Miről álmodik a lány?
A levegő tisztasága és frissessége az erkélyre csábította a lányt. Felnézett, meglátta a Holdat és az azt körülvevő óriási felhőket, melyek burokként védelmezték az égitestet. Rágyújtott. Beszív, kifúj. A gyenge szellő meglebegtette vörös köntösének pántját. Összerázkódott. Barna haja védelmezően pihent mellein, egy-két kósza tincs a vállain pihent.
-Ma megteszem. -Gondolta magában, majd újra felnézett. Zöld szemei apró csillagokként ragyogtak az éjszakában. A lány csak állt és egyre a Holdat nézte.
-Lehengerlő. Mint egy hatalmas meteor, amely bármikor becsapódhat. De mégsem teszi. Csak áll az égen, fényét ezernél is több helyre beszuszakolja és lám, senki nem hibáztatja érte. Talán, mert a világban vannak olyan bűnök, amiket meglehet bocsátani. Ki dönti el mi a rossz és a jó? Hol van a Földön az a hatalmas erő mely minden felett áll és senki nem kérdőjelezi meg?
Amint ezen morfondírozott a csikkből egy adag hamu a földre hullt. Lenézett, de a nyári szellő már az összes nyomát eltüntette. Félresöpörte a haját, kezébe vette a gyújtót és bement. Óvatosan, hogy ne kelljen fel senki, bezárta az ajtót. A Hold, mintha csak megsértődött volna, elvonult a felhők mögé. Sötétség telepedett a világra. A lány levette köntösét, a szék karfájára tette, kiment a konyhába, lámpát gyújtott és kutatni kezdett. Majd egy halk sikolyt hallottak a falak. A padlón milliónyi üveg szilánk csillogott. A székek szanaszét hevertek. Az asztal felborítva hevert, körülötte ételmaradékok és egy edény. Kezéből apró cseppekben hullt a vér. Megvágta magát vagy csak újra kiserkent és felszakadt egy seb, amit aznap este szerzett. Ki tudja már ezeknek a sérüléseknek a pontos okát vagy idejét. A párja ittasan jött haza. Vacsorát kért, de a tegnapi maradék nem nyerte el a tetszését. Sört vett ki a hűtőből, felszisszentette a smaragdzöld üveget, belekortyolt. Szólt a lánynak, hogy jöjjön a konyhába. Bár a nyáladzva ráförmedt találóbb kifejezés lett volna. Amint belépett az üresre kiszipolyozott tárgy a feje mellett landolt. A csempe berepedt és apró, fehér darabokban hullni kezdett a falról. Ez is, mint minden az ő hibája volt. Hiába próbálta a lehető legotthonosabbra berendezni a lakást, egy lyuk volt. Két szobás lepukkant valami a városban. Nem szerette. A közeg, a szomszédok, a főbérlő arcai mind mind beleivódtak az agyába és sikítva kiabáltak rá, hogy minek van még itt. Igazából maga sem tudta. Szitokszavak százai özönlöttek rá. Próbálta védeni magát, hogy sok dolga volt, de ez nem hatotta meg az ekkorra már Nap vörösre idegelt férfit. Elkapta a haját, letépte fehérneműjét és behatolt. Az asztal recsegett alattuk ahogy ránehezedtek. Ő már nem sikított. Hozzászokott. Már a vértől sem tudott undorodni. Csak az járt a fejében, hogy lassan vége. Hamar kifáradt, ennyi előnye volt annak, ha a haverok elhívták. Amikor otthon volt, sokkal nehezebb volt leitatni és elviselhetetlenebb volt. Pár napja volt a lány szülinapja. Átjöttek a barátok, a család, de a párja akkor sem tudott uralkodni magán. Ivott mindenki egészségre és tiszteletére. Mindenki elfordította a fejét amikor félmeztelenül felállt a kanapéra és táncolni kezdett a lánnyal. Igaz a külvilágnak ebből csak annyi tűnt fel, hogy szegény nőt úgy rángatja, mint egy babát. Látták a szenvedést a szemében, de féltek is a férfitól. Tudták, hogy mire lehet képes és a saját életüket fontosabbnak tartották másénál. Mindent eltűrt és szinte sosem szólt, egyedül egy dolog bosszantotta úgy igazán. Csak a foltok ne lennének. Garbóban mászkálni a nyár kellős közepén rosszabb volt, mint a pokol. Az emberek furán néztek rá, de nem volt szabad látni a sok lila, kék, zöld foltot sem a harapásnyomokat melyeket egy-egy átmulatott este méltó befejezéseként kapott meg. De ezt is lenyelte mert szerette a férfit. Amióta kirúgták azóta vált ilyenné. Előtte ő volt a világ legnagyszerűbb szerelme. Törődő volt és kedves. Sokszor kapott virágot minden ok nélkül. Az esti körutak tőlük voltak hangosak. Amikor mindketten hazaértek a munkából, elegáns ruhába öltöztek és irány a város. Órákon át csak sétáltak, nézték a bezárt kirakatok üvegeit és nevettek. Hosszan, vidáman, boldogan. Minden motivációját, érdeklődését elveszítette, nem találta helyét a világban, de ahelyett, hogy felállt volna maradt a gödörben, amit saját magának ásott, mert, bár erről nem szólt a lánynak, azért bocsátották el mert a túlzott agressziója kezdett elhatalmasodni rajta és ezt már nem tudták kezelni. Elküldték terápiára, de sosem jelent meg ott. Csak a haverok és a sör jelentett számára vigasztalást.
