Az előző napon, néhány perccel a komplexum lezárása előtt…
Dani a peron betonfalához simult. Húga remegve kapaszkodott a nadrágszíjába. A fiú lassan felemelkedett, és kikémlelt az üres csarnokba. A szemközti falon megakadt a tekintete a szellőzőnyílást fedő rácson.
– Nócika, várj itt – súgta.
A kislány riadt szemmel nézett rá, majd a fejével biccentett. Dani ismét kilesett a fal mögül. Amikor megbizonyosodott róla, hogy senki sincs a közelben, gyorsan felkapaszkodott a peronra, és a szellőzőhöz sietett. Tenyerét a rostély felső két sarkára helyezte, és határozottan megnyomta a lemezszegélyt. A rács néhány millimétert mozdult befelé. Óvatosan csökkentette a nyomást, és hagyta, hogy a rostély kibillenjen a helyéről. Megemelte, és a nyílás mellé támasztotta. A falhoz lapulva visszanézett.
– Gyere!
Nócika felegyenesedett. Alig ért fel a peron széléig; a szeme éppen átlátott fölötte. Dani visszasietett hozzá, megragadta a felé nyúló apró kezeket, és egyetlen rántással felhúzta maga mellé.
– Gyorsan!
A kislány négykézláb bemászott a nyílásba. Dani gondolkodás nélkül követte. Pillanatokkal később kinyúlt a járatból, óvatosan maga elé húzta a rostélyt, és visszaillesztette a helyére.
ETEL kiértékelte a kameraképeket, a mozgásmintákat és a biometrikus szenzorok adatait. Az idősebbik hímnemű egyed hozzávetőleges életkora tizenkét év, a kisebbik nőnemű egyedé hat év. A testhőmérsékletük a normál tartományban volt, a szervezetük enyhe kiszáradás jeleit mutatta. Közvetlen veszélyt nem jelentettek. A jelenlétük viszont sérti a komplexum biztonsági előírásait. A létesítménybe kizárólag a kiválasztott, egészségügyileg ellenőrzött és nyilvántartásba vett személyek léphettek be. A teljes populáció létszámát és genetikai összetételét évtizedekkel korábban meghatározták. A rendszer optimális működését csak ezeknek a paramétereknek a betartásával lehetett biztosítani. ETEL összevetette a gyermekek biometrikus adatait az utolsó transzport utaslistájával. Nem talált egyezést. Kiterjesztette a keresést a létesítmény teljes személyzeti adatbázisára, majd a felszíni menedékek még elérhető nyilvántartásaira. Az azonosításuk nem járt sikerrel.
A személyek eltávolítására vonatkozó protokoll egyértelmű volt. A végrehajtás azonban ellentmondásba került az elsődleges direktívával. ETEL kiszámította a létesítményen kívüli túlélési esélyüket. Az eredményt ellenőrizte. Nem volt eltérés. A számítás eredménye egyértelmű volt. A felszínen mindkét gyermek túlélésének valószínűsége: 1,6 százalék volt.
Elsődleges direktíva: az emberi élet hosszú távú fenntartása.
A két gyermek nem szerepelt az E.M.E.S.E. projekt egyetlen névsorában sem.
Besorolás nem lehetséges.
Lokalizáció: tranzitzónán kívül.
Izolációs folyamat megkezdve.
Izolációs folyamat befejezve.
Életfenntartás: aktív.
Komplexum lezárása.
Tizennégy órával később.
Dani és kishúga a szervizalagút végén lévő karbantartó helyiségben összekucorodva ültek a sarokban. Az elmúlt órákban minden lehetséges módon igyekeztek kiszabadulni a szobából, de nem tudtak. Dani biztos volt abban, hogy a mennyezeten lévő különös fekete tárgyon időnként apró kék pontokat látott felvillanni. Nóci a fáradtságtól elaludt, fejét testvére ölébe fektette, lábait pedig felhúzta maga elé.
– Mondtam, hogy figyelnek – suttogta halkan Nóci, álmos szemét bátyjára emelve.
Dani lenézett az ölében pihenő maszatos arcra, és gyengéden megsimogatta húga homlokát.
