A rossz mondatnak rossz híre van. Szégyelljük, gyorsan kitöröljük, és megpróbálunk úgy tenni, mintha soha nem is írtuk volna le. Pedig gyakran éppen ő találta meg azt az ösvényt, amelyen később a jó mondat megérkezett.
A rossz mondat legalább már valami. Van eleje, vége, ritmusa – még ha rossz ritmusa is. Lehet vele vitatkozni, meg lehet fordítani, ki lehet húzni belőle három felesleges szót. Az üres oldallal viszont nehéz tárgyalni. Az makacsul egyetért minden lehetőséggel, és közben egyiket sem választja.
Talán nem is az a dolgunk, hogy elsőre jó mondatokat írjunk. Először csak mondatokat kell írnunk. Olyanokat, amelyek hajlandók bepiszkolni a fehér oldalt.
A többi már szerkesztés.