Végzett. Felhúzta nadrágját, betámolygott a szobába és ledőlt az ágyra.
-Végre egyedül. -Fújta ki magát. Sem ereje sem kedve nem volt ahhoz, hogy takarítson. Körbenézett. A káosz, mely rá maradt emlékeztette, hogy itt mindent neki köszönhet. A lakást ugyan ő fizeti, de ha a férfi nem veszi rá, sosem költöznek össze. Igazából nem is akart vele együtt élni. Megvolt a maga kis világa egy kis garzonban az erdő mellett. Független volt és szabad. Nem láncolta le semmi. Órákat üldögélt esténként az erkélyen egy pohár bor és a Hold társaságában. Mindig csodálta, hogy bár ezt lehet csak ő képzelte be, de az égitest mindennap más arcát mutatta meg.
Kivett egy kést a fiókból. Szemrevételezte elég éles-e,j ól tart-e a nyele. Kecses léptekkel visszament alvó párjához. Odabenn medvéhez hasonló moraj hallatszott. A sör és a tömény együttes keveréke hányigerkeltő volt. Hiába vett illatosítót, szellőztetett minden este, ezt semmi nem volt képes elnyomni. A csalódottság, a megvetettség és az elutasítás egyvelege terjengett az egész lakásban. Megállt a bejáratnál és tétován nézett maga elé. Nem tudta mit tegyen. Ha előre lép akkor ki tudja mi vár rá. De ha nem tesz csinál semmit akkor ki tudja még hány év vár rá így. Sejtette, hogy a férfi mással is lefekszik, de nem szólt. Átmeneti időszaknak gondolta. Sokszor érzett rajta egy édes illatot és mivel neki nem voltak parfümjei, párja édesanyja pedig elég messze élt, nem maradt más lehetőség. Visszagondolt a napokig tartó álláskeresésekre, az újabb elutasításokra és a dühre, hogy sehova sem tudja berakni. Mindenhonnan elküldik mert nem elég képzett vagy mert a modora hagy némi kívánnivalót maga után. Hosszasan gondolkozott, majd lábai mozgásba kezdtek. De nem az ágy felé, hanem az erkélyhez. Fejét rányomta a hűs üvegre. Szemei feldagadtak a sírástól és a pofonoktól, amiket kapott. De már ez sem érdekelte, csak túl akart lenni az éjszakán. Várt és várt ,lehellete betöltötte az ablakot. Egy mosolyt rajzolt rá, majd le is törölte. Nem érezte helyesnek annak örülni, amit tenni akar. Megerősítést, támogatást senkitől nem kapott. Mindenki látta a fájdalmát, de némák maradtak. Mint a struccok, ha bajt érzékelnek. Homokba dugott fejjel nézték ahogy egyre vékonyabb, meggyötörtebb lesz a lány míg végül már teljesen kifordult önmagából. A kedves, mosolygós emberből egy félénk, visszahúzódó árny lett. De mégis, valahol a lelke mélyén még mindig szerette a férfit. A sok közös emlék nem tud elhalványulni bármennyire is nyomta fejét az üvegnek. Felidézte az első csókot a tóparton. Édes volt, kicsit savanykás a bor utóíze miatt és lehengerlően hatásos. Utána hosszú napokig csak az az egy pillanat járt az eszében. Olyan jó volt, és komolyan elhitte, hogy ő lehet élete szerelme. Elmosolyodott, mindig tudta, hogy borzalmas ízlése van a férfiak terén. Neki miért nem jár a boldog befejezés? Mit ronthatott el, hogy ez lett a vége? A Hold, ekkor mintha csak régi barátok lennének felragyogott a felhők mögül. Tiszta volt az ég