A 3 Test Probléma

Entrópia kitérők 1.
| A 3 Test Probléma |

 

Aisha megtorpant az új munkahelye bejárata előtt. Tekintete a homlokzatra siklott – erre a grandiózusnak álmodott, ám túlgondolt építészeti kinyilatkoztatásra, amelynek fő díszítőelemeként kikapcsolt lila neonteknősök vonultak elszántan egy jobb világ felé, ahol a hétfő reggelek nem léteznek.

Ám ez a hétfő nagyon is létezett. A sós tengeri szél makacsul cibálta a gondosan formázott fejkendőjét, miközben az ébresztőórájuktól hajszolt emberek hömpölyögtek el mellette, nehogy lekéssék a saját kizsákmányolásukat.

Aisha fülhallgatójával elegánsan kizárta a humánforgatag idegrendszert morzsoló zúgását. Megrázta a fejét, és elindult az üvegajtók felé. Az utolsó tíz méter mindig ugyanazzal a furcsa bizsergéssel töltötte el. Perverz módon vonzotta az előtte álló nap idegbaja, a számtalan leküzdendő akadály, a rendszerhibák, a félreértett felhasználói igények állandó szélmalomharca. Ugyan a szerverfarmokat átmenetileg kávégépekre cserélte, de programozóként a feladat ugyanaz maradt: működő rendszert faragni a káoszból.

Lépteit lassítva elforgatta órája lünettáját, és előhívta a saját fejlesztésű miniapplikációját, amely egyetlen érintéssel annyi terhet vett le róla, amennyit a technika és Al-Khāliq akarata engedett. Az apró képernyő alsó részén azonban ismerős figyelmeztető üzenet villant fel:

„Riasztórendszer: KIKAPCSOLVA.”

– Jaj, ne. Már megint?! – morgott bosszúsan, de igazából meg sem lepődött. Ennek az anomáliának általában egyetlen neve, arca és hosszú fekete haja volt.

Ahogy a bejárathoz ért, az ajtószárnyak csendesen félrecsúsztak az útjából. A klíma életre kelt, hirtelen száraz hideget lehelt az arcába, a lámpák és neoncsövek pedig egyszerre gyúltak fel, mint egy túl lelkes miniatűr napfelkelte. A hűtők és kávégépek szolgalelkűen átváltottak nappali üzemmódba, mély morajlásuk végigfutott az üres vendégtéren, a lila teknősök pedig immár fényárban meneteltek az ajtó felett. Az applikációja hibátlanul tette a dolgát.

Aishát minden belépéskor megcsapta a hely kusza, kettős természete. Tekintete végigsiklott a padlón húzódó vastag piros vonalon, amely éles határt szabott a két birodalomnak: jobbra az ő csúcskategóriás eszpresszógépekkel felszerelt territóriuma, balra pedig Arthur apró, ipari kiszerelésű WC-papírt és konzervet kínáló vegyesboltja.

Furcsa kis világ volt ez, ahová eredetileg csak a pénztelenség sodorta. A következő, finanszírozatlan szemeszter miatt pincérműszakokat keresve találta ezt a helyet. A sors azonban félrekódolta a terveit, és egy csapásra üzletvezetőt faragott belőle.

Úgy vélte a próféta közbenjárására örökölte meg ezt a Schrödinger-féle diliházat. A mai napig képtelen volt dűlőre jutni a kóceráj hasadt identitásával: modern gondolkodók szentélye ez, vagy egy zártosztály, kiváló kávéval és leárazott tejtermékekkel?

Ahogy a hely házi teoretikusa megfogalmazta, a vendégtér folyamatos szuperpozícióban létezett, egyszerre volt kávézó és bolt, bolt és kávézó. Amint egy vendég – mint szubjektív megfigyelő – a küszöböt átlépve bepillantott a „dobozba”, a rendszer azonnal az ő személyes valóságává omlott össze. Csak az ő szemében vált kávézóvá vagy vegyesbolttá, miközben maga a hely vidáman lebegett tovább a saját szuperponált őrületében.

Ahogy átlépte a piros vonalat, mérge azonnal elillant, és akaratlanul is elmosolyodott.

Nem kellett kutatnia a kikapcsolt riasztó okát, a pult helyett mégis ösztönösen az egyik hátsó boksz felé vette az irányt. Ott találta Enidet, ahol számított rá.

A lányt persze a mikrovilág zajos ébredése meg sem rezzentette. Átlag feletti magassága még ülve is egyfajta elegáns, gémszerű pózba kényszerítette, ahogy rágörnyedt a laptopjára. Hatalmas hajtömege kitakarta az arcát, a billentyűzetre szivárgó nyáltócsa jelezte, hogy a rendszer már jó ideje alvó üzemmódba kapcsolt. Körülötte a terep egy zseniális elme és a számvilág szokásos csataterét idézte: könyvkupacok, teleírt füzetek, üres energiaitalos dobozok, jégkrémpálcikák és a bűnjelként szolgáló rumosüveg hevert szerteszét. Egy újabb éjszakába nyúló kutatási roham, menetrendszerű rendszerösszeomlással és hibernációval.

Aisha fejcsóválva hívta Arthurt, hogy kiszervezze a probléma eltakarítását. A fiú álmos hangja az ágynemű zörgésével keveredve recsegett a fülhallgatóban.

– Jó reggelt! Nem értelek, de nem hagytál el tegnap valamit?

Újabb intenzív textilgyűrődést és egy ásítást követően Arthur visszakérdezett:

– Megint ott érte utol a kutatáskóma? Azt mondta, csak beugrik hozzád, miután kidobták a könyvtárból.

– A „hozzád” megint a kávézó lett – mondta Aisha, és két ujjal megemelte a rumosüveget. Nehéz volt, félrerakta. – Nem aggódsz, hogy a csajod ennyit iszik?

– Ki van bontva?

Aisha lepillantott az asztalra és felhúzta a szemöldökét.

– Bontatlan.

– Ha agyal valamin, elfelejt inni. Nem függő, csak a koncepció tetszik neki. Teátrális. Régebben még cigizett is hozzá.

– És én mit csináljak vele? – kérdezte Aisha, miközben óvatosan megpróbálta kiszabadítani a lány arca alól a lemerült laptopot. – Lassan nyitnom kellene.

– Ébreszd fel, kávéval könnyű. Pár óráig úgyis csak zombizni fog, de legalább könnyen mozgatható.

– Igen, erre a múltkor már rájöttem – pillantott át a piros vonalon túl csendben szunnyadó vegyesboltra. – Te mikor nyitsz?

– Összekaparom magam és indulok.

– Hozz neki valami tiszta ruhát is, ma még az egyetemre is be kell mennie – sóhajtott fel Aisha, miközben kipiszkált egy ráragadt post-itet a lány hajából. – Órát tart nekem…

 

﴾ ֍ ﴿

 

Aisha és csapata visszaverte a kávéfüggők szokásos hétfő reggeli rohamát. Amint elült a délelőtti csatazaj, a hely hirtelen megszelídült: a tejhabosító sziszegése is elhalt, pörkölt kávébab és fahéj illata terjengett a levegőben. Többnyire már csak az önmagukba mélyedt gondolkodók és az irodakerülő szabadúszók tanyáztak a helyiségben. Meg persze Enid, aki egyelőre csak a kávéspoharába kapaszkodva nézett ki a fejéből.

