Krimi

  • B. Károly

    Pár éve még csak a magam szórakoztatására írogattam a soraimat, de úgy érzem, mostanra értek meg annyira a történeteim, hogy érdemes kilépni velük a nyilvánosság elé

  • A.J. Vale

    A könyvek szeretete édesapámtól származik.
    2024 őszén kezdtem el komolyabban az írással foglalkozni A.J.Vale írói álnéven. Munka és család mellett igyekszem a fejemben formálódó gondolatokat, érzéseket olvasható, mások által is kedvelhető formába önteni.
    Sokféle műfajt kedvelek – sci-fi, fantasy, krimi, történelmi fikció.
    Külföldi és magyar írók is szerepelnek a kedvenceim között pl. I. Asimov, A. C. Clarke, S. Lem, A. Christie, Zsoldos Péter, Nemere István, L.L. Lawrence, Harrison Fawcett, Szélesi Sándor a teljesség igénye nélkül.
    Magam is többféle zsánerben próbálok alkotni, nálam jól megférnek egymás mellett.
    Szeretem filmszerűen bemutatni a fejemben megszülető világokat, történeteimen keresztül az emberi érzelmek mélységeit, sokszínűségét.
    Jelenleg a novellaírás mellett egy urban fantasy regényen dolgozom.

  • Sorsa

    Nyilatkozat: az alkotói munkám semelyik fázisában sem vettem igénybe AI segítségét, legyen az kép- és borítótervezés, írás, ötletelés vagy szerkesztés.

    Ha érdekelnek az illusztrációim, esetleg rendelnél tőlem személyre szabott, kézzel rajzoltat, az alábbi linken megtalálsz:

    https://linktr.ee/artdesorsa

  • Rendszer Hiba

    A regény stílusa egy sötét tónusú, fanyar humorral és nyers nyelvezettel operáló cyberpunk és sci-fi noir thriller, amely egy oknyomozó híradós stáb életveszélyes kalandjait követi végig a Naprendszerben.
    A tervezett célközönséget elsősorban azok a felnőtt (18+) olvasók alkotják, akik kedvelik a megavállalatok, valamint a bolygóközi politikai és alvilági intrikák által uralt, komplex világépítésű technológiai disztópiákat.
    A történet kifejezetten a morálisan szürke, traumatizált karaktereket és a feszült, erőszakot és szexualitást sem nélkülöző cselekményvezetést kereső zsánerrajongóknak szól.

  • Lea

    Gyerekkorom óta szenvedélyem a krimi. Másik, felnőttként megismert szerelmem a Szigetköz. Kriminovelláimban és első elkészült, még kiadás előtt álló regényemben mindkettő szerepel.

  • A Smith-birtok titka

    Egy sötét múltú birtok, egy gondosan elrejtett igazság és egy gyilkosság, amely mögött több húzódik, mint amit bárki sejtene. A történet egy előre megtervezett bűntény nyomába vezeti az olvasót, ahol minden apró részlet jelentőséggel bír. A kérdés csak az: észreveszi-e Mary jeleket, mielőtt túl késő lesz?

  • Berecz Viktória

    Tizenkét éves korom óta foglalkozom írással. Az első éveket blogírással töltöttem, majd a regényírás lett a fő érdeklődési területem. Bár még nem jelent meg könyvem, jelenleg az első regényem kéziratán dolgozom.

  • Kiss L. Anita

    Kiss L. Anita vagyok, író. 15 éve szövegíróként tevékenykedem, 2026-ban jelent meg első kötetem, a Diszkrét burok, amely a Marsbook Kiadó gondozásában látott napvilágot. Hamarosan egy sci-fi antológiában is találkozhatnak olvasóim izgalmas sci-fi novellámmal. Jelenleg gőzerővel dolgozom következő regényemen.