semmi sem gátolta abban, hogy fényével a világegyetem összes sötét helyét beragyogja. Ez volt a jel. Mint már annyiszor az életében. Mindig ez a csillag, bolygó, égitest nevezze ki minek akarja volt vele. Az apja halálakor amikor hetekig csak sírni tudott, az ő fénye nyugtatta meg zaklatott lelkét. A felvételi előtt is kiment hozzá és beszélt neki. Melyik egyetem legyen, mit csináljon. A Hold némán csak fénylett egyre erősebben. Innen tudta, hogy jól döntött. Amikor új embereket ismert meg, ő sötétségbe borult, sejtette, hogy csak ki akarják használni- Igaza lett. Ő volt a legjobb barátja. Megfordult, párja mellé lépett. Mellkasa fölé emelte a kést. Remegett, izzadt minden porcikája. Majd lesújtott. A Hold ekkor úgy világított a sötét éjszakában a felhők mögül, mint azt tette élete első napján.
A lakás csendes maradt. A lány ott állt, véresen, fáradtan, de a legfontosabb. Megkönnyebbülten. Megtette. Mintha kívülről látta volna magát. Mindene véres volt. A nedv forrón izzott testén, de mégis olyan kellemes volt, mintha csak egy kád meleg vízben áztatná magát. Kiment a fürdőszobába, lemosta kezeit és arcát majd újra visszament a szobába. Felvette köntösét, elővett egy cigarettát, kisétált az erkélyre és rágyújtott. Hosszú, lassú szívások voltak. A füst betakarta a haját. Felnézett és a Hold ugyanolyan védelmezően ragyogott, mint akkor, amikor a temetés után beszélgetett vele.
Majd jött a sokk. Egy halott ember fekszik az ágyon, ő pedig bűnös. Bűnt követett el és lehet, hogy sosem szabadul a börtönből. Talán most utoljára látja a sötét eget, a csillagokat borító felhőket és örök társát a magányban. Visszament, elővette mobilját és tárcsázott. Ujjai remegtek és izzadtan markolták az ütött-kopott készüléket.
-Halló. Segélyhívó szolgálat! Miben segíthetek?
-J…jó estét egy …gyilkosságot..szeretnék bejelenteni.
-Ki az áldozat? Küldjünk mentőt esetleg?
-A párom és sajnos már nincs rá szükség.
-Mondja a pontos helyet máris küldünk egy járőrt.
Elmondott mindent, amit a diszpécser akart majd letette. Ismét rágyújtott. A helyszínhez nem nyúlt, a kés is ott hevert a férfi mellkasában. Csengettek.
Úgy ahogy volt, egy szál hálóingben, ami tele volt vérrel ajtót nyitott. A rendőrök ledermedtek majd támogató hangon megkérték, hogy kísérje be őket. Nem ellenkezett. Akkor sem amikor a hideg, riasztó bilincs kattant a lila foltos csuklóján. Őrizetbe került. A kijelölt ügyvédje próbált vele beszélni, de a lány egyre csak azt hajtogatta, hogy még utoljára látni akarja a Holdat. A családjával is csak ennyi kommunikációt tudott magából kipréselni. Semmi más nem érdekelte csak, hogy a barátja vele legyen. Kapott pár napot az ügyei elintézésre a tárgyalás előtt. Utolsó lehetőségként egy pszichológust is segítségül hívtak.
-Mire emlékszik az estéből?
-Arra, hogy olyan gyönyörűen még sosem ragyogott a barátom.
-Mármint milyen barátja?
-A Hold.
-Értem, és azon kívül?
-Sötét felhők voltak az égen melyek elcsúfították. Próbáltam elfújni őket, de nem jártam sikerrel.