Aisha érezte, hogy ezúttal önmagát kell újraindítania. Rápillantott az órájára, amely egy apró, stilizált repülőszőnyeg ikonnal jelezte: itt a tökéletes alkalom a Duhā-imára, a csendes délelőtti fohászra, ami helyére teszi benne a világot. Jobb híján az Arthurral közös irodája volt a szentélye: akadt ott mosdó a rituális tisztálkodáshoz, a fiókban pedig ott lapult az úti imaszőnyeg. És ami a legfontosabb: nyugalom. Mekka felé fordult, ám a spirituális megtisztulás útjában egy frissen érkezett mosodai csomag állt: egy halom konyharuha.

– Füttyfene – sóhajtott. – Ezt elfelejtettem.

Mielőtt leterítette volna a szőnyeget, inkább eltakarította az akadályt. Egyetlen bosszús mozdulattal felkapta a rongyhegyet, hogy száműzze a raktárba. Ehhez azonban át kellett préselnie magát a pult mögötti szűk sávon, ahol rögtön bele is ütközött legújabb, egyben legcserfesebb alkalmazottjába.

– Szia, főni! – üdvözölte Kellie, aki épp egy halom tiszta csészét épített toronyba.

– Ne hívj már így. Én is csak pár hete kezdtem, de szia – mosolygott rá Aisha, és a lány kezébe nyomta a konyharuhabálát. Kellie ugyanazzal a lendülettel be is hajította a pakkot a kávégép alatti polcra.

– Nem az idő a lényeg, hanem a tisztelet – megpaskolta a saját mellkasát Kellie vigyorogva. – Apropó tisztelet, ma telik le a kéthetes próbaidőm, és egyre nehezebben viselem ezt a bizonytalanságot.

– Tényleg? Már két hete itt vagy? – nézett rá Aisha elismerően. – Hát, ha eddig nem menekültél el, azt hiszem, megérdemled a bizalmamat.

– Szupi vagy! – ugrott a nyakába, bár átlagos termetével inkább egy meglehetősen esetlen ölelésbe vonta a jó egy fejjel magasabb, introvertált főnökét.

– Tudod, az én kultúrámban nem szokás…

A kulturális eligazítás abszolút nem érdekelte a lányt, inkább a válla felett kikandikálva az ajtó felé bökött az állával.

– Megjött a nagypofájú kiscsaj, meg a kertész-punk barátnője.

Aisha követte a tekintetét.

– Instant továbbképzés a frissen véglegesített alkalmazottnak: Francesca, a szabadszájú kishölgy tanítónő. Oanna pedig nem punk-kertész, hanem biomérnök, akit mindenki csak Barbinak hív.

– Biomérnök Barbi? – horkant fel Kellie, miközben végigmérte a lány tokától bokáig rajzfilmfigurákkal teletetovált alakját. – Valami félrement.

– És a kinézet alapján ítélkezünk? – vonta össze a szemöldökét Aisha és tüntetőleg megigazította hidzsábját.

– Ja, nem. Amúgy jófej kisugárzása van – vonogatta a vállát. – Neked meg tök szexi a kendőd.

Aisha lehunyt szemmel csóválta a fejét.

– Ha pedig már a belső szabályoknál tartunk: Arthur főnököt felejtsd el, ő mától számodra is kizárólag Pamacs. Amúgy ő is egy mérnök. – Az ajtó felé fordult, és integetett nekik.

Kellie is intett, de a fintor nem tűnt el az arcáról.

– Oanna – Barbie, Arthur – Pamacs. Én pedig Kellie, az atomfizikus… Hopp, látom, kiszúrták a nagyszemű számbuzit – biccentett Enid asztala felé. – Attól a csajtól viszont a falra mászok. Lehetne cuki is, de nem az. Inkább egy igazi hülye.

– Ő Kaotika. Vagyis Enid, aki pedig… – Aisha mondatának végét elnyelte egy sóhaj.

– Jó, azt aláírom, hogy a nagyszemű kattanásai pörgetik a helyet – húzta el a száját Kellie. – De akkor most álljunk meg egy pillanatra! Egy biotudós, egy mérnök, egy tanítónéni és egy lekezelő szépségű szociopata… Főni, te valami agytrösztöt futtatsz?

Aisha megvonta a vállát.

– Úgy látszik. Pedig elolvastam az apróbetűs részt, mégis megörököltem ezt a… menazsériát a hellyel együtt – dünnyögte. – Technikailag itt senki sem normális.

– Én de! – Kellie sértődötten felhúzta az orrát, mintha épp most ebrudalták volna ki a normális emberek soraiból. – Te is, meg Arth… Pamacs főnök is élvezitek ezt az egészet, ő legalábbis biztosan élvezi a nagyszeműt. Na, megyek, felveszem a rendelését.

Aisha szeme megakadt a sarokban ülő lányon. Enid, minden szociális létezés legkiszámíthatatlanabb bugja, mostanra teljesen magához tért, és gyanús csendben böngészte a tabletjét. Valami nem stimmelt.

– Hagyd, majd én. Kao… a matekos csaj, úgy érzem, készül valamire, és ilyenkor jobb, ha rajta tartom a szemem.

 

﴾ ֍ ﴿

 

Enid az asztalra könyökölve még mindig álmosan bámulta a tabletje kijelzőjét. A homlokára mély tanácstalanság gyűrődött. Francesca és Oanna ekkor értek oda hozzá, és azonnal kiszúrták barátnőjük frusztrációját.

– Matematikai a probléma, vagy csak megint nem érted a hétköznapokat? – telepedett le mellé Oanna, és szorosan magához húzta a tőle két fejjel magasabb, élő, hajas babát.

Enid egy pillanatra megfeszült, ahogy Oanna átölelte; a lány gondoskodó gesztusai mindig váratlanul érték, de ezúttal is hagyta.

– Nem. Amolyan interperszonális szarság… – dünnyögte, miközben Oanna megint a szájpiercingjeiből próbálta kiszabadítani a haját. – Megakadtam, nem tudok dönteni.

– Erre tartod a pasidat. Várj – segített szétválasztani őket Francesca.

– Nem jó, érintett.

– Akkor összeül a Csajtanács? – vigyorgott Oanna. – De régen volt már. Ránk férne.

Aisha épp ekkor lépett az asztalukhoz, hogy felvegye a rendelést, de a szó hallatán megtorpant.

– Sziasztok, kértek valamit? – állt meg, majd óvatosan rákérdezett: – Mi az a Csajtanács?

– Valami olyasmi, amikor csajok tanácskoznak – vetette oda Enid, fel sem nézve a képernyőről.

– Komolynak hangzik – mondta Francesca. – Mint egy modern boszorkánykör?

