Természet

  • Kendőzetlen liget

    Természet és lélek egysége: A kötet címéhez méltóan a táj, az erdő, a tűlevelek és a természet elemei visszatérő motívumként fonódnak össze az emberi belsőállapotokkal (Redők, Száradt tűlevelek), tiszta, elemi teret biztosítva a gondolatoknak.

  • Varsótól Madridig

    Ott, ahol a köznapi beszéd és a tudományos élet szavai sem bizonyulnak már elégségesnek, a költészet vállalja magára azt a feladatot, hogy artikulálja az emberek közös, mélyben lappangó tapasztalatait – ám mindenki saját maga kell rátaláljon arra, hogy ennek az érzelmi gyöngyhalászatnak melyik iskoláját is válassza. Bízom benne, hogy verses töredékekből álló lírai önéletrajzom segítségére…

  • Szalamandravér

    Ahogyan az előző kötet amolyan naplóként mutatta be a lírai én különböző aspektusait és fázisait, úgy a Szalamandravér is felfogható képisége miatt egy irodalmi galériaként, szemelvényei egy filmszalag kockáiként, de értelmezhetjük személyes kézikönyvként és pszichológiai koordináta-rendszerként is, amelynek tengelyei mentén tetszés szerint barangolva mindannyian akadhatunk ismerős, szerethető, tanácsokat adó vagy tanácsokra váró gondolatokra.

  • Huszonkét év zarándoklat

    Ahogyan azt a Huszonkét év zarándoklat cím is kifejezi, az emberi élet talán nem más, mint egy vándorlás, egy szüntelen áramlás a maga ellenőrzőpontjaival, óvatos és meggondolatlan stratégiáival, pihenőhelyeivel és akadályaival, nyomainkat pedig talán magával sodorja a dagály és a szélvész, talán megkíméli, de bárhogyan is alakul végül: nem szabad vakon és erőszakosan rohannunk a…

  • Két világ határán

    Miért ragadnak az emberek még mindig tollat a XXI. században? El fog-e, el kell-e, hogy tűnjön egyszer valóban a költészet az életünkből? Számtalan hasonló problémát lehetne még boncolgatni, s bár e kötetnek alapvetően nem ez a célja, valamennyire mégis segíthet közelebb jutni a válaszokhoz. A könyv nem véletlenül Két világ határán című verse után kapta…