– Felébredtél? – kérdezte suttogva. – Már jönnie kellett volna valakinek…
A búrára nézett.
– Hallasz minket? – kiáltotta. – Engedj ki!
A hangja kongott a szoba falai között, de válasz nem érkezett. Dani igyekezett bátorságot mutatni Nóci előtt, de belül az ő félelme is egyre jobban növekedett. A következő pillanatban a szemben lévő falon felnyílt egy tárolórekesz; belsőjét tompa fény világította meg. A rekesz szisszenő hangjára a gyerekek ijedten ölelték át egymást. Dani kíváncsian fordult a rekesz felé, majd minden bátorságát összeszedve felállt és a falhoz lépett. A benyílóban két fémpalack és két szürke csomag volt. Óvatos mozdulattal kivette az egyik palackot, kinyitotta, beleszagolt, majd a szájához emelve ivott egy kortyot belőle.
– Víz – mondta meglepetten. A másik palackot is kivette és Nóci felé nyújtotta. – Gyere, igyál.
A kislány Danihoz lépett, és elvette a felé nyújtott palackot. Testvérét utánozva ő is beleszagolt, majd mohón inni kezdett. Dani közben az egyik csomagot kezdte vizsgálni. A szürke kemény tömbön apró fekete betűket látott.
Bundás kenyér. Használati utasítás – olvasta magában a szöveget.
Kétszer is elolvasta a csomagon lévő szöveget, majd a felső részén lévő vörös kitüremkedést összenyomta. A pattanó hangot követően a csomag lassan felfújódott és átmelegedett. Néhány pillanattal később a felső szegély színe változni kezdett: a piros előbb narancssárgára, majd végül zöldre váltott. Dani óvatosan feltépte. Frissen sült bundás kenyér illata töltötte meg a helyiséget.
– Vigyázz, mert meleg – mondta szeretettel, és Nóci kezébe nyomta az ételt.
Kivette a másik csomagot is, és már gyakorlottabb mozdulatokkal azt is kinyitotta. Fogták az ételüket és a vizüket, majd visszaültek a fal mellé.
Dani egy ideig Nócikát nézte, ahogy a meleg ételt majszolja. Aztán felpillantott a mennyezetre.
– Köszönöm – mondta a fekete búrának.
Ezután ő is enni kezdett.
A Központi Laborban eközben véget ért a Vezérkockák utolsó szinkronizálási folyamatának ellenőrzése. A terem közepén hét talapzat emelkedett ki a padlóból. Mindegyiken egy-egy szabályos kocka helyezkedett el. Első pillantásra jelentéktelennek tűntek. Felületük fényes volt, mintha egyetlen tömbből öntötték volna ki őket. A tízszer tízszer tíz centiméteres tárgyakon csupán egy hajszálvékony fekete vonal futott körbe, a felső lapjuk közepén pedig egy-egy név állt.
Álmos.
Előd.
Ond.
Kond.
Tas.
Huba.
Töhötöm.
Bálint a terem közepén állva végignézett rajtuk. Az oszlopok által közrefogott központi konzol felfelé ívelő kijelzőin adatsorok futottak. Ellenőrző összegek, adattömörítési mutatók és több milliárd fájl konzisztenciáját igazoló jelzések váltották egymást.
A férfi a hét néma tárgyra nézett.
– Kész van – mondta végül.
Betti felnézett a konzolja mögül.
– Mi van kész?
Bálint a kockák felé intett.
– Minden.
– Ez most különösen pontos meghatározás volt – válaszolt szarkasztikusan Betti.
Bálint nem reagált a csipkelődésre. Közelebb lépett az egyik talapzathoz. A felirat alapján az Álmos kocka feküdt előtte.
– Több mint kétezer év magyar történelme és tudása. Nyelvek, könyvek, zenék, képek, tudományos eredmények. Mindaz, amit fontosnak tartottunk. – Végighúzta az ujját a kocka fölött, de nem érintette meg. – Azt hittük, hogy képtelenség lesz eltárolni mindezt. Most pedig elfér hét apró tárolóban.