-Próbáljuk meg felidézni azt, hogy mi történt ön és a párja közt.
A lány nézett maga elé mereven és hidegen. Hosszú percekig nem szólalt meg. Az orvos értetlenül ült előtte. Majd eszébe jutott, hogy van egy kis világító Hold lámpása. Kivette tartójából és a kezébe adta.
-Tessék, hátha ez segít egy kicsit.
Elvette, szemei felragyogtak, olyanná vált, mint egy ártatlan kisgyerek. Forgatta, simogatta, minden apró sérülést, karcot memorizált.
-Megkaphatom a lámpáját is?
Az pszichológus nem ellenkezett. Bedugta a konnektorba a lány pedig megbabonázva feküdt a kis tárgy előtt.
-Térjünk vissza. Mire emlékszik?
Szavai, mint vízesés úgy indultak meg.
-Veszekedtünk, nem volt friss vacsora. Dühös lett, eddig kisebb sérülésekkel megúsztam de ma kikapott a kedvenc csapata. Hozzám vágta a sört, aztán…
-Mi történt?
-Megerőszakolt.
-Ez volt az első alkalom?
-Bárcsak.. de nem, csak akkor éreztem azt először és utoljára, hogy elegem van. Nem akarok így élni.
-El is hagyhatta volna.
-Próbáltam. Nem is egyszer, de mindig visszajött, fenyegetett, zsarolt, könyörgött, azt mondta, hogy megöli magát, ha nem fogadom vissza.
-Akkor sem ez a megoldás.
-Igen tudom, nem is mertem volna megtenni, ha nincs ő.
-Ki?
-A Hold. Ránéztem, ő pedig felragyogott jelezve, hogy igen kislány megkell lépned. Menni fog, bízom benned és bármikor veled leszek akármi is történik.
Az ülés végén a lány megkérdezte, hogy megveheti-e tőle a lámpát. Nem kellett kifizetnie.
Az orvos ezután pár napig a családtagokat, barátokat kérdezte ki. Mindegyikük egyöntetűen azt válaszolta, hogy mérgező kapcsolat volt az övék. Meséltek a sérülésekről, arról, hogy mennyire el volt nyomva, és a félelemről mely minden alkalommal ott izzott szemében amikor a férfi hazaért vagy telefonált. Sokkolta, amiket hallott. Nem tudta felfogni, hogy ennek a szegény lánynak miért nem akadt egy segítője sem. Egy valami volt vele, és mint az a terápiából kiderült, már egész kicsi kora óta ő jelentette neki a vígaszt, támaszt és megnyugvást.
Eljött a tárgyalás ideje. Mindenki bement a barna terembe. A bírónő helyet foglalt a magas emelvényen. Bejött a lány és az ügyvédje. A családja ismét sehol. Leültek. A bíró felvázolta a helyzetet. Elmondta a vádpontokat. Síri csend honolt a teremben. Egy halk kattogásra lettek figyelmesek. A Hold alakú lámpa ki és bekapcsolójának ütemes hangja töltötte be a szobát. Mindenki feszülten nézte ahogy a lány teljesen magába fordulva, fel sem nézve, hogy mi lesz az ítélet egyre csak a “játékát,, nézte.
-Bírónő ön is láthatja, hogy védencem nem beszámítható. Szeretném kérni, hogy az életfogytiglani börtönbüntetés helyett kerüljön egy rehabilitációs kórházba.
A nő még pár percig nézte az apróra zsugorodott vádlottat. Elolvasta még egyszer a jegyzőkönyveket, tanúvallomásokat majd ütött a kalapáccsal.
-Nem bűnös és elrendelem az azonnali elszállítását a Szent Rókus Mentálhigiéniás és Rehabilitációs Központba.
Az ügyvéd megköszönte, elpakolta a papírokat, majd megkocogtatta a lány vállát.
-Gyere mennünk kell.
-Most elítéltek? Börtönbe megyek?
-Nem dehogy. Annál egy jobb helyre.
-A Holdhoz?
-Sajnos nem, de hidd el itt segíteni fognak.
Felálltak és kisétáltak az ajtón.