– Nem az. A Csajtanács lényege: csak csajok. Belső kör, kényes ügyekre. Nincs tabu, nincs ítélkezés, nincs hencegés, nincs Y-kromoszóma.

– Ez jól hangzik – bólintott lelkesen Francesca. – Benne vagyok! Csináljuk!

– Hohó – emelte fel a mutatóujját Oanna játékos szigorral –, ez nem úgy megy, hogy csak itt és most alapon beleugatunk. A helyet a tanácsban ki kell érdemelni – szögezte le. – Bármilyen hülye tettel, párkapcsolati katasztrófával vagy bűntudatkeltő szexuális eltévelyedéssel.

Aisha feszengeni kezdett.

– Jó, értjük. Majd visszajövünk később – mondta, és a tagságért lobbizó Francescát terelgetve elindult a pult felé.

– De hát én mindegyikben jó vagyok! – tiltakozott fékező lépteivel Francesca.

– Maradjatok – szólt utánuk Enid. – Több vélemény, nagyobb mintavételezési lehetőség.

– De ez a csajtanács – lepődött meg Oanna Enid váratlan tagbővítési szándékán.

– És? Ők csajok, tanácskozni hívjuk őket. Minden kritérium teljesült.

– Csajok… – emelte mutatóujját teátrálisan Oanna az állához. – Kromoszomális, fenotípusos vagy önbevallásos alapon működik a tagsági kritériumrendszerünk?

– Hát igen, biológiailag egyszerű, társadalmilag nem – bólogatott Francesca. – Én arra tanítom a kicsiket, hogy…

– Ne kezdd már megint – fakadt ki unottan Enid. – Megbeszéltük. Van férfi, van nő, és mindenki azt szereti szerelemmel, akit akar. Minden más faszság. Ezt tanítsd a kis vakarcsoknak.

– Megint redukcionista vagy, ha a saját érdekeid úgy kívánják – csóválta a fejét Oanna.

– Látod, pont a hülye fekete-fehér világod miatt kellenek új tagok! Mi! – csapott az asztalra diadalmasan Francesca. – Hogy kimozdítsanak a… bináris gondolkodásodból! Aisha, te is maradsz! Ez parancs! A te véleményedre különösen kíváncsi vagyok.

Enid bambán hunyorgott rá.

– Egy programozó fog kibillenteni a bináris gondolkodásból?

– Igen, így leszel non-bináris – vigyorgott pimaszul Francesca.

– Ne erőltesd. Csak kuki meg nuni. Két kibaszott diszjunkt halmaz. Nincs metszet. Mindegy – legyintett rá Enid –, nem kezdem újra.

– Tényleg, beszéljétek meg, majd visszajövünk – intett a fejével Aisha, de Oanna visszahúzta a helyére.

– Jól van, na! Üljetek már le! Persze, hogy fel vagytok véve! Csak imádom a saját kardjába dönteni Lady Racionalitást, és valóban, nyolc darab X-kromoszóma több mint négy.

Aisha bizonytalanul huppant a helyére. Zavarodottan igazgatta hidzsábját, de a szemében megcsillanó élénk, világi kíváncsiság elárulta, hogy a tanács napirendjeinek várható szaftossága előre feláztatta a vallásos szeméremérzetet.

Oanna Enidhez fordult.

– Mi a téma?

– Az idei születésnapi extravaganzát tervezem mackónak.

Aisha elkapta Oanna beletörődő, mégis szórakozott félmosolyát. A lány pontosan tudta, mi következik.

Oanna maga elé húzta a tabletet.

– Rendben. Ezúttal mit keresünk? Helyszínt? Témát? Jelmezt? – Forgatni kezdte az eszközt, ujjai rutinosan csúszkáltak a képernyőn. – Konfigurációt?

– Nem is tudom… Nincs ötletem – csóválta a fejét lemondóan Enid, majd az eszköz fele bökött. – Ezt a hármat nézegetem, de tanácstalan vagyok. Nem érzem eléggé… Meglepőnek?

– Muti, szülinapszervezésben jó vagyok! – Francesca indiszkréten áthajolt Oannához, hogy belenézzen a kijelzőbe, majd a látványtól ijedtében kikapta a kezéből a tabletet. – Mi a fasz?! – pattantak ki a szemei, ahogy a kijelzőre meredt.

A szomszéd asztalnál egy kanál megállt a levegőben.

– Ez pont az! – kapta Aisha a tenyerét a szeme elé, mintha ezzel visszamenőleg kitörölhetné a felvillanó képet. Az ujjai között azért maradt egy keskeny rés. – Egyebek között. Na jó, ezt valóban nem láttam jönni.

– Na, ezt szerintem senki sem – görgette Francesca bőszen a megnyitott oldalt.

– Csak jelezném, hogy családbarát helyként próbálom eladni ezt itt – körözött a feje felett Aisha, majd a fakocka szalvétatartót afféle vizuális barikádként a tablet elé tolta.

– Ez csak egy pornóoldal – értetlenkedett Enid, és egy laza mozdulattal arrébb pöccintette a szalvétatartót a képernyő elől. – Ettől családbarátabb dolog nem is létezik. Magát a folyamatot szemlélteti az origóponttól.

– Inkább a G-ponttól – vizsgálta meg Oanna szakszerűen.

– Elfogadom a korrekciót – bólintott Enid. – Ha prűd vagy, fogd fel biológiai és szociológiai tanulmányként, már ha megfelelő analitikus szemlélettel közelítünk…

– Hogy anal… – ízlelgette Francesca a félbemaradt szót, majd felhorkant. – Hagyd a baromságot!

Azzal kutatási jelleggel már el is indította az első videót.

A tablet hangszórójából egy ritmikus csapkodással kísért, éles női nyögés vágott át a kávézó békés alapzaján.

Mellettük egy vendég félrenyelte a kávéját, két asztallal arrébb pedig megfagyott egy beszélgetés.

– Megőrültetek?! – sziszegett Aisha felháborodva, és egy üres cukortartót is bevetett a barikádépítésbe.

Francesca kapkodva tekerte le a hangerőt, egy asztallal arrébb egy szabadúszó lassan lejjebb hajtotta a laptopfedelét, mintha a gépét óvná.

Kellie a semmiből termett a bokszuk végénél, kezében egy teljesen indokolatlan pohár csapvízzel.

– Csak gondoltam, hozok egy kis frissítőt a nagy munkához – tette le az alibipoharat az asztal közepére egy ártatlan, de annál sokatmondóbb mosollyal, majd odasúgta Aishának:

– Főni, nagyon jól pörgetjük ezt a családbarát vonalat. Nem dobod át a videót a falra? – bökött a háta mögé.

Aisha lehunyta a szemét; legszívesebben elsüllyedt volna a párnák között, de értette Kellie célzását.

– Sorban állnak a pultnál.

A pultos lány dacosan, a tálcáját pörgetve sarkon fordult. Francesca szája pajzán mosolyra húzódott a már némán futó képsorok felett, és Enidnek szegezte a kérdést:

– Na, most magyarázd meg, megint mi a szarra készülsz!