– Nem minden fér el bennük – mondta Betti.
Bálint ránézett.
– A tárolókapacitás bőven elegendő, mindent feltöltöttünk a Vezérkockákba.
– Nem az adatokról beszélek – Betti hangja elcsuklott. Ellépett a konzoltól, majd az egyik kockára nézett: Tas.
– Ezekben az van, amit meg tudtunk őrizni a múltunkból – folytatta. – Nem pedig az, amik valójában vagyunk.
– Több mint ezer ember fekszik odalent. Talán ők elég pontos mintát adnak – válaszolt Bálint.
– Ezerkétszáz kiválasztott ember – javította ki Betti. – Egy már régóta nem létező országból.
Bálint arca elkomorult, arcán a bőr megfeszült, száját összeszorította.
– Valakiket ki kellett választani – Bálint hangja keményen csengett.
– Tudom – mondta halkan Betti, fejét leszegve a földre nézett.
– Akkor mi a baj? – kérdezte értetlenül a férfi.
Betti lassan megrázta a fejét.
– Semmi. Csak ne mondd, hogy minden itt van. A kockákban a tudásunk és a kultúránk emlékei vannak. Az emberek pedig odalent.
Bálint ismét a kockára nézett. Álmos hordozta a kulturális archívumot, amelynek összeállítása a hét közül a legtovább tartott. Nem a tárolókapacitás jelentette a problémát, hanem az, hogy a felelősök képtelenek voltak eldönteni, mit hagyhatnak ki belőle. Irodalmi művek, történeti feljegyzések, hangarchívumok, filmek, festmények és névtelen emberek milliárdnyi fényképe került bele. Olyan hétköznapi felvételek is, amelyeknek készítői soha nem gondolták volna, hogy egy napon az emberiség kulturális örökségének részévé válnak.
Ünnepek, születésnapok, temetések.
Gyerekek az első iskolai napjukon.
Nyári esők, napfelkelték.
Emberek, akik egy olyan jövőnek adták emlékeiket, amelyről semmit sem tudhattak.
– Töhötöm tartalomellenőrzése befejeződött – szólalt meg ETEL hideg, kimért hangja. – Adatintegritás: száz százalék. Közös alaptudás integrálása valamennyi Vezérkockába befejezve. A Vezérkockák készen állnak a tárolóhelyükre való áthelyezésre.
Betti felpillantott a mennyezeten elhelyezett búrára. Már majdnem megfeledkezett az előző napi diagnosztikáról.
– Mi a rendszerdiagnosztikád eredménye, ETEL?
A rövid csendet Bálint nem vette észre. Betti azonban igen.
– A rendszerdiagnosztika elkészült – válaszolta ETEL. – Hardveres vagy szoftveres működési rendellenesség nem található, az elsődleges protokollok sértetlenek.
– És a döntési mátrixod? – kérdezte számonkérően Betti.
– A döntési mátrix sértetlen – érkezett a pontos válasz azonnal.
– Akkor miért szegted meg a protokollt?
– A tranzitzóna további üzemeltetése szükségtelen erőforrás-felhasználást jelentett. A lezárás az E.M.E.S.E. projekt végrehajtását nem veszélyeztette.
Bettinek látszólag kezdett elfogyni a türelme. Bálint arra gondolt, talán azért, mert még nem kapott választ arra, hogy ETEL miért zárta le a komplexumot önhatalmúlag.
– Nem ezt kérdeztem, ETEL.
– A kérdésedre válaszoltam, Betti – ETEL hangja ugyanolyan szenvtelen és hideg volt, mint mindig.
Bálint csendben figyelte a Betti és ETEL közötti egyre élesedő szóváltást. Nem értette igazán, hogy mi Betti valódi problémája. Tegnap este átfutotta ETEL diagnosztikai jelentését, és nem talált benne semmi aggasztót.
– Nem! – emelte meg a hangját Betti – megismételted a tegnapi válaszodat.
– Mivel az eredmény nem változott, a válasz módosítása indokolatlan lenne – hangzott a kimért válasz.
Bálint hol a búrára, hol pedig Bettire nézett, majd fáradtan felsóhajtott.
