Vannak történetek, amelyek hosszú ideig csak kerülgetik az embert. Megjelennek mosogatás közben, leülnek mellénk a buszon, néha még álmunkban is mondanak egy-egy mondatot. Amikor azonban végre megnyitom a Wordöt, elhallgatnak.
Régebben azt hittem, ilyenkor nincs még kész az ötlet. Ma már inkább arra gyanakszom, hogy a történet fél. Vagy én félek. Amíg csak a fejünkben él, bármi lehet belőle. Remekmű, nagyregény, az a bizonyos könyv, amelyet mindig is meg akartunk írni. Az első leírt mondattal azonban elveszít valamennyit ebből a végtelen lehetőségből. Valamivé válnia kell és ez a megtestesülés azonnal korlátozza is végtelenségét.
Talán ezért olyan nehéz elkezdeni. Nem az üres oldal miatt, hanem mert minden első mondat egyben lemondás is az összes többi lehetséges első mondatról.
Mégis le kell írni valamelyiket. A történetek ugyanis nem attól születnek meg, hogy sokáig tökéletesek maradnak bennünk, hanem attól, hogy egyszer végre megengedjük nekik, hogy tökéletlenül elkezdődjenek.