– Én csak meglepit keresek a mackómnak – válaszolta Enid olyan gyermeteg ártatlansággal, hogy Aisha nem tudta eldönteni, vajon a lány tényleg ennyire naiv, vagy csak zseniálisan játssza meg.

– Hát, engem sikerült meglepned. Megint. De ez pfuj – nyögte, továbbra is résnyire nyitott ujjai mögül lesve a monitort. – Egy prostituáltat akarsz neki rendelni?

– Dehogy! – nevetett fel Oanna és könyökével oldalba bökte Enidet. – Ő lesz a töltött lotyó. Szóval van egy ilyen hülye szokása, hogy kinéz valami aranyos kis disznóságot egy ilyen oldalról a pasijának, aztán majd együtt, meghitten… Mindegy. Amúgy szerintem, és szerintem szerinte is, tök jó ajándék.

– És Arthur tudja, hogy te ilyen oldalakat nézegetsz? – elemző érdeklődéssel emelte Francesca az orráig a kijelzőt.

– Persze. De nem nézegetem, csak évente bekukkantok, amikor szülinapi ajándékot keresek.

– Hétezer pontot jelez a prémium fiókod alatt… – vonta össze a szemöldökét. – Felhasználó: Pajzán_Picsa? Ez komoly?

Enid tekintete zavartan cikázott az asztaltársaság tagjai között.

– Egy haveromé…

– Aki megosztja veled a fiókját? Nem is mi vagyunk az igazi barátaid – csatlakozott Oanna kajánul az olasz lány csipkelődéséhez.

– Jól van, hagyjátok már! – zárta le Francesca. – Végre nem számok. Fogjátok fel oktatóvideónak.

– Inkább inspirációs forrás – javította ki Enid.

– Ne rontsd el… – motyogta, teljesen elmélyedve a tartalomban. – Végre valami, ami az én szakterületem. Melyiket nem érted?

Enid erre elhúzta a száját.

– Olyan nincs, amit én nem értek – itt egy pillanatra megakadt, majd korrekció nélkül folytatta. – Amit leginkább nem értek, az maga az oldal. Az a baj, hogy ezt kizárólag a maszkulin nézőpontra optimalizálták. Egy férfiaknak szánt vizuális ingercsomagból próbáljuk levezetni a saját vágyaink modelljét. Így a rendszer már eleve hibás.

– Hát biztosan nem a női vágyakról szól – jegyezte meg váratlanul Aisha.

– Nocsak – sandított rá Francesca. – Téged milyen felhasználónéven keresselek?

– Abban igaza van – vette át a szót Oanna –, hogy a könnyen megszerezhető intimitás illúzióját árulja, csak épp az ellenkezőjét adja. Kötődés helyett, annak egy hülye teljesítményorientált, érzelemmentes verzióját tolja az arcunkba.

– Ezt az elméletet mereven alátámasztja, amit éppen ennek a lánynak tolnak az arcába – állapította meg a videóra mutatva Enid.

– Tényleg ez lenne a csajtanács lényege, hogy tudálékosan pálcát törjünk a pornó felett? Nem lenne jobb buli segíteni neki keresgélni? – kérdezte Francesca, tekintetével a monoton ritmusú jelenet fogságában ragadva. – Mert ez az első, hát… Én nem tudom, ezt például megengedném-e… Bár… – Az arcán a vágy és az undor egyszerre jelent meg.

– Melyik az? – emelkedett fel Enid, áthajolt az asztalon, és a lány kezét leszorítva stabilizálta a tabletet. – Ja, hogy ez. Hát igen, ez egy kicsit meredek. Ehhez a konfigurációhoz még nem volt szerencsém, de ezt például a csaj rucija miatt néztem ki, az tök jó. A mutatvány bármennyire is fantáziadús, nem hiszem, hogy belemenne.

– Ő? Szóval te igen? – bukott ki Aishából látatlanul is.

– Nem én szoktam lenni a szűk keresztmetszet – kacsintott rá Enid vigyorogva. – Kiválasztok valamit, de ha vétó van, akkor persze dobjuk. Korlátfeltételes optimalizálás.

– Szóval, ha akarná, ezt megtehetné veled? – fintorgott Aisha a hidzsábja takarásából, sűrűn el-elkapva a tekintetét. – Ez megalázó…

Enid határozottan leállította.

– A szerelem nem a méltóságról szól. Akkor és azzal vagy igazán biztonságban, akinek ezt önszántadból megtennéd, és aki ugyanígy megtenné érted is. Az őszinte intimitás akkor kezdődik, amikor mersz és akarsz is kiszolgáltatottá válni.

– Hát, Pajzán_Picsa, ez most kurva romi volt. Kezd tetszeni ez a csajtanács – bólogatott Francesca elismerően. – Térjünk rá a második videóra… Mert ha valaki ezt tenné velem, én… – elakadt a szava, ahogy végigfutott a hátán egy eszelős, de mégis édes borzongás.

– Pontosan ezért választottam… – vigyorgott Enid kajánul.

– Igen, amennyiben idén ez lesz a befutó, majd érdekelnének a tapasztalatok – könyökölt közelebb Oanna is, tenyerére támasztott állal.

Félpercnyi néma csend telepedett az asztalra, miközben mindhárman a videót nézték. Végül ismét Oanna fogalmazta meg mindannyiuk kérdését.

– Amúgy ez miért is neki lenne ajándék?

Enid elbizonytalanodva összehúzta a szemöldökét.

– Szerintetek, ha hagynám, hogy ezt tegye velem, azzal csak megbántanám?

– Nyilván – forgatta a szemét Francesca. – Valószínűleg végleg kiábrándulna belőled.

– Gondolod? – lepődött meg Enid.

– Te hülye vagy? Ha oda jutnánk, még én sem hagynálak ki. Kivéve, ha ez a harmadik videó…

– Ezt azért nem nézném ki a mackódból – tekergette előre-hátra a videót Oanna. – Ehhez az akcióhoz kell egy ilyen tüzér…

– Egy ekkora löveggel.

– Tudom-tudom, itt már a Genfi egyezmény bizonyos pontjai is életbe lépnének – léptette előre a videót Enid. – De ezt nézzétek!

– Nagyon nyami, de… – húzta végig buja lassúsággal a nyelvét az alsó ajkán Francesca.

Aisha hiába próbált a tenyere mögé menekülni, a kíváncsiság finoman szétfeszítette az ujjait. A megaméret okozta mikrosokk után hirtelen átlátott a jeleneten, a tabletre bökött, és dühösen Enidre meredt.

– Ezt soha! Amíg én vagyok itt a főnök, soha! Elég nekem a tisztátalan állatok zsírja a konyhámban.

Francesca rátapadt a videóra, majd hangosan felnevetett.

– Ja, hogy a helyszín miatt! Már én is kezdtem aggódni emiatt a nehézlovas kopja miatt, mert azután a roham után már tényleg nem te lennél a szűk keresztmetszet – húzta el a száját, elismerően bólintva.