– Bi, térjünk erre vissza később. Még el kell helyeznünk a Vezérkockákat a biztonsági tárolóikban. És még sok más dolgot is ellenőriznünk kell.
Betti csalódott pillantással nézett Bálintra.
– Tudom – morogta az orra alatt – folytassuk. De ezzel még nincs vége… – közben ujjával egyenesen a búra felé mutatott.
Bálint néhány másodpercig némán figyelte őt, végül jobbnak látta nem firtatni Betti kijelentését, és visszafordult a talapzatok felé.
– ETEL, indítsd az elhelyezési folyamatot.
– Értettem, Bálint. Vezérkockák protokollja megkezdve.
A talapzatok által közrefogott központi oszlop falában egyszerre hét keskeny rekesz nyílt ki. Bálint és Betti védőkesztyűt húztak, majd speciális fogók segítségével egyenként felemelve a kockákat a talapzatokról, óvatosan a hozzájuk rendelt rekeszekbe helyezték őket.
Bálint néhány pillanatig nézte az utolsó Vezérkockát. Fényes felületén megcsillantak a kijelzők fényei. Azután Bálint lassan a rekeszbe helyezte.
– Rendben – mondta halkan és közben Bettire nézett.
– Rendben – hagyta jóvá a folyamatot Betti is.
A rekeszek bezárultak. Az oszlop belsőjéből tompa mechanikus zaj hallatszott. A kockákat tartó kapszulák egymás után csatlakoztak a szállítórendszerhez. Az ívelt kijelzőkön hét új mező jelent meg, bennük a kockák nevével, rendeltetésével és kijelölt tárolási szintjével.
ETEL hangja betöltötte a termet.
– Álmos Vezérkocka. Tartalom: kultúra és identitás. Célállomás: nulladik sztázisszint. Az első jelzés zöldre váltott.
– Előd Vezérkocka. Tartalom: orvoslás és élettudományok. Célállomás: első sztázisszint. Újabb zöld jelzés jelent meg.
– Ond Vezérkocka. Tartalom: mezőgazdaság és ökológia. Célállomás: második sztázisszint.
– Kond Vezérkocka. Tartalom: mérnöki és építési tudományok. Célállomás: harmadik sztázisszint.
– Tas Vezérkocka. Tartalom: matematika, fizika, kémia és energetika. Célállomás: negyedik sztázisszint.
– Huba Vezérkocka. Tartalom: társadalom, jog és államszervezés. Célállomás: ötödik sztázisszint.
– Töhötöm Vezérkocka. Tartalom: informatika, kommunikáció és robotika. Célállomás: hatodik sztázisszint.
Az oszlopból surrogó hang szűrődött ki, amint a szállítórendszer működésbe lépett. A kijelzőkön hét vékony vonal indult el a komplexum sematikus ábráján. Hat egymás után haladt az alsóbb szintek irányába. Álmos jelzése azonban a nulladik szinten megállt. Bálint összefont karral figyelte a kijelzőn a jelzéseket. Betti mellé lépett, egyik karjával átölelte a derekát és egy pillanatig Bálint komoly arcát nézte, majd ő is a kijelzőre emelte a tekintetét. A hét kocka egy perce még egymás mellett volt a saját talapzatán. Most útra indultak, a létesítmény különböző pontjaira. Bálint a kijelzőt figyelve nem vette észre, hogy hangosan kimondja gondolatait.
– Ha az egyik szinttel történne valami, akkor csak…
ETEL hangja félbeszakította.
– Elhelyezés folyamatban.
Betti pillantása a kijelzőkre tapadt. Különös érzés lett rajta úrrá.
– Furcsa – mondta halkan.
– Mi? – nézett rá Bálint.
– Olyan, mintha búcsúznánk tőlük.
A férfi elmosolyodott.
– Inkább útnak indítjuk őket.
A kijelzőn ekkor megjelent a végső státuszjelzés.
TÁROLÓKAMRÁK ZÁROLVA
ADATINTEGRITÁS: 100%
VEZÉRKOCKA PROTOKOLL: BEFEJEZVE.
