Papírhajó Íróműhely és a Kelet–Nyugati Alkotóműhely eseményein Budapesten és Egerben, emellett több önálló Félholt Költők Társasága-estet is tarthattam. Ezek az alkalmak megerősítettek abban, hogy a költészet valódi ereje a közönséggel való személyes találkozásban mutatkozik meg. Hosszú távú célom, hogy a Félholt Költők Társaságával minél több színpadon felléphessek, új alkotói együttműködéseket alakíthassak ki, valamint szeretném megjelentetni első önálló verseskötetemet. Hiszem, hogy a költészetnek ma is van küldetése: nem csupán szépet mondani, hanem őszintén megszólalni azok helyett is, akiknek erre nincs lehetőségük.

Kortárs próza Lélektani Líra Szépirodalom Felnőtt Minden korosztály Gyász Háború
J

Aktuális projektem

Jaj a kabátosoknak

Líra Kiadót keres
Státusz
Kiadót keres
Keresek
olvasói véleményekre

Kapcsolódás

Nyitott vagyok

  • olvasói véleményekre
  • közös projektekre
  • pályázatokra és antológiákra
  • kiadói / szerkesztői megkeresésekre

Kapcsolódás

Kapcsolódj a szerzőhöz

Üzenetet küldhetsz, és láthatod, milyen megkeresésekre nyitott jelenleg a szerző.

Nyitott vagyok

  • olvasói véleményekre
  • közös projektekre
  • pályázatokra és antológiákra
  • kiadói / szerkesztői megkeresésekre
Kapcsolatfelvétel Üzenet a szerzőnek A szerző e-mail címe nem jelenik meg. A válasz a megadott e-mail címedre érkezhet.

Az üzenet a szerzői fiókban is megmarad, nem csak e-mailben megy ki.

További történetek

Regények, novellák, részletek és készülő művek a szerzőtől.

Szerzői könyvespolc

Művek