Aisha nem tágított. Két tenyerével az asztal szélére támaszkodott.

– Csak a testemen keresztül!

Aisha felkiáltására egy kötött sapkás egyetemista gyanakodva fordult a bokszuk felé a lattéja mögül.

– Jakub. – Enid egy apró körkörös mozdulattal visszaparancsolta diákját a kávéjához.

– Találó, mert ehhez a tiédre is szükség lesz – elemezte tovább Oanna teljesen komoly arccal. – Ebben a műszerben van annyi potenciál, hogy valóban…

– Könyörgöm, ne fejezd be!

– Igaz, ami igaz, én sem rendelnék itt többet semmit… – értékelte át Francesca is a helyzetet.

– Lányok, nem választanátok neki gyorsan egy másikat? Ez kezd kényelmetlen lenni számomra – pattant fel Aisha, és hátat fordított a teljes tanácsnak, mintha ezzel véget vethetne az őrületnek.

– Na, fogd meg a söröm – húzta maga elé Francesca a tabletet, elfogadva Aisha kihívását, aki azonnal ráeszmélt, hol hibázott.

– Ó, én hülye… – Aisha csak ekkor fogta fel: Oanna és Enid nem véletlenül húzódtak közelebb. Szinte szurkoltak az apró Francescának.

– Égesd hamuvá a tartalomszűrőm! – lelkendezett Enid.

– Ne aggódj, nimfócska, most emberedre akadtál – nyalta meg Francesca vészjóslóan a szája szélét, és ujjai már vadul ficánkoltak a kijelzőn.

– Engedélyezted a… csoportos foglalkozásokat – hívta fel a figyelmet Oanna egy apró keresési beállításra.

Francesca kérdőn Enidre nézett.

– Ez nem fér bele? Tabu? Vétó lesz belőle?

– Persze. Mindkét oldalról – rázta a fejét Enid. – Maximum két fő. Összesen. Velünk együtt. Csendes, meghitt, bensőséges ünneplést terveztem. Csakis az én ajándékommal.

– Várj, van itt egy mariachi zenekar, ahogy éppen… Nem. Ezt én sem akarnám neked – pöccintette tovább Francesca ijedten.

– Menj csak vissza – szólt közbe Oanna –, ha kétfős egységekre bontjuk, lehetnek benne jó ötletek. Bár az a kompozíció ott szerintem anatómiailag lehetetlen.

– Simán lehetséges – bólogatott Francesca, gyanúsan elmerengve.

– Nekem ennyi elég lesz belőletek mára… – forgatta a szemét Aisha, és eloldalgott az asztaltól.

– Honnan tudod? Ehhez minimum trió kell. – Hökkent hátra Oanna. – Ezt úgy értsem, hogy te… Egy ilyen Laokoón-csoportban?

– Hogy én? – lepődött meg pironkodva Francesca. – Á, dehogy. Illetve…

Az utolsó szó hallatán Aisha óvatosan tolatni kezdett vissza az asztal felé.

– Mi a kajla fasz! – ejtette vissza a tabletet az asztalra Enid őszinte ámulattal. – Te már voltál… Téged már… te már tényleg voltál ilyen tömegrendezvényen?

– Az én barinőm, én találtam! – húzta ki magát Oanna, mintha egy ritka állatfajt fedezett volna fel.

– Nem, dehogy, illetve… – fogott volna bele újra Francesca, de Enid közbevágott.

– Ha egy tagadó mondatot „illetve” követ, az már egy logikai VAGY-is operátor… – közölte Enid.

– Kussolj már! – horkant rá Oanna. – Már majdnem kinyögte.

– Na jó, csak mert csajtanács – hajtotta le a fejét Francesca. – Tudod, amikor először megérzed a felnőtt szabadság ízét. Első egyetemi év, első albérlet, első lakótársnő…

– Áhh. Klasszikus – fonta karba kezét kiábrándultan Enid. – Miért kell minden történetbe valami meleg vonal?

– …és a pasija. – fejezte be a mondatot Francesca.

– Na, ez az, kislány! – simogatta meg elégedetten Francesca hátát Oanna. – Kezelhetjük ezt már kiscsoportként? A három több, mint a kettő.

– Bármilyen számrendszerben – forgatta a szemét Enid. – Már amelyik használja a 2-es és 3-as számjegyeket.

Aisha nagyot nyelt. A társaság abszurditása páros lábbal rúgta ki a komfortzónájából. Nyers volt ez az egész, szűretlen és vállalhatatlan. Mégsem volt benne ítélkezés. Nyers volt ez az egész, szűretlen és teljesen vállalhatatlan. Mégsem volt benne semmi ítélkezés.

Enid, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, szelíd mosollyal nyugtázta Aisha néma kapitulációját.

– Akarod vezetni a Csajtanács jegyzőkönyvét? – ütögette meg hívogatóan maga mellett a széket.

– Nem, de a búbánatba… a falkám vagytok – huppant le melléjük.

– Szóval ott tartottunk, hogy bepiáltatok, aztán durr bele, édeshármas? – lendült bele Oanna.

– Igen – sütötte le a szemét Francesca, aztán elmosolyodott. – Bár nem piáltunk, csak valahogy összejött. Nem ezzel kezdem a tanítói önéletrajzom, de nem bántam meg. Akkor és ott egynek tök jó volt.

– Inkább háromnak – pontosított Enid.

– Tudom, a te hipermonogám agyadnak ez nem befogadható. De van, akinek ez így simán belefér, sőt, kívánja – feszült neki Francesca az asztal szélének. – Az sokkal extrémebb, hogy te huszonévesen egy bő két évtizedes kapcsolatban élsz.

– Várj, ez engem most tudományosan is… – Oanna izgatottan kereste a szavakat, és beletúrt szivárványszínű hajába, majd egy számára otthonosabb szakmai nyelvezetet választott. – Szóval, ennek a szimbiózisnak a dinamikája érdekel. Adott egy stabil, kétfajos ökoszisztéma. Te mint egy invazív – bár feltételezem, barátságos – faj, hogyan integrálódtál? Ki volt az alfa a falkában, és neked sikerült egyenrangú pozíciót kiharcolnod, vagy csak egy opportunista préda voltál, aki lecsapott a pillanatra? A kommunikáció feromonszinten zajlott, vagy komplexebb, mondjuk vokális jelzések domináltak? Nem is! Kezdjük az elején! Hogy zajlott a kurkászási rituálé?

– Milyen kur… rituálé? – kapta fel a fejét Enid.

– Ó, képek villannak be az agyamba! – nyögte Aisha, és ujjbegyeivel a lüktető halántékát kezdte masszírozni, mintha fizikailag akarná kipréselni a gondolatokat a fejéből. Hirtelen ötlettől vezéreltetve tekergetni kezdte okosórája lünettáját, és húsz százalékkal feljebb tolta a vendégtéri háttérzenét. Ha a fejébe égő képeket nem is tudta kitörölni, legalább a lányok korhatáros fejtegetéseit elfedhette lágy nu-diszkóval.