A hely egy nagy zöld park közepén állt. Körös körül fák, bokrok és rengeteg fű. Aki idetéved azt gondolhatta volna, itt örökre csak Nyár van. Az itt lakók egytől egyig mentális betegségben szenvedtek. Voltak skizofrének, depressziósak vagy olyanok, akik valamilyen trauma miatt kényszerkezelésre jöttek. Igaz ezek nagy része nem saját akaratból. Ide érkezett meg a lány is. A taxis rámosolygott ahogy kiszállt az autóból. Az ügyvédje elkísérte a betegfelvevő pulthoz. Leadta a papírokat, majd mögöttük kinyílt egy masszív vasrács. Besétáltak, megkeresték az igazgató szobáját, egyeztettek mindent majd elköszöntek egymástól.
-Ha bármi gond lenne a telefonszámomon elérsz. Vigyázz magadra. -Mondta mosolyogva a nő és egyedül hagyta a lányt.
Fehér ruhás, magas, masszív ápolók jöttek érte. Vállon fogták és bekísérték a szobájába. Odabenn 2 ágy volt egymással szemben.
-Mostantól itt fogsz aludni és a kezelések közt, ha rossz idő van itt tudsz pihenni.
A lány nem szólt egy szót sem csak felrakta bőröndjét az ágyra és csomagolni kezdett. Elővette a lámpáját és bedugta.
-Azt sajnos nem tarthatod meg. Előírás.-Nyúlt érte az egyik nővér.
Sokkos állapotba került. Le kellett fogni és adni neki egy nyugtatóinjekciót.
Mikor magához tért felült az ágyon és sírni kezdett. De olyan hangosan és fájdalmasan, mint egy anya, aki elvesztette a gyermekét. A nagy zajra megjelent a kezelőorvos egy alacsony, sárga keretes magas kontyú nő.
Leült mellé és kikérdezte. A lány csak mutogatni tudott, de aztán két hányás közt elmondta, hogy elvették a barátját.
A doktornő jobbnak látta, ha most az egyszer kivételt tesznek. Visszakapta. Vidáman be is kapcsolta. Letelepedett előtte és hosszú órákig csak nézte. Vacsorát sem evett, nem érdekelte semmi és senki csak a barátja.
Másnap az első kezelését is a szobában kellett tartani mert félt elhagyni a tárgyat, hiába mondták neki, hogy viheti magával. Nem akarta megzavarni a ragyogásában. Az egyik pólójából még kis terítőt is csinált, hogy nehogy megfázzon a parkból szedett virágokkal pedig körbe ölelte.Az óra alatt sok mindenről beszéltek. Milyen volt a gyerekkora, milyen trauma volt édesapja elvesztése, hogyan bántották az iskolákban, mennyire nem boldogult a felnőtt életben miután a férfi a szívébe került. Mennyire megtörte minden és egyetlen vígasza a Hold ragyogó fénye volt, mely minden este ott izzott felette.
Teltek múltak a hónapok, lassan évek lettek belőle. Sajnos a lámpa eltört amikor a szobatársa egy hiperaktív lány futkározás közben le nem verte oltáráról. Ekkor ismét sokkos állapotba került. Neki rontott és fojtogatni kezdte. Az ápolók választották szét őket.
Újabb hónapok jöttek és mentek. Azóta az asztalon könyvek hevernek melyek egytől egyig a csodás égitestről szólnak. Napközben a friss levegőn olvassa őket nagy gonddal. Esténként, doktori beleegyezéssel kinn üldögél a kis tavacska mellett és néz, egyre csak néz fel az égre és elmeséli a legjobb barátjának mennyi minden történt vele azóta mióta legutóbb beszéltek. A családja azóta sem hajlandó őt meglátogatni. Tette után mely részben az ő hibájuk is volt mert egyszer nem jutott eszükbe segíteni neki úgy voltak vele, hogy szégyent és szánalmat jelent nekik így gyakorlatilag elmondtak róla. De ő ezt egy csöppet sem bánta. Évek óta nem is igazán érdekelték az emberek. Egyedül az ügyvédje volt, aki sűrűn látta. Mivel nem lehetett gyermeke úgy kezelte a lányt, mintha csak a sajátja lenne. A szülinapjára mindig vitt neki egy kis Hold alakú sütit egy szál gyertyával. Jókat ettek, nevettek, beszélgettek. Tudta, hogy sosem lesz már szabad, nem lesz megszokott élete és hogy itt fog megöregedni, de nem bánta mert egész élete során innen volt a legszebb látvány a barátjára, a Holdra.
