Sci-fi

  • Fibi György Patrik

    1988-ban születtem, már gyerekként is történeteket rajzoltam. Mindig vonzott, hogyan kapcsolódnak az egyes események hosszan elbeszélhető regékké. Azt nem tudom, az egész életünk értelmezhető-e egyetlen történetként, mert még nem értem a végére.

  • Makai Bálint

    Makai Bálint vagyok, amatőr író. Körülbelül 2020-tól kezdtem el írással foglalkozni. Az Asszaszin Angyalok volt a legelső írásom, amivel kezdtem, előtte nem is igazán írtam. Azóta meglódultam és egy jó pár novellán már túl vagyok. Többet be is küldtem pályázatokra, az egyik meg is jelenik a Marysol kiadó Triangulum antológiájában, illetve egy másik a Publio antológiájában. Tagja vagyok a jászberényi Pannonius Irodalmi Körnek. Remélem, hogy sokáig tudok írással foglalkozni, hisz benne megtaláltam eddig eldugott alkotói vágyam.

  • MiiN

    Miin – a távolabbi jövőben játszódó történet. Egy megváltozott Földön azt kutatja, miként él tovább az emberiség emlékezete, tudása és öröksége egy új nép történeteiben.

  • B. Károly

    Pár éve még csak a magam szórakoztatására írogattam a soraimat, de úgy érzem, mostanra értek meg annyira a történeteim, hogy érdemes kilépni velük a nyilvánosság elé

  • T. Tóth Tímea

    T. Tóth Tímea vagyok, költő és író. Írásaimban a szerelem, a veszteség, a hiány és az emberi lélek rejtett rétegeit keresem, gyakran a valóság és a képzelet határán. Hiszek abban, hogy vannak érzések, amelyeket csak a költészet képes igazán kimondani.

  • Candela

    Mi történik, ha a távoli jövőben egy haldokló bolygó középkorba süllyedt népe szembesül a múltjával és nekifeszül a minden fejlődést elnyomó vallással?

  • A.J. Vale

    A könyvek szeretete édesapámtól származik.
    2024 őszén kezdtem el komolyabban az írással foglalkozni A.J.Vale írói álnéven. Munka és család mellett igyekszem a fejemben formálódó gondolatokat, érzéseket olvasható, mások által is kedvelhető formába önteni.
    Sokféle műfajt kedvelek – sci-fi, fantasy, krimi, történelmi fikció.
    Külföldi és magyar írók is szerepelnek a kedvenceim között pl. I. Asimov, A. C. Clarke, S. Lem, A. Christie, Zsoldos Péter, Nemere István, L.L. Lawrence, Harrison Fawcett, Szélesi Sándor a teljesség igénye nélkül.
    Magam is többféle zsánerben próbálok alkotni, nálam jól megférnek egymás mellett.
    Szeretem filmszerűen bemutatni a fejemben megszülető világokat, történeteimen keresztül az emberi érzelmek mélységeit, sokszínűségét.
    Jelenleg a novellaírás mellett egy urban fantasy regényen dolgozom.

  • Entrópia kitérők

    Mielőtt belevágnál… Kedves Olvasó! A következő rövid tortenetekben egy csapat briliáns, de vitathatatlanul nehéz természetű karakterrel fogsz találkozni. Bár az én képzeletem szüleményei, a véleményük makacsul a sajátjuk. Radikálisan racionálisak és néha kíméletlenül őszinték. Szándékosan provokálnak, miközben olyan témákon pörögnek, mint a zsenialitás ára, a hit logikája és a tudomány vallásossága, vagy hogy a robotod…

  • Szintrópia

    Mivel egyetlen könyv sem jelenhet meg hangzatos idézetek nélkül, íme néhány azoktól, akik már ismerik a történetet:

    „Nem ez az a könyv, amely az első húsz oldalon a kedvedben akar járni. Kérdez, és néha próbára teszi a türelmedet. Viszont a végére sokkal többet adott, mint amire az elején számítottam.” – Aisha (20)

    „Azt hittem, nagyjából tudom, merre tart a történet. Aztán újra kellett terveznem. Többször is. Közben néha hangosan felnevettem, és biztos voltam benne, hogy minden szereplő teljesen hülye. Még nem örültem ennyire annak, hogy ennyire mellélőttem.” – Arthur (26)

    „Kevés regény meri ennyire következetesen felcserélni a lövöldözést beszélgetésekre – és ettől válik igazán izgalmassá.” – The Pacific Quarterly

    „A könyv első száz oldala olyan, mint egy társaság, amelyhez senki sem hívott meg. A kétszázadiknál már te sem akarsz hazamenni. Kicsit Tarantino. Kicsit Ricky Gervais. És mégis teljesen a saját hangján szól.” – Chanda (26)

    „A legjobb jeleneteiben semmi sem robban fel – legfeljebb egy korábban biztosnak hitt világnézet.” – Genesian Literary Review

    „Nem a tudomány maradt velem, hanem azok az emberek, akik a legrosszabb napjaikon sem engedték el egymás kezét. Arról szól, hogyan lesz néhány teljesen különböző emberből valami, ami sokkal több egy baráti társaságnál.” – Oanna (24)

    „Az első reakcióm az volt, hogy ez hibás. A második az, hogy tökéletes. A kettő között csak annyi történt, hogy végigolvastam. Nem emlékszem, mikor akadt a kezembe utoljára olyan regény, amellyel ennyit lehetett értelmesen vitatkozni.” – Enid (26)

    „Először mindenkit túl hangosnak találtam. A végére már csak azt sajnáltam, hogy vége lett. Még maradtam volna egy kicsit annál az asztalnál. Nem sok könyv tud ilyet.” – Francesca (28)

    „Nem könnyed esti olvasmány. Inkább egy hosszú beszélgetés, amelynek a legjobb része csak a könyv után kezdődik.” – The Moanavea Literary Journal

    „Kevés könyv meri ennyire magabiztosan hagyni, hogy félreismerd a szereplőit. Aztán rájössz, hogy nem ők vezettek félre. Csak túl gyorsan ítélkeztél.” – Pascal (26)