Oanna fel sem nézett, csak a zenéhez igazítva felemelte a hangját:

– Mint mindenkinek – biccentett Aisha felé, majd visszafordult Francescához. – Még nem döntöttem el, hogy ezért a kalandért megvetlek vagy irigyellek, úgyhogy folytassuk. Szóval te mindkét térfélen játszol…

– Dehogy. Mondom, egyszeri alkalom volt. Nem csináltam belőle életformát, nem játszom kétkapura, és pláne nem vágom a szituáció hatalmi viszonyait. Csak egy kis színes érdekességnek szántam az ülésre, de látom, nagyon félrevitt benneteket. Tudjátok mit, okoskák? Fogjátok fel úgy, hogy a tudomány nevében kísérleteztem.

Enid fapofával hátradőlt.

– Erre anno Nürnbergben is sokan hivatkoztak. Nem jött be.

Aisha fintorogva, alig hallható hangon vágott vissza.

– Te ítélkezel, miközben egy hardcore pornóoldalon keresel ajándékot a párodnak?

– Csakis az intimitás jegyében. Tudod, ami két ember között van. Összesen.

– Lófaszt – szólt közbe Francesca. – Mi bassza a csőröd?

– Például az, hogy fel sem merült benned, hogy a pasija fantáziáját szolgáltad ki, és nem a sajátodat.

– Nem. Sőt! Éppen hogy az ellenkezőjére emlékszem. Szóval, mi bassza a csőröd?

– Azt is nehezményezem, hogy ez nem éppen a hűség szimbóluma. Akár visszafordíthatatlan kárt is okozhattál a kapcsolatukban.

– Baszki, azok ketten azóta már férj és feleség, három gyermeket nevelnek, és a csajszi a mai napig jó barátom.

– Édesfaszom, te dugtál a pasijával! – csattant fel Enid, hangja túlharsogta a kávézó zúgását. – A szeme láttára.

Aisha rémülten kapta oda a tekintetét a szomszédos asztalnál ülő idős házaspárra, akik épp a répatortájuk felett pironkodtak.

– Csendesebben, könyörgöm! – sziszegte.

– A pasijával is! – váltott fojtott suttogásra Francesca, miközben kihívóan Enidre meredt. – Szép volt, jó volt, mindenki akarta. Nem volt kényszer, bántás, megcsalás.

Enid hátradőlt.

– Nincs közös fogalomrendszerünk – legyintett rá.

Ezalatt Kellie egy eleve makulátlanul tiszta asztalt kezdett feltűnően lassú, körkörös mozdulatokkal törölgetni mögöttük, miközben a füle szinte rátapadt a beszélgetésre.

– Látod, nekünk volt. Ez volt benne az igazán szép.

– Ne legyél már fapina – förmedt rá Enidre Oanna, aki kezdte elfogadni Francesca feleslegesen támadt érvrendszerét. – Törődj bele, vannak ilyen nyitott kapcsolatok. Teljesen oké, hogy a te fejedben a monogámia velünk született igény. Antropológiailag viszont inkább társadalmi-kulturális elvárás, amit magunkra erőltetünk.

Enid matematikusagya azonban nem hagyta magát.

– Monogámia: nagyobb utód-túlélési esély.

Oanna biomérnöki diplomája csípőből kontrázott.

– Nem-monogámia: nagyobb genetikai diverzitás, több utód rövid távon.

– Ez faszság. A stabilitás a rendszer zártságán múlik. Bármilyen külső elem bevonása kvadratikusan növeli a hibalehetőségek számát. A monogámia nem erkölcsi kérdés, hanem a leghatékonyabb kockázatkezelési stratégia.

– Baszki, hallod te magad? Úgy beszélsz, mint egy Apple-felhasználó! Pont te, a szabad szellem legnagyobb harcosa! De ha már ennyire túlromantizálod, akkor tudd, hogy biológiailag egyik sem természetesebb a másiknál. A fajfenntartás szempontjából mindkettőnek van evolúciós előnye. Pusztán az a kérdés, hogy a társadalom melyiket preferálja.

– Szóval stratégiai fajfenntartás okán te is belevetnéd magad egy ilyen kolbászfesztiválba? – bökdöste a vitaindító videót a kijelzőn.

– Két csaj volt… Egy kolbász – motyogta Francesca lesütött szemmel. – Az édeskevés egy fesztiválhoz.

Oanna lendületét nem sikerült megakasztania.

– Nem. De elfogadom. Sőt, ha már Csajtanács: nekem jobban tetszik Franci tapasztalati rugalmasságra épülő felfogása. Kár, hogy nálam a választottam érzései szigorúbb korlátfeltételt jelentenek egy pillanatnyi vágynál.

– Sziasztok, csajok! – érkezett meg egy dél-ázsiai girnyó srác a Csajtanács asztalához, és lendületesen szájon csókolta Oannát, miközben a többiek némán intettek neki.

– Szia, tigris! – mosolygott rá Oanna, és egy pillanatra a csuklójánál fogva maga mellett tartotta.

– Miért titeket figyel az egész kávézó?

– Csá, Chanda. Csajtanács van – vakkantott rá Enid. – Menjél, játssz egy kicsit Pamaccsal!

– Ja, jó – indult tovább, majd megfordult. – Kapni fogunk valamiért?

– Hess, hess! – hessegette el Enid.

– Ok, ok, csak a felkészülési idő miatt akartam tudni. – Chanda felemelt kézzel hátrált ki a beszélgetésből.

– Nem igazán tudlak követni titeket – fakadt ki Francesca, majd halkabban folytatta –, de van egy olyan érzésem, hogy az imént kurva tudományosan lettem lekurvázva.

– Kb. igen – nyugtatta meg Aisha. – De szerintem nem személyes.

– De hát csak egyszer történt meg! Sem előtte, sem utána, soha az életben! Nincs nekem semmilyen stratégiai-antropológiai vágyam! És ne feledkezzetek meg a kromoszóma-izéről sem, ha faszok vagytok, nincs helyetek a tanácsban! – mutogatott körbe Francesca, majd Aishára nézett, és hirtelen felragyogott az arca: – Baszki! De hát pont te vagy az én katapultülésem, vagy mi! Hiszen te is lehetsz valakinek a sokadik felesége. Egy csomó vallástársad is az én ügyemet képviseli. A bigámia, vagy… mi az?

Aisha teste megfeszült, ahogy Francesca hirtelen a figyelem középpontjába rántotta.

– Lehetnék a…. mentőöved, de nem, nem hiszem, hogy bele akarok folyni ebbe.

Francesca azonban görcsösen kapaszkodott mentőövbe:

– Gyerünk, csajszi, itt a nagy alkalom, hogy leszámolj a kulturális előítéletekkel és a sztereotípiákkal.

– Nem tudom, le akarok-e velük számolni, de amire te gondolsz, az a poligínia. Igen, bizonyos feltételek mellett a Korán valóban megengedi.

