Líra

  • Szépség és a Szörny

    Minden történetnek van kezdete – de nem minden kezdet születik fényből.

    Ez a történet nem a hősökről szól, akik minden áron meg akarták menteni a világot. Ez a történet két lényről szól, akik nem kértek a sorsukból, mégis vállalták, hogy szembenéznek vele.

  • T. Tóth Tímea

    T. Tóth Tímea vagyok, költő és író. Írásaimban a szerelem, a veszteség, a hiány és az emberi lélek rejtett rétegeit keresem, gyakran a valóság és a képzelet határán. Hiszek abban, hogy vannak érzések, amelyeket csak a költészet képes igazán kimondani.

  • A.J. Vale

    A könyvek szeretete édesapámtól származik.
    2024 őszén kezdtem el komolyabban az írással foglalkozni A.J.Vale írói álnéven. Munka és család mellett igyekszem a fejemben formálódó gondolatokat, érzéseket olvasható, mások által is kedvelhető formába önteni.
    Sokféle műfajt kedvelek – sci-fi, fantasy, krimi, történelmi fikció.
    Külföldi és magyar írók is szerepelnek a kedvenceim között pl. I. Asimov, A. C. Clarke, S. Lem, A. Christie, Zsoldos Péter, Nemere István, L.L. Lawrence, Harrison Fawcett, Szélesi Sándor a teljesség igénye nélkül.
    Magam is többféle zsánerben próbálok alkotni, nálam jól megférnek egymás mellett.
    Szeretem filmszerűen bemutatni a fejemben megszülető világokat, történeteimen keresztül az emberi érzelmek mélységeit, sokszínűségét.
    Jelenleg a novellaírás mellett egy urban fantasy regényen dolgozom.

  • Papp Barbara

    Papp Barbara Éva vagyok, gyermekkorom óta foglalkozom írással. Fő műfajom közé a versek, novellák tartoznak. Hánytatott gyermekkorom miatt kezdtem terápiás jelleggel írni. Hiszem, hogy mindennek van értelme! A fájdalmas múltnak például az, hogy ezáltal kifejezőbbek legyünk. Sose szégyellje senki sem ha mély. Mert abból születnek az igazán értékes dolgok!