– Látod?! Nem mindenki gondolja úgy, hogy a kapcsolat egy zárt, kétszereplős rendszer! – veregette vadul az asztalt Francesca Enid előtt, majd hirtelen elhalkult. – De hát én is ezt gondolom. Picsába, teljesen belerángattok a hülyeségetekbe. Amúgy ezt a Koránt nem férfiak írták?

– A szöveg Isten szó szerinti kinyilatkoztatása, amelyet… Áh, mindegy – sóhajtott Aisha. – De igen, alapvetően férfiak értelmezték…

Enid felegyenesedett.

– Várj, te most tényleg olyan hagyományok mögé akarsz bújni, amelyek szövegei szerint Allah kifejezetten szereti a tüsszentést, viszont mélyen megveti az ásítást, mert a Sátán bemászhat az ember torkán? – könyökölt vissza az asztalra Enid, a homlokát támasztva. – Képesek voltatok egy oxigénhiányos reflexből démoni orális behatolási kísérletet faragni…

– Nem jó, hogy ezt idehoztátok. – csóválta a fejét Aisha. – Ez nem ennyire egyszerű, és főleg nem erre való…

Enid nem hagyta végigmondani.

– A mormon fundamentalistákat leszámítva az édeshármas logisztikája szerintem nálatok a legegyszerűbb.

– Ez nem a férfiak szexuális fantáziájáról szól! – csattant fel Aisha, és ideges mozdulatokkal kezdte lesöpörni a nem létező morzsákat az asztalról. – Eredetileg védőháló volt. Háborúk után, özvegyeknek, árváknak. És brutálisan szigorú: a férjnek minden feleségével milliméterre egyenlően kell bánnia. Anyagilag és érzelmileg is.

– Egyenlően és egyszerre? – csapott le a magas labdára Enid. – Mármint egy időben és egy helyen?

– Nagyon rossz felé haladunk – temette Aisha két tenyere közé az arcát.

Francesca láthatóan nem tudta eldönteni, hogy a saját ügyében melyik oldalon áll, mégis izgatottan vitte tovább az alapgondolatot.

– De a lényeg, hogy lehetséges! Hogy nem abszolút tabu!

– Valójában az… De miért nem őt kérdezitek? Ő is félig muszlim! A másik fele meg gátlástalan – mutatott Aisha idegesen Enidre.

– Az nem egy velem született készség, hanem döntés kérdése, tehát nem. Ráadásul tudod jól, hogy hithű, plauzibilisen szekuláris humanista vagyok – rázta le Aisha szánalmas próbálkozását. – Szóval még mindig a tied a színpad. A csajtanács figyel rád, nővérem.

– Ah… – sóhajtott Aisha, és a tekintete egy pillanatra a saját kezére siklott, mintha onnan olvasná a szavakat. – Nálunk a házastársi kapcsolat egy rendkívül bensőséges, két ember között zajló szent… aktus. Allahra! Meg ne szólalj! – emelte fel a mutatóujját figyelmeztetően Enid felé, aki már épp rárepült volna a magas labdára. – És igen, mindig csak két ember között. És igen, amit ott nézegettek – bökött a tablet felé anélkül, hogy odanézett volna –, az is ennek a része.

Egy pillanatra elhallgatott, és kereste a megfelelő szavakat.

– Egy férfi nem lehet egyszerre több feleségével. Mármint… úgy huncutkodva. Egy időben. Egy helyen. Az szigorúan tilos. Egy harmadik ember, még ha az egy másik feleség is, egyszerűen… nem tartozik oda. Az a pillanat csak a férj és az adott feleség között létezhet.

– Tényleg? Azt hittem, ez a „hárem” lényege. Mint a filmekben – ráncolta a homlokát Francesca.

Aisha összevonta a szemöldökét.

– Ott lóg a katolikusok szent szimbóluma a nyakadban. Mégsem említetted, hogy a kis légyottotok előtt összeházasodtatok volna. A filmek hazudnak, és simán figyelmen kívül hagyják a szemérem kérdését. Két nő, még ha társfeleségek is, nem láthatja egymást meztelenül.

– Társfeleségek? Ezt így hívják hivatalosan? – lepődött meg Oanna, majd a barátnője felé nyújtotta a kezét, és elpróbált egy jelenetet. – „Szia, Oanna vagyok, a társfeleséged?”

Aisha szorosra fonta a karját a mellkasán, és mélyen beszívta a levegőt, hogy ne veszítse el a türelmét.

– Még mindig nem értitek a lényeget.

– Tehát ott is a kizárólagosság az alap. Ironikus módon ezzel éppen az ő érvei támasztják alá az álláspontomat az aktus intimitásáról – kapaszkodott tovább Enid a saját világába. – Nekem egyetlen társ kell, nem egy egész kommuna.

Máskor dörmögő hangja most egy árnyalattal vékonyabb volt a megszokottnál, és a tekintete egyetlen áruló pillanatra a pultnál pakoló Arthur felé villant, mintha ott keresné a megerősítést.

Francesca elkapta a pillantást, és a szeme diadalmasan összeszűkült.

– Aha! Szóval erről van szó! – csapott le rá azonnal. – Pont leszarod az én erkölcseimet, csak a saját bizonytalanságod zavar. Azt akarod tudni, hogy a te mackód is több mézesbödönbe nyalakodna-e, ha elé tolnád őket. Vajon Arthur is egy barom a sok közül?

– Na, ne kezdjük el démonizálni a pasikat – figyelmeztette Oanna. – Nem ez a Csajtanács lényege. Ezt meghagyjuk a feministáknak. A mieink még annál is hűségesebbek, mint amekkora barmok, szóval nincs ok aggodalomra.

Oanna szavai egy pillanatra elhessegették az Enid körül gyűlő feszültséget.

– Az enyém biztosan ilyen – húzta ki magát a lány.

Francesca rámosolygott.

– Kérdezted?

Enid pislogott egyet.

– Mit? Nem. Minek?

Francesca elvette tőle a tabletet, és a két kijelölt videó mellé harmadiknak felsorakoztatott egy háromszereplős attrakciót, amely szöges ellentétben állt Enid kedvenc kizárólagossági elvével.

– Na, ezt a hármat ajánld fel neki! Ha ezen múlik, mondd azt, én benne vagyok mint harmadik.

– Tényleg? – hatódott meg Aisha.

– Csak játék, mert Kaotikának empirikus bizonyíték kell, különben nem hiszi el, hogy igazam van.

Enid elmélyedt a felkínált videók elemzésében.

– Hm. Gondolod… Oké. Ez így már érdekes. – Ujjával lesötétítette a kijelzőt, majd a készüléket szorosan a mellkasához ölelve felállt, és a bolt felé indult.

Francesca kétségbeesetten Oannára meredt:

– Baszki… Ez tényleg beleugrik a kísérletbe, még akkor is, ha a saját szíve a tét?

 

Enid hosszú léptekkel megközelítette a padlón húzódó vastag, piros vonalat, majd egy pillanatnyi habozás után határozottan átlépte. A gőzölgő kávé kesernyés illatát felváltotta a hűtők száraz, műanyagos lehelete.

Az ujjait a hideg fémállványokon végighúzva vágott neki a kísérletnek. Francesca persze felbosszantotta, ezért az empirikus bizonyítás vágya felülírta az objektivitását.

Az olasz csitri okosabb volt, mint gondolta.

Arthur éppen íz és lejárati dátum szerint rendezte sorba a joghurtokat. Enid nyilván talált hibát az alkalmazott mintázatban, de ezúttal elengedte.

– Mackó? – vetette be az óvodából megőrzött, és minden tudományos pontatlansága ellenére érvényben hagyott becenevet. A tabletjét a háta mögé rejtve pont úgy ringatózott a sarkán, mint aki épp valami kényes témával készül előállni. A választott testbeszéde szándékos volt; legalábbis Enid ezt a magyarázatot rendelte hozzá, mert a sebezhetőség látszata növelhette az őszinte válasz valószínűségét.

– Igen? – fordult felé Arthur, megszakítva a pakolászást, és kötényébe törölte a hűtőtől párás kezét.

A fiú szemében ott ragyogott ugyanaz a nyugodt kedvesség, amellyel már ötévesen is komolyan vette őt, amikor kiselőadást tartott neki a homokozó entrópiájáról.

Enid ebből az egyetlen pillantásból rájött, hogy az eredmény irreleváns: Arthur az ő abszurd életének abszolút konstansa.

Szabad kezével megragadta a fiú kötényét és magához húzta. Ajkai követelőző éhséggel tapadtak Arthuréra, és a heves roham azonnal viszonzásra talált; a közös nyelvi kommunikáció rövid időre felfüggesztette a nyálkahártyák magántulajdonát. Amikor végül a csókszörny átmenetileg jóllakott dopaminnal, Enid egy utolsó, elnyújtott mozdulattal még az ajkai közé szívta a fiú alsó ajkát. Ahogy finoman, vonakodva engedett a szorításból, újra előbújt az érzés, hogy az agymanói úgyis az őrületbe kergetik, ha ezt most annyiban hagyja.

Enid egy határozott mozdulattal hátralépett, megtörve a varázst. Kihasználva Arthur még mindig tartó mámorát, elővette a tabletet, és felébresztette a kijelzőt.

– Tudod, hogy hamarosan itt a születésnapod, és arra gondoltam…

– Igen? – Arthur szeme felragyogott. Enid szerette ezt az előzetes, gyermeki várakozást; a játék már ismerős volt. – Mutasd, mire készülsz!

– Szóval lenne itt néhány opció – fordította felé a kijelzőt. Francesca provokatív válogatása megjelent a képernyőn.

Enid feszülten figyelte Arthur minden rezdülését. Az első kettőnél a fiú pupillája kitágult, majd akkorát villant a szeme, mint a Novaja Zemlja-szigetcsoport 1961-ben. Ám a harmadik videóhoz érve a ragyogás tanácstalansággá fakult.

– Ez az első, ez nyami. Bár jobban megnézve, ez inkább a te ajándékod – vigyorgott.

– Ugyan már, Mackó. Tudod, hogy a mi kapcsolatunkban nincs olyan, hogy enyém vagy tiéd, csak olyan, hogy a miénk vagy az enyém.

– Persze-persze – bökött rá a harmadik képre, hogy ellenőrizze a cselekményt. – De ez itt… Ez valami új helyszín?

Enid megrázta a fejét.

– Jelmez?

Enid megint megrázta a fejét.

– Úgy érted… hogy a létszám a kulcs?

– Hát igen… Mert mi lenne, ha egy kicsit feltekernénk az élvezeti faktort… – Enid hangja elcsuklott, hirtelen túl valóságosnak és idegennek tűntek a saját szavai. De a makacs elemzői kényszer tovább hajtotta: – Arra gondoltam, megkérdezem Francescát. Ő amolyan nyitottabb gondolkodású, és ismerjük is, szóval…

Arthur jobb kezéből kicsúszott a polcra szánt epres joghurt, de egy reflexmozdulattal még elcsípte a levegőben. Egy feszült másodpercig összeakadt a tekintete Enid óriási szemével. Csak a hűtő zúgása töltötte ki a közéjük feszülő csendet. Aztán lassan, nagyon óvatosan letette a joghurtot a polcra.

– Várj… – Enid az arckifejezéséből azonnal kiolvasta, hogy túlterhelte a közös rendszerüket. Gyorsan kellett cselekednie.

– Kicsi, aranyos és kedves. Tudom, hogy ő már korábban kísérletezett a háromtest-problémával. – A tudományos analógia ösztönből jött: át akarta terelni Arthurt az érzelmi ingoványból egy logikai síkra, ahol otthonosabban mozog.

– Most csak szopatsz, ugye? – csóválta a fejét félszegen, és immár teljesen a lány felé fordult. – Mi ketten épp elég állandóval rendelkezünk az élet megoldásához. Egy harmadik testtel a változók száma annyira megnő, hogy az egyenletrendszered kibogozhatatlanná válik.

A válasz egyszerre volt logikailag hibátlan és dühítően romantikus. Enid agyában megakadtak a folyamatábrák. Valami azt súgta, jobb lenne nem újraindítani őket. Mégis, önbántalmazó racionalitás ide vagy oda, több adatra volt szüksége.

– Te nem akarod? – kérdezte lehalkított hangon, és védekezésképp magához szorította a tabletet.

– Te biztosan ezt akarod? – kérdezett vissza a fiú, és kétségbeesés ült ki az arcára.

Enid pontosan értette: Arthurt nem a felkínált lehetőség riasztotta meg, hanem az, hogy ő képes lenne kísérleti változóvá minősíteni őket. Ebben a pillanatban a saját logikája visszarúgott. A kérdés nem az volt, hogy ő akarja-e, hanem hogy Arthur szerint ő akarja-e.

A torkán akadt a racionalitás. Vett egy mély levegőt, lassan leeresztette a tabletet, és kinyitotta a száját, hogy kimondja: az egész csak egy idióta teszt volt…

– Mi a susmorgás? – Chanda csipsszel teli szájjal bukkant fel közöttük, ahogy két barátja nyakába kapaszkodott, megszakítva a zárt láncú kommunikációt.

– Semmi – próbálta Arthur eltolni a tabletet Enid kezével együtt. Elkésett.

– Uhuuu, szülinapod lesz! – vigyorgott Chanda teli szájjal, majd olajos ujjaival vastag nyomokat hagyva a kijelzőn nagyított rá sorban a videókra. – Az egyes az tuti, vagy a kettes is, de az kb. ugyanaz. A hármas… Az lenne a legjobb, de ne legyél hülye, ez egy csapda!

Enid elsötétítette a képernyőt, majd ingujjával letörölte róla a zsíros ujjnyomokat, és dünnyögve indult vissza a lányok asztalához.

– Akkor baszódj meg, Ackbar admirális!